Ebben pedig remek partnernek bizonyult egy volt kolléganőm, aki hasonló cipőben jár: egy ovis nagy és egy hordozott kisebb gyerekkel túrázik. Amikor először a kezembe vettem a pecsételőfüzetet és nézegetni kezdtem, kicsit idegennek hatott az egész. Aztán elkezdtem lapozgatni hozzá a Pilis-térképemet. Kerestem, karikáztam a hegyeket, sziklákat, kilátópontokat, de nem állt össze kép. Egy részét már ismertem, de nagy részét nem. Terveztem, hogy honnan, hova, merre menjünk.

Aztán a második túra alkalmával fent jártunk Dobogókőn, ahol beszereztem a hagyományos, „kiteregetős” térképet is. Kezdett összeállni a kép. Ahogy elkezdtük bejárni a hegyeket, egyre tisztább lett, melyik vonulat, melyik hegytető merre van, milyen névre hallgat. Pedig egész gyerekkoromban a Pilisen keresztül jártunk Budapestre Esztergomból, de eddig csak egy nagy zöld-barna paca volt a térképen.

1 / 9

Nagy-Kopasz hegy, Dévényi Antal-kilátó

Mivel Bettinek nem volt még pecsételőfüzete, logikusnak tűnt, hogy olyan helyen kezdjük meg a túrázást, ahol be tudjuk szerezni azt is. Piliscsabán ez lehetséges, így bemelegítésnek a Nagy-Kopaszt néztük ki. Reggel a Fényesliget kávézónál találkoztunk. Persze mindkét gyermek elaludt, mire odaértünk, így a reggeli kávét fél lábbal a küszöbön állva kértük ki, közben szemünket le nem véve a békésen szundító aprónépekről.

A nagy alvás miatt viszont már most késésben voltunk, és tintapárnát is kellett szerezni, mert otthon felejtettem a kéktúrázóst, így átgördültünk kocsival a vasútállomáshoz, útközben pedig beugrottunk egy papírboltba. A vonatnál parkoltunk le, onnan a kék háromszög jelzésen igyekeztünk felfelé a hegyre. Az út kellemes volt, emelkedett ugyan, de közben jót beszélgettünk, és nagyon hamar fent is voltunk. Megörültünk, amikor megláttuk a „jenga-tornyot”. A kilátóból pazar panoráma tárult elénk. Sajnos csak telefont vittem magammal, a képek messze nem adják vissza a látványt, ami szemünk elé tárult.

2 / 9

A picikkel sikerült összeizzadni, de kellemes, meleg őszi nap volt, így kicsit letettük őket a kilátó alatt, és abban a fél órában, amíg szusszantunk, mindenki meg is száradt. Aztán bekerült az első pecsét a Pilisi Kilátások-igazolófüzetünkbe.

Lefelé úgy döntöttünk, kicsit más, hosszabb úton megyünk, egyenesen a Fényesligetbe, ahol az egyik kocsit hagytuk. Igy a kék kör, majd a sárga kör túrajelzésen ereszkedtünk lefelé, aztán Klotildliget VMH alatt áthaladva értük el a település központját. Barnus elaludt, így a lehető legnagyobb nyugalomban telt a visszafelé út. A kirándulás végén elfogyasztottunk egy ebédet a kávézóban, ezzel teljes volt a gasztrotúra is. Kellemes nap volt, nem kellett kapkodni, időben odaértem Nimródkáért és még egy délutáni játszóterezés is belefért.

Táv: 6-7 km

Oszoly és Nagy-Kevély

Második túránk alkalmával Csobánkán találkoztunk Bettivel és Mátéval, hogy az Oszolyt megmásszuk, majd idő és kedv függvényében esetleg a Kevély felé folytassuk utunkat.

3 / 9

A reggelt most is kávéval indítottuk. Emlékeztem, hogy anno a kéktúráink közepette Csobánkán egy finom, tejszínhabos tejeskávéval zártuk a Rozália téglagyár-Csobánka szakaszt, így reggel betértünk ugyanebbe a kocsmába. Az emlékeimben ugyan jobb kávé szerepelt, de a célnak ez is megfelelt.

A sárga kereszt jelzésen indultunk felfelé. Csodaszép őszi napsütésben, jó hangulatban telt az út. Barnus el is aludt közben, mi pedig rendkívül hamar fent voltunk a falu feletti kettős keresztnél: az Oszoly-csúcson. Pecsételtünk, egymásra néztünk, és megállapítottuk, hogy ez semmi nem volt, mindenképp megmásszuk a Nagy-Kevélyt is, simán belefér. Így a sárga sáv, majd a piros sáv jelzést követve elmentünk a Kevély-nyeregig, amit már ismertem a kéktúráról. Útközben felébredtek a picik, így tartottunk egy kellemes pikniket is, letelepedtünk az erdő közepén.

4 / 9

A Kevély-nyeregből a piros négyzet jelzésen indultunk fel a hegyre, és az eddigi kaptatókhoz képest már semmi nem volt a célegyenes, ahonnan viszont még pazarabb kilátás tárult elénk, mint az Oszolyról! Nem is értem, hogy az OKT miért csak a nyeregbe visz fel, hiszen ilyen gyöngyszemet kár is kihagyni. Nem baj, most legalább pótoltuk.

Kicsit a csúcson is leheveredtünk, de annyira nem tetszett a fekete por és gyermekeink csúszása-mászása, így nem nyújtottuk el a pihenőt túlságosan. Vissza a nyeregbe, majd onnan a kék jelzésen tovább Csobánka irányába.

Csak az utolsó kereszteződést rontottuk el egy kicsit, így sikerült a biciklisúton egy vargabetűt tenni, mielőtt visszataláltunk a kékre, és megláttuk Csobánka házait. Csobánkára a kék kereszt jelzésen ereszkedtünk le.
Remek kis körtúra volt.

5 / 9

Táv: kb. 12-13 km

Fekete-kő

A kirándulást a Két-bükkfa-nyeregből indítottuk, szokásos túratársammal, Bettivel és egy-egy gyerkőccel. Nem akartunk túl hosszú túrát tenni, így egy úticélt terveztünk, noha innen egy hosszabb túra keretében 2-3, vagy akár 4-5 pecsétet is megszerezhettünk volna.

A zöld + és a zöld háromszög jelzésen jutottunk el a Fekete-kőhöz. Szép idő volt, az erdő már épp elkezdett gyönyörű, őszi színekben pompázni. Viszont hideg is volt, jól bebugyoláltuk magunkat.

Nagyon hamar elértük a sziklát, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult elénk: szép bárányfelhők alatt a Pilis vonulatai. Elláttunk egész Esztergomig, még a bazilika is megbújt az utolsó hegy mögött.

6 / 9

Máté elaludt, Barnus kitartott, hiszen ő odafelé a kocsiban elintézte az alvást, de a túrát végig élvezte, nézelődött, babanyelven magyarázott. Visszafelé kicsit más útvonalon haladtunk, lementünk a Pilis-nyeregbe, aztán innen zöldön, majd a zöld kereszten vissza a kocsihoz.

Egy óra volt az egész kirándulás, igazából el sem fáradtunk. Hogy ne legyen hiányérzetünk, még felautóztunk Dobogókőre, ott is megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, és beültünk a menedékházba egy-egy kávéra és rétesre.

7 / 9

Táv: kb. 3 km

Vörös-hegy

A 10-es főút melletti Kopár csárdánál találkoztunk a többi túratárs anyukával, ezúttal ugyanis többen velünk tartottak: Betti Mátéval, Bogi Artúrral és Gloria Rajmival. Körtúrát terveztünk: végig a piros körön, esetleg egy kitérővel a piros sáv jelzésen az Iluska-forrásig.

A csipet-csapattal jó hangulatban bandukoltunk az erdőben, Barnus mindjárt az elején el is aludt. Artúr volt a legnagyobb, a maga bő 2 évével szívesebben sétált, így a táv elejét két kis lábán tette meg, ezzel jócskán lassítva a haladást, de nagyon cuki volt.

8 / 9

Ahogy felértünk a Vörös-hegyre, pecsételtünk, körülnéztünk. A kilátás az eddigiekhez képest szerényebb volt, ide lehet, hogy jobb a lombhullás után ellátogatni, mert eléggé benőtték a fák.

Mivel a társaság úgy gondolta, nem volt túl nagy a táv, megszavaztuk, hogy lemegyünk az Iluska-forrásig. Barnus idáig alaposan kialudta magát, közel 2 órát szundított a hátamon. Maga a forrás nem volt különösebben szép, csak egy betonkockát találtunk egy ingovány közepén, viszont a rét, ahol elhelyezkedett, tetszett, volt esőház, padok, asztal, így egy hosszabb megállásra csábított. Le is tettük az aprónépeket, ettünk-ittunk, pelenkáztunk.

Aztán kényelmesen felpakoltunk és elindultunk vissza: egészen a pecsétig a piros sávon, majd folytattuk az utunkat a piros körön a Kopár-csárdához. Egy-egy meredekebb szakasztól eltekintve összességében egy kényelmes séta volt.

9 / 9

A végén a csárdában ettünk egy-egy levest is, mely rendkívül jólesett, finom is volt! Az pedig külön bónusz, hogy 2 etetőszékkel rendelkeztek, és egy nagy játékosládát is előhoztak a kedvünkért, így a kicsik vígan eljátszottak, amíg megérkezett az ebéd, utána pedig nyugodtan lehetett etetni a kisebb, mocorgósabb babákat az etetőszékben.

Táv: 8-9 km

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit