Felsőkövesd - Abaliget (Táv: 16,24 km, szint: +311/-391 m)

Az idő pont lehűlt, a kánikula után nagyon hideg lett. Előző éjjel a 9 fokban dideregtünk kint a koncerteken, így rétegesen kellett öltöznünk a túrára is. A nap ugyan sütött, de árnyékban hideg volt. Csak magunkban voltunk, négyesben kirándult a család, mert most épp úgy adódott, hogy senki más nem tudott velünk jönni.

1 / 9

Papit kértük meg, hogy vigyen el minket Felsőkövesdre, az isten háta mögé, ahol épp egy éve felszedett minket. Pecsételtünk, és meg is kezdtük az utunkat. Alsókövesdig majdnem végig aszfaltút vitt. Ahogy betértünk az erdőbe, az első kanyarban már sikerült is eltévedni. De szerencsére csak pár 100 métert haladtunk, közben jelek után kutatva, amikor visszafordultunk, és az elágazásnál a másik irányba fordulva gyorsan meg is lett a kék jelzés.

2 / 9

A gyerekek nyüszögtek, Nimródka ki akart szállni a hordozóból, így Barnus is hasonlóképp rendelkezett. Még sehol sem tartottunk, amikor egy kis szünetet be kellett iktatni, közben nézegettek mesekönyvet, lóherét, füvet a kis potyautasok.

3 / 9

Aztán Nimródka úgy döntött, ő inkább a saját lábán folytatná. Barnus visszaült a hátamra, Nimródka szépen jött kézen fogva. Nemsoká egy szélesebb földúton találtuk magunkat, melyen elég erőteljesen látszott az éjszakai zuhi nyoma. Jó nagy sár volt! Barnus szépen elaludt, Nimródka hősiesen sétált.

4 / 9

Erdősávok és mezők váltakoztak, a táj szép, dimbes-dombos volt. Nimródka és Gábor még egy magaslesbe is felmásztak, hogy megcsodálják a panorámát. Aztán amikor Barnus felébredt, megint tartottunk egy pikniket, ettünk-ittunk, vígan voltunk.

5 / 9

Nimródka innen végig azt játszotta, hogy ő egy furcsa erdei villamos, aminek gumi kerekei vannak, és sárból van a sínje. Változó távolságokra voltak a megállói, ott várt egy kicsit, majd „pittyegett”, és bemondta, hogy „Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak”, és hogy milyen megálló következik. Olyankor nekünk is meg kellett állni mögötte, és kivárni, hogy elinduljon a szerelvény. Elég változatosak voltak a megállók: voltak valós, budapesti megállónevek is, de fű-fa-virág, minden előfordult, sőt, olykor belekeveredett egy-egy bécsi vagy stockholmi metrómegálló neve is, ahol még májusban jártunk. Később Barnus is beszállt a játékba, és az ajtók csukódásakor ő is „pittyegett”. Nagyon cukik voltak!

6 / 9

Találtunk útközben egy kidőlt fát is, azt persze mindkét fiúnak jó alaposan meg kellett vizsgálni. Barnus nem akarta abbahagyni a hintázást, így némi szülői szigor kellett ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni. Aztán amikor nagyon kezdett elmenni a nap, Nimródkát is rábeszéltük, hogy jöjjön Gábor hátára, és haladósabb tempóra kapcsoltunk. Kb. 8 km-t gyalogolt egyedül, úgy, hogy esze ágában sem volt cipeltetni magát. Szerintem szép teljesítmény egy 3,5 évestől.

7 / 9

A végén elhaladtunk gabonatáblák mellett, láttunk legelésző juhokat, szedtünk egy-egy kalászt, melyet az út végéig szorongattak. Ahogy leereszkedtünk Abaliget vasútállomáshoz, Papinak telefonáltunk, és jött is értünk a kocsinkkal. Így egy gyors pecsétet követően röpültünk is vissza a szállásra, mert készülni kellett a nap másik felére: az esti fesztiválozásra.

8 / 9

Nagyon jól szokott működni ez a Fishing gyerekekkel is, mert napközben számos kikapcsolódási lehetőség van a környéken, amit a picik is élveznek: idén a kánikulát a magyarhertelendi strandon töltöttük, az esős-hideg napon várost néztünk Pécsett, túráztunk is, az utolsó nap pedig még kicsit kirándultunk a környéken, megnéztük a hetvehelyi lombkorona-tanösvényt, majd a pécsi tévétornyot. Minden programot nagyon élveztek a gyerekek, még a fesztivált is, bár oda idén csak egy este vittük be őket.

9 / 9

Szöveg és fotók: Nábrádi Judit