Csütörtökön nem sokkal reggel 8 előtt találkoztunk Kelenföldön, majd célba vettük Sárvárt. Szegény Judit hátul nyomorgott megint a két gyermek között, de hősiesen helytállt, és épp annak bábozott vagy mesélt, aki igényelte. Persze mindkettő igényelte, folyamatosan.

Sárváron az autóbusz-pályaudvar mellett parkoltunk, majd rövid legeltetést követően indult is a buszunk Gércére. Szerencsére nem volt túl hosszú az utazás, a buszvezető kedves volt, szólt, hol kell leszállni, és még a Farkas-erdőt is megemlítette, mint szép helyet, amit esetleg felkereshetünk túra közben. Erre is sor került, de csak másnap.

1 / 21

Gércén a kocsmában kezdtük, hiszen ott a pecsét. Kicsit doppingoltunk is a túra előtt, Judit kávéval, én pedig egy kólával rúgtam ki a hámból. A kocsma udvarán egy kis traktoros rakodójármű közlekedett ki-be, a fiúk legnagyobb örömére, így még számukra is akadt látványosság. A csaposbácsi pedig kedves, mosolygós volt, a srácok kaptak egy-egy sportszeletet tőle, mert olyan aranyosan bekukkantottak a kocsma ajtaján a kerthelyiségből, ahol letáboroztunk.

A hosszúra nyúlt utazást-kocsmázást követően csak felpakoltunk és elindultunk. Gérce temploma előtt fotózkodtunk is, jobb híján mobillal, mert nem vállaltam, hogy a 12,5 kg-os gyermekem és kb. 6 kg egyéb cucc cipelése mellett még a másfél kilós fotómasinám is velünk jöjjön. Helyette jött egy szelfibot, ami csak puszta véletlen, hogy tulajdonomba került, de egészen jó szolgálatot tett a túra alatt, és mindössze pár dekát nyom.
Gércét szántóföldeken keresztül hagytuk el, Bálintka szinte azonnal elaludt, Nimródka pedig nem sokkal utána. Sitke környékén kicsit változott a Kéktúra útvonala a mi térképünkhöz képest, így útba ejtettünk egy feszületet, majd egy templomot is. Utóbbinál megálltunk fotózkodni, majd rátértünk egy aszfaltútra, amikor is Nimródka felébredt, nettó fél óra után.

2 / 21

Az aszfaltút mellett nagyon gyéren voltak csak jelek, így keringtünk egy sort, mire megtaláltuk az út melletti mezőn azt a fát, amin két apró kék nyilacska jelezte, hogy arra befelé van az út. Ezt persze belátható távolságon belül nem erősítette meg egy-egy jobban látható, egyértelmű kék jelzés, így tébláboltunk egy sort, mire világossá vált, végre tényleg jó irányba megyünk.

Nimródka ekkor már nagyon húzta a hátamat, szívesen letettem volna, de Bálintka még aludt, így a megállás még váratott magára. Egy kellemes, erdős részen viszont ő is felébredt, így nem hezitáltunk, azonnal lepakoltuk a gyermekeket és piknikszünetet tartottunk. Ettünk-ittunk, ejtőztünk is volna, de a két zsák bolha nagyon nem akart hagyni. Nimródka elindult előre, Bálintka pedig botok gyűjtésébe kezdett. Így én elindultam gyermekem után, és legalább annak örültem, hogy ha már pihenni nem is sikerült, legalább jó irányba megy, és nem kell még egyszer ennyi energiával arról győzködni, hogy ne rosszfelé haladjunk. Egy darabig mentünk is szépen, néha meg-megállt megnézni egy-egy követ, megpiszkálni egy-egy bokrot. Majd váratlan fordulat következett: megállt előttem, velem szemben, nézett fel rám, nyújtotta a két kis karját, és megszólalt, hogy „űűűmmmmmm”. Mindez annyit jelent, „Anya, elfáradtam, vegyél fel”. És mivel e változatosnak nem mondható szókészletet már 100%-ig ismerem, örömmel és dalolva tettem eleget a kérésnek. Nekem is egyszerűbb, ha a hátamon van, és haladunk. Így mi mentünk előre, Judit és Bálintka pedig hol botoztak, hol kicsit lassabban, de követtek minket. Mivel a terep elég egyszerű volt: erdő, benne pedig nyílegyenes poros út, nem féltünk attól, hogy elveszítjük egymást.

3 / 21

Aztán ahogy a poros út beletorkollt az országútba, Bálintka is felkerült Judit hátára. Haladtunk előbb egy kevésbé forgalmas, majd egy forgalmasabb út mellett. A kettő találkozásánál pedig 2-3 őzike szökkent át előttünk az úton. Sajnos ugyanitt az árokparton egy pórul járt társukkal is találkoztunk, a srácoknak magyaráztuk, hogy ő csak megpihent ott, mert elfáradt, de majd megy tovább… az örök vadászmezőkre.

Megkönnyebbülés volt meglátni Sárvár határában a Tescót. Innen még hosszú km-ek voltak hátra az autóig, de végül ezeket is legyűrtük. Átmentünk a Rába hídon, majd el a fürdő előtt. Itt bekanyarodtunk balra, és legnagyobb meglepetésünkre egy csodálatos helyen találtuk magunkat: számos tó egymás után, körbe vadregényes parkos rész, no meg a legfontosabb: játszótér. Nem is tudtam, hogy Sárváron ilyen hangulatos tavak vannak, és valószínűleg sosem sétáltunk volna erre, ha nem pont itt visz minket a Kék!

Miután kigyönyörködtük magunkat a tavakban, és lőttünk egy pár szelfit is, megérkeztünk a játszótérre. Nem volt kérdés, hogy kicsit letesszük a sószsákokat. Akikből nyomban egy (vagyis kettő) zsák bolha lett. Bálintka után egy fokkal kevesebbet kellett rohangálni, mint Nimródka után, de olyan zabálnivalók voltak mindketten, hogy még tizenpár km után is simán szaladgáltunk utánuk. Nimród kiszúrt magának egy hatalmas mászókát, amin egy jó kis függőhíd is volt. Az ezen való áthaladást pedig egyszerűen nem lehetett megunni: oda-vissza, közben pedig a világ legszebb babakacaját lehetett hallani. Végül kicsit betettük mindkét fiút a hintába, és kihasználva azt, hogy nem tudnak elfutni, megtöltöttük vizespalackjainkat.

4 / 21

Innen már nem volt messze a vár, viszont az autóig még gyalogolni kellett. Bálintka ekkor már nagyon nyűglődött, hogy tegyük le, így Judit ott maradt vele a vár tövében, én pedig csak a cuccomat hagytam ott, ami szintén maga a megváltás volt, és elmentem Nimródkával a kocsiért.

A szállást könnyen megtaláltuk. Este kimentünk még egyet vacsizni, utána pedig hamar ágyba keveredtünk, mert mindenki elég fáradt volt. A szálláson szerencsére volt redőny, ami elég ritkaság, így másnap nem kellett 6-kor kelni, kicsit később ébredtek a srácok. Reggel a ház mögötti játszótéren kezdtünk így is, mert még ráértünk elindulni, buszhoz voltunk kötve.

Gércéig elmentünk autóval, majd onnan buszoztunk át Káldra, ahonnan visszasétáltunk a kocsihoz Gércére. Alighogy Káldot elhagytuk, egy fakapu alatt vezetett át a Kék, melyen „Farkas-erdő” felirat szerepelt. Hát csak megtaláltuk azt a híresen szép Farkas-erdőt, mert szerencsére ami szép, ott megy a Kék!

Itt is voltak jó hosszú, egyenes szakaszok, máris egy ilyennel kezdődött az út. Bálintka itt is inkább lekívánkozott, így mindkét kissrác mehetett, amerre látott. Azért persze megpróbáltuk őket egy irányba terelgetni, de nagyon élvezték a szabadságot. Majd Nimródka megint eljátszotta azt, amit az előző nap: elém állt, és felkéredzkedett.

5 / 21

Láttunk útközben sok-sok virágzó medvehagymát, meg persze más egyéb tavaszi virágokat is, melyeket sajnos nem ismerek. Volt sok-sok egyenes szakasz, meg derékszög-kanyar, aztán megérkeztünk a Hidegkúti erdészházhoz. Közben Nimródkának az előző naphoz hasonlóan most is nettó fél órát sikerült aludnia, miközben Bálintka vagy másfél órán keresztül húzta a lóbőrt. Az erdészháznál sajnos egy aszfaltút is vezetett, így nagyon kellett figyelni a gyerekekre, hogy nehogy pont akkor szaladjanak ki, amikor autó jön. Persze 5 percenként maximum egy jött, mert ez is erdészeti út, de az is több volt, mint amennyit szerettünk volna.

Pecsételtünk, aztán mentünk tovább. Innen egy kb. 4,5 km-es, hosszú-hosszú egyenes szakasz következett, ráadásul aszfaltos. Próbáltunk úgy menni, hogy a kicsik gyalogolnak, de Nimródka viszonylag hamar talált magának egy nagyon érdekes farakást, amit megmászott, és nem akart onnan tágítani. Judit pedig közben „botozott” Bálintkával, azt játszották, hogy a bot a porszívó, és azt kell maguk előtt tolni, miközben haladnak előre. Igen, ők haladtak, mi pedig farakásoztunk. Aztán meguntam, és mi is mentünk.

Csak nem akart vége szakadni ennek a hosszú egyenesnek. Az erdő szép volt, de jóból is megárt a sok. Alig vártuk, hogy a térképen jelölt Scherg házaspár sírja feltűnjön. De csak nem akart. Viszont jött egy szépen kialakított pihenőhely, ahol kicsit megálltunk. Nimródka még addig sem akart az ölemben csücsülni, amíg etettem, azt is csak „röptében” lehetett. Viszont talált egy kis hidat az út és a pihenőhely között, az árok felett, ami nagyon megtetszett neki. És nekem is, így mellé telepedtem. Legalább addig a pár percig tudtam nyugalomban ülni, amíg ő oda-vissza gyalogolt át az egyméteres hídon.

6 / 21

Innen már szerencsére nem volt messze a síremlék, illetve a Rózsáskerti erdészház sem. Pecsételtünk, de nem időztünk sokat. Innen már nem volt messze a forgalmas 84-es számú főút, és ugyan most az úttal párhuzamosan, de megint láttunk elrobogni egy pár őzet. Lassacskán beértünk Gércére, ahol megint célba vettük a kocsmát. Pecsételtünk, ittunk némi frissítőt, aztán nekivágtunk az autóútnak, vissza Budapestre.

A két napban rettenetesen elfáradtam, egész hétvégén a túrázás fáradalmait pihentem ki, amiben szerencsére nagy segítségemre volt Gábor. Két napot nonstop Nimródka után rohangálni egyedül, úgy, hogy közben vezetek kb. 250 km-t, gyalogolok közel 30-at, mindeközben pedig kb. 18 kg-ot cipelek, nem biztos, hogy egy 14 hetes várandós szervezet számára találták ki. Pocakom ugyan még csak épp elkezdett növögetni, de azért ez így is sok volt. Ezért eldöntöttem, a továbbiakban is fogok túrázni, mert mozogni jó dolog, és egészséges is, de csakis Gábor hathatós közreműködésével és segítségével.

Írta és fotók: Nábrádi Judit

Kemeneshát, táv: 27,1 km, szint: +198/-240 m