Egy takaros kis szállást sikerült Sirokon találni, szombaton reggel már ott ébredtünk. Komótosan megreggeliztünk, majd Ádámmal elvittük a mi kocsinkat a táv kicsit több mint feléhez, ami az országút szélét jelentette egy olyan erdészeti bekötőútnál, ami a Rozsnakpuszta erdészháztól vezetett lefelé. Nem volt messze Siroktól, így gyorsan vissza is értünk. A másik kocsival pedig a siroki vasútállomáshoz akartunk menni, ahol a legutóbb a túrát abbahagytuk. Akadt viszont egy bökkenő: hirtelen a szobában nem találtam a fényképezőgépemet. Visszamentünk az út szélén hagyott kocsihoz, mondván biztos ott a gép. De nem volt, otthon hagytuk. Kicsit bosszankodtam, de hamar beletörődtem, hogy most csak mobillal fotózzuk a túra szépségeit.



Sirok vmh.-nál pecsételtünk, majd végre-valahára felkerekedtünk. Hogy miért megy ez mindig ilyen döcögősen, nem tudom. De akkor már jó volt, amikor mentünk. Nimródka Gábor hátáról kémlelte a világot, majd még be sem értünk Sirok falujába, amikor már aludt is. Mostanság Gábor a fősherpa, mert már nem titok, hogy én egy újabb Potyautast (is) szállítok, egyelőre a pocakomban. Már egy ideje tudunk érkezéséről, így az összesítő táblázatomban már ő is szerepel, mint túratárs, és már 152 km-t ő is megtett velünk a Kéken. Októberben érkezik hozzánk Nimródka kisöccse.



Sirokon nagy volt az élet, Julcsival még a boltba is bementünk egy kis extra harapnivalóért. Aztán nekiláttunk a vár meghódításának, jó magasan volt! Ha már ott vitt el a Kék a vár tövében, be is néztünk, mit rejtenek a falak. Zegzugos, hangulatos váracska volt, kőbe vésett alagutakkal, feljebb szép kilátással rendelkező teraszokkal. Egyelőre feltárás és építés alatt áll, de így is nagyon érdekes, szép volt!



A várból lefelé Nimródka felébredt, így a vár és a Barát- és Apáca-sziklák közötti nyeregben megálltunk kicsit pihenni, etetni/enni. A gyerkőc nagyon elemében volt, mindenáron vissza akart sétálni, fel a várba. Annamari kapható volt a kísérgetésre, így Gáborral szusszanhattunk kicsit. Aztán megpróbáltuk rávenni Nimródkát, hogy ne ellenkező irányba menjen, hanem folytassuk a túrát a sziklák felé. Megcsodáltuk együtt a Barát- és Apáca-sziklákat, majd a Törökasztalt is. Csodás panoráma nyílott innen a hátunk mögött hagyott várra, illetve a környező hegyekre.



Aztán megelégeltük a Nimródka által diktált csigatempót, fűszál, fa, bokor és kavics vizsgálatot, és némi szülői szigort alkalmazva felpakoltuk őt vissza, Gábor hátára. Megnyugtatásához kellett az énekszó is, de szerencsére Gábor is kívülről fújja az összes Ringatós dalt, így még én sem feltétlenül kellettem ehhez.

Rozsnakpuszta előtt egy több kilométer hosszan húzódó dagonya következett, valamiféle óriási erdei jármű járta ki előttünk az utat, hatalmas árkokat maga után hagyva. Ezekben persze jól felgyűlt a sár, ami nem segítette a haladást. Julcsi is kicsit türelmetlen volt már, Nimródka is szívesen ment volna inkább a saját feje után. Így a rozsnakpusztai pecsételőhelynél le is tettük, kicsit „legelhetett”, amíg mi a hatalmas szélben pecsételtünk, és Julcsi legnagyobb örömére elfogyasztottuk a csúcsnyereményt is, némi édesség formájában.

 

Itt kettéváltunk, Gábor és a két gyerek elindultak lefelé az út szélén hagyott autóhoz, mert térképen előre kinéztük, hogy oda komolyabb út visz le, így azt gondoltuk, Julcsit majd a roller repíti lefelé, amit Annamari és Ádám egész idáig kézben cipeltek. Mi hárman pedig, a megszállott kéktúrázók, folytattuk utunkat a Kéken még kb. 3 km-en keresztül, így ezt a plusz szakaszt már másnap nem kellett megtenni, így csak 7,6 km maradt vasárnapra.

Számításaink azonban nem teljesen jöttek be: a gyerekekkel, rollerral való gyorsabb haladásra kinézett útszakasz kevesebb helyen volt aszfaltos, mint murvás, így rollerezni nem lehetett rajta. Szegény Gábor megnyerte magának a roller további szállítását, és még vagy 2-2,5 km-t gyalogolt Julcsival-Nimródkával. Mi pedig, a kéktúrás különítmény, végig aszfaltúton haladtunk a kiszemelt országútig, ahol ma a túrát megszakítottuk, és Gábor a gyerekekkel jött, és felvett minket autóval. Sajnos a térkép alapján ez nem volt egyértelmű, pedig a kocsit hagyhattuk volna ott is, ahol végül mi abbahagytuk a mai túrát, és akkor Julcsi is rollerezhetett volna, és még különválni sem kellett volna. Mindegy, végül jó lett ez így is.

 

Szombat este egy kellemes kis vendéglőben vacsoráztunk Sirokon, majd korán nyugovóra tértünk. Vasárnap pedig már letettünk arról, hogy korán induljunk útnak, egyrészt mert úgysem sikerül, másrészt pedig egy alig 8 km-es táv maradt csak.

Reggel szétdobtuk a két autót Szarvaskő és az országút között, ahol szombaton abbahagytuk a túrát. Az elején országút mellett bandukoltunk, majd szépen bevitt minket a Kék az erdőbe. Egy patakkal párhuzamosan kezdtünk kapaszkodni felfelé, Nimródka pedig úgy döntött, inkább lábon teszi meg a hegymenet nagy részét, mintsem Gábor hátán. Sietni nem siettünk, az idő szép volt, így vígan tettük le a kis lábikóira, és terelgettük a megfelelő irányba. Az út kicsit kavicsos volt, Nimródka legnagyobb örömére, így mindig begyűjtött egyet-egyet a két kis kacsójába, aztán ha szebbet/nagyobbat/szimpatikusabbat talált, lecserélte őket. Elég lassan haladtunk. Közben fogyott a nassolnivaló, túró rudi, dörmi mackó. Aztán ahogy emelkedett az út, és lett egyre mélyebb a szakadék mellettünk, Nimródka is felkerült Gábor hátára.

Az út nagy része énekléssel telt, Gáborra bíztam a kis potyautas szórakoztatását, én pedig kicsit előrébb bandukoltam Annamariékkal. Elértük a hegy tetejét, ahol egy nagy, irtásos rész volt, így egészen jó körpanoráma nyílt a környező hegyekre. Később pedig egy szép zöld tisztás invitált minket megállásra, ebédünk elfogyasztására. Innen már csak lefelé kellett menni, és úgy döntöttem, én viszem a kis Potyautast, hátha jobban tetszik majd neki.



Jól döntöttem, úgy csimpaszkodott belém, bújt, és kukucskált a vállam fölött, én pedig magyaráztam, hol mit láthatunk éppen. Anyahiány lépett fel nála a hordozás terén, mert mostanság kevesebbszer vettem fel émelygésem-hányingerem miatt, de a friss levegő ezen a rossz közérzeten sokat javított.



Hamar leértünk Szarvaskőre, pecsételtünk a kocsmában, majd megcéloztuk a játszóteret, ahol a gyerekek hintázás közepette még egy kis mesekekszet is rágcsálhattak. Julcsi megállapította, hogy ez a mai napi túra volt a legjobb, mert 8 km-től el sem fáradt, az idő is szép volt, és rohanni sem kellett. Mivel 2-kor már a játszóterezésből is elég volt, hamar elindultunk haza, Nimródka pedig szépen aludt az autóban, így a végén még lassítanunk is kellett, hogy ne a megérkezésre ébredjen fel.

Írta és képek: Nábrádi Judit

Mátra hegység, táv: 19,9 km, szint: +582/-512 m