Évek óta járunk június utolsó hétvégéjén Orfűre, mondhatni törzsvendégek vagyunk már a Fishing on Orfű fesztiválon. Idén összekötöttük a kellemest a hasznossal: belekóstolunk a Dél-dunántúli Kékbe is.
Minden decemberben kíváncsian várjuk, mikor is lesz pontosan a fesztivál, lecsapunk a bérletekre és egyúttal a szállásra is. Nem volt ez máshogy most sem. Amikor kezdett reálissá válni, hogy június elejére befejezzük az OKT-t, nagy izgalommal kezdtem nézegetni a RP-DDK útvonalát, hogy az mennyire van közel Orfűhöz és Hetvehelyhez (utóbbi a szálláshelyünk volt). Nagyon örültem, amikor azt láttam, nem kell órákat utazni ahhoz, hogy a Kéken túrázhassunk.
Igen meleg volt, mint ahogy lenni szokott. Persze zivatarokat is ígértek, így igyekeztünk kiválasztani egy olyan napot, amikorra a legkevésbé jeleztek hőséget, és a reggeli felhőzettől tettük függővé, el merjünk-e indulni. Reggelinél összedugtuk a fejünket a többiekkel, mert több családdal és barátokkal együtt szálltunk meg, végül egy másik fiatal pár is úgy döntött, szívesen túrázna velünk. Gondoltuk, akkor kivételesen itthon hagyjuk a Potyautasokat a nagyszülőkkel, egy kis szabadságra megyünk Gáborral, és gyorsan lenyomjuk a kiszemelt 11,2 km-es távot.
Igen ám, de amikor Nimródka meghallotta, hogy kéktúrázni megyünk, kijelentette, hogy ő is jön. Egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Azt már eldöntöttük, hogy Barnust nem visszük, kicsit hadd nagyszülőzzön, de ő még nagyon hozzám van nőve, túl sok időt még sosem töltött nélkülem. Viszont Nimródka társaságában tuti, hogy nem végzünk a túrával olyan gyorsan, mint nélküle, így az eredeti terv kicsit borult. Persze örültünk is neki, hogy jönni akart, mert szeret erdőben lenni, szereti a túrázást, ami miatt rendkívül boldogok vagyunk.
Gondoltuk, tegyünk egy próbát, jöjjön Nimródka is velünk az autóval, legfeljebb ha meggondolja magát, Papi visszaviszi a szállásra. Így elindultunk autóval Gálosfára. Útközben rengetegszer kérdeztük, biztos jönni akar-e, de kitartott az elhatározása mellett. Így végül mégis Potyautassal túráztunk, igaz, csak Nimródkával.
Gálosfán a pecséttől nem messze betértünk még a boltba, hideg ital, jégkrém kellett ahhoz, hogy a kezdő lökés meglegyen az indulásra. Aztán hevesen kerestük a pecsétet, de nem lett meg. Visszamentünk a boltba, rákérdeztünk, merre van. Eléggé eldugva, a bolt mögött, egy bekerített udvarban volt, és még egy ugatós kutya is őrizte, de azért csak meglett. Történelmi pillanat volt a pecsételés, mert nem csak hogy az első pecsétet sikerült benyomni a RP-DDK pecsételő füzetbe, de Gábor első saját pecsételése is ekkor történt, hiszen ő azt OKT-nek csak kb. a felét teljesítette velünk, saját füzet nélkül. Elköszöntünk Papitól, aki visszament Hetvehelyre, hogy aztán a túra vége felé értünk induljon Felsőkövesdre.
Nagyon meleg volt. Nimródkának nem vittünk sapit, így a nap ellen egy textilpelus-turbánt kötöttünk a fejére. Olyan cuki volt, mint egy kis kalóz. A túra elején 1-2 km-t a faluban mentünk, aszfalton, ami különösen napos, meleg volt. Aztán amikor befordultunk az erdőbe, egy igen meredek emelkedő jött. Izzadtunk is rendesen. Nimródka persze kitalálta, hogy szeretne lejönni a hátamról, de akkor az életben nem értünk volna fel, így jobb híján azzal szórakoztattuk, hogy minden elérhető magasságban levő kéktúrajelzéshez odamentünk, és „megtaperolhatta”.
A térképet nézegetve örültem, hogy ha felértünk a meredélyre, egy kilátóból kémlelve csodálhatjuk meg a környéket. Felértünk az emelkedőn, kicsit még hullámzott, vagy inkább emelkedett az út a talpunk alatt, aztán jobban elkezdtem nézni a térképet, és rájöttem, már túlhaladtunk a kilátón. Hogy hol volt, máig nem tudom, mert visszafordulni azért nem akartunk.
Nimródka lekéredzkedett a hátamról, kicsit sétáltunk, aztán leültünk piknikezni. Nimródka megette a főzelékét, mi is haraptunk egy keveset, közben pedig az Időképen próbáltuk nézegetni, vajon lesz-e zápor-zivatar, vagy most is megússzuk. Reméltük, hogy megússzuk.
Aztán felkerekedtünk, Nimródka Gáboron utazott tovább, és mély álomba is szenderült, mi pedig vígan beszélgettünk. Szépen haladtunk az erdő adta árnyékban. Elhaladtunk egy méhészet mellett is. Aztán mikor kiértünk egy napsütötte rétre, a meleg felébresztette. Innen kicsit jött a lábán, de inkább vitette magát kézben. Láttunk egy szép kis rétet magaslesekkel is, vadetetővel, aztán ahogy haladtunk tovább, egy kidőlt fa állta utunkat. Megvizsgáltuk, majd Nimródka sajnálkozva közölte, hogy „Szegény fa!”
A végén egy jó kis löszmélyúton haladtunk át, mire megérkeztünk Felsőkövesdre. Útközben beszéltünk Papival, hogy indulhat értünk, így azt reméltük, maximum 10 percet kell várnunk, hogy felszedjen minket. Kényelmesen pecsételtünk, majd letelepedünk megenni a maradékokat.
Barnus nagyon örült, amikor visszaértünk a túrából, mert hát sokkal hosszabbra nyúlt, mint ahogy terveztük. Nagyi ugyan etette őt főzelékkel, gyümölccsel, kapott vizet, de azért mégis megérezte a hiányomat. Nekünk viszont így is egy kis kikapcsolódás volt, csupán egy - már beszélni tudó - gyermekkel túrázni menni. Este pedig a koncerteken pihentük ki a fáradalmakat - már amennyit a kint tudtam lenni a gyerekek miatt.
Gálosfa - Felsőkövesd (táv: 11,27 km, szint: +293/-189 m)
A többi Potyautassal a Kéken blogbejegyzést ide kattintva találod.
