Mivel sosem jártunk még a környéken sem, így a tervezéshez segítségül hívtunk néhány tapasztaltabb ismerőst és a nagyon profi, Budai Péter által szerkesztett Retyezat.ro weboldal tájékoztatóit is. Aki bővebben szeretne elmélyedni a Retyezáttal kapcsolatos turistaismeretekben, annak éppen az előbbi oldalt tudom ajánlani. A lényeg, hogy hozzánk, Békés megyéhez, viszonylag közelinek mondható „igazi” hegységről van szó, hiszen egy alig 400 km-es úttal már a Retyezát déli oldalán lehetünk, míg az északi rész ennyi sincs, nagyjából 300 km. Nagyjából 60 db 2000 méteres magasságú vagy afeletti csúccsal büszkélkedhet a hegység, és 80 db környékén van a tengerszemek száma is, amelyeknek döntő többsége szintén 2000 méter környékén található. Ezen kívül még számtalan kisebb-nagyobb vízesés is van a hegységben, valamint főképp a déli oldal (Kis-Retyezát) mészköves részei barlangokat is rejtenek.

1 / 24

Reggeli fényekben a Kis-Retyezát

Hamar eldöntöttük, hogy a talán kevésbé felkapott déli oldalra megyünk, ott pedig a „Hazajárók” című honismereti műsorból megismert Buta menedékházba gondoltuk a szállásunkat, nagyrészt mert szimpatikusnak tűnt a hely, és mert jól esik mostani határainktól is ilyen távol magyar szót hallani. Hiszen házigazdánk, Piekny Albert Béla és neje jól beszéli a magyar nyelvet még ma is. Már csak az autó biztonságos elhelyezését kellett megoldani, mivel a több mint 1500 méteres magasságban fekvő házhoz autóval felmenni nem lehet. Na, jó, terepjáróval igen, de… a házigazdánk is egy napig szerelte az előzőnap félig kiszakadt hátsó kerekét, szóval meggondolandó. Erre is találtunk megoldást, mert lent a Buta-völgyben Albert Zoltán vendégházánál - jól beszélnek magyarul - hagytuk az autót, zárt helyen, egy kis aprópénzért cserébe. Már csak jó időt kell kifogni, de azzal kapcsolatban voltak aggályaink. Több előrejelzés is fagyot és havazást jósolt a hegység 2000 méter körüli központi részeire, ami később be is jött. 

2 / 24

Albert Zoltán turistaháza kicsivel a Buta-szorosi turistaközpont előtt

Hajnali négykor megérkezett sofőrünk és túratársunk Gábor. Egy gyors kávézás, pakolás a kocsiba, és hajrá. Viszonylag hamar a battonyai határátkelőhöz érünk. Mivel hétköznap hajnal van, a forgalom minimális. Arad előtt áttérünk a tavaly átadott A1-es gyorsforgalmi útra, ami tényleg gyors, közel 130-as tempót nyomunk folyamatosan, csakúgy faljuk a kilométereket. A hazai békési utakhoz képest ez egy álom. De később is, egészen a Hátszegi-medencéből Petrozsényen, majd a Zsil-völgyén át a hosszú városfüzérén (Vulkán-Lupény-Urikány-Kimpulunyág) végig majdnem a Buta-szorosi leágazásig jó utak vannak. Így a vártnál hamarabb beérkezünk Albert Zoltánék udvarába, ami nem baj, sőt...

3 / 24

A Buta-szorosi turistaközpont 900 méteres magasságban, a háttérben a Buta-szoros bevágása

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra. A szoros láthatóan szép és vadregényes, még világítás is van az utolsó méterekig, de aztán semmi! Lehetne egy normális lejárat, kapaszkodók a sziklában, drótkötél, bármi egyéb, hogy az idősebbek, gyerekek, vagy csak szimplán a kevésbé mozgékony kirándulók is lejuthassanak könnyebben és biztonságosabban. Pláne, hogy a turistaházhoz ez a legközelebbi látványosság. Mi sem mentünk be idő hiányában.

4 / 24

A Buta-szoros bejárata, 3 perc séta a turistaháztól

Egyébként 11 km-es út várt ránk a Buta-szorostól a Buta menedékházig, amely során közel 700 méter szintemelkedést kellett leküzdenünk a 16 kg-os, Gábornak pedig a közel 20 kg-os zsákjával. Két éjszakát töltünk fent, vacsorát azt kapunk, hálózsák az nem kell, ruha annál inkább, készülünk a hóra. Miután tehát lenyomtunk 11 kilométert, gyakorlatilag végig szép erdőkben mentünk, melyek vegyes lombos-fenyves társulások voltak, természetesen minél feljebb, annál fenyvesebb, mondhatnánk. Egyébként ez az út a hegységet észak-déli irányban átszelő fő turistaútvonal része, amely végig kettős - piros kereszt és függőleges kék sáv - jelzéssel van viszonylag jól ellátva. Közben néhányszor átkeltünk a Buta-patakon, de semmi vészes, lényegében nem túl tempósan, de éppen ezért kényelmesen felértünk néhány kisebb megállással.

5 / 24

Buta-patak

És akkor a Buta menedékházról és egyebekről. Jobb szélen látható a fő épület, melyben 4 db 4 ágyas „szoba” található. Szoba, idézőjelben, én inkább helyiségnek mondanám. Belső felszerelés abszolút semmi, 4 ágy, tiszta lepedő, tiszta takarók, valami paplanféle és kész. Lent az étkező és a konyha. A vendégeknek nincs lehetőségük főzésre, melegítésre, csak ha van saját cuccuk hozzá. Világítás és általában áram a Buta-patak vizét felhasználó generátorról van, de most éppen kicsi a vízhozam, gyenge az áram, szóval jó, ha van fejlámpa, kell a szobában is.

6 / 24

„Pipál” a hegy, ahogy szoktuk mondani ilyenkor

További hozadéka is van annak, hogy gyenge az áramellátás. Nevezetesen az, hogy nincs meg a beígért meleg víz. A fő épület melletti kis fehér helyiség a mellékhelyiség, vízöblítéses vécé és zuhanyzó. A vécé működik, és viszonylag tiszta minden. A zuhanyzók már kevésbé működőképesek, még a meleg víz hiányát félretéve is. Itt természetesen fűtés nincs. Ja, a főépületben lenne fűtés, csakhogy áram hiányában nem működnek a szivattyúk sem. De később kiderül a radiátorok sem teljesen jók. A balról látható faház is kiadó, abban luxusként csak áram van, de most még az sem igazán, egyéb felszerelés ott sincs. A középső faházban a tulajék laknak. Egyébként van benzines aggregátor, amiről menne minden, de persze az plusz pénz, vagy mégsem, mert azért a szezon nagy részében a patakról működik minden, és a fa is olcsóbb, ha nem ingyenes, akkor meg legalább ilyenkor ne spórolnának. De megszánnak minket, első nap elindítják az aggregátort és a fűtést kivéve - bár a csövek melegek! - elindul minden. Néhány órára. A kaja jó, de elég rendesen megkérik az árát, 2500 Ft körül van egy leves meg a második, egy doboz sör majdnem 500 Ft-ra jön ki, és mondjuk, egy liter tea is 800 Ft körül van. Na, hát döntse el mindenki maga, hogy mi a véleménye, én leírtam, hogy mi van. Viszont kétségtelen, hogy van egyfajta hangulata az egésznek, én egy percig se bánom, hogy kipróbáltuk ezt is. Jól telt az éjszakánk, reggel kint deres volt a fű, +1 °C-ot mértünk, bent a „szobában” +10 °C volt. Viszont sütött a nap. Akkor még...

7 / 24

Sajnos majdnem egy óra késéssel indultunk a tervezetthez képest, de aránylag jó időben felértünk a Plaiul Mic-nyereghez (1879 méter), amelyhez elég meredek út visz fel, és ezzel elértük a déli főgerinc vonalát. A nyereghez közeledve már a déli oldalon láttuk, hogy elromlik az idő. Mintha szállingózna a hó, és érezhetően hűlt a levegő, és emellé még erős szél is érkezett.

8 / 24

A nyereg északi oldalán a Papusa-tavaktól gyönyörű kilátás lett volna a hegység északi főgerincére. De nem igazán volt semmi, mert egyre csak fújt a szél pont észak felől, és hozta a felhőket, párát, arról amerre mentünk volna a Bukura-tavakhoz. Ez nem sok jót jelentett. De gondoltuk, csak lemegyünk a Pelága-rétre (1600 méter), legalább a hegyimentők védkunyhójáig, aztán majd meglátjuk a továbbiakat.

9 / 24

Átkelés a Bukura-pataknál. Már a völgyben is esik a hó

A védkunyhónál eldöntöttük, hogy nem folytatjuk az utunkat a Bukura-tavakhoz, hiszen elsősorban a kilátásokért mentünk volna, így meg - 100 méteres látótávolsággal - nem sok értelme lenne. Ugyanakkor attól is tartottunk, hogy ha még egy-két fokot hűl a levegő, esetleg lefagy a lehulló csapadék, vagy átvált a hó ónos esőre, és akkor nem tudom, hogy vergődünk vissza a Butához. Ettünk egy kicsit, megnéztük a házat, és visszaindultunk… sajnos.

10 / 24

A Pelága-réti védkunyhó

Ezekből a védkunyhókból persze több is van a hegységben, általában tavasztól őszig a hegyimentők állomásaként szolgálnak, de ősztől tavaszig nyitva állnak, befogadva a bajbajutottakat, vagy azokat, akik eleve erre építik a túráikat, pl. télen. Ja, és teljesen ingyen! Itt a kamrában elég sokféle konzervet találtunk, ami nagyon jó, adott esetben akár életet is menthet. Természetesen a házak közelében minden esetben működő forrás is van. Szépen visszaküzdöttünk 300 métert felfelé a gerincig, ahol az eddiginél is hidegebb szél fogadott minket.

11 / 24

Időközben arra jutottunk, hogy megnézzük még a majdnem útba eső Buta-réti védkunyhót, sátorozó helyet és a Buta-tavat is, ahová ugyan kijelölt út nem vezet, de a házigazdánk erősen ajánlotta, hogy nézzük meg azt is, ha már ott vagyunk. Fontos lehet! A telefonok nem igazán működtek sehol utunk során a hegyen. A Buta menedékház közelében semmi térerő, csak a főépület konyhájának sarkánál, mert ott antennája van a háziaknak. A Buta (Plaiul Mic)-nyeregben és a Pelága-réten semmi. A Buta-réten a védkunyhó sarkánál és a Buta-tó felső részénél viszont tudtunk telefonálni.

12 / 24

Itt is kajáltunk egy kicsit, meg pihentünk is valamennyit, és mivel javulni látszott az idő itt lent, elindultunk. Innen a Buta-rétről egy 20 perces kitérő a Buta-tó, melyhez nyugati, délnyugati irányban kell a réten keresztülvágni. Lényegében követni kell a patakot felfelé, és aztán jobbra tartva eljutunk a tóhoz.

13 / 24

A Buta-tó

Miután kinézelődtük magunkat, visszamentünk a Buta menedékházhoz. Kissé átmelegedtünk a fűtött-füstös, félhomályos étkezőben, miközben megvacsoráztunk. A bakancsok vagy a ruházat megszárítására igazából esély sem volt, de szerencsére mindenből volt tartalék. Ezen az estén nem működött az aggregátor, így nem volt melegvizes fürdés. A szobákban sem változott a helyzet, ahhoz képest, hogy havazott és fagyott a környéken, viszont a házigazdáink begyújtottak magukra már délután. Elgondolkoztunk azon, hogy jobban jártunk volna azzal, ha a védkunyhók valamelyikében éjszakázunk - ingyen -, hiszen azok is nyújtottak ugyanilyen szolgáltatást, az étkezést kivéve. Kár, hogy nem tudják igazából kihasználni a menedékház remek fekvésének a lehetőségeit! Sokkal többet ki lehetne belőle hozni viszonylag kis anyagi ráfordítással és sokkal-sokkal több odafigyeléssel, ami meg nem kerül semmibe. Másnap ismét korán keltünk, házigazdáinkat nem is láttuk, el sem tudtunk köszönni.

14 / 24

Hazafelé, az északi oldal, égig érő csúcsok 

Egy jó órával hamarabb leértünk, mint két napja fel. Szuper. Így kora délelőtt már a kocsiban ültünk, és ismét jó tempóban repesztettünk hazafelé, csak hazaérve, a megyehatáron belül tört meg a lendület.
Eldöntöttük, hogy jövőre irány az északi oldal, sátrazunk, mert a Retyezátban még azt is lehet a kijelölt helyeken, és egy-két nappal több időt szánunk a túrára. Ja, és majd a nyár elején jövünk. Bár lehet, hogy az meg korai lesz.

Képek és szöveg: Szatmári Zsolt - szatmarizsolt.blogspot.hu