A napokban elárvult, összekucorodott kisrókára bukkantunk egy buszmegállóban. Tanácstalan toporgás után hosszas telefonálgatás következett. Most utánajártunk, ki segít, ha segíteni akarsz.
Róka rege róka
Őszi vakációra indultunk nagy csomagokkal megpakolva, amikor a buszmegállóhoz közeledve a földön valami nem odaillőre lettünk figyelmesek. Ahogy közelebb értünk, már ki tudtuk venni, hogy egy kisebb állat hever a fűben. Az első tippünk - lakott terület lévén - kutya vagy macska lett volna, aztán meglehetősen döbbenten konstatáltuk, hogy nem sérült háziállatra bukkantunk, hanem (november dacára) egy elárvult kisróka fekszik összegömbölyödve a villanyoszlop tövében. Elkóborolhatott az úgy száz méterre fekvő erdőből, és bár nem láttunk rajta külsérelmi nyomokat, bizonyára történt vele valami, mert egyáltalán nem mozgott, csak szuszogott és néha pislogott egyet.
Fotó: Hidvégi Brigi
Az nem volt kérdéses, hogy segíteni akarunk rajta, de kapásból egyikünk sem tudta, hova kell fordulni ilyen esetben. Itt kezdődött hosszadalmas kálváriánk: elsőként a rendőrséget hívtuk információért, akik kissé mintha zokon vették volna, hogy hozzájuk fordultunk ezzel a problémával, de végül csak megadtak egy telefonszámot, ami az elmondás alapján valamelyik állatvédő szervezethez tartozott. Ők sajnos többszöri próbálkozás után sem vették fel a telefont, úgyhogy csigalassú internettel kénytelenek voltunk utánanézni egy másik, helyi civil állatvédő egyesület számának, amelynek munkatársait szintén nem volt egyszerű elérni. Elsőként töviről hegyire kifaggattak minket az állattal kapcsolatban, többek között kérték, hogy képpel is igazoljuk a bejelentést, majd hosszas SMS-ezés után sajnálatukat fejezték ki, hogy civil szervezetként nincs joguk intézkedni, illetve elvinni az állatot. Azt javasolták, hívjuk a 112-t. Ismét kérdezz-felelek és alapos helyzetleírás következett, majd a kezelő azt ígérte, hamarosan kiküldenek valakit a helyszínre. Hogy tényleg így volt-e, már sosem derül ki. A telefonálgatás összesen nagyjából egy órát vett igénybe. Közben sajnos mi kénytelenek voltunk távozni, ám a környékbeliektől azt hallottuk, más is szólt az ügyben valamelyik állatvédő szervezetnek, és végül (nem tudni pontosan, hogy kinek a közbenjárására) elvitték a rókát. További sorsáról sajnos nincsenek értesüléseink.
Nincs gyors megoldás
Van másik út is, mint amit mi a fentiek során végigjártunk: az sem minden esetben rövid, viszont - amennyiben segítőkész és kompetens személyeket sikerül elérned - talán célravezetőbbnek mondható.
Az egyik lehetőség, hogy a tudakozónál megkérdezed a helyi önkormányzat telefonszámát, akik megadják a vadgazdálkodásra jogosult szervezet (pl. erdőgazdaság, vadásztársaság) elérhetőségét. Az ottani szakemberek aztán gondoskodnak a bajba esett vadról. Még egy fontos tudnivaló: ha elhullott állatot találsz, szintén az önkormányzatot kell hívnod.
Itthon több vadaspark, állatkert és természetvédelmi szervezet is működtet mentőközpontot, az is jó megoldás, ha őket értesíted. Amennyiben mód van rá, az állatot végül visszaengedik a természetbe, de ha ez nem lehetséges, gondoskodnak az elhelyezéséről. Azt viszont tudni kell, hogy ezek az intézmények sokszor önkéntes alapon működnek, és nemigen jutnak támogatásokhoz (az állatkertek esetében is többnyire ez a helyzet). Valószínűleg ebből adódik, hogy nem mindig van kapacitásuk felvenni a telefont.
Az Országos Magyar Vadászkamarától megtudtuk, hogy bárhová is került a rókánk, valószínűleg előbb-utóbb szomorú sorsra jut. A túlszaporulat és az amúgy is kártékony életmód miatt a vadászok ugyanis kénytelenek folyamatosan ritkítani az állományt.
Az őzgidához tilos hozzáérni, a vadmalachoz életveszélyes
Fotó: Shutterstock
Más a helyzet, ha az erdőben akadsz rá egy állatkölyökre. Ha minden kétséget kizáróan bajban van, a már említett megoldások közül lehet választani, de az is simán előfordulhat, hogy amit te védtelen, árván hagyott kisállatnak hiszel, valójában egyáltalán nem az. Az őzikéket, a szarvasokat és a mezei nyulakat például egyáltalán nem szabad bolygatni, kézbe venni vagy simogatni, a mama ugyanis sokszor csak azért van távol, mert táplálkozik, vagy mert pont a közeledő embertől riadt meg. Ha viszont visszatérve megérzi a kicsinyén az ember szagát, valószínűleg örökre a sorsára hagyja. A szakemberek őz és szarvas esetében azt tanácsolják, ha tudunk, térjünk vissza nagyjából négy óra múlva a helyszínre - amennyiben az állat még mindig ott van, lehet, hogy tényleg baj történt. Ami a mezei nyulakat illeti, az anyaállat csak napi egyszer, általában hajnaltájt szoptatja meg a kicsinyeit, egyébként nem tartózkodik mellettük.
A vadmalacokkal nagyon kell vigyázni. Alapvetően nem jellemző, hogy elkeverednek az anyjuk közeléből, de ha mégis, és ne adj’ isten kézbe veszed őket, nagy valószínűséggel azonnal hangos visításba kezdenek, ami akár kilométerekről odacsalja a felbőszült, kicsinyeit ádázul védő anyakocát. Mivel azonban a malacok egyedül nem igazán életképesek, náluk is a már említett módon érdemes eljárni: néhány óra múlva visszatérni, és megnézni, ott van-e még az állat.
Bár nem köztudott, de a baglyok fészekhagyók, tehát a fiókák még azelőtt távoznak a fészekből (kb. háromhetes korukban), hogy a tollazatuk teljesen kifejlődne, és repülni tudnának. Ekkor még rendszeresen látogatják és etetik őket a szüleik. Sokan ezt nem tudják, hazaviszik „felnevelni” az árvának hitt kisbaglyot, és helytelen táplálással rövid úton elteszik láb alól.
Ha láthatóan sérült madárfiókát találsz, érdemes felvenned a kapcsolatot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (elérhetőségek itt), ha pedig nem vagy benne biztos, hogy a fióka egyértelműen segítségre szorul, ezt az útmutatót kövesd.
