Egyre gazdagabb a vadállományunk

Jelentős kiaknázatlan vadászati potenciállal rendelkezik Magyarország, a vadgazdálkodási ágazat helyzetét ugyanakkor számos intézkedés javította az elmúlt öt évben - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Szerző:
Turizmus online
Fotó:
Pelsőczy Csaba
Shutterstock
2015. február 13.

Jelentős kiaknázatlan vadászati potenciállal rendelkezik Magyarország, a vadgazdálkodási ágazat helyzetét ugyanakkor számos intézkedés javította az elmúlt öt évben - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

Az FM rámutatott: a kedvező élőhelyi változásoknak köszönhetően emelkedik a nagyvadfajok állománya, nemcsak itthon, hanem egész Európában. Ezt a tényt alátámasztja, hogy az utóbbi öt évben egyenletesen növekedtek a terítékadatok is. A vaddisznó tavalyi terítéke 130 ezer körül mozgott, a gímszarvasé 53 ezer, az őzé pedig 100 ezer volt. A minisztérium megjegyezte: a magas nagyvadlétszám problémákat idézhet elő, ezért az ágazat továbbra is növelni kívánja a hasznosítást.

 

Az apróvad számára kedvezőtlen élőhelyi adottságok miatt ugyanakkor a mezei nyúl hasznosítása csökkent, terítéke 105 ezer darabra tehető, a fácáné 332 ezerre, amely megfelelt az utóbbi évek átlagának.

 

Magyarországon mintegy 60 ezer magyar állampolgár rendelkezik érvényes vadászjeggyel, a külföldi vendégvadászok száma pedig 25 ezerre tehető. Az utóbbi években szívesen keresik fel az országot az orosz, a keleti, valamint az angolszász vendégek, és nő az amerikai bérvadászok száma is. A szakemberek szerint jelentős kiaknázatlan bérvadászati potenciállal rendelkezik az ország.

 

Az elmúlt mintegy öt évben számos, a vadgazdálkodási ágazatot pozitívan érintő intézkedés történt. Példaként hozzák, hogy az adatszolgáltatás koordinálása, az adatok értékelése, illetve a vadgazdálkodási tervezés nagy része az Országos Vadgazdálkodási Adattár (OVA) segítségével történik. Ennek pénzügyi alapjait 2010-ben sikerült megteremteni.

 

  

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a FeHoVa kiállítás megnyitóján beszélt az eddigi eredményekről

 

Hasznos információk

Az Európában egyedülálló közhiteles adattár pénzügyi adatokat is jegyez. A magyar szabályozás alapján minden elejtett vadat dokumentálni kell, a trófeás vadat pedig bírálat céljából be kell mutatni a vadászati hatóságnak. Az adatokat az OVA adatbázisa tartalmazza, ennek alapján nyomon követhető a trófeás vadállomány minőségi alakulása - ismertetik az összegzésben.

 

A tavalyi - 2013/14-es - vadászati évben (a szezon mindig az adott év márciusától a következő év február utolsó napjáig tart) a vadgazdálkodási ágazati szereplők mintegy 19,76 milliárd forint árbevételt állítottak elő. Ez lényegében azonos a megelőző évivel, és mintegy 4 milliárd forinttal több, mint a kormányzati időszak kezdetén. Az előző vadászati évben a vadhúsból származó bevételek 4,25 milliárd forintot tettek ki.

 
 

 

 

Cikkajánló