A klímaváltozás elkerülhetetlen, súlyos következményei sürgős megoldás után kiáltanak - ezért jött létre az úgynevezett geoengineering, a bolygó- vagy geomérnökség, amely drasztikus módszerekkel avatkozna be a Földön zajló természeti folyamatokba. De vajon megéri-e megtennünk ezt a drámai lépést?
Az 1900-as évek elejétől fogva Földünk átlaghőmérséklete mintegy 0,8 °C-kal növekedett, s a klímaváltozás következményeit már ma is a saját bőrünkön tapasztalhatjuk. A kutatók egyértelműen bebizonyították, hogy a változás javarészt az emberi tevékenységnek, pontosabban a nagymértékű szén-dioxid kibocsátásnak köszönhető. A jelenlegi tendencia alapján - ha nem találunk megoldást a problémára - a jövőben sem számíthatunk semmi jóra: az évszázad végéig a tengerszint több mint 30 centiméterrel emelkedhet, gyakoribbak lesznek az aszályok, a csapadék mennyisége és eloszlása megváltozik, 2050-re pedig akár 2 °C-os hőmérsékletemelkedéssel is számolhatunk, ami beláthatatlan következményekkel járhat. Láthatjuk, hogy szorít az idő, és dacára a nemzetközi klímakonferenciáknak, egyelőre nem sikerült valódi megoldást találni a problémára.
2050-re akár 2 °C-os hőmérsékletemelkedéssel is számolhatunk, ami beláthatatlan következményekkel járhat
Az 1960-as években létrejött geoengineering, azaz bolygó- vagy geomérnökség azon módszerek gyűjtőneve, amelyeket a felmelegedés következményeinek felszámolására dolgoznak ki. A lehetséges megoldások azonban egytől egyig drasztikus beavatkozások lennének, így a téma a kutatókat és a társadalmat egyaránt megosztja.
A technikákat két csoportba sorolhatjuk. Az egyik lehetőség a szén-dioxid kivonása a légkörből, például erre alkalmas berendezések segítségével (ezekből körülbelül tízmillió darabra lenne szükség). Ilyen módszer még a haszonnövények fényvisszaverő képességének megnövelése, vagy a genetikailag módosított tőzegmoha alkalmazása. Az Antarktiszi partok mentén egy alkalommal kísérleti céllal porszennyezéssel összekötött vastrágyázást végeztek, s bebizonyosodott, hogy a módszer elősegít a jegesedést. Arra azonban nem tért ki a vizsgálat, hogy a művelet milyen hatással volt az élőlényekre, illetve az óceán kémhatására.
A lehetséges megoldások egytől egyig drasztikus beavatkozások lennének, így a téma a kutatókat és a társadalmat egyaránt megosztja
A másik nagy csoport a napsugárzás-menedzsment, vagyis a földfelszínre érkező napsugárzás mennyiségének csökkentése. Ez kevésbé költséges, és viszonylag gyors eredménnyel járna, azonban a következmények ebben az esetben is kiszámíthatatlanok. Az alapötletet egyébként egy fülöp-szigeteki vulkánkitörés adta, a légkörbe kerülő kénsav aeroszol árnyékoló hatásának következtében ugyanis azt tapasztalták, hogy néhány hónapon belül fél fokkal csökkent az átlaghőmérséklet. Az egyik opció tehát az aeroszolok bejuttatása a sztratoszférába, ez lehet például kén-vegyület, vagy titán-dioxid, de a kutatók számos egyéb technikát felvetettek, többek között a tetők fehérre festését, az erdők kivágását a havasokban, vagy éppen fényvisszaverő elemek elhelyezését a világűrben.
Természetesen mindez még csupán elméletben létezik. Talán mi is hallhattunk róla, hogy néhányan úgy vélik, már ma is beleavatkoznak az időjárás alakulásába - ez azonban, számításba véve, hogy a geoengineering még igencsak gyerekcipőben jár, korántsem lehetséges. Azt is érdemes tudnunk, hogy 2010-ben az ENSZ közgyűlése moratóriumot rendelt el, melynek értelmében egyik ország sem kezdhet egyoldalúan a technikák alkalmazásába.
A 2010-es ENSZ moratórium értelmében egyik ország sem kezdhet egyoldalúan időjárásszabályzó technikák alkalmazásába.
A tudományág egyik legismertebb kutatója, David Keith is óvatosan áll a témához. Azt javasolja, nemzetközi összefogásra, nem utolsó sorban pedig rengeteg kísérletre és kutatásra van szükség. Amennyiben valaha arra a döntésre jutunk, hogy kipróbáljuk valamelyik módszert, azt mindenképpen csak kis léptékben szabad bevezetni, folyamatosan figyelve a hatásokat. Keith úgy véli, ha az intézkedés betöltötte a funkcióját, azonnal le kell állítani, hiszen csak „tüneti kezelésnek” számít, nem alkalmas a globális felmelegedés megállítására. A szakember emellett ragaszkodna a nyilvánosság beavatásához, sőt, a kritikusoknak is örül, mivel esetleg rávilágíthatnak olyan kockázatokra, amelyek a támogatók figyelmét elkerülték.
Az előre nem látható hatások mellett a geoengineering etikai és politikai kérdések ezreit veti fel.
Nagy probléma, hogy a geoengineering technikái, dacára a modellezéseknek és kísérleteknek, előre nehezen megjósolható, kockázatos következményekkel járhatnak. A nemrégiben elvégzett, három összevont kutatás szerint a napsugárzás-szabályozás erőteljes negatív hatással lenne a csapadékellátásra. Piers Forster, a Leeds Egyetem professzora szerint ez 1,2-4,1 milliárd embert érintene hátrányosan, és többek között veszélyeztetné az indiai monszunt, az afrikai Száhel régió pedig teljesen kiszáradhatna. További gondolkodásra ad okot, hogy kockázat ide vagy oda, lehet, hogy előbb-utóbb nem lesz más lehetőségünk, mint bevetni ezeket a drámai megoldásokat.
Az előre nem látható hatások mellett a geoengineering etikai és politikai kérdések ezreit veti fel. Ki dönt a módszerek alkalmazása felől? Ki határozza meg az elérendő átlaghőmérsékletet? Mi a helyzet akkor, ha egyes országok önhatalmúlag használják a technikákat? Lehet-e olyan megoldást találni, amely mindenki számára kedvező? Mi történik, ha az egyik állam beavatkozása veszélybe sodor egy másikat? És persze: egyáltalán szabad-e beleavatkoznunk a természet erőinek működésébe?
Magazinunk decemberi számában egy átfogó környezetvédelmi előrejelzést is olvashatsz!
