Az eredeti szakmáját tekintve híradástechnikus, elkötelezett gyalogtúrázó, aranyjelvényes túravezető, érdemes természetjáró. Az MTSZ-nél eltöltött 25 év alatt volt szakági titkár, a Gyalogtúra Bizottság elnöke, a Kéktúra Szakbizottság oszlopos tagja, illetve vezetője. Nem utolsósorban pedig a Hegyek Vándorai Turista Egyesület megalapítója és elnöke. Nyugdíjba vonulása alkalmából beszélgettünk Pálmai Vencellel.
TM: Mióta járod a természetet?
Pálmai Vencel: Nem mondhatom el magamról, hogy már kisgyermekkorom óta, mert a szüleim nem igazán voltak természetjáró emberek. Leginkább általános iskolás koromban ismerkedtem meg a túrázás ízével, amikor a kisdobos- és az úttörőmozgalom keretei között kötelező volt szervezett kirándulásokon részt venni. Itt szerettem meg az erdőben járást. Jó társasággal jó volt hatalmas fák közt, ösvényeken sétálni. Később az első munkahelyemen, az Orionban, ahol híradástechnikusként dolgoztam, 1972-ben beléptem a gyár természetbarát szakosztályába. Velük kezdtem el rendszeresen túrázni, túravezető lettem, majd megalapítottam a szakosztályon belül a Menő Manó csoportot, akikkel pedig a teljesítménytúrázás és a kéktúravándorlás került a fókuszba. Itt jött be az életembe a jelzésfestés is. Ezt a hobbimat egy idős túratársamnak köszönhetem, aki beavatott a jelzésfestés „tudományába”. Mindezt oly alaposan tette, hogy abban az időben ő és én voltunk az első két ember, akiknek a Pilisi Parkerdő engedélyt adott arra, hogy turistajelzést fessen a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. Konkrétan a mienk volt az Apát-kúti-völgy és a Pilisszentlászlótól Visegrádig tartó kéktúraútvonal.
TM: Mikor és hogyan kerültél az MTSZ-hez?
P. V.: Egy ismerősöm az Orion gyárból, aki akkoriban a X. kerületi Természetbarát Szövetségben tevékenykedett, hívott maguk közé. Először a tájékozódási versenyzésbe szálltam be, aztán a Társadalmi Erdei Szolgálatba, végül az oktatásügyekbe. Annyira, hogy az oktatást át is vettem és majdnem tíz évig csináltam utána. A későbbiek folyamán a BTSZ-ben és az MTSZ-ben dolgoztam aktívaként (önkéntesként). Majd 1990-ben a közgyűlésen megválasztottak a Gyalogtúra Bizottság elnökének. Ezután, 1991-ben jött a felkérés, hogy vállaljam el a szakági titkári állást a szövetségnél. Ekkor döntöttem úgy, hogy ezentúl a hobbimnak, a természetjárásnak fogok élni, s már nemcsak aktívaként, hanem főállásban dolgozok az MTSZ-nek. Hozzám tartozott az egész gyalogos szakág, az oktatás, a tájékozódási versenyzés, a technikai munka, a minősítés, a térképkészítés és a túrabizottság, ami a kéktúrákat ölelte fel. Öt albizottság volt, ahol közel ötven ember dolgozott. Az ő munkájukat kellett koordinálnom, de ebben nagy segítségemre volt az, hogy mindegyik albizottságnak az élére találtam egy olyan embert, akiben lehetett bízni, és akikkel jól együtt tudtam dolgozni.
TM: Milyen volt az MTSZ-nél az elmúlt 25 év?
P. V.: Pörgős. Nekem a hétvégéim is a szövetségben teltek el. Hét közben gyakorlatilag a pénzért dolgoztam, hétvégenként, szabad időmben pedig mentem a kéktúrapecséteket pótolni, meg útvonalbejárásokat csináltam, kezdetben Bozó Andrással, majd Labbancz Mihállyal. Sokat köszönhetek a feleségemnek, aki elviselte, hogy keveset voltam otthon, s ezt nem vetette soha a szememre. Amit ezúton is nagyon köszönök neki. Mondjuk ő is „hasonszőrű”, szeret kirándulni, vele is a Júliai-Alpokban egy túrán ismerkedtem meg, úgyhogy megértette ezt az elkötelezettségemet a természetjárás iránt. Az utolsó másfél év amolyan levezetés volt nekem. Úgy gondoltam, hogy nem rám kell itt már építeni, hanem jöjjenek a fiatalok. Talán az is a feladatom, hogy átadjam mindazt a negyed évszázadnyi tapasztalatot a fiatalabb kollégáknak, amit a gyalogtúrázás szervezésében összegyűjtöttem. Boldog embernek mondhatom magam, mert tulajdonképpen a hobbimnak éltem 25 évig itt, az MTSZ-ben.
TM: Vannak kedvenc hazai túrahelyszíneid, ahova szívesen vissza-visszatérsz?
P. V.: Az egyik nagy szerelmem az Őrség. A Hegyek Vándorai Turista Egyesületemmel már 1994 óta járunk az Őrségbe, és rendületlenül festjük, karbantartjuk a turistautakat. Az utak teljes hossza meghaladja az 500 km-t, ami nem kevés feladatot ró ránk. A másik két kedvencem a Zempléni-hegység és a Bükk. Egyébként bárhova szívesen elmegyek gyalogtúrázni. A munkámból kifolyólag főként a kéktúrát jártam. Hivatalosan kétszer teljesítettem az OKT-t, a DDK-t és az AK-t pedig egyszer, de vannak olyan kéktúraszakaszok, amelyeket meg sem tudom mondani, hogy hányszor, tizenvalahányszor jártam be, ám az munka volt, nem túrázás.
TM: A túrázáson és a jelzésfestésen kívül van még más hobbid?
P. V.: A fotózás, és baromira szeretem a kemény rockzenét.
TM: Játszol is valamilyen hangszeren?
P. V.: Ha azt mondom, hogy nem, az jobban fedi a valóságot. Próbáltam gitározgatni, de nem igazán jött össze. Gyerekkoromban nyolc évig tangóharmonikáztam, de amikor megismertem Jimi Hendrix zenéjét, és rájöttem, hogy nem tudom lejátszani rajta, akkor leraktam - soha többet nem vettem a kezembe a tangóharmonikát. Nekem az 1970-es évekbeli zenék tetszenek többségében, nyilván ez sem véletlen, akkor voltam fiatal. Deep Purple, Black Sabbath, a magyarok közül pedig az Omega, a régi P. Mobil és Radics Béla a nagy kedvenceim. Minden héten ott voltam az Ifiparkban (Budai Ifjúsági Park). Ugyan nem mentem oda a színpadhoz a „keménymagba” bólogatni, inkább fölmentem a teraszra sörözni.
TM: Mit tervezel a nyugdíjba vonulásod után?
P. V.: Mindennap megnézek egy filmet, meghallgatok egy lemezt. Hogy a tervből mi valósul meg, azt az élet fogja diktálni. És van 3-4 ezer diám, amelyeket szeretnék beszkennelni és rendszerezni. Ezek többnyire túrafotók, emlékképek. Meg egy kis lakásfelújítás is tervben van. Illetve a felségemnek megígértem, hogy minden héten elmegyünk egy-két napot kirándulni, mert a túrázás azért továbbra is az életem része marad. A lányom Londonban él, oda szeretnék kiutazni, valamint Tomi fiam most kapott állást egy New York-i kutatóintézetben, ahol fizikusként dolgozik majd, őt is jó lenne meglátogatni. Az őrségi egyesületemet mindenképpen viszem tovább, amíg bírom, csinálom azt is.
Az MTSZ-es kollégák Vencelről
A 25 év, amit együtt töltöttünk a szövetségben, nagy idő. Ez alatt több ezer kilométeren voltunk összezárva vonaton, repülőgépen és főleg gépkocsiban, belföldön és külföldön egyaránt, amikor szövetségi ügyekben utaztunk. Ezalatt megtudtam, hogy hajdan volt egy fiatalember, aki a lemezlovas „sportággal” próbálkozott, és akinek a modern tánczene színre lépő együttesei álltak az érdeklődése központjában. Útjaink közben, ha egy-egy gépkocsiból csak egy négyzetmétert láttunk, máris tudta a gyártmányát, a márkanevét és a tulajdonságait, és elámultam, amikor külföldön is csak úgy sorolta a helyi sörválasztékot. Gondtalan túrázás közben, kedvenc zenéit hallgatva egy bohémebb arcát is megismerhettük.
Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnöke
Amikor a szövetséghez kerültem, Vencel volt az egyik régi motoros, aki a szárnyai alá vett. Már a bemutatkozás is viccesen alakult, a nevem hallatán rögtön felcsillant a szeme. Szó szót követett, és végül kiderült, hogy Vencel nagyon régi barátja, akivel az erdőket járják, pecsételődobozokat raknak ki, illetve a turistautakat festik, az én édesapám unokatestvére, Labbancz Mihály - akivel még soha nem találkoztam! Egy hét múlva már be is mutatott minket egymásnak. Vencelnek emberileg és szakmailag egyaránt nagyon sokat köszönhetek.
Labbancz Péter, szakmai asszisztens
Vencel volt az egyik első meghatározó személy számomra, aki bevezetett a természetjárás rejtelmeibe, amikor elkezdtem dolgozni az MTSZ-ben. A jelzésfestés kapcsán kerültem vele közelebbi viszonyba, készségesen segített bármilyen turistaútvonal kibogozásában. A szomszédos szobában elhangzott történetei, kacagása mindennap jókedvre derítenek. Szakmai munkássága mellett életvidám, szókimondó stílusa és őszintesége is tiszteletre méltó számomra. Ha kérdéssel fordulok hozzá, biztosan nem jövök ki tőle egyhamar, mert mindenhez van egy jó sztorija, amit a tőle megszokott felvezetéssel kezd: „Gyere picinyem, ülj le mellém, és elmesélem, hogy volt ez.”
Pintér Nikolett, szakmai koordinátor
Még én is társadalmi aktíva voltam, amikor megismertem Vencelt, és az általa szervezett ORION 2000 teljesítménytúrák mindegyikén találkoztunk. Munkakapcsolatunk az MTSZ-ben történt elhelyezkedése után is folytatódott. Ennek során nemcsak a szövetségi munkát segítő tanácsai, a számtalan jó és tanulságos történet, hanem a rengeteg civil természetjárással kapcsolatos sztori is színesítette a dolgos mindennapjainkat. Nehéz dolog közülük bármelyiket is kiemelni, mert egy vaskos kötetet lehetne velük megtölteni.
Kunos Gábor, MTSZ-rovatvezető és szakértő
Az első közös munkánk az OKK jelzésfestésének leszervezése volt. Ahogy Vencel meglátta az érdeklődésemet, alázatomat a szakma iránt, napi szinten pumpálta belém megannyi év tapasztalatát, tudását. A segítségével megismerkedhettem az ország területén, a szélrózsa minden irányában működő jelzésfestő egyesületek képviselőivel. Vencel az MTSZ egyik legmeghatározóbb és legszókimondóbb személyisége: semmi lebegtetés, csak konkrétum, na meg némi háttérsztori. Nagyon sokat köszönhetek neki, és hiába veszem át folyamatosan már jó ideje a feladatait, nehéz lesz atyai tanácsai, viccelődései nélkül tovább dolgozni. Ugyanakkor megtisztelő, hogy bennem látta meg az utódját, amire igyekszem rászolgálni.
Szőke Viktor, szakági koordinátor
