Azt szinte minden ember tudja, hogy a Duna a németországi Fekete-erdőben ered. Azt viszont kevesebben, hogy amikor a folyam belép Magyarországra, szintén érinti Feketeerdőt. Egy holtága kanyarog ott. Ez utóbbi azonban nem egy tájegység, hanem egy kis szigetközi falu Győr-Moson-Sopron megyében. Amikor megláttam a térképen, eldöntöttem, hogy odautazok.
Javaslom, essünk túl a nehezén. Itt van mindjárt Hédervár, s annak csodaszép kastélya vagy vára - ahogy tetszik. Amikor megérkeztem, rögtön láttam, hogy ide nem lesz belépés. A kert és az épület állapota is kiérdemelte a siralmas jelzőt. Mivel senki sem tudta megmondani, hogy az egykoron kastélyszállóként üzemelő háznak ki a tulajdonosa, mi a sorsa, a hazaérkezés után telefonon beszéltem Hédervár polgármesterével, Szabóné Németh Ágnessel, aki jó hírekkel szolgált. A település első embere elmesélte, hogy a kastély a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. tulajdona, s hamarosan a szigligetihez hasonló nyilvános alkotóházat szeretnének létrehozni itt. A korábbi bérlő és a jelenlegi tulajdonos közötti per a nyár közepén zárult le, így nincs akadálya annak, hogy a kastély hamarosan a régi fényében tündököljön.
Ha a kastély bejáratát őrző két szfinxszobor beszélne, akkor több napot is érdemes lenne a társaságukban eltölteni. A romantikus várkastély sokkal több figyelmet és törődést érdemelne. A II. világháború után a Khuen-Héderváry grófi családot megfosztották birtokaitól. 1947-re létrejött a népi kollégium, így a Szigetköz falvaiban élő gyermekek itt járhattak iskolába. 1983-tól egyszer már alkotóházként üzemelt, majd 2002 és 2004 között felújították. Ám hiába a gyönyörű szobák, hiába a mesés környezet, évekkel később a szálló becsukta kapuit.
Dunakilitin felejtettek egy duzzasztóművet
A kirándulást egyébként Dunakilitiben kezdtem, ahol nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy találkozzak a duzzasztóművel, amely az utóbbi évtizedek egyik legellentmondásosabb beruházásának, a bős-nagymarosi erőműnek az egyik legfontosabb eleme volt. Elkezdték építeni, aztán otthagyták az utókornak. Mára rettenetes állapotba került. Ahogy az odavezető út elején egy bódéban üldögélő őr elmondta: múzeumban lenne a helye, de remény sincs arra, hogy belátható időn belül ezzel a monstrummal történjen valami. „Itt fog az egész szétrohadni” - hangzott a sommás ítélet.
Különös szeglete ez országunknak. A senkié és mindenkié. A legtöbben fogják magukat meg a horgászfelszerelésüket, aztán nekivágnak a duzzasztóműnek. Vannak itt turisták, akik a mementóként a Duna felett álló erőmű darabjait fotózzák. S az erőműtől nem messze a parton kemping áll - oda azok tartanak, akik itt vernek sátrat. 1977-ben Csehszlovákia és Magyarország szerződést kötött egy közös dunai vízlépcsőrendszer megvalósításáról. A magyar oldalon Dunakilitinél egy duzzasztómű segítségével a vizet egy mesterséges csatornán a szlovákiai Bős erőművébe vezették volna. A munkálatok 1978-ban indultak meg. Az időközben egyre erősödő környezetvédelmi mozgalmak felhívták a figyelmet a komplexum természetkárosító hatásaira, így a magyar kormány 1989-ben határozatot hozott a vízlépcső, ezzel együtt a dunakiliti duzzasztómű építésének leállításáról. A szlovák fél azonban nem hagyott fel a munkálatokkal. 1992-ben Dunacsúnnál megépíttette a dunakiliti duzzasztót kiváltó létesítményt, és elterelte a Dunát. Az elterelés következtében a Szigetköz hullámtéri mellékágrendszerében a medrek nagy része kiszáradt. Ma a vízpótlást a dunakiliti duzzasztómű felett kialakított fenékküszöb segítségével oldják meg, így a Szigetköz visszanyerte éltető erejét, a vizet. (Forrás: http://kirandulastervezo.hu/celpont/dunakiliti/dunakiliti-duzzasztomu)
Közös kemencében sül a kisbodaki kenyér
Ennyi borongás után jöjjenek a szépségek, hiszen a Szigetközben szinte minden kis faluban találunk egyedi látnivalót. Kisbodakra némi nehézség árán jutottam el, mert az útjelző táblák iránymutatása nem teljesen egyértelmű. Hosszas kérdezősködést követően azért megtaláltam a települést, amelynek boglyakemencéi és haranglábja minden tekintetben egyedülálló látványosságok. Itt vannak mindjárt a boglyakemencék, amelyek a cseppnyi falu egyik kis utcájában lelhetők fel. Akinek nem volt saját kemencéje otthon, az itt, a falu szélén épített közös kemencékben süthette meg a család kenyerét. 2015-ben az önkormányzat a Kisbodakért Alapítvány támogatásával újraépíttette a kemencesort. Az országosan is egyedülálló létesítmény nemcsak turisztikai látványosság, hanem hangulatos és autentikus használati eszköz is. Nem messze innen a falu másik nevezetessége, a harangláb vonzza a tekintetet. A régit az 1900-as évek elején, az újat 2007-ben építette a Vecsei ácsdinasztia egy-egy tagja. A harangláb - az iskola mellett - minden időben a község legmegbecsültebb építménye volt. A falu emlékezete szerint a régi harangláb a múlt század ötvenes éveiben még állott; négy cédrusfa ölelte.
A Duna „dzsungele” Ásványrárón
Akik pedig valami vadságra vagy egyszerű természeti szépségre vágynak, mindenképpen menjenek el Ásványráróra. A falu neve amúgy a legszebbek közé tartozik Magyarországon, de nem csupán ezért érdemes meglátogatni a települést. Hanem azért, mert annak a végében, a töltés mögött, olyan világra bukkan a turista, amely hazai viszonylatban is egyedülálló. A töltés mögött, a magyar-szlovák határ előtt, ott húzódik a Duna és annak vadregényes ártere. Hasonlót láthatunk Gemencen vagy éppen a Tisza mentén, engem mégis nagyon megfogott az ásványrárói Duna-part „őserdeje”. A vízben „derékig” álló fák, a parton felejtett csónakok, az azokban pihenő, kuruttyoló békák s a csend olyan összhatást produkál, amely nehezen feledhető. Nem véletlen, hogy akár a kerékpárral, akár a gyalogszerrel kirándulók órákat képesek ezen a partszakaszon eltölteni. Nyáron legfeljebb a rengeteg szúnyog a zavaró, de az ősz közeledtével ezek a vérszívók is eltűnnek.
Hazafelé tartva megálltunk még Mosonmagyaróvár szívében is. Itt emelkedik a lúcsonyi Szent Anna-kápolna, amely a környék egyedülálló nevezetességei közé sorolható. A kápolnát az 1713-as pestisjárvány emlékére emelték. Fából készült tornya túlélte az évszázadokat, a viharokat, a háborúkat s minden egyéb olyan dolgot, amely tönkretehette volna az épületet. Egyedülállóságát az épségben megmaradt fatorony adja. Lúcsony valamikor önálló településként létezett, de 1905-ben Magyaróvárhoz csatolták, s ettől kezdve elveszítette önállóságát. A kápolna azonban megmaradt, miként a bejárata felett lévő egyedi Mária-szobor is.
Feketeerdő, ahol a kocsma egyben klinika is
Ezt a beszámolómat azzal kezdtem, hogy a Duna Feketeerdő közelében lép be Magyarország területére, de erről a kis faluról még egy szót sem olvashattak. Ennek a településnek a legnagyobb nevezetessége az a hét tölgyfa, amely a millennium emlékét őrzi a piciny Hét vezér téren. Ezenfelül a falu közelében halad el az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpártúra-útvonal, így a Németországból hazánk fővárosába kerekezők többsége érinti Feketeerdőt. Amúgy az egész térség a kerékpárosok paradicsoma, hiszen az itt kiépített bringautak nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. Végül említsük meg, hogy Feketeerdőn van egy Klinika névre keresztelt helyi vendéglő vagy inkább kocsma. Szerintem a mai napig várják Brinkmann professzort, Udót vagy éppen Elke nővért.
Hazánknak ez a térsége turisztikai szempontból ma még sokkal kevésbé ismert és felkapott, mint például a Balaton. A kerékpárosokon kívül leginkább a vízitúrázás szerelmesei érzik itt jól magukat. A Duna, a Mosoni-Duna és a holtágak sokasága számtalan lehetőséget kínál a kenuval vagy kajakkal kirándulóknak. Lipóton a Holt-Duna menti természeti tanösvényen megfigyelhetjük a környék egyedülálló állat- és növényvilágát. A horgászok is megtalálják a maguk számítását errefelé. Akár a kavicsbányatavakra, akár a dunakiliti duzzasztómű melletti Duna-szakaszra gondolunk, a kapás garantált.
A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. szeptemberi számában.
Kapcsolódó cikkeink:
A Duna egyre jobb passzban van, de még sok a tennivalónk
