1 / 12

De nézzük először, hogyan találtam fel. Évekkel ezelőtt, még amikor aktívan másztam, szerettem volna a Drei Zinnen egyik „oszlopának” északkeleti gerincútját kimászni, de amikor anyám ezt megtudta, hisztérikus rohamot kapott, így a kedvéért letettem a tervemről. Viszont hatalmas vágyam maradt eljutni a Sestói-Dolomitok impozáns sziklaformációjához, a Három Nővérhez. Ide vezetett az utam.

Nem egy elérhetetlen célpont, valószínűleg az olvasók között többen is voltak már odafent. Történetem különlegessége talán csak az időpont és a nem mindennapi társ megválasztása, aki egy kiskutya, és a tény, hogy nemcsak látni és fotózni szerettem volna a Drei Zinnennél, hanem „vissza a természetbe”-alapon, komforttól mentesen napokat eltölteni a csendben, a magányban, a hó fogságában.

2 / 12

Arti, a nem mindennapi útitárs

Lassan megtanulhatnám, hogy „all in one” nem létezik. Ez egy gyönyörű hely. Lehet választani: elmész nyáron, amikor egy pofonegyszerű turistaút vezet a felső hüttéig, ahol adnak enni, ágyban aludhatsz, klassz minden, csak akad egy kis színszennyezettség a tájban a rengeteg turista miatt. Vagy elmész télen, amikor rajtad kívül egy lélek sincsen, csak hát picit nehezíti a haladást a hónapok alatt leszakadt hótömeg. Én az utóbbit választottam, ezúttal elég szín volt nekem a fehér.

Rengeteg holmim volt, így hamar rájöttem, hogy képtelen leszek a hátamon felvinni mindent. Szereztem szánkót, arra rákötöttem a batyu egy részét, és úgy örültem, hogy siklik utánam. Persze, az első emelkedőig. Majd megszakadtam, ahogy felfelé húztam magam után azt a közel 30 kilót. 8 kilométert tettem meg így, épp naplementére értem fel az első házhoz. Nézzük azt a winter roomot!

- Istenem, add, hogy ez csak egy rossz álom legyen!

Töltöttem már életem során néhány éjszakát bivakházakban, de valljuk be, az Auronzo ház winter roomja viszi a pálmát igénytelenségben. A hegyekben viszont az a jó, hogy nincs túl sok időd rágódni valami nem éppen klappoló dolgon, mert naplemente után úgy beáll a hideg, hogy meg vannak számlálva a perceid. Gyorsan vizet készíteni a hóból, gyorsan enni, persze kolbászt, hogy éjszaka legyen miből remegni, és minél hamarább bebújni a hálózsákba! Hatalmas szerencse, hogy a kutyák testhőmérséklete magasabb a miénknél, így nem volt kérdés, hogy Arti, a kiskutyám is a hálózsákban alszik.

3 / 12

Kilátás az Auronzo ház elől

Ti hogyan tudtok kutyával együtt aludni? Olyan büdös volt a szája, egész éjjel nem pihentem. Fel is keltem az éjszaka közepén, és azzal szórakoztam, hogy a Három Nővér milyen jól visszhangzik. Kicsi sikítás és háromszor sikított vissza, a hosszabb szavaknál kettőször. Tök jó volt! De azért sajnos nem melegedtem ki a sikítozásban.

A hajnali fotózás után folytattuk az utunkat. A történet innen kezdett el csak igazán izgalmas lenni. A Lavaredo házig könnyű volt az út, ott megismerkedtem egy sráccal. Rám nézett és csak annyit kérdezett, hogy én komolyan ezzel a holmival akarok-e felmenni a Locatelli házig. Aranyos volt, felszaladt - szó szerint - a gerincre és készített nekem néhány fotót, hogy mi vár rám a túloldalon.

- Értem. De akkor most mit csináljak? Én vissza nem fordulok!
- A szánkóval nem fogsz tudni átkelni!
- Figyelj csak! Te merre mész lefelé?
- Hát, a tónál hagytam az autómat.
- Az jó. Én is. Akkor levinnéd néhány dolgomat?

Nem volt más választási lehetőségem. Összepakoltam a fotós cuccom, mellé azt a legszükségesebbet, amivel egy hétig kihúzzuk, a többit odaadtam a srácnak a kocsikulcsommal együtt, hogy tegyen be mindent az autómba. Tehát egy vadidegen embernek odaadtam néhány optikámat, ruhámat, és egy hozzájutási lehetőséget az autóban hagyott további értékeimhez. Megbeszéltük, hogy a kulcsot beadja az alsó hüttébe.

4 / 12

Pózolás a Három Nővér előtt

A srác elment, én pedig egy - nyilván marha nehéz - hátizsákkal és a kutyával elindultam felfelé. Néhány percig szörnyülködtem, hogy vajon lenyúlja-e a kocsimat, de a gerincen túl olyan út várt ránk, hogy máris átterelődött a szörnyülködési faktor a meredek falban vezető keskeny járatra. Nagyságrendileg másfél órát tudtunk menni, aztán elfogytak a nyomok. Visszafordultunk. Itt eljött a pillanat, hogy leültem a hóba, és kezdtem elhinni, hogy fel kell adni. És ekkor hótalpnyomokat láttam meg a völgyben. Ez jó, csak ne feledjük, hogy az én hótalpam a srácnál van, és két lábbal csúnyán besüllyedhetek a mély hóba.

- Add fel!
- Dehogy adom! Ezért jöttem. Maximum egy kicsit tovább fog tartani a feljutás.
- Add fel!
- Az nem én vagyok!!!

5 órán át mentem combig érő hóban. Hátamon a rohadt nehéz batyu, egyik kezemben a csákány - bár kétlem, hogy ebből a hóból kicsúsztam volna - másikban a kutya. Majd megszakadtam! Aztán besötétedett, minden erőm elfogyott, és a ház bizony még odébb volt. A történelem ismétli önmagát. Gondoltam, ezúttal is megszabadulok a hátizsáktól, túlságosan hátráltatott a súly. Elhelyeztem egy sziklának a tövében, kivettem az egyik hálózsákot, és irány fel! Az utolsó métereknél már négykézláb mentem. És basszus, nem találtam a bivakot. Körbejártam az egész házat, sehol egy nyitható ajtó.

Iszonyatosan kétségbeestem, mert elképesztő hideg volt, ezen az úton esélytelen visszamenni, és nem voltam benne biztos, hogy egy éjszakát is kibírunk a szabad ég alatt. Persze térerő semmi. Még segítséget sem tudok hívni. Akkor megéreztem és megértettem, hogy valóban egyedül vagyok. Nem könnyű a felelősség súlya két élet felett. Mindig azt mondom, hogy az élet egy hatalmas játék. Az is. Odalent. Minden pofonegyszerű. Ha csinálsz valamit és nem sikerül, hát csinálsz egy másikat, kezded elölről, kezded egy másik aspektusból. De a hegyek között a játék tétje az élet. Bevallom, a torkomban dobogott a szívem.

5 / 12

Aztán körbejártam a házat még egyszer, és akkor láttam meg, hogy van ott a nagy háztól távolabb egy kicsi is. Igen! Nyílik az ajtó.

- Jaj, add Istenem, add, hogy legyen elég pokróc, hogy kibírjuk az éjszakát!

Ez az éjjel volt a legnehezebb. Lefekvés előtt ettünk még egy kis havat, és nagyon korán ébredtem, hogy napkeltére már a kezemben legyen a gépem. Visszamentem a táskáért, ettem egy fagyott tojást - nagyon rossz volt - és ébredt a nap, a gép pedig kattogott.

6 / 12

Ezek után következtek a „kánaán napok”. Akklimatizálódott a szervezetem, bár sem aludni, sem enni nem tudtam azért olyan jól, viszont napközben sütött a nap, feküdtünk egy matracon a Zinnék előtt, írtam, néztem ki a fejemből, és körbeölelt a csend. Így éltünk ott öt-hat napig, egészen az ominózus viharos reggelig.

7 / 12

- Azonnal le kell menni! Ez itt nem a Grand Hotel - attól jobb a panoráma. De csuda tudja, hogyha bedurvult az időjárás, akkor hogyan tovább.

Azt tudtam, hogy arra nem szabad visszamenni, amerről jöttünk. Egy komplett lavinamező, és az elmúlt napok időjárása csak növelte a veszélyt. Van másik út lefelé, amivel csak az a baj, hogy amikor feljöttünk, akkor szépen látszottak a nyomok, most pedig mintha frissen hintették volna be a tájat porcukorral. Eléggé egyértelmű volt, hogy a völgy felé kell tartani, így elindultunk. Artit néha majd felkapta a szél, csórikám alig bírt jönni. Kb. fél órát kellett csak a süvítő szélben kutyagolni, aztán beértünk a völgybe, és onnan tökéletesen kitaposott turistaút vezetett le Sextenig.

Mindez jól hangzott, csak az volt a baj, hogy ez a település éppen a hegy másik oldalán van, mint ahol hagytam az autómat. Ekkor rántottam ki a farzsebemből a csavargós mivoltomat, és sikerült is kevesebb, mint másfél órán belül busszal és stoppal eljutni a kocsiig. Még soha nem örültem ennyire, az autóm a helyén volt! Gyorsan bekukkantottam, és a táskám is betéve, ahogyan megbeszéltük a sráccal.

Hamar átvettem a kulcsot is a hüttéből, és bizony nagyon örültem. Nem csupán az emberek jóságának, hanem az élménynek, hogy a bőrömön érezhettem, hogy ember vagyok, élek és még mindig jól működnek az ösztöneim. Szeretem az élet tiszta szagát, amikor nem a műanyag vesz körbe, nem csinált problémákért kell izgulni, hanem a természet a maga természetességével van jelen. Fehéren, tisztán és őszintén. Hatalmas hálám a tájnak ezúttal is.

Szöveg és fotók: Szabó Ilona

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!