Múlt szombaton, február 11-én, egy könnyű, de mégsem rövid távot szerettünk volna bejárni a túratársammal, Anikóval. A választásunk a kívánalmainknak tökéletesen megfelelő Téli Margitára esett, aminek a 40 km-es távjára neveztünk be, és ami csak 650 méter szintemelkedést tartogatott. Már két évvel ezelőtt is teljesítettem a túrát és kellemes emlékeim voltak róla, ezért is döntöttünk úgy, hogy ez lesz a hétvégén a legmegfelelőbb esemény a számunkra.

1 / 37

A gödöllői Erkel Ferenc Általános iskolából indultunk útnak, ami a város központjában található. Ennek megvolt az előnye és a hátránya is, mert bár hévvel jól megközelíthető volt a rajt/cél, de a városban sokat kellett gyalogolni a túra elején és végén is. Ez utóbbi volt talán az egyetlen negatívum a már korábban bejárt útvonallal kapcsolatban, és tudva ezt, már nem okozott akkora csalódást, mint először. Persze, aki jól bírja az aszfalton gyaloglást, annak ez sem okozhatott gondot.

2 / 37

A városból kivezető 3-as főúttal párhuzamosan értük el a máriabesnyői Nagyboldogasszony templomot, de a beton kisebb megszakítással még a Babatpusztáig is kitartott. Csak ezt követően éreztük úgy, hogy a Gödöllői-dombságban vagyunk, aminek óvatosan hullámzó lankáin az ember szinte észre sem veszi a szintemelkedéseket. Kiváló helyszíne ez a kényelmes, beszélgetős túráknak, amilyet mi is terveztünk. Mert most inkább csak kirándulni szerettünk volna, nem pedig rohanni vagy kihívást keresni.

3 / 37

Csak a tükörjegesre taposott ösvények jelentettek néhol kihívást a haladásban, ami egy csúszásgátlóval könnyedén kiküszöbölhető volt, igaz, ezúttal a mi lábunkról ez a kellék hiányzott. Az egyébként sem meredek terepen azért enélkül is lehetett boldogulni. Ráadásul délutánra már a sár jelentett nagyobb veszélyt, amit mi is egy vetődéssel konstatáltunk, de ez ellen már a gumitalp sem nyújtott volna védelmet.

4 / 37

A túrát szervező egyesületnek és magának túrának is a Margita a névadója, ami a Gödöllői-dombság 344 méteres büszkesége, és egyben a legmagasabb pontja. Természetes volt hát, hogy az útvonalunk is ellátogat ehhez a nevezetességhez, ahol egy kilátó uralkodik a környék dombjai felett. Kár, hogy az erősen leromlott állapotú geodéziai mérőtoronyba ezúttal nem volt bizodalmunk felmenni. Reméljük, mint sok más kilátót, a közeljövőben ezt is felújítják.

5 / 37

Elhagyva a harmadik ellenőrzőpontot, kiáltozásra lettünk figyelmesek. A hátunk mögött a maratoni távon induló terepfutók kb. 8 fős élmezőnye kért helyet az ösvényen, amit száguldó tempóval és irigylésre méltó könnyedséggel mutattak be. Innentől kezdve viszont folyamatosan hátrafelé kellett figyelnünk, nehogy útját álljuk a futóknak. Ezt a folyamatos figyelmet ugyan már megszoktuk a korábbi túráinkon, de azért az mégis jó kérdés, hogy a szervezők egy terepfutóversenyt miért a gyalogosok után indítanak el. Ráadásul, ha valakinek ez kényelmetlen, azok a futók, akiknek kerülgetniük kell a cammogó gyalogosokat.

6 / 37

A sárga jelzésű utat követtük erdőn, mezőn, fagyos, majd saras ösvényeken, miközben csak fogytak a lábunk alatt a kilométerek. A környék dombjainak és erdeinek téli, szürke kopárságát a délutáni nap kezdte színezni. Persze a természet februári palettáján még szegényes a választék, így színkavalkádról egyáltalán nem beszélhetünk. Ilyenkor leginkább a szürkéből, a rozsdából és a sárgából áll a táj.

7 / 37

A dombok közt kanyarogva értünk ki Domonyvölgy mellé a 4. ellenőrzőponthoz. Innen párszáz méteren keresztül a 3-as főúton voltunk kénytelenek haladni, mert a szalagozás nem vezettet sehová, legalábbis járható úthoz biztosan nem, csak a csalitosba. A főúton kereszteztük az autópályát, majd továbbra is a sárga jelet követtük vadkerítésen át a Látó-hegyre. Ezt követően egy fennsíkon kanyarogtunk az Erzsébet-pihenőig, majd aszfaltozott úton a Kőkereszt ellenőrzőpontig. Teával és csokival frissítve emelkedtünk a piros háromszögön a Juharos nyergére, amiről aztán csúszkálva értünk le Máriabesnyőre, illetve Fenyves utcáira.

8 / 37

9 / 37

Megint csak aszfalton, házak és kertek közt kanyarogva értük el az egyetemi erdőt, ahol az utolsó ellenőrzőpont várt ránk, és ahonnan már csak három kilométer volt a célig. A város által körbeölelt, változatos növényzetű kis erdőben búcsúztunk a gödöllői tájtól. Kellemesen éreztük magunkat, és jól esett a mozgás a Téli Margita 40-es távján, amit csak ajánlani tudok azok számára, akik most ismerkednek a teljesítménytúrázással, vagy nem gyalogoltak még ilyen hosszúságú távot, de szeretnének. Sokaknak első hallásra a 40 kilométer soknak tűnhet, de a kevés szint és a kényelmes terep miatt ez a túra még télen is kiváló lehet sikerélményszerzésre és önbizalomnövelésre.

10 / 37

Szöveg és fotó: Lánczi Péter