Idén 1363-an vágtak neki a Baka István Általános Iskolától a Bartinának, amit évről évre a Ifjúsági Unió Szekszárd szervez, és amely nemcsak egy túra, hanem a szekszárdiak közösségi programja is egyben. Persze nem kizárólag az övék, hiszen nem mi voltunk az egyetlenek, akik messziről érkeztünk, hogy teljesítsük a túra négy távjának valamelyikét, és hogy megismerkedjünk a Szekszárdi-dombság havas téli hangulatával.

1 / 52

Ehhez bizony január 21-én már elég korán, hajnali háromkor fel kellett kelnünk, hogy majdnem kétórás autóút után odaérjünk a hatórás rajtba. Szekszárd még álmosan, a pirkadat fényeivel várta a napfelkeltét, mikor mi már útra keltünk a maratoni távon (42 km). Szinte még aludtam, amikor a rajtból pár száz métert megtéve a város fölé emelkedtünk, ahol a hajnali panoráma a füstöt eregető kéményekkel és a hajnali fényekkel utópisztikus látvány tárt elénk.

2 / 52

A kilátás egyszerre volt rideg és lenyűgöző. Az utcákon rajtunk kívül csak a csönd és a dermesztő fagy járt, és a város felett úgy rétegződtek a szürke, a rózsaszín és a kék színek, mint a szivárvány sávjai. A látvány kétségtelenül lenyűgöző volt, de ugyanakkor szomorú is, hiszen a színkavalkád létrejöttében a szmog is jelentős szerepet játszott.

3 / 52

A rajtból való indulástól alig telt el negyed óra, és már a várost övező szőlődombokon találtuk magunkat. A város ipari látványát szőlőkarók és présházak váltották, így egyből a híres szekszárdi borvidékén találtuk magunkat. Gyors és éles váltás volt ez a reggel hangulatában, ami felé a lábunk egyre inkább vitt, mintha csak mágnesként vonzott volna minket a természet. Ilyenkor persze nem csak a táj, a szőlő is téli álmát alussza, de a csupasz szőlőtőkék még így is jellegzetessé teszik a játékosan hullámzó dombokat.

4 / 52

Mielőtt teljesen átadtuk volna magunkat a domboknak, még érintettük Szekszárd legnyugatibb kertvárosát és a Remete-kápolnát.

5 / 52

Innen kezdtünk el távolodni a Dél-dunántúli Kéktúra jelzésén Kakasd felé, miközben a dombokon és szőlőbirtokok mellett érintettük a 2015-ben átadott Bati-kereszt kilátót. A húsz méter magas építményről belátni a Tolnai-hegyhátat, a Völgységet, illetve Paks és Kalocsa városát is. Ráadásul ezen a napon a kilátás mellett a szervezők jóvoltából forralt bor is várta a túrázókat, már azt, akinél volt bögre, mert arról mindenkinek magának kellett gondoskodnia.

6 / 52

7 / 52

A kilátótól még egy darabig a kéket, majd a szalagozást követtük a Kakasd melletti befagyott tóig. Felkapaszkodtunk a Várhegyi-kilátóhoz, ahonnan új szögből láthattunk rá a környékre, majd a Majális-völgyben ereszkedtünk le Kakasdra, ahol a kutyák kánonszerű ugatással kísértek minket végig a falu utcáin. Ezt a koncertet az is színesítette, hogy a legtöbb portánál párban, egy nagy- és egy kistestű kutya egyszerre, eltérő hangmagassággal őrizte a házat. Bár az ilyesfajta ebtartás okaira nem jöttünk rá, azért szórakoztató volt, ahogy „Dávid és Góliát” egyszerre csahol a kerítés lécei alatt és felett. Ezt egyébként nemcsak itt, hanem a környék többi településén is megfigyeltük.

8 / 52

9 / 52

A faluból visszakapaszkodtunk a végtelennek tűnő havas dombokra, melyek úgy csillogtak a verőfényben, mintha csak kristályokkal lettek volna borítva. És bár vakító napsütésben jártuk a szántókat és erdőket, a hőmérséklet ettől függetlenül egész nap jócskán fagypont alatt maradt, ami folyamatos mozgásra sarkallt minket. Ebből kifolyólag nem sokat időztünk még az ellenőrzőpontoknál sem, pedig a forralt bor sokszor minket is tovább marasztalt volna a kelleténél.

10 / 52

11 / 52

Már túl voltunk a táv felénél, amikor Grábócra értünk, ahol a falu feletti kilátónál volt a túra hatodik ellenőrző pontja. Innen is kiválóan körbetekinthettünk a környékre, csak a kilátó roppant meredek és jeges lépcsőivel kellett megküzdenünk, főleg a kilátóból való lejövetkor. Egy megcsúszás és a meredek falépcsőről való lezúgás felért volna egy zuhanással. Szerencsére ilyen nem történt, és miután a lyukasztóval igazoltuk az ittjártunkat, már mentünk is vissza a faluba, hogy újból a kék jelzést kövessük.

12 / 52

13 / 52

Grábócot a híres szerb ortodox kolostornál hagytuk el, majd négy kilométert megtéve értük el a térképen V betű alakú Szálka községet, és egyben a következő ellenőrző pontot. A település főutcáját végigjárva, és a piros jelzést követve értünk ki a befagyott halastóhoz, ami a délutáni napsütés hatására időnként tompa morajlással riant, mintha csak egy álmos víziszörny akart volna előbújni a tó mélyéről.

14 / 52

15 / 52

Túratársakkal barátkozva és kényelmes tempóban haladtunk tovább a piros jelzésen, óvatosan emelkedve a Felső-erdő mély útján, míg elértük a bükkös-erdei elágazást. Jócskán benne voltunk már a délutánban, ezért nem időztünk sokat a frissítőpontnál, és már egyébként sem voltunk messze a céltól. A túra utolsó természeti látványosságát a Csatár feletti Gurovica-dűlő mentén találtuk, amikor az alacsonyan világító nap már rozsdaszínűre festette a domboldalban álló szőlőtőkéket.

16 / 52

Ennél jobb időt nem is kívánhattunk volna erre a napra, amikor az időjárás igyekezett a legszebb téli pompájába öltöztetni a szekszárdi dombokat. Mi először jártunk ezen a vidéken, de biztosan visszatérő vendégei leszünk ennek a tájnak, ami még télen is oly változatosnak hatott, hogy mindenképpen látnunk kell nyáron, illetve az őszi szüretkor is.

17 / 52

Kattints a térképre a nagyított változatért!

Szöveg: Lánczi Péter
Fotó: Lánczi Péter és Mohai Kata

Térkép: Bába Imre