Kis helyen rövid táv, de komoly kihívásokkal, szintekkel, lenyűgöző panorámákkal, sok-sok élménnyel és változatos környezettel. A Tihanyi koponya teljesítménytúra meghökkentő neve ellenére kellemes vasárnapi (és akár családi) program.
Eredetileg a hosszabb (egész pontosan dupla) távot terveztük, de kis családom is intenzíven érdeklődött az esemény iránt. Így aztán hatan, tesóimmal kiegészülve kanyarodunk be a tihanyi parkolóba, árnyas fák alá. Itt fogad minden indulót Tibor, a rendező - egy autó csomagtartójánál. Hát, tavaly (amikor először vettem részt ezen a túrán) meg is lepődtem ezen, most már persze nem. Kitöltjük a nevezési lapokat, fizetünk és meghallgatjuk az instrukciókat.
Pontban fél tizenegykor aztán útra kelünk, át egy kis réten, és itt el is hagyjuk a zajt, a forgalmat, a nyári balatoni nyüzsgést. Az apáti templom romjánál már turistajelzés is fogad. Sőt, mindjárt kettő, fonódva: a sárga sáv és a zöld T (Lóczy Lajos gejzírösvény). A jelzések mindvégig remek állapotúak (többször eszembe jut a BTHE csapata), de sok helyütt pink színű jelölőfesték is segít. Az említett templomrom pedig leginkább csak a nevében az: 1999-ben igényesen felújították, és igazán pompás látvány.
Jöhet a tulajdonképpeni kezdés. Fel a Nyereg-hegyre, annak is a nyergébe, hogy stílszerűek legyünk. Már itt is érdemes körülnézni, de tudom, hogy ez még csak szebb lesz majd. Sziklás-köves szakaszok a lábunk alatt, érdemes figyelni, meg fa-föld lépcsők is jönnek. Megdolgoztat ez a szakasz, gyűlik a szint, mindjárt az elején. Aztán elágazás, nem messze a kilátótól, de azt a végére hagyjuk, most jobbra megyünk, át a Csúcs-hegyre. Jobbra érdemes leginkább figyelni.
Alattunk (szinte szó szerint) a Balaton, és kiválóan látható a félsziget „nyaka” is, két öböl között. Mögötte a Felvidék szépséges lankái, amiket pár hete volt szerencsém bejárni a Kék Balaton 100 TT-n. Balra, kicsit távolabb a Hegyestű, még messzebb a tanúhegyek, egészen a Badacsonnyal bezárólag. Persze azért balra is nézünk: egészen különleges sziklák, gejzíralakzatok mellett lépegetünk. Emese, a lányom, nagyon élvezi őket; különösen, ha fel is mászhat rájuk.
Hullámvasút. Sokat ereszkedünk, sokat emelkedünk vissza. Aztán újra és újra. Közben a Balaton mellettünk, mindvégig. És ha lenézünk, eszünkbe jut, hogy meglehetősen erősen fúj a szél. Itt fenn nem nagyon lehet érezni - többségében mégiscsak fák között járunk - de alant látványos, merthogy ügyes szörfösöket kísérhetünk a tekintetünkkel. Felülről úgysem láttunk még ilyet, megcsodáljuk hát őket. (05., 06.)
Újabb látnivaló a Gejzír-forrásbarlang, Sobri Jóska nevéhez is köti a legenda. Ezt természetesen közelről is meg kell vizsgálni; kicsi lányom él is a lehetőséggel. Aztán tovább, a Gurbica (vagy Gurbicsa)-tető felé, egy ideig fák között, majd újra kiérkezünk a gerincre.
A látvány megint pompázatos, hatalmas víztükör odalent, csodaszép kék és zöld színek mindenfelé. Lejtő jön, jól futható, megiramodunk. Aztán kilátópont, a sokadik, megállunk pár fotó erejéig. (07., 08., 09.) Jól kivehető a déli part meg a sztráda völgyhídja is. És a saját partszakaszunk, meg az előttünk lévő erdő. Azon is túljutunk, elágazás jön és padok - közvetlenül a Tájvédelmi Kutatóház barátságos épülete előtt. Itt rövid piknik következik, majd energiával feltöltekezve rátérünk a jobbra bekanyarodó útra.
Hullámzó a terep, de már nem sokáig tart ez a szakasz. Amikor már majdnem leérkezünk a félsziget déli csücskébe, a Hálóeresztőnél elkanyarodunk balra. Mivel azonban ez egyúttal az első ellenőrzőpont is, felírjuk a kódot, és csak utána térünk rá a sárga kereszt jelzésre. Valóban összekötő út, átvezet bennünket a S- jelzésről a Belső-tó partjáig. A zöld T-jelzés - egy rövid szakasz után - ismét becsatlakozik. Így haladunk előre az erdőkben, ez már a Gejzír-mező. Balról a Somos-kúp, jobbról a Cser-hegy látható és a gejzír-tevékenység sok-sok mementója.
Megjön a Z+ (sőt, a zöld barlangjelzés is): az Aranyház közelében járunk. Tesóim előre mennek, Emesével felfedezik az Átjáró-barlangot - mi Jutkával nekivágunk a tényleg kicsi, talán száz méteres kitérőnek. Igencsak megéri. Ők még nem látták az Aranyházat, és cseppet sem bánkódnak a plusz útért és szintért. A gejzírtömb maga is látványos, a kilátás szintén, és hát Tihany egyik nevezetességénél vagyunk. (11., 12.)
Megérkezik a másik kis csapat is, Emese lelkesen mesél, majd sziklát mászik. Megmutatjuk neki a kilátót és a Belső-tó partját: oda, arra megyünk. Ürgék! - csillan fel a szeme, emlékezve a tavaly nyári élményekre. Ezt persze nem tudjuk garantálni és megígérni neki, de azt igen, hogy túra után megpróbálunk összehozni egy „találkozót” a Levendula Ház közelében.
Hamar felbukkan aztán a Belső-tó, a partján legelésző szürkemarhákkal. Ezt a partot kísérjük egy ideig, kellemes füves szakaszon, és az északnyugati „sarkához” érkezve felbukkan a 2. EP. Itt pecsételni is lehet, kislányom örömére (és közreműködésével), és Balaton-szeletet is kapunk. Iszunk is egyet, és bekanyarodunk a szőlők közé. Egy ideig követjük a sorokat, míg balról az őslevendulás látható. Felidézzük a februári sarat, ami itt alaposan megnehezítette a dolgunkat. Most porszáraz az út, szó szerint.
Visz a zöld háromszögjelzés, meg a pink festések is mutatják: jobbra kanyarodunk, a Farkasverem környékén, a már percek óta horizonton látható Apáti-hegy felé. Itt az Őrtorony-kilátó, ami megosztotta az embereket, pedig még egy éves sincs. Nekivágunk mai utolsó emelkedőnknek, és igen hamar fent is vagyunk a tövében. Nem egyedül. Sok kiránduló, túrázó szintén ezt választotta célul, nagy a nyüzsgés. Feljutunk a felső szintre, itt elég erős a szél is. Ez sem szegi kedvünket, alaposan körbenézünk, mutogatjuk a lányoknak a nevezetességeket. Meg persze fényképezünk, csoportképet is csinálunk.
Kizárólag lejtők jönnek már. Előbb az elágazás (ahol pár órája elkanyarodtunk) majd tovább, észak felé. Messze Füred látszik - az égen pedig papírsárkány repül, újabb élmény Emesének. És a szűk, keskeny, de ismerős ösvény, hiszen ezen jöttünk felfelé is. A lejtő és a lépcsős szakasz is elég meredek, de figyelünk, nincs gond, esés nélkül megérkezünk a templomromhoz. Aztán már csak a kis füves szakasz, meg az országút mellettünk, és ott is vagyunk újra a parkolóban.
Még mindig nagyon sok az autó, de megtaláljuk Tibort, és kicsi lányom büszkén veheti át az újabb díjazást. Megint sikeresen, szépen, szintidőn belül sikerült befejeznie egy teljesítménytúrát. Aztán szörpözünk, sütizünk, de a megmaradt szendvicsek sem vesznek kárba. Nincs mese: a rövid, 11 km-es táv 424 méter szintet tartalmazott, ezért meg kellett dolgozni. Ürgét azonban nem láttunk, így hát eleget téve az ígéretnek a Levendula Házhoz gurulunk, ahol aztán ez a kívánság is teljesülhet. Teljes hát az öröm, és az alvás is jól esik hazaúton.
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
