Pilis 50 vs. Gerecse 50, avagy két túraútvonal, ami ugyanazt tudja, mégis teljesen különbözik egymástól.
Három héttel ezelőtt rajtolt el hazánk egyik legrégebbi teljesítménytúrája, a Gerecse 50. Az immáron 37. alkalommal megrendezett esemény népszerűségét mi sem példázza jobban, mint a két évvel ezelőtt bevezetett nevezési létszámstop, ami a korábbi - már „egészségtelené vált” - több mint tízezres embertömeget volt hivatott valamelyest leszabályozni. Van viszont egy másik teljesítménytúra, amit szintén 1982 áprilisában rendeztek meg első alkalommal, és ami hasonlóan 50 km-es távon indította el az erőpróbát kedvelő túrázókat, de az közel sem örvend akkora hírnévnek, mint a Gerecsében megrendezett társa.
A Gerecse 50 rajt előtti pillanatai
A Pilis 50 túrára egy barátom hívta fel a figyelmemet, ugyanis egészen múlt szombatig nem is sejtettem, hogy ez a túra legalább olyan nagy múltra tekint vissza, mint a híres Gerecse 50. Ha korábban a túranaptár böngészése közben meg is akadt rajta a szemem, akkor is csak annyit mondtam magamban: „ez is csak egy túra a sok közül”, aztán továbbgörgettem a listát. Múlt szombaton (május 12-én) viszont a bőség zavarával küzdöttem. Nem tudtam eldönteni, hová menjek gyalogolni, annyi túrára igent tudtam volna mondani. Ugyanakkor tömegben sem akartam vonulni, inkább valami csöndesebb eseményre vágytam, ahol lehet, hogy a szolgáltatás is kevesebb, de legalább nincsen nyüzsi. Választanom kellett, de magamtól nem ment. Ekkor jött Laci üzenete: „Gyere a Pilis 50-re, ki tudja meddig lesz még”. Ezt én úgy értékeltem, hogy Laci tud valamit, amit én nem, ezért felkeltette a kíváncsiságomat.
Rálátás a Hosszú-hegyre és a Pilis-tetőre a pomázi Árpád-szobortól
Ekkor még csak Laci társasága billentette a mérleg nyelvét a jó döntés irányába, illetve, hogy a Pilis közel van a lakóhelyemhez, de végül ez is elég lett ahhoz, hogy a hajnali órákban mindenféle tervezgetés és az útvonal tanulmányozása nélkül is fölüljek a HÉV-re, és kidöcögjek Pomázra, a túra rajtjába. Túratársammal innen indulva és ide érkezve jártuk végig a nem egész 50 km-es távot, ami számos látványos pilisi helyet érintett egy kényelmes körtúrával. A gyaloglással és beszélgetéssel eltelt nap végére csupán egy kérdést motoszkált bennünk: miért vannak ilyen kevesen ezen a túrán, miközben a paramétereiben szinte azonos Gerecse 50-en pedig tolonganak az emberek.
Ugyanolyan hosszú a táv, szinte méterre azonos a szintemelkedésük és mindkettő egy látványos, kényelmesen járható vidéken vezet keresztül. Az emelkedők nem túl meredekek, a nyomvonalak zömében széles turistautakon vezetnek, és mindkét túra a saját hegységének eszenciáját mutatja be egy körtúra keretében. Az üledékes kőzeteik is hasonlóvá teszik ezeket a tájakat. Mind a Gerecse, mind a Pilis esetében frekventált, tömegközlekedési szempontból is jól megközelíthető a rajt- és célhely. Sőt, ebből a szempontból a Pilis talán még előnyben is van vetélytársával szemben, hiszen sok budapesti túrázó szívesebben választ a városhoz közelebbi úti célt, ha természetjárásról van szó.
Az Árpád-szobor Pomáz felett
Túránk elején ennyire még nem vettük számba a két teljesítménytúra közti hasonlóságokat, pedig már a Pomáz fölé magasodó Árpád-szobornál is kezdtek megmutatkozni a közös jegyek. Lehet, hogy ezt már csak én látom bele, de a hegytetőn álló Árpád lovasszobor - még ha jóval kisebb is, mint a Gerecse jelképének számító turul - ugyanúgy magyar jelképként áll a város fölötti magaslaton, mint a tatabányai szobor.
Kilátás Csobánkára az Oszoly-csúcsról
Pomázt elhagyva a dimbes-dombos terepen a hegység belseje felé vettük az irányt. Csobánkánál fakultatív jelleggel kis kitérőt tettünk az Oszoly-csúcsra, mielőtt meredeken leereszkedtünk a településre. Északi irányba tartva kezdetben hatalmas kaszálók, majd árnyas erdők mentén emelkedtünk a Pilis egyik legnépszerűbb kirándulóhelyére, a Dera-szurdokhoz. A jó időnek köszönhetően ezen a hétvégén sem maradt látogatók nélkül a hatalmas sziklákkal, fahidakkal, csörgedező patakkal, kisebb vízeséssekkel tűzdelt, csodálatos hangulatú geológiai helyszín. Szerencsére még időben érkeztünk, mert a szurdok ilyenkor, a délelőtti órákban már kezd megtelni.
Dera-szurdok
Kényelmes tempóban kapaszkodtunk fel a Som-hegyi turistaházhoz, miközben több túratársat is magunk elé engedtünk. És bár nem számoltuk őket, de egy tucatnál aligha lehettek többen, amiből arra következtettünk, hogy nincsen túl sok induló az 50-es távon, pedig mi még az elején rajtoltunk el. Ez minket mondjuk nem zavart, hiszen jóval élvezetesebb és komfortosabb egy kirándulás, ha nem loholnak folyton az ember nyakában. Maximum a szervezők sajnálhatták, hogy a jó idő ellenére kevesebben jöttek el a vártnál, mondom én, miközben ez a létszám lehet, hogy teljesen normálisnak számit ezen a rendezésen.
A pazarul felújított Som-hegyi turistaháznál is volt frissítő pont
Nem is lett volna ez igazi pilisi túra, ha nem szerpentinezünk fel a Pilis-tetőre, ahonnan páratlan a panoráma fogadja a Boldog Özséb-kilátóba felkapaszkodókat. Idáig csak a hasonlóságokat emeltem ki a Pilis 50 és a Gerecse 50 között, pedig ezen a ponton a két túratematika között lényeges különbséget tapasztalhattunk. Szemben a mi túránkkal, a Gerecse 50 nem vezet fel a hegység legmagasabb pontjára, és körpanorámát sem tár a turisták elé, pedig a Nagy-Gerecsén is áll geodéziai mérőtorony. Igaz, ez az építmény még nincs olyan szépen felújítva és turistabaráttá alakítva, mint a pilisi, ami magyarázhatja, hogy a Gerecse 50 útvonala miért hagyja ki ezt az egyébként látványos pontot. Pedig szuper lenne, ha érintené, és már a Gerecsére is ráférne egy szép és biztonságos kilátó.
Páratlan kilátás a Pilis-tető oldalából
Szlovák turistamajális a Boldog Özséb-kilátónál
A Pilis-tetőn egy népes szlovák turistacsoport zenebonás majálisával búcsúztunk a hegytetőtől és a kilátástól. Nem kérdeztük meg őket, de arra gondoltunk, ezt a vidám eseményt a pilisszentkereszti szlovák közösség szervezhette, aminek hangulata már délben a tetőfokára hágott. A hegytető egykori katonai építményei között a Két-bükkfa-nyereg, majd Dobogókő felé vettük az irányt. A báró Eötvös Loránd menedékháznál, pontosabban a turistamúzeumban bélyegeztük le a menetlapunkat, ahol a frissítő mellett egy röpke tárlatmegtekintést is beiktattunk. Csak a korabeli térképek tanulmányozása után vágtunk bele a Kő-hegyig tartó sárga út követésébe, ami közel 13 km-en keresztül vezetett minket a Pilis egy másik emblematikus turistaházához.
Meglátogattuk a dobogókői Turistamúzeumot is
Útközben elhaladtunk a Fagyos katona és a Denke Lajos-emlékmű közelében, melyek tragikus történetek helyszínei. Az előbbi helynév a 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik katonájáról emlékszik meg, aki hazafelé tartva a hegyoldalban, egy hóviharban lelte halálát. Mikor az összefagyott katonát megtalálták, kezében egy üveg bort szorongatott, amit még előző este kapott a faluban útravalóként. A másik hely egy tömegmészárlás szörnyű emlékét őrzi. 1947-ben egy ismeretlen tettes - de a tanúvallomások szerint egy háborúban megzavarodott szovjet katona - fegyverrel támadt egy békésen kiránduló társaságra, akik közül Denke Lajost és nejét halálosan megsebesítette. Feltehetőleg ugyanez a személy gyilkolta meg brutális módon azt az öt fiatalt is, akiket a közeli Bükki-pusztán találtak vérbe fagyva, nem sokkal a turisták megtámadását követően.
Utunk ezen szakaszán a fák törzsein új, lovas jelzésre lettünk figyelmese, amely a négylábú közlekedést volt hivatott legalizálni az erdei utakon. Örök vita, hogy a turistaúton milyen jármódot használva közlekedhetünk, de úgy tűnik, a Pilisi Parkerdő eldöntötte, hogy teret enged a lovasoknak is. Nekünk, gyalogosoknak ezzel mindössze csak annyi bajunk, hogy az ösvényeket helyenként teljesen járhatatlanná, de finoman szólva is kényelmetlenre taposták a patások. Igaz, ha azt veszem, esős időben a Gerecse 50 népes turistahada is legalább ennyire szétjárja az utakat, ami közel ugyanilyen kényelmetlen ösvényeket eredményez az utánuk haladóknak.
Új lovas út a Pilisben
A Kőhegyi turistaháznál már kissé fáradtak voltunk az egész napi meneteléstől, illetve a lábainknak sem tett jót a lovak által feldagasztott és később kiszáradt sárbordákon való lépegetés. Rövid pihenőt engedélyeztünk magunknak, mielőtt folytattuk volna az utat. Ebben a regenerálódásban a pontőröktől kapott hideg üdítőital sokat segített. A házhoz közeli Petőfi-kilátó panorámája újfent a Gerecse-túra hangulatát idézte számunkra. Csak úgy, mint Tatabányán, itt is a magasból szemlélhetjük a célt és a környéket, mielőtt egy meredek ereszkedést és némi aszfalton gyaloglást követően beérnénk a célba.
Kőhegyi menedékháznál is megfordultunk
A hazaúton azon morfondíroztam, mi hiányzott ebből az útból, ami elengedhetetlen egy jó túrához. Lacival egyetértetünk abban, hogy semmi! Kiváló útvonal, látványos helyszínek, jó infrastruktúra jellemzi a Pilis 50-et, ahol a szervezők által nyújtott szolgáltatás is bőséges a túra kényelmes teljesítéséhez. Ráadásul még a nevezés sem drága. De akkor miért nem tolonganak itt a turisták, amikor még a nap is hétágra süt?
Rálátás Pomázra és a környékre a Petőfi-kilátótól. Innen már csak 5 km volt hátra
Persze, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a pénz az oka. Az évről évre sikeresen megrendezett Gerecse-túrák erős anyagi háttérrel bírnak, mindemellett az Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) is részt vesz a szervezésében, ami komoly reklámfelületet is biztosít a rendezvénynek. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Tatabányán ez a túra lokálpatrióta eseményé nőtte ki magát, amit sokan támogatnak és rengeteg önkéntes is segít. A kérdésre, hogy egy másik nagy múltú, ugyanolyan paraméterekkel rendelkező túra miért nem fejlődött „fesztivál-rendezvénnyé”, csak a rendezők tudnák megadni a pontos választ. A Pilis 50-et idén már teljes egészében a Téry Ödön T. B. T. szervezte. Összehasonlítási alapunk nem volt, de a szervezők elmondása szerint a túrán résztvevők létszáma 2-300 főnél nem szokott több lenni. Az idei túrát és rendezést jó hangulatúnak és sikeresnek ítélték, amivel mi is csak egyetérteni tudtunk.
Ilyen szép jelvénnyel gazdagodtak a túra teljesítői
Elképzelhető, hogy a Pilis 50 rendezőinek nem hiányzott az anyagi támogatás, sem az a tömérdek munka, ami egy Gerecse-szintű esemény megszervezésével jár. Lehet, hogy meg akarták tartani túrájuk családias hangulatát, és sosem szándékoztak többezres tömeget ráengedni az erdőre, inkább a természetjárás meghittebb formáját akarták képviselni. De az is biztos, hogy a Pilis 50 korábbi fő szervezőjének, Feidiga Károlynak a sajátos politikája is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ez a túra a létszám tekintetében sosem emelkedett ki a túranaptárból. Ő ugyanis kétszeres nevezési díj megfizetését helyezte kilátásba azon túrára benevező sporttársak számára, akik nyíltan vállalják az MTSZ-tagságukat. Ennek a különös intézkedésnek az oka a szervező unszimpátiája az országos szervezettel szemben, mely véleményét sosem rejtette véka alá. Hogy anno miről is szólt ez a megkülönböztetetést, arról a Pilis 50 régi honlapján, a: „Választ adnék a kommentálók kedves levelére” fül alatt olvashatok többet.
A túra útvonala. Kattints ide a nagyobb felbontásért!
Kapcsolódó cikkek:
DENKE LAJOS-EMLÉKTÚRA - REJTÉLYES PILISI GYILKOSSÁG NYOMÁBAN
FORRÁSTÚRA EXTRÁKKAL
ÉLMÉNYTÚRA A CSÉVI-SZIRTEK KÖRÜL
