Vasparipával és az apostolok lován a Cuha-szurdokban
Régi vágyunk teljesült ezen a januári, napsütéses, hideg és havas hétköznapon. Szerettünk volna úgy túrázni a Cuha-patak völgyében, hogy nem találkozunk más emberrel. Most sikerült, túlságosan is jól. A 10-15 centiméteres, nagyrészt szűz hóban, az előző napok olvadásának köszönhetően magas vízállásnál, néhol jeges, rettentően csúszós talajon igazi kihívással ért fel a kirándulás, melyen egyúttal megtettük az első lépéseket a Közép-Dunántúli Piros túrán is.
Túráinkat mostanában elsősorban igyekszünk a Kékkörre tervezni, melynek bejárásában 60% körül tartunk. A hátralévő szakaszok már messze esnek a lakóhelyünktől, így kellett keresni egy közelebbi mozgalmat, melyre egynapos túrák keretében is el tudunk jutni. A fiókom mélyén akadtam rá kettő KDP-igazolófüzetre, tehát a célpont eldőlt. A mozgalom kiíróinak a célja, hogy a teljesítők megismerjék a Közép-Dunántúli Régió tájait, nevezetességeit a Bakony, a Vértes és a Gerecse bejárásával. A túrázó Zircről indul, és bő 300 km megtételét követően Piszkén ér célba.
A túra élményeinek legtökéletesebb, tömör megfogalmazása első menyasszonyom és állandó túratársam összegzésében: Tegnap kiengedtük a gőzt, én nagyon, az tuti. Amikor a patakmederből másztam fel a havas, jeges partra, anyázások közepette... Szerintem az összes felmenőm azóta is vigyázzállásban fekszik a sírjában. Nálam jobban senki nem iszonyodik a víztől és a jégtől. Hát a tegnapi túránkon csak ebben volt részem. A bakancsomból minden lépésnél pumpáltam ki a vizet. Amúgy tök szuper volt minden.
Tőlünk Zirc autóval másfél óra alatt kényelmesen elérhető, de a télies körülmények miatt korábban indultunk, így a kiszemelt vonat indulása előtt megérkeztünk a Bakony fővárosába. A ciszterciek több mint 900 éves magyarországi központjában már többször volt szerencsénk megfordulni, így aznapra a Rákóczi tér részletesebb megismerése szerepelt a terveinkben. Mivel jól álltunk idővel, ezt a programot áttettük reggelre. A város főterének keleti oldalán a ciszterci apátság hatalmas épületegyüttese, míg a nyugatin a neves finnugrista nyelvész, utazó Reguly Antal szülőháza található. A mindent ellepő hófehér paplan alatt a tér meseszerű, varázslatos és festői látképpel fogadott bennünket.
A téren több nevezetes köztéri alkotás is található. Először a bakonyi turisták 0 kilométerkövét kerestük meg. Az alkotást 1938-ban faragta id. Szemmelveisz Ferenc kőfaragó mester a Magyar Kirándulók Országos Szövetségének megbízásából. Innen indulnak a Bakony turistaútjai. A Kéktúra emlékoszlopot 1988-ban állíttatta a Magyar Természetjáró Szövetség a Szent István vándorlás 50 éves jubileuma alkalmából. Ugyancsak itt látható a KDP 0 km-es emléktáblája is.
A tér meghatározó alkotása az 1937-ben Zirc lakóinak összefogásával készített Országzászló-emlékmű, melyet legutóbb 2013-ban renováltak. A tér nyugati oldalán találjuk Bányai Ödön alkotását, Reguly Antal mellszobrát, melyet 1943-ban avattak fel. Sajnos az 1751-ben állított barokk Nepomuki Szent János-szobornak napjainkban már csak a talapzata látható, mert a szobrot 1950-ben a Zircen állomásozó Vörös Hadsereg hős katonái ledöntötték.
A téren található kettő, a közelmúltban állított szobor is. II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobra fekete márvány talapzaton áll. Domonkos Béla készítette, a helyben alakult Rákóczi Szövetség állíttatta 2010-ben. A szabadságharcos fejedelem szobránál mi is elhelyeztük az emlékezés szalagját, és egy néma főhajtással adóztunk a hős előtt. A tér legújabb köztéri alkotása a 2018 novemberében avatott Fekete István-dombormű, melyet a zirci Országzászló Alapítvány készíttetett.
A látnivalók számbavételével gyorsan elröpült az idő, így a bakonyi túrázás fellegvárának vasútállomására hajtottunk. Sajnos a lenyűgöző Zircz vasútállomás monarchia kori épületét az esztelen tervgazdálkodásban lerombolták, és egy szocreál épületet emeltek helyette. A békebeli állomást ma már csak a váróban lévő korabeli fényképekről ismerhetjük meg. Mivel pénztár már nem üzemel, így gyerekes izgalommal vártuk, amíg a szerelvényünk begördül, melyet egy Csörgő vontatott. A múlt századi, kissé lerobbant kocsikban kellemes meleg fogadott, megvártuk a Győr felől érkező szerelvényt, melyet ugyancsak egy Csörgő húzott. Éles füttyszót követően a vonat mozgásba lendült, és megkezdődött a romantikus utazás hazánk legszebb hegyvidéki vasútján Vinyéig.
A Győr-Veszprém(-Dombóvár) helyiérdekű vasutat 1896-ban adták át a forgalomnak. Építése elsősorban gazdasági okokból kezdődött, megkönnyítve a bakonyi elzárt falvak termékeinek eljutását frekventált piacokra. A terep különleges adottságai miatt legkésőbb a Bakonyszentlászló-Veszprém szakaszt adták át. Ezen a szakaszon szeli át a vasút a Magas-Bakonyt, melynek terepi adottságai igazi kihívás elé állították a kor vasútépítő mérnökeit. Veszprémet elhagyva a szerelvények több viadukton, szerpentinen kapaszkodnak fel Eplényig, majd egy hosszú alagúton keresztül zakatolnak Zirc felé. Zirc után a vasút eléri a szeszélyes, kanyargós Cuha-völgyet. Porva-Csesznekig még szelíd arcát mutatja a táj. A vasútvonal végig a Cuha mellett, fenyvesek és sziklák között éri el az eredeti monarchiás hangulatot árasztó vasútállomást. A megállótól aztán már vadregényes, zord tájon zakatolnak a szerelvények. Vinye megállót követően a vonal ősfenyves mellett kanyarog, és hamarosan kiér a Bakonyból, véget ér a felejthetetlen, romantikus utazás.
A turisztikailag is fontos vonalat a MÁV 2006-os vonalbezárási javaslata veszélyeztette, de társadalmi összefogás révén megmaradt, sőt a Veszprém-Bakonyszentlászló szakaszt a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal műemléki védelem alá vonta.
Ahogy szerelvényünk egyre gyorsult, úgy nőtt kisgyermeki örömünk is, köszönhetően a lebilincselő tájnak. Pillanatok alatt elhagytuk Zirc épületeit, Kardosrét (volt Kisesztergár) házai, üdülői közt értünk egy fenyvesbe, és máris a Bakony hegyei közt pöfögött a vonatunk. Porváig rétekkel, kaszálókkal tarkított tájakon haladtunk a Cuha-völgyben. A patak hol a jobb, hol a bal oldalon kanyargott a töltés mellett. Kitekintve az ablakból már felsejlett a ránk váró nehézségek sora. Látszott, hogy magas a vízállás és az ösvényen nyomokat sem láttunk. Már itt tudtuk, hogy kalandos túra vár ránk. Ahogy közeledtünk Porvához, a környezet is egyre vadabb arcát mutatta. A békebeli vasútállomás után aztán következett a vasútvonal legszebb, vadregényes szakasza. Óriási mészkősziklák mellett haladtunk el, beértünk a Cuha-szurdokba. A patak is egyre mélyebbre került a töltés mellett és egyre zordabb arcát mutatta. Jöttek az alagutak, a viadukt, a hidak. A vonat itt elég lassan halad, így volt időnk kiélvezni az utazás minden percét. Valamelyik alagútban még a szabad a csók klasszikus is elhangzott fennhangon Az idő gyorsan elröpült, és alig 20 perces romantikus vonatozás után kissé dideregve szálltunk ki Vinyén. Látszott, hogy mostanában nem túl jelentős a forgalom, mert jóformán szűz hóba léptünk a vonat lépcsőjéről a peronra.
Hogy mulasszuk a hideg kellemetlen érzését, ezért gyorsan előkerült a magunkkal hozott kis lapos, benne eredeti Sljivovicával. A hófödte padok egyikénél aztán magunkra öltöttük folyékony nagykabátjainkat. A bizsergető melegség hamar átjárta a testünket, máris készen álltunk, hogy megtegyük az első lépéseket a KDP-n. Elsétáltunk a buszfordulóhoz, tanulmányoztuk a régi tűzzománc térképet, mely a környék turistaútjait mutatja be.
Vinye a Cuha-völgyi kirándulóközpont centrumának is tekinthető, így több büfé, csárda és turistaház is üzemel itt, melyek közül azonban most egy sem volt nyitva. Utat törtünk a Vinye.hu büféhez, ahol a mozgalom pecsétje található, hogy beüthessük itinerjeinkbe a mozgalom első igazolásait.
Innen pillanatok alatt lerongyoltunk a Cuha partjára a Kőpince-barlanghoz, melyet a híres bakonyi betyár után Savanyú Jóska-barlangként is ismerünk. A Bakonyban talán nem is találunk olyan barlangot, üreget, melyhez ne kötődne valamilyen legenda a híres betyárról.
Barlangászás után aztán kezdődött a kalandos túra, jött a feketeleves. Ugyanis át kellett kelni a magas vízállású Cuhán. Máskor ez nem okoz problémát, de most igazi kihívással ért fel. Az még csak hagyján, hogy magas a víz, de a vékony jégre nem volt ajánlatos rámerészkedni. A kövek és a méretes ágakból készült hidak a rárakódott hó és jég miatt igencsak csúsztak. Nagyon hasznosnak bizonyultak a síbotok (mi ezt használunk túrabot helyett), támaszkodni is lehetett rájuk, de jól jött a víz magasságának teszteléséhez is. Bizony a 120 cm-es botok néhol több mint félig elmerültek a patakban. Volt olyan átkelés, ahol simán át tudtunk lépkedni köveken, fákon, olyan is akadt, ahol már minden mindegy alapon simán átrobogtunk a gázlón. Akadt nem egy olyan lecsúszás, félrelépés, beszakadás, ahol lábszárközépig sikerült megmerítkeznünk. Aztán olyan is volt, ahol nem mertük bevállalni az átkelést, és úttalan utakon maradtunk ugyanazon az oldalon, addig, amíg nem találtunk megfelelő átkelési lehetőséget. Nem tudom, hányszor keltünk át a Cuhán, de többször, mint ami jólesett volna. Kalandos út volt, jó néhány vízbelépéssel.
Már rögtön az első átkelésnél elvesztettük bakancsaink vízhatlanságát, mely normál körülmények közt szuperül szolgál. De van egy rossz tulajdonságuk, csak addig vízhatlanok, míg a száruk nem kerül víz alá, no, onnét már csónakként használhatóak. A kamáslik meg otthon figyelnek a szekrényben, persze, ott a helyük. Kedvesem ennél az első átkelésnél fogalmazta meg az élményeit, de persze előbb rendesen levette rólam a keresztvizet, mivel én voltam az ötletgazda.
Ezek ellenére a túra minden méterét élveztük. Lenyűgözött a hatalmas, zord sziklák közt dübörgő Cuha-patak, a monumentális Gubányi Károly-viadukt, melynél a vasút építésének emlékéül a Milleniumi obeliszk áll. Aztán az alagutak, a hatalmas támfalazat, melyet olasz hadifoglyok építettek. Egyik csoda a másikat követte.
Nem is vettük észre az idő múlását, és máris le kellett térni Porva-Csesznek mesebeli vasútállomásához, ahol újabb ellenőrző pont következett. Porvát követően a Cuha völgye megszelídült, kiszélesedett, de a hó is lényegesen nagyobb lett, és az addigi halvány keréknyomok is eltűntek. Megkezdődött az igazi szűzhavazás, mely amennyire élvezetes, annyira fárasztó is. Ezt igazán a másnap beköszönő combfarkas bizonyította, mely igazán nehéz, hosszú túrák után szokott benézni hozzám. A sötét szurdok után egyre jobban kivilágosodott, közben a nap is kisütött, így hamar előkerültek a naphemük, megelőzendő a hóvakságot.
Párszor még átkeltünk az egyre szelídebb Cuhán, egyre több kaszáló és rét következett, és máris a Kardosrét alatti fenyvesben jártunk. Zircre már jól letaposott szekérúton értünk be, megkerestük az igazoló pecsétet, és a vasútállomáson hagyott autónkhoz siettünk. Közben aznap utoljára és először száraz lábbal átkeltünk a Cuha hídján. A néptelen váróteremben felvettük a magunkkal hozott száraz ruháinkat. Az öltözködésben csak egy forgalmista zavart meg bennünket, aki elég furcsán tekintett ránk. Hogy megnyugtassuk, nem vagyunk hontalanok, elmondtuk, merre jártunk. Mesélés közben egyre jobban változott a tekintete, a döbbenetet fokozatosan az elismerés váltotta fel.
Hazafele kedvenc veszprémi éttermünkben egy forró levessel és velős-sonkás pirítóssal, míg odahaza egy üveg eredeti Sangriával jutalmaztuk meg magunkat. Igazi vadregényes, kalandos túrát teljesítettünk. Bejárását mindenkinek szívből ajánljuk, de a körülményeket nagyon vegyétek figyelembe. Télen, hóban, magas vízállásnál csak az igazán elszántak keljenek útra, de igazi maradandó élmények viszont csak ilyenkor égnek az emlékezetünkbe.
Írta: Soós Lajos
Fotó: Soós Margit
Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!
Kapcsolódó cikkeink:
Bakony-járók paradicsoma - Cuha-völgy
A legnagyobb kisvasúttól a Bakony fellegváráig
Az este, amikor a Cuha-völgy fehérbe öltözött
Teljesítménytúrázás kutyával
Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ TovábbÖrményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább