A 274 oldalnyi színes élmény, benyomás és tapasztalat hazánk leghosszabb és egyben legemblematikusabb túraútvonalról most olcsóbban, keményfedeles kötésben is kapható.
A szerző képeiből most kiállítás is nyílik, amelyen a kéktúrán készített panorámafotói szerepelnek december 15-től (megnyitó délután 3-kor) egy teljes hónapon keresztül a Corvin Áruház Művelődési Szintjén (MÜSZI). Az alábbiakban Tóth Viktóriával készült interjúnkat olvashatják.
Két esztendő munkáját tartom a kezemben, és a szerzőt, Tóth Viktóriát faggatom, miként lett könyv a vizsgamunkából, s mit gondol ma, 2013-ban egy 25 éves fiatal a több mint fél évszázados múlttal büszkélkedő Kékről.
2008-tól 2010-ig, két év alatt jártátok végig a teljes távot (1128 km!). Viszont még pár napos túrákkal sem próbálkoztál előtte soha. Ez számomra némi ellentmondást rejt magában. Te mit gondolsz erről?
A Másfélmillió lépés Magyarországon című Rockenbauer-filmet nagyon szerettem kiskoromban. 2007-ben egy csendes, lassú délutánon a tévét kapcsolgatva, talán a Filmmúzeumon láttam egy részt újra ebből. Akkor elevenedett fel emlékeimben a régi cserkészkör Turán. Ott tanították nekünk a túrajelzéseket. Már akkor legendaszámba ment, hogy a Kék mekkora túra Magyarországon, és azt csak kevesen tudják teljesíteni. Akkor elhatároztam, hogy ezt majd egyszer megcsinálom, mert az milyen jó lehet! Ez aztán hosszú időre elfelejtődött, másfelé sodort az élet, a cserkészet elmúlt, sőt még a kirándulások is eltűntek az életemből.
Aztán2008-ban a diplomamunkám kapcsán ugrott be a régi emlék, hogy mi lenne, ha egy könyvet készítenénk a Kékről.
Társsal vágtál bele a kalandba. Nehéz volt őt rávenni?
Egyáltalán nem. Réka gyakorlott túrázó volt már akkoriban is. Azonnal igent mondott.
Milyen volt az első pár lépés, pár óra, nap?
Minden felkészültség nélkül, a „gyere gombóc, hamm, bekaplak” kategóriát súrolta. Technikai felszerelés és tapasztalat nélkül vágtunk bele, csupán azzal, amink volt. Régi csővázas hátizsák, sátor. És persze edzés nélkül. Ma már nem is nagyon értem magunkat, de mentünk. Az első hét bizony keserves volt, de bele lehet jönni.
Egyben akartátok teljesíteni, avagy szakaszokra bontottátok az utat?
Az első elképzelés az volt, hogy elindulunk, és azon a nyáron csak megérkezünk majd valahogy a végére. Tehát irány Magyarország - nonstop jelleggel! Gyorsan kiderült: ez így nem fog menni. Egy hét után hazamenekültünk.
Egy hét pihenő és gondolkodás következett, hogy miként is legyen ez jól. A hét napos „merengés” ötlete jól jött. Az lett a terv ugyanis, hogy egyhetes szakaszokra bontjuk a teljes túrát.
Mi volt a legfőbb problémátok az első kísérletnél?
Feltörte a lábaimat a bakancs, és leszakadt a vállam a hátizsák alatt. Fizikálisan szedett szét a kezdés, s erre jött még pluszba a nyűgösség. A zsák és a cipő repült, jöttek komolyabb cuccok, és tervet is szőttünk, hogy hogyan osszuk be a teljes távot. Valódi útvonaltervünk volt, szállásajánlatokkal. Kis papírt vittünk magunkkal, rajta a netről leszedett infókkal. Több opcióval a tarsolyunkban érkeztünk az állomásainkra. Így már nem ért minket nagy meglepetés. Kis alkudozás, és máris volt hol aludni, tisztálkodni, étkezni.
Önerőből finanszíroztátok az utat?
Gyakorlatilag igen. Nyilván a szülőktől származott a zsebpénzünk, de azt erre kuporgattuk össze. Ők mentettek ki minket az első hét összeomlásakor is… Sokat vonatoztunk, de a túrák végén volt, hogy ők jöttek értünk.
A „hivatalos” sorrendet követve jártátok végig a Kéket?
Nem. Összevissza. Szárligetre például egy évig nem tértünk vissza. „Mozaikokból” dolgoztunk.
Mi volt a legnehezebb dolog a nagy út során?
A kondíció (hiánya) az elején. Minden más könnyen megoldható volt, és egész hamar megkeményedtünk. Ez mindenkivel megtörténik, aki nekivág. Emiatt ne aggódjon senki!
Mi a benyomásod a Kékről? Hangulat, állapot…
A hangulat elsőrangú, a minőség változó. Néhány helyen forgalmasabb, máshol pedig szinte teljesen lakatlannak tűnik. Akad helyszín, ahol 20 km-en belül nincs is más út, csak a Kék. Ez igazán izgalmas. Az is előfordult, hogy 300 métert 1 óra alatt tettünk meg, de ez igen ritka volt.
Rosszabbra számítottál?
Én igen. Féltem, hogy több lesz a gazos, mint a járható út. Kellemes meglepetés, hogy szépen karbantartott, szinte teljes hosszában jól járható útvonalat tudhattunk magunkénak.
Mit javítanál a Kéken?
A műúton vezetett szakaszokat nagyon nem szerettük. Ezek maximum 10 km-es részek, de bevallom: csaltunk is néha emiatt. Aszfalton túrázni nem jó.
Néha letértünk a kijelölt útról az olyan látványosságok kedvéért, amelyek ugyan kitérőt igényeltek - miért is nem a Kék részei? -, de megérték a plusz energiát.
A fenti szempontok szerint talán lehetne korrigálni a vonalvezetésen, de ezt - ahogy mi is csináltuk -bárki megteheti a maga kedvére.
Lesz folytatás vagy visszatérés?
Igen! A Zemplénbe vissza fogok térni. Ott vannak olyan helyszínek, ahol hiányérzet alakult ki. Nem láttunk mindent, amit biztosan érdemes lett volna felfedezni. Elsősorban az időjárás miatt nem sikerült. Nagyon tetszett az a vidék.
Végig lehet menni gond nélkül a Kéken? A turistaházak, szállások rendben vannak? A vendéglátók kellőképpen felkészültek?
Igen. Akkor legalábbis nem volt gond. Kisebb eltérések azért tapasztalhatók. Nyugat-Magyarországon valamivel jobb a helyzet. Keleten is jók a szállások. Ott viszont néha megtörtént, hogy az apró falvakban nem találtunk boltot, élelmet. Volt egy „jó kis éhezős” napunk, mert a konzerveket otthon hagytuk, hogy könnyebb legyen a hátizsák. Persze ezt is megoldottuk. A Kék minden szakasza különösebb gond nélkül teljesíthető.
Minden megoldható?
Igen. Ez nem kérdéses.
Mi volt az a „minimum”, amelyet megéltetek szállás tekintetében?
Mindenki örül a reggeli kávénak, meg a meleg víznek is a zuhanyzóban. Ezeket szinte mindenhol megkaphatod. Nincs negatív élményünk e tekintetben. Ami egy turistának ahhoz kell, hogy folytathassa az útját, az biztosítható a Kék bármely pontján.
Milyenek az emberek? Barátságosak?
A túra megkezdése előtt voltak félelmeim, de ezek teljesen szertefoszlottak. Az egész ország egy óriási, kellemes meglepetés volt. Amikor megtudták, hogy a Kéket járjuk, mindenki csak támogatott. Jó szóval, tanáccsal, mosollyal, szimpátiával.
Ismerik, tudják, hogy mi a kéktúra?
Az útvonal mentén lakók többnyire igen. Ha a teljesítés jelvénye lenne rajtam, arról talán nem tudnák, hogy mit jelent. Ám ha kiderül, hogy a Kéket járom, akkor mindenki bólogatni kezd.
Más teljesítőkkel is találkoztatok?
Inkább Nyugat-Magyarországon. De nem sokkal. Csupán napi 1-2 túrázóval.
Mivel vagy elégedetlen?
A Kék nagyszerű dolog. Bejárásakor láthatod, hogy sok ember munkája van benne. Ehhez képest nincs marketingje. És egy összeszedett, jól működő kéktúrázós honlap sincsen. Az nagyon kellene. A Kék sokkal többet ér annál, mintsem hogy magára hagyják. Jó bornak is kell a cégér. Az egységes arculat is hiányzik. Ez egy óriási mozgalom, amely sok embert érdekel.
Mennyire ismert a fiatalabb korosztály körében a Kék?
Szerintem nem nagyon tudnak róla. Ha „összetalálkozol” a Kékkel, utána már nehéz figyelmen kívül hagyni, de a legtöbben még mindig csak a Rockenbauer-filmből ismerik. Valami van a fejekben erről, de a fiatalabbaknál nem igazán kerül érdeklődésük fókuszába. Ezt hirdetni kellene, mert szeretnék az emberek.
Másképp látod már a hazádat?
Kifejezetten. Teljesen más a tévében látni vagy csak olvasni róla, mint élőben megtapasztalni. A személyes élmények emberekhez és tájakhoz kötnek, s e kötődés részeddé válik. Emlékszem mindenre, amerre csak jártam. Ez pótolhatatlan.
Más ember lettél a túra után?
Egyértelműen. Önbizalmat és tartást adott. Azért valamit mégiscsak végigcsináltam már. Nem lettem különb más embernél, de azt érzem, hogy különbözöm azoktól, akik még nem tették meg ezt az utat. Rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem, amelyet a hétköznapi életben hasznosítani lehet. Kitartóbb is lettem, azt hiszem. Könnyebb átlépnem a nehézségeken, mert az úton ezt sokszor meg kellett tegyem. Az emberekbe vetett hitem és bizalmam jelentősen megerősödött. Ez is a Kék egyik nagy ajándéka.
Köszönöm a beszélgetést!
Tóth Viktória könyve az Underground Kiadó webshopján vásárolható meg.
