130 éve halt meg dr. Zsigmondy Emil
1885. augusztus 6-án halt meg dr. Zsigmondy Emil orvos, korának kiemelkedő hegymászója, a vezető nélküli hegymászás egyik úttörője.
A Pozsonyból Bécsbe költözött család gyermekei az iskolákat már ott végezték. Fiatal koruktól kezdve járta a hegyeket és még az egyetem előtt bátyjával megmászta az elérhetetlennek tartott Feldkopfot. Ezt még sok új út és első megmászás követte, több mint száz 3000-es csúcson járt társaival. Mászásainak tapasztalatai több kiadást is megért Die Gefahren der Alpen c. könyvében jelentek meg. 1885 nyarán a Dauphine-ben jártak, öt nappal a 24. születésnapja előtt a Meije déli falára indultak, de esésekor a biztosító kötél elszakadt. Sírja St. Christophe temetőjében található. Barátai Im Hochgebirge címmel adták ki a legszebb mászásainak leírását.
Menedékház és több hegyi objektum lett róla elnevezve a Dolomitokban, az Alpokban és Új-Zélandon is, a pilisi Vaskapu sziklán egy tábla őrzi halhatatlan emlékét.
Szöveg és kép: Kunos Gábor
Megjelent a Turista Magazin 2015. augusztusi számában.
Zsigmondy Emil sírja Saint-Christophe-en-Oisans temetőjében még ma is megtalálható:
Zsigmondy Emilről elnevezett hegyi objektumok:
Zsigmondyspitze (Feldkopf 3089 m, Ziller-völgyi Alpok)
Rifuggio Zsigmondy-Comici (Sexteni Dolomitok)
Zsigmondy-csorba és Zsigmondy-torony a Meije csúcsának gerincén
Zsigmondy-gleccser (Új-Zéland, Alpok)
Zsigmondy Emil művei:
Die Gefahren der Alpen (Bécs 1885, majd még több átdolgozott kiadás)
Magyarul: Az Alpok veszélyei (Budapest 2001, Kornétás Kiadó)
Im Hochgebirge (Lipcse 1889, Verlag von Dunder & Humbolt)
Magyarul: Alpesi kalandozások (Budapest 2004, Fekete Sas Kiadó)
Erschliesser der Berge (München1926, J. Lindauer)
A Magyarországon található Zsigmondy-emlékhelyek:
Vaskapu szikla, Pilis
Állította a Magyar Turista Egyesület Zsigmondyak Társasága.
Avatására 1929. augusztus 4-én került sor.
Turista Emlékpark, Bükk, Helyiipari forrás
Több emlékművel együtt állította a B.-A.-Z. Megyei Természetbarát Szövetség 1984-ben.
Megemlékezés a 30 éve létesült emlékpark történetéről.
Zsigmondy Emil emlékoszlop
Szimbolikus temetőkert, Budapest, Szemlő-hegyi-barlang
A hegyek között eltűnt vagy nem hazai földben nyugvó magyar hegymászók emlékoszlopa Ozsváth Attila terve alapján lett felállítva 2002-ben.
A Szimbolikus temetőkert történetéről itt olvashatsz.
A rá való emlékezés jegyében került felrögzítésre a Magyar Turista Egyesület Zsigmondyak Társasága jevényének rekonstruált mása.
100 éve halt meg Hangay Oktáv
1919. március 11-én halt meg Kolozsvárott Hangay Oktáv, a kolozsvári Kereskedelmi Akadémia tanára, kiváló turista szakíró és szervező, az Erdélyi Kárpát Egyesület választmányi tagja, az erdélyi diákturistaság intézményének bevezetője.
→ Tovább15 éve halt meg Daday János
2001. március 10-én halt meg Nagyváradon Daday János finommechanikai kutatómérnök, turista történész és gyűjtő, a bihari turistaság történetének és Czárán Gyula emlékének megörökítője.
→ Tovább185 éve született id. Tirts Rezső
1831. február 27-én született Szepesváralján id. Tirts Rezső, 1848-as honvédtiszt, a Selmeci Népbank igazgatója, Selmecbánya turistaéletének fő vezetője, a Magyar Turista Egyesület tiszteletbeli tagja.
→ Tovább