A Balaton-felvidék titkos szeglete: a Zádor-hegy környéke
Igyekeztem úgy szoktatni a családomat, hogy a balatoni nyaralások alatt csak a délelőtti kirándulások, túrák után menjünk strandolni. Ugyanis rengeteg szebbnél-szebb ismeretlen túraútvonal vár ránk a Balaton-felvidéken. Most egy csodálatosan szép körutat jártunk be együtt Pécselytől északra. A szint minimális, az élmény viszont maximális.
Barnag község közepén egy fatábla jelzi, merre kell indulni a Zádorvár romjai felé. Szükség is van rá, mert a piros rom jelzés jó darabig nem mutatkozik a faluból kifelé, északkeletnek tartó úton. Az utolsó háznál vadles ijeszt ránk. Remélem, innen jó irányba lőnek.
A les mögött felbukkanó látvány viszont hamar feledteti az izgalmunkat: hatalmas területen levendulavirág-színűbe borultak a szántóföldek
Mintha Provance-ban lennénk. Ám ez a magyar változat: „csak” facéliaföldek. Csak? Már a magyar neve is gyönyörű: mézontófű. És igen sokféle hasznosítású: takarmánynövény, zöldtrágya, dísznövény és milyen meglepő, jó mézelő is. Bizony sok fotó készül itt a varázslatos kék virágtengerről.
Továbbhaladva erdős részek után egy csodálatos virágos rétre, egykori fás legelőre érkezünk, amit az idetelepített feketefenyők sem tudnak elrontani, sőt illatukkal, ligetes csoportjaikkal fokozzák a harmóniát. És itt, a szinte mediterrán tájon indul a csoda: először a tarka nőszirmok, a nagy ezerjófüvek, majd a gyönyörűséges vitézvirágok tűnnek fel és ki a többi virág közül. Eddigi túráimon évtizedek alatt nem láttam annyit a csodás színű szépségekből, mint itt egy szobányi területen.
Ez az orchideaféle könnyen azonosítható sötétbíbor színéről, szinte szabályos kúp alakú, tömött virágzatáról, mely csak idővel lazul fel. A csinos virágszálak között helyenként árvalányhaj-csoportokat lenget a gyenge szellő. A lassan emelkedő út a Felső-erdőn keresztül egy borókás rétre ér, egy erdősülő, egykori legelőre, ahol egy tájékoztató tábla („Térfoglaló erdő”) is jelzi, becsatlakoztunk a balatoni kéktúra útjára. Innen már csak pár száz méter a Zádorvár. Igaz, pár száz méter, de több tíz perc, mert az odavezető ösvények egyikén mesebeli virágos rétet találunk, ahol csak ámulunk és gyönyörködünk.
A vitézvirág a kosborfélék családjába tartozó, főleg Délnyugat-Európában elterjedt, látványos virágzatú orchide
A főszereplők itt is a varázslatos szépségű vitézvirágok. Ez a kosborféle egy törékeny felépítésű, évelő növény, mely legfeljebb 50 centisre nő meg. Levelei keskeny lándzsásak. Virágzata eleinte rövid, hegyesen kúpos, tömött fürt, amely idővel megnyúlik. Virágai sötét-bíborvörösek, ritkán rózsaszínűek, esetleg fehérek és aprók. Érdekes, bár ez több hazai kosborfajra jellemző, hogy egyaránt kedveli a vizenyős lápréteket, illetve a száraz sztyeppréteket és sziklagyepeket.
A Balaton-felvidék bővelkedik várromokban, de még mindig akad olyan, amit kevesen ismernek, sőt, teljes feltárásuk sem történt meg. Zádorvár esete is hasonló
A vár romjainak környékén hirtelen megnagyobbodnak a fák, kőfalmaradványok bukkannak elő, és egyre több helyen kanyarognak le ösvények az egykori várudvarba. Itt most nagy az élet, több turistacsoport, családok töltik meg élettel a holt, romos, de beszédes falak közét. A Zádor-(Himfy) vár a Vezsenyi család uradalmának központja volt, majd kihalásuk után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta.
Az erősség története a 15. század óta véget ért, a török harcokban már nem is kapott szerepet, azóta omladoznak a falai.
A legfrissebb ásatások alapján a vár feltárt falai nagyjából egy 60×80 méteres területen helyezkednek el a Pécsely feletti hegy gerincének teraszán. A Balatonra néző oldal maradt meg épebben, ahol a délkeleti sarokban várkápolna, a déli fal közepén szögletes kaputorony, a délnyugati sarokban pedig egy 8×8 méteres alapterületű öregtorony azonosítható be.
A várrom alól kis kitérővel elérhető a Zádor-kút, a környék legnagyobb karsztforrása
A közeli (részben már az ivóvízhálózatba bekötött) Zádor-kutat most nem érintjük, a várfal déli oldala alatti, lassan emelkedő szekérúton indulunk nyugatnak. Utunkat a Balaton felé nyíló páratlan kilátás (Pécselyi-medence, Tihanyi-félsziget), és a sok-sok pirosló színű apró, de fenséges illatú és ízű szamóca lassítja. A Zádor-hegyen nemsokára egy csinos tisztáshoz érünk, ahol egy fakereszt és vendégeit váró tűzrakóhely jelzi, hogy ezt a helyet egy cserkészcsapat szokta használni táborozásra.
Továbbhaladva ösvényünk egyre kanyargósabbá válik, romantikus kősáncok, árnyas karsztbokorerdő-ligetek és virágpompás tisztásaik között kanyarog, egészen a Hideg-hegyig. Ez nem olyan nagy (395 m), mint a börzsönyi rokona, de óriási meglepetést tartogat a hegyoldal: a P sávra rákanyarodva találkozunk az ittlétünk egyetlen, de legalább termetes (arasznyi kalapú) bronzos vargányájával, ami kiváló vacsora lesz egy rántotta alkotórészeként.
Úgy 3-400 méter után jobbkézre letérünk egy jelzetlen útra Barnag irányába. Jutalmunk egy őz, két szarvastehén és egy lakott rókavár látványa.
Ez utóbbinak az „illata” is. Bő félórás csavargás után kiérünk a falu feletti erdőszélre, ahol jobbra hatalmas illatos, virágpompás kaszáló, míg balra a már ismerős, de szívünket újra elvarázsoló, kékben fürdő facéliaföldek látványa fogad. A faluban zárjuk a kört. Terveinket nem; ide még vissza kell jönnünk a számolatlan szépség miatt.
Teljesítménytúrázás kutyával
Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ TovábbÖrményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább