Barnag község közepén egy fatábla jelzi, merre kell indulni a Zádorvár romjai felé. Szükség is van rá, mert a piros rom jelzés jó darabig nem mutatkozik a faluból kifelé, északkeletnek tartó úton. Az utolsó háznál vadles ijeszt ránk. Remélem, innen jó irányba lőnek.

Mintha Provance-ban lennénk. Ám ez a magyar változat: „csak” facéliaföldek. Csak? Már a magyar neve is gyönyörű: mézontófű. És igen sokféle hasznosítású: takarmánynövény, zöldtrágya, dísznövény és milyen meglepő, jó mézelő is. Bizony sok fotó készül itt a varázslatos kék virágtengerről.

1 / 8

Továbbhaladva erdős részek után egy csodálatos virágos rétre, egykori fás legelőre érkezünk, amit az idetelepített feketefenyők sem tudnak elrontani, sőt illatukkal, ligetes csoportjaikkal fokozzák a harmóniát. És itt, a szinte mediterrán tájon indul a csoda: először a tarka nőszirmok, a nagy ezerjófüvek, majd a gyönyörűséges vitézvirágok tűnnek fel és ki a többi virág közül. Eddigi túráimon évtizedek alatt nem láttam annyit a csodás színű szépségekből, mint itt egy szobányi területen.

2 / 8

Ez az orchideaféle könnyen azonosítható sötétbíbor színéről, szinte szabályos kúp alakú, tömött virágzatáról, mely csak idővel lazul fel. A csinos virágszálak között helyenként árvalányhaj-csoportokat lenget a gyenge szellő. A lassan emelkedő út a Felső-erdőn keresztül egy borókás rétre ér, egy erdősülő, egykori legelőre, ahol egy tájékoztató tábla („Térfoglaló erdő”) is jelzi, becsatlakoztunk a balatoni kéktúra útjára. Innen már csak pár száz méter a Zádorvár. Igaz, pár száz méter, de több tíz perc, mert az odavezető ösvények egyikén mesebeli virágos rétet találunk, ahol csak ámulunk és gyönyörködünk.

A vitézvirág a kosborfélék családjába tartozó, főleg Délnyugat-Európában elterjedt, látványos virágzatú orchide

3 / 8

A főszereplők itt is a varázslatos szépségű vitézvirágok. Ez a kosborféle egy törékeny felépítésű, évelő növény, mely legfeljebb 50 centisre nő meg. Levelei keskeny lándzsásak. Virágzata eleinte rövid, hegyesen kúpos, tömött fürt, amely idővel megnyúlik. Virágai sötét-bíborvörösek, ritkán rózsaszínűek, esetleg fehérek és aprók. Érdekes, bár ez több hazai kosborfajra jellemző, hogy egyaránt kedveli a vizenyős lápréteket, illetve a száraz sztyeppréteket és sziklagyepeket.

A Balaton-felvidék bővelkedik várromokban, de még mindig akad olyan, amit kevesen ismernek, sőt, teljes feltárásuk sem történt meg. Zádorvár esete is hasonló

4 / 8

A vár romjainak környékén hirtelen megnagyobbodnak a fák, kőfalmaradványok bukkannak elő, és egyre több helyen kanyarognak le ösvények az egykori várudvarba. Itt most nagy az élet, több turistacsoport, családok töltik meg élettel a holt, romos, de beszédes falak közét. A Zádor-(Himfy) vár a Vezsenyi család uradalmának központja volt, majd kihalásuk után Mátyás király Kinizsi Pálnak adományozta.

A legfrissebb ásatások alapján a vár feltárt falai nagyjából egy 60×80 méteres területen helyezkednek el a Pécsely feletti hegy gerincének teraszán. A Balatonra néző oldal maradt meg épebben, ahol a délkeleti sarokban várkápolna, a déli fal közepén szögletes kaputorony, a délnyugati sarokban pedig egy 8×8 méteres alapterületű öregtorony azonosítható be.

A várrom alól kis kitérővel elérhető a Zádor-kút, a környék legnagyobb karsztforrása

5 / 8

A közeli (részben már az ivóvízhálózatba bekötött) Zádor-kutat most nem érintjük, a várfal déli oldala alatti, lassan emelkedő szekérúton indulunk nyugatnak. Utunkat a Balaton felé nyíló páratlan kilátás (Pécselyi-medence, Tihanyi-félsziget), és a sok-sok pirosló színű apró, de fenséges illatú és ízű szamóca lassítja. A Zádor-hegyen nemsokára egy csinos tisztáshoz érünk, ahol egy fakereszt és vendégeit váró tűzrakóhely jelzi, hogy ezt a helyet egy cserkészcsapat szokta használni táborozásra.

6 / 8

Továbbhaladva ösvényünk egyre kanyargósabbá válik, romantikus kősáncok, árnyas karsztbokorerdő-ligetek és virágpompás tisztásaik között kanyarog, egészen a Hideg-hegyig. Ez nem olyan nagy (395 m), mint a börzsönyi rokona, de óriási meglepetést tartogat a hegyoldal: a P sávra rákanyarodva találkozunk az ittlétünk egyetlen, de legalább termetes (arasznyi kalapú) bronzos vargányájával, ami kiváló vacsora lesz egy rántotta alkotórészeként.

Ez utóbbinak az „illata” is. Bő félórás csavargás után kiérünk a falu feletti erdőszélre, ahol jobbra hatalmas illatos, virágpompás kaszáló, míg balra a már ismerős, de szívünket újra elvarázsoló, kékben fürdő facéliaföldek látványa fogad. A faluban zárjuk a kört. Terveinket nem; ide még vissza kell jönnünk a számolatlan szépség miatt.

7 / 8

8 / 8