A Déli-Bakony nem minden része tartozik a népszerű kirándulóhelyek közé, holott a kevésbé forgalmas területeken is bőven akad látnivaló és élmény. Ha szétnézünk a térképen, egyből feltűnik a térség legmagasabb pontja, az 599 méter magas Kab-hegy, amely magaslat kilátóval és kéktúra bélyegzővel is büszkélkedhet. A sokak által ismert panorámahelytől alig pár kilométerre nyugatra viszont már egy kevésbé látogatott vidék terül el, melynek látványos értékei akár külön is megérnek egy-egy túrát. Térképnézegetés közben minket is felcsigázott a környék: az Úrkút, Ajka és Padragkút települések között húzódó szövevényes turistaút-hálózat első pillantásra is kényelmes és tartalmas felfedezést ígért.

Az egykoron barnakőszenéről neves Ajka Csingervölgy városrészből kezdtük meg a kíváncsi gyaloglást. A tömegközlekedéssel is gyorsan elérhető városrészben a bányászmúlt mementói kísérték az első lépéseket, ahogy a kék kereszt jelzésen elindultunk az erdőbe vezető aszfaltúton. Az út az Ajkai Bányászati Múzeumhoz vezet, ami nem csupán a környék 2004-ig legfontosabb ipari tevékenységét mutatja be, hanem egy több mint ezer darabos őslény- és kőzettár gyűjteményt, amely az egyes földtörténeti korok jellemző kőzettípusait és élővilágát szemlélteti. A múzeum hétfő kivétel minden nap 10 és 16 óra között fogadja a látogatókat. Sajnos mi túl korán érkeztünk, ezért ez a programszínesítő állomás számunkra kimaradt.

A sípályát és egy tragédiára emlékeztető bányászati emlékművet mellőzve a jelek enyhe emelkedésben vezetnek fel a Déli-Bakony peremét jelentő erdős, köves platóra. Továbbra is a kék keresztet követtük, de kisvártatva az aszfaltutat szekérútra, majd bükkösben vezető ösvényre cseréltük. Elértük a Jószerencsét-forrást, ahol padok szolgáltatnak kényelmet a frissítéshez, de más nemigen, hiszen itt a forrás vize aligha iható.

A bámulatos Macska-lik
Amikor elértük a távvezeték széles nyiladékát, menetünk már az óvatos emelkedést is letudta. Szinte észrevétlenül csöppenünk bele a tengerszint felett 400 méterre húzódó kis fennsík erdős, bokros hangulatába, melynek látványa eddig még semmi extrát nem mutatott, azonban ez a Macska-liknál egy csapásra megváltozik. Északi irányból közelítve szinte a semmiből változik hullámzóvá a térszín, melyben rögtön egy hatalmas üreget pillanthatunk meg, ami télvíz idején még lehengerlőbb látványt mutat tekintélyes jégcsapjaival.

Elértük a „bazaltkarsztnak” is nevezett plató szélét, a mészkő és a bazaltréteg határvonalát. A Macskalik-barlang voltaképpen egy víznyelő, ami a közeli Kab-hegy északi oldalában vezeti le a bazalttakarón összegyűlt csapadékot a nummulinás mészkő mélyebb rétegeiben keletkezett üregekbe. Kútszerű aknáját először 1935-ben vizsgálták a kutatók, de az ide beömlő csapadék útja máig rejtély. A föld alá vezető látványos üreg bejáratához le is ereszkedhetünk, de a feltöltődés miatt ennél mélyebbre aligha hatolhatunk.

Az ösvény pár száz métert követően kiér a Kab-hegyet megkerülő erdészeti útra, ahol becsatlakozik a Bazaltkarszt tanösvénybe. Immáron biztosak lehetünk, hogy felértünk a tűzhányók által bazalttal fedett bakonyi platóra, ami a dunántúli bazaltvulkánosság legnagyobb összefüggő területét (33 km²) foglalja magába. Minket elsősorban ez a kevésbé ismert bakonyi terep vonzott, ezért a tanösvény jelzéseit kezdtük továbbiakban követni, nem pedig az idáig használt kék keresztet, ami az innen nem messze vezető Országos Kéktúrába fut bele.

Kövek, árkok, víznyelők
A fennsíkon maradva nyílegyenesen tartunk délnyugati irányba, majd az erdészeti útról befordulunk az elegyes rengetegbe, ahol a tanösvény két kisebb kitérőt tesz a plató megkülönböztetett figyelmet érdemlő látnivalóihoz. Az egyik ilyen az Öreg-köves-víznyelő, ami szintén a Kab-hegy bazalttakarójához kötődve alakult ki, az egyik bazalt övezte mészkőablakban. A víznyelőt 1960-as években fedezték fel és már akkor feltűnt a víznyelő különlegessége, ami nevének keletkezésére is utal. A környékbeli víznyelők kivétel nélkül középső eocén nummuliteszes mészkőben képződtek, míg az Öreg-köves ettől élesen eltérő triász dachsteini oolitos mészkőben keletkezett, mely sokkal idősebb, „öregebb” kőzet. 378 méter hosszú, 59 méter mély barlang a környék víznyelőcsoportjának legjelentősebb tagja.

Vajon mi lehet odalent a mélyben? Amíg ezen morfondíroztunk, alig pár száz métert megtéve már az M-1-es víznyelőbarlangnál találtuk magunkat. Itt egy még szűkebb, beszakadás szerű üreget lehet látni, aminek szájában létra létra indul a mélybe. Bár kíváncsiak voltunk, engedély és bátorság híján meg sem fordul a fejünkbe az ereszkedés. Szerencsére nem maradtunk infó nélkül: a lenti világ látványos viszonyairól a közelben álló tábla adott képet.

Egyedi bazalttáj
A fennsík nyílegyenes nyiladékaiban haladó tanösvény kisvártatva a Torma-rét, illetve a Nyír-tó látnivalóihoz vezet. A széles erdészeti úton haladva rendezett, elegyes pagonyerdőnek hat a minket körülvevő táj, amit egy-két hangulatos tisztás tarkít. Azonban, ha jobban szétnézünk az út mentén, máris feltűnnek a környék lövészárkokra emlékeztető érdekes tereplépcsői, melyek között időszakos tavacskák képződtek, mert a bazalt vízzáró rétege meggátolta a csapadék elszivárgását. Az egyik leglátványosabb és legnagyobb ilyen tó a Nyír-tó. Utunk ezen részén a méteres tereplépcső formájában még felismerhető a körülbelül ötmillió éves lávafolyások homlokzata.

Fel a Lugos-tetőre
A Nyír-tavat követően elhagytuk a tanösvényt jelző kék T jelzést, és immáron a sárga háromszög Lugos-tetőre vezető ösvényét követtük. A körpanoráma még hiányzott a túránk repertoárjából, ezért vettük célba az itt álló Molnár Gábor-kilátót, ami egy igazi famonstrumként ad kilátást 15 méteres magasságból.

A hatalmas gerendákból felépülő kilátó 360°-os panorámájában elsőként a közeli Kab-hegy tornya vonzza a tekintetet, de a tőlünk jóval távolabb, déli irányban látszó tanúhegyek egyedi vonalai is elég feltűnő látványt mutat. A Balaton-felvidék északi lankás oldalára nyíló kilátásban több települést is felismerhetünk, köztük a váráról neves Nagyvázsonyt. Északi irányban a Bakony egybeolvadó erdős tömbjét csodálhatjuk.

Mondhatnánk, hogy az eddigi élményeket megkoronáztuk egy körpanorámával, de a Déli-Bakonyt megismerő túránk még messze nem ért véget. Nem hagyhattuk ki a környék egyik legjelentősebb erdei pihenőhelyét, a Bakony leghíresebb betyárjának rejtekhelyét, és a vadregényes tájban megbúvó Padragi-sziklákat sem.

Tökéletes piknikhely: Sárcsi-kút

Az erdőben kanyargó erdészeti műúton folytatva az utat az egyik patkó formájú kanyarban találunk rá a Sárcsi-kút bővizű foglalására. Megéri a túrába beiktatni egy rövid pihenőt, hiszen a vízvételi lehetőség mellett a hangulatos tisztás komplett pihenőhelyet is kínál padokkal, asztalokkal, sütögetési lehetőséggel és esőbeállóval. Érdemes szemügyre venni a vadnyombemutatót és a kőtárat is, valamint a pihenő tőszomszédságában elnyúló kis tavacskát, amit a Sárcsi-kút elfolyó vízének duzzasztásával hoztak létre. A festői vízfelület a környékbeli vadak itatóhelyeként működik, és az itt megtelepedett vízi élővilágnak is otthont ad.

Egy betyár menedéke
A pihenőtől a Sárcsikút tanösvény piros jeleit követtük a tölgyesben, mígnem egy meredek oldalban egy csapásra megváltozott tájkép. Szürke bükkök oszlopai között, rozoga korláttal támogatott ösvényen ereszkedtünk le a Kötes-Kepe-árok oldalában nyíló látványos sziklaüreghez. A Pokol-liknak nevezett karsztos üreg a nép szerint a híres betyár, Savanyú Jóska búvóhelye volt. A mészkőben képződött barlang az alacsony és szűk bejárat mögött zsákszerűen kiszélesedik, és bár ferde aljzata nem éppen kényelmes szálláshely, a belseje mégis elég tágas, nagyobb szobára emlékeztet. A 15 méter hosszú, 8 méter mély és 3 méter magas üregben több kisebb oldalfülke is található.

A völgyben a patak felett ívelő fahidacskákkal, pihenőhelyekkel tarkított aszfaltúton kapaszkodtunk vissza a platóra. Elhaladtunk a László-forrás, illetve a szállást is adó Hubertus-lak mellett, majd a kanyargó kitérőnk visszavezetett a Sárcsi-kúthoz, ahonnan a sárga jelzésű út már irányban Padragkút felé vezet. Innen már csupán pár kilométer a túra végállomása, de még mindig akad látnivaló, nem is akármilyen!

A Bújó-lik és a fenséges Padragi-sziklák
Ahogy elhagyjuk az aszfaltot, a lombok között tátongó mélységre leszünk figyelmesek. Ez a Bújó-lik, avagy a Padragi-víznyelőbarlang, melynek feneketlen gyomrába egy kicsit be is lehet pillantani, feltéve, ha nem tart vissza minket a csúszós terep. Maga a barlang amúgy nem járható barlangász felszerelés nélkül, de a bejárat önmagában is látványos. A sejtelmes sziklaüreg egyébként 40 méter mélyre vezet 208 méter hosszan. Odalent a falakon 50 millió éves egysejtűek mészvázait lehet megcsodálni.

A néhol nehezen követhető ösvény hamarosan eléri a Sárcsi-kút által táplált Padragi-víz erecskéjét, ami a Király-kút alatt kisebb lápos területet hozott létre. Innen indul a vadregényes völgy bejárása, ami lenyűgöző szikláival, páfrányos hangulatával csodás színfoltja a bakonyi felfedezőtúránknak. A szurdokként bevágódott patakvölgy leglátványosabb része kétségtelenül a helyenként 30-45 méter magas Padragi-sziklák, melyek tornyosuló tömege 400 méter hosszan kísérik a völgy mélyén vezető utat. Fel is kapaszkodhatunk a sziklák tetejére, de kilátásra ne nagyon számítsunk, mert az itt álló – térképen is jelölt – messzelátó romos faszerkezetére már nem lehet felmenni, a felnövő sűrű növényzet pedig akadályozza a körbetekintést.

Kiérve a völgyből a padragkúti országúton találjuk magunk, és már csupán néhány méter választ el minket a végállomást jelentő buszmegállótól. Bár a túra lineáris volt, innen az óránként induló járatokkal 20 perc alatt visszaérkezünk az ajkai kiindulópontunkra, ami lehetővé teszi, hogy ez a 25 km hosszú könnyű túra autóval, tömegközlekedéssel egyaránt tervezhető.