A Bihari-síkon át a Sebes-Körösig – 2. rész
Őszi Alföldi Kéktúránk harmadik, utolsó napjára Zsikével, Misivel négyen maradtunk, így mondhatom, a megszokott csapattal vágtunk át a Bihari- sík végtelennek tűnő pusztaságán. Az élménybeszámoló első részében Furtáról a Beleci-víztározóig jutottunk. Most innen folytatjuk.
A cikk első részében Furtától a rakétának kinéző beleci madárlesig gyalogoltunk. A beleci víztározót elhagyva hosszú gátvándorlásba kezdtünk, majd jó pár kilométer után egy trükkös letörésnél elhagytuk a töltést és újból a szikes síkra váltottunk, de itt már kultúrnövények között fogyasztottuk a kilométereket. Szigetszerű kocsánytalan tölgyes szélén rúgtuk a port, majd egy mezőgazdasági telepnél betonútra váltottunk, melyen több mint két kilométert trappoltunk, mire elértük Körösszakál első épületeit. Közben vágóhíd mellett haladtunk el és egy nevetlen horgásztó partjánál is megpihenhettünk pár perc erejéig.
Körösszakál a Sebes-körös jobb partján fekszik, történelméről kevés adat áll rendelkezésre. A középkorban területén több község is létezett. Ezek földesura a Szakáli család tagjai voltak, de birtokolta a Toldi család is. Az oszmánok elől elmenekültek a lakók, és csak 1740-ben tért vissza 23 református család, akik a mai falu őslakosainak tekinthetőek. Ekkortól a gróf Mártonfy család a környék tulajdonosa, és ez egészen a 20. század közepéig így is marad. A település hivatalosan is kétnyelvű, magyar és román, ennek megfelelően a vallási hovatartozás is megoszlik, reformátusok és román ortodoxok lakják.
Körösszakál centrumában megnéztük a templomokat, kívülről, mert szokás szerint zárva voltak. Sajnos nagyon kevés templomot találni nyitva, igaz ha megkeressük a templomgondnokot mindig kinyitják, de ez igen nagy időveszteség.
Az adminisztráció elvégzése ügyén az egész Kékkör talán legegyedibb hangulatú műintézményébe tértünk be, a Forza Milánba. Itt minden a legendás talján focicsapatról szól. Minden merre relikviák, emlékek, még a fal festése is piros fekete volt. Aztán egy dedikált mez a közelmúlt legnagyobb Milán sztárjaitól, és a hab a tortán, a legendának szentelt sarok. Hiába, mint Nápolyban Maradona, Milánóban Maldini az Isten! Kávézgatás közben elbeszélgettünk a tulajjal és a helyi erővel. Nos, miről? Lehet tenni a téteket, könnyű lesz nyerni.
Misivel átvittük az autónkat a szomszéd településre, a csajok addig maradtak a sörözőben. Visszatérve érzékeny búcsút vettünk Zsikétől és Misitől, mi pedig belevágtunk az utolsó etapba.
Hamar elértük a Sebes- Köröst, amelyen az 1927-ben épült hídon keltünk át, majd fordultunk rá – minő meglepetésként – a töltésre. A Sebes-Körös gátján még nem koptattuk bakancsaink talpát, így az újdonság hatása uralkodott el rajtunk.
A 209 km hosszú Sebes-Körös Erdélyben Körösfőnél, 710 méteres magasságban ered, keresztülfolyik Bihar székhelyén, Nagyváradon, majd Körösladány határában egyesül a Kettős- Körössel és alkotja a Hármas-Köröst. A Gróf Tisza István hidat 1927-28-ban építették, a 2. világháború alatt orosz egységek felrobbantották és csak 1947-ben állították helyre. A szocialista években eredeti nevét nem használhatták, ekkor egyszerűen Körös-hídként emlegették. Névadójának nevét a rendszerváltást követően kapta vissza.
A folyó bal partján haladtunk vízvédelmi műtárgyak mellett. A Sebes- Körös lényegesen romantikusabb, vadregényesebb, mint az elmúlt napokban látott Berettyó. Lényeges különbség még, hogy a vízfolyás természetes medrében kanyarog, nem mesterségesen ásottban, mint mondjuk a Berettyó Bakonszeg után. Ráadásul ez a folyó lényegesen közelebb volt hozzánk, így jól meg tudtuk figyelni a víz építő-romboló munkáját is. Megcsodáltuk a Biharugrai-halastavak fenékgátját és a zsilipet, amely a tápcsatornába emeli át a folyó vizét, amit a csatorna a halastavakba szállít megfelelő vízállás esetén. Most a zsilip azonban az alacsony vízszint miatt, nem működött.
Innét már Körösnagyharsány vakítóan fehér templomtornya mutatta az irányt. Hamarosan aztán le is szaladtunk a töltésről, és elértük a bezárt vasúti vonalat. Na, itt nem hittem a szememnek, hiszen elfogytak a jelzések, illetve bal kanyart jeleztek. ... de hová? Mindenhol dzsungel, amiben sehol nem vezetett ösvény. Fejvakarás, aztán „egy életem, egy halálom”, bevettük magunkat a három méteres dzsindzsásba. Rövid "rambóskodás" után aztán meglettek a jelek a hatalmas gazban. Jó az irány! Szerencsére azonban ez a rész csak pár száz méterig tartott, aztán megérkeztünk a vasútállomás hűlt helyére. Az állomásra csak egy helységnévtábla utalt. A tábla furcsa módon karban van tartva, ezzel hatalmas kontrasztot sugároz egy olyan helyen ahol az enyészet az úr.
A Gyoma-Vésztő-Nagyvárad vasútvonalat több szárnyvonal összevonásával a 19. század végén alakították ki. Trianont követően Körösnagyharsány lett a végállomás, a szerelvények nem mentek át a határon. A határig futó síneket felszedték. Személyszállítás jelenleg csak a Gyoma-Vésztő szakaszon zajlik.
Körösnagyharsány keletkezése a Honfoglalás környékére tehető, a Harsány törzs használhatta szállásterületként. A tatárjáráskor elnéptelenedett, de később újjáépítették. A település hűségéért Bocskai Istvántól hajdúvárosi rangot kap. Az oszmánok a 17. században újra elpusztítják a falut, ezután a Sebes-Körös bal partján épül újjá a település. Ekkortól a váradi székeskáptalan a birtokos, majd a 20. század elejétől Elek Gusztávné lesz a tulajdonos.
A néptelen településen előbb egy horgásztó mellett haladtunk el, majd a református templomnál balraátot dobtunk, tisztelegtünk a templomkertben lévő Hősi Emlékművek előtt, rápillantottunk egy újabb erdélyi fejedelem, Bocskai István mellszobrára, és máris az önkormányzatnál található stemplivel pecsételtünk.
Alapesetben itt véget is érne a mesém, de miután beültünk az autónkba, és rápillantottam térképre, hogy melyik utat válasszuk hazafelé, egyszer csak kopogtak az ablakon. Két határrendész volt kíváncsi ittlétünk okára. Közel a román határ, így ez érthető is, de az már kevésbé, hogy miért tartott több mint 20 percig az adataink egyeztetése. Aztán végre megszületett a verdikt, mehetünk, nem köröznek bennünket. Elnézést kértek a várakoztatásért, jó utat kívántak, de azért csekkolták, merre is indulunk tovább. Útközben még pótoltuk energiaveszteségeinket és már elmúlt este tíz óra, mire az udvarba gördültünk. Azért még jutalomként egy üveg pezsgőt csak eldurrantottam.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
