Rózsaszínnel, pirossal, bordóval és ezek számtalan árnyalatával bővül a paletta. A virágok egyre sokasodnak és vastag szőnyeggé fonódnak az erdő alján. Fent az ágakon a levelek szerényen megbújnak, hagyják tombolni a virágkavalkádot.

Martilapu

1 / 18

Fotó: Kovácsné Csonkás Erika Veronika

A zalai dombok, völgyek, patak partok, vizenyős rétek nap mint nap újabb csodával gyönyörködtetik a természet szerelmeseit. Nekem a tavasz közeledtét a tűző napkorongra emlékeztető martilapu megjelenése jelzi. Ahogy kellemesebbé válik az idő, előbújnak a többiek is: a hóvirág, a zsibavirág (azaz a szártalan kankalin), a mocsári gólyahír, az ujjas keltike, a salátaboglárka, a kis meténg, az ibolya, az olocsáncsillaghúr, a tyúktaréj, a berki szellőrózsa, a bogláros szellőrózsa és a felsorolás korántsem teljes.

Kapcsolódó cikkek

Színpompás orchideák a réteken

Tovább

Virágzik a csillagos nárcisz a babócsai Basa-kertben

Tovább

A dél-zalai Tormafölde melletti erdő február végén már nem a hótól fehérlik, hanem a milliónyi tőzikétől. A közeli Böjti Pince által szervezett túrán minden a szemé és a fényképezőgépé, letépni nem szabad, hiszen védett növény, fotón viszont annyit vihetsz haza, amennyit csak akarsz. Kicsi városi kertemben nekem is van néhány szál, de ennyi rengeteget látni belőle felejthetetlen élmény!

Ez volt az első tavaszi túrám az idén a „tél” (mert hát nálunk Zalában elmaradt a tél ebben az évben) utolsó napján, és sokáig azon szomorkodtam, hogy az utolsó is, mert jött a koronavírus és mindent felülírt. Szervezetten sehova sem volt lehetőség elmenni, csak úgy magamban, egyedül bóklásztam az ismerős zalai erdőkben. Ha néha valaki az utamba akadt vagy én az övébe, kikerültük egymást.

Ujjas keltike

1 / 2

Fotó: Kovácsné Csonkás Erika Veronika

Így tartott ez egészen április utolsó hetéig, míg nem olvastam a megyei újságban, hogy a Budafai Arborétum megnyitja a kapuit heti három alkalommal és május végéig ingyenesen látogatható páratlan gyűjteménye (összesen mintegy 220 faj!): tűlevelűek, lombhullató fák és – ami miatt ilyenkor sokan keresik fel – a most nyíló azáleák és rododendronok. Az arborétum érthető okok miatt csoportokat nem fogad, a játszótér valamint a tűzrakó helyek nem használhatók és ügyelni kell az ajánlott távolságra egymástól. Ennyi szigorítás ezen a hatalmas, közel 48 hektáros területen betartható. Jólesett kimozdulni az elmúlt hetek bezártsága, lehangoló karanténléte után, bár igyekeztem azon lenni, hogy a rosszból, a legrosszabból is kihozzak valami jót, de ez nem mindig sikerült.

Az arborétum területe valamikor a Zichy család birtoka volt. Vadászkastélyt építettek, amit hatalmas park és lucfenyvesek vettek körül, ideális helyszíne volt a család őszi vadászatainak. A terület a 2. világháború után állami tulajdonba került, és az arborétumot azzal a céllal alakították ki, hogy elősegítse az idegen vidékekről származó fafajok magyarországi meghonosítását. Jelenlegi gondozója a Zalaerdő Zrt. Az egykori vadászkastélyt felújították, ma vadászházként működik. Egész röviden ennyit kell tudni az arborétum történetéről, ez olvasható az ismertetőkben. A többit, a szépséget, a nyugalmat mindenki maga fedezi fel, éli át.

2 / 2

Fotó: Kovácsné Csonkás Erika Veronika

Tavasszal és ősszel a színek tobzódásakor a legszebb az arborétum, a bokrok virágzásakor és később lombhulláskor. Többször jártam már itt, de most szinte habzsoltam a látnivalókat, alig tudtam betelni a tömött virágú ágak látványától. Néztem, ahogy a felhőket kergeti a szél, ahogy beszűrődött a fény a fák dúsuló lombozatán. Sokat vagyok, illetve voltam amúgy a természetben, minden hétvégén, de most különösképpen elbűvölt. Így van ez, ha az élet veszélybe kerül.