A Bükkalja, ahol még az istállót is „tufakőbe” vájták
Eger és Miskolc között, a Bükk hegység előterében szerény dombsági tájként húzódik meg a Bükkalja vidéke. A hazai turisták által kevésbé ismert terület rendkívül gazdag földtudományi, tájképi és kultúrtörténeti értékekben.
A „geolátnivalókat” rendszerezve észrevehetjük, hogy a legtöbbnek van valami köze a Bükkalja földtani felépítésében részt vevő vulkáni törmelékes (piroklasztikus) kőzetekhez, név szerint a riolittufához és a dácittufához. Eredjünk most ezek nyomába, kalandra fel!
A Bükkalja térségében kb. 20 millió évvel ezelőtt rendkívül heves, robbanásos jellegű vulkáni működés kezdődött, amely kisebb-nagyobb szünetekkel évmilliókon át tartott (a földtörténeti miocén korban). A hatalmas vulkáni felépítmények valahol a mai Alföld északi részén működhettek, s ma már mélyen eltemetve alusszák örök álmukat.
A heves robbanások során több száz méter vastag vulkáni összlet rakódott le, amely később helyenként összesült, majd lassan kőzetté is vált. Így születtek meg a Bükkalja felépítésében részt vevő piroklasztikus („tűzi eredetű”) kőzetek, a különféle ásványos összetételű riolit- és dácittufák. A könnyen faragható tufák teremtették meg az alapját a terület évezredes kőkultúrájának. Nincs még egy olyan vidék Magyarországon, ahol ember és kőzet ilyen szoros kölcsönhatásban élt volna egymással, hosszú időn keresztül: kaptárkövek, barlanglakások, pincesorok, betyárbújók, faragott kőkeresztek jelzik a bükkaljai tufák, és az ott élő nép egymásra hatását.
A képeken a Cserépfalu és Cserépváralja között fekvő hidegkút-laposai „tufaistálló” látható. A településektől távol legelő lábasjószágok (tehenek, disznók) tavasztól őszig rideg tartásban részesültek, s a szabad ég alatt tartózkodtak. A gulyára és a kondára pásztorok vigyáztak, akiknek (és a lovaiknak is) menedékre volt szükségük, éjjel és rossz idő esetén. Szerencsére adott volt a könnyen faragható tufakő, amelyben viszonylag gyorsan elkészülhettek ezek a különféle hajlékok. Az istálló belsejét tanulmányozva rájöhetünk, hogy minden tufából van, még a pásztor ágya és széke is. A Hidegkút-laposa területén egy hagyásfás legelő képvisel védendő természeti értéket (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság). A tufába faragott istállók nem ismeretlenek a Bükkalja többi településén sem, a legnagyobbak Kácson és Demjénben vannak.
Szöveg és fotók: Veres Zsolt
Forrás: akovekmeselnek.hu
Kapcsolódó cikkeink:
Természetvédelmi fejlesztések a bükkaljai kaptárköveknél
Kaptárkövek és a bükkaljai kőkultúra
Indókövek és „gyapjúzsákok” a Velencei-hegységben
Napóleon kalapja a Videgrádi-hegységben van?
Kővé vált élőlények nyomában
2025.02.11.Az üledékes kőzetek terepi tanulmányozása közben gyakran megakadhat a tekintetünk korábban élt növények és állatok maradványain. A különféle típusú ősmaradványok (kövületek vagy fosszíliák) a földtörténet irdatlan hosszának egy viszonylag jól behatárolható szakaszát képviselhetik, és vizsgálatukkal nem csak az adott kőzet kora, hanem a lerakódás őskörnyezete is rekonstruálható. Írásunkban természetesen nem tudjuk az összes egykoron élt élőlény maradványát lajstromba venni, de az ősmaradvánnyá válás (fosszilizáció) alapvető típusait szívesen olvasóink elé tárjuk.
→ Tovább
Az Országos Kéktúra legnagyobb szurdoka, az Upponyi-szoros
2024.03.28.Bizonyára sokan hallottak már az Tordai-hasadékról vagy a Békás-szorosról Erdélyben, de ha választ kéne adni arra, hogy melyik hazánk legnagyobb szurdoka, nem biztos, hogy mindenki tudná a megoldást. Ahhoz, hogy láthassuk ezt a fenséges csodát, a Bükk „árnyékában” elhelyezkedő Upponyi-hegységbe kell elzarándokolnunk.
→ Tovább
A Szomolyai-kaptárkövek rejtelmei
2024.01.04.Bemutatjuk hazánk legtöbb – összesen 117 – fülkével rendelkező kaptárkőcsoportját.
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
