A csingervölgyi bányászok nyomán a Vízkeresők útján
A tematikus útvonalat 2010-ben építették ki. Az ajkai kistérség öt települése – Ajka, Csehbánya, Halimba, Kislőd, Magyarpolány – ipartörténeti, kulturális és szellemi, valamint egyedi tájértékkel bíró vonzerőinek fejlesztése valósult meg.
Megismerhetjük a csingervölgyi bányászati múzeumot, a halimbai gyógynövénykertet, a kislődi egyháztörténeti gyűjteményt, a magyarpolányi kálvária lépcsőit és stációit, a csehbányai Ökörmezei-forrásokat, miközben a Déli-Bakony páratlan szépségű forrásait, víznyelőit és barlangjait, egykori táróit is érintjük, nem egyszer hatalmas montán bükkök alatt túrázva.
A Vízkeresők Útja érintőpontos túramozgalmat Wittner Csilla és Németh Tamás alapította és koordinálja. A teljesítés három szinten történhet, a szint a begyűjtött pontszámtól (1, 2, 3) függ, egy érintőpont pontértéke a megközelíthetőségtől, útminőségtől függ. Az alapszinthez 10 pont szükséges, ezért egy hűtőmágnes jár, a középszint 20 pont és a díjazás egy sörnyitó. A legmagasabb szinthez az összes pont megszerzése szükséges (28), a díjazás pedig egy kitűző. A fokozatok díjazását az igazolófüzet ára tartalmazza. Az igazolófüzeteket Csillánál és Tamásnál lehet megvásárolni, elérhetőséget a HeyJoe.hu weboldalon találhattok.
Nekünk már régóta a birtokunkban volt az igazolófüzet, de a teljesítést folyton halogattuk. Aztán 2022 júniusában a Kab-hegyen jártunk egy barlangászcsoporttal, amikor az unokáinkat is elvittük. A táborhelyünk a Sárcsi-kútnál volt, mely a mozgalom egyik érintőpontja is. Ekkor jutott eszünkbe, hogy nekünk van ilyen füzetünk. Az első kód megkeresése annyira lenyűgözte a fiúkat, hogy nekik is szereztünk be füzeteket, és velük együtt fogjuk teljesíteni a mozgalmat, és ezzel ők is megszerzik életük első jelvényeit. Bevezetésként rövidebb túrák alatt fogjuk megkeresni a kódokat, hogy aztán a későbbiekben hosszabb távokra is tudjanak jönni velünk. Ez alkalommal az Ajkához tartozó Csingervölgy bányászkolónia környékén ismerkedtünk meg a környék forrásaival, víznyelőivel, egykori táróival és fedeztük fel a dicső múlt kissé megkopott emlékeit. Azzal is szembesültünk, hogy bizony a bányászat komoly veszélyeket rejt magában.
Csingervölgy településnek elévülhetetlen érdemei voltak Ajka iparvárossá fejlődésében, miután a Kiegyezés évtizedében (1865) Hantken Miksa, a kor legkiválóbb geológusának kutatásai alapján barnakőszenet tártak fel Felső-Csingeren a Puzdor család birtokán. A keresést Puzdor Gyula földbirtokos finanszírozta, majd a család bányatelket nyitott. A kezdetektől az utolsó bánya bezárásáig (2004) összesen 21 mélyművelésű aknát mélyítettek.
A Puzdor család aztán röpke négy esztendő alatt beleunt a bányászatba, és a kitermelési jogot tovább értékesítette a pesti Kohen testvéreknek 1869-ben. Aztán alig telt el három esztendő és újabb tulajdonosváltás történik, 1872-től a bécsi Union Bank Vereinnek, mely még ugyanabban az évben túl is ad rajta. Az új tulajdonos a bécsi Szénipari Egyesülés, akik komolyan gondolták a bányaüzemeltetést, első lépésként megépítették és üzembe helyezték a vasúti szárnyvonalat Ajka vasútállomás és az akkor még önálló település, Csingervölgy között. Egészen 1923-ig voltak az egyre szaporodó bányák üzemeltetői az Ajkai-szénmedencében. 1923-től az Ajkai Kőszénbánya Rt. Budapest művelte a tárókat.
1945-ben aztán a második világégést követően az új rendszer első dolga volt, hogy az ország ipari üzemeit államosítsa, ezt az ajkai bányák sem kerülhették el. A „nagy szocialista eszme” aztán központi előírások szerinti kitermelést várt el, egyre nagyobb volumenben gondolkodtak az elvtársak. Ehhez modern gépeket állítottak hadrendbe, és csak dőlt a szén a bányákból. Sztahanovista versenyeken több százszázalékos teljesítmények sora váltotta egymást, Csingervölgyön az ország egyik legmodernebb vájáriskoláját alapították. 1950-ben a „nagy elme” az addigi önálló kis bányászfalukat (Csingervölgy, Bódé, Viktortelep, Csékút) Ajkához csatolta, és létrehozták az egyik szocialista mintavárost. Virágzott a bányászat, virágzott a város, új üzemek, gyárak, erőművek létesültek.
Hullottak a kitüntetések melósnak, főnöknek egyaránt. Sorra épültek a munkások jólétét, pihenését, kikapcsolódását segítő parkerdők, sportpályák, kultúrházak, Csingervölgyön, a Bocskor-hegy oldalában még sípálya is épült, akkor modernek számító felvonóval egyetemben.
Az ajkai szénmedence megnyitásának 100. évfordulójára megnyitották a csingervölgyi Bányászati Múzeumot, mely hazánk első szabadtéri skanzen műszaki emlékmúzeuma. A múzeumot 1960-ban kezdték kialakítani az Ármin-akna gépházaiból, több éves romeltakarítást, felújítást követően került sor az ünnepélyes átadásra a 100. évfordulón. A következő hosszú esztendőkben elkészült a Bányászati Múzeum környékén a géppark a hatalmas gépszörnyekkel, melyek a fejtést tették könnyebbé. A szabadtéri részen jóformán minden, a bányászatban használt eszközt szemre vehetünk. A kisebb eszközök, mentőfelszerelések, lámpák pedig az egykori kovácsműhelyben, transzformátorházban kaptak helyet. Ugyancsak megépítettek egy 55 m-es bemutató tárót, ahol testközelből ismerkedhetünk meg ennek a nehéz, embert próbáló szakmának a rejtelmeivel. Érdekes, szívfacsaró látvány a kültéri bemutatóhely központi részén lévő szénnel megrakott csille, melynek a következő a felirata: „Utolsó csille szén; 2004. szept. 3. Ajkai Szénbányák 1865- 2004”
Külön objektumban, az egykori bánya-mentőállomás épületében kapott helyet az őslény- és kőzettár, ahol Hantken Miska munkásságának egy külön termet szenteltek. A múzeum 2010-ben a cikk elején bemutatott projekt keretében újult meg. A táblák kiírása szerint egész évben látogatható, de a mostani zaklatott világban bizony ünnepek között is zárva találtuk.
Aztán a dicsőség egén előbb fátyolfelhők, majd viharfelhők kezdtek gyülekezni. Gazdasági, politikai és környezetvédelmi okokból világszerte elkezdték „kiátkozni” a szenet, egyre kevesebbre volt szükség, és azt is a jobb minőségből igényelték a megrendelők. A fejlett világban egyre-másra zártak be a szénbányák, ez hazánkat sem kerülte el. Az ajkai bányászatot a bakonyi hőerőmű éltette még, de 1991-től ők is egyre kevesebbet vettek át, a bányák túltermeléssel küzdöttek. Aztán eljött a gyászos 2004-es esztendő, ekkortól az ajkai hőerőmű importszénre és faalapú tüzelőanyagra állt át, és 139 dicsőséges és dicstelen esztendő után, nehéz időket átélve bezárt az utolsó barnakőszénbánya az ajkai szénmedencében.
A csingervölgyi Ármin-aknában történt hazánk második legsúlyosabb bányakatasztrófája. 1909. január 14-én a reggeli műszakban 259 dolgozó lépett be a szállítókasba, de csak 204 tért vissza. 55 bányász értelmetlen halált lelt a mélyben. Az akna 80 méter mélyen lévő szellőzőberendezése karbantartás közben belobbant. A kezelő jószándékúan kikapcsolta a berendezést, de ezzel nem tudta megállítani a lángok tovaterjedését, sőt, nagyobb bajt okozott. A füst egyre nagyobb lett, mindent ellepett. A lent lévő bányászok először fel sem fogták a dolog veszélyét, de ahogy nőtt a füst, úgy nőtt a pánik is, egymást taposták a szerencsétlen emberek. Az életösztön mindenkit hajtott, a 8 személyes felvonóba 11-en szálltak be, a kas elakadt, így a mentés is abbamaradt.
Aki lent maradt, arra a biztos halál várt. Több család két-három tagját is elveszítette, sokan több gyerekkel lettek özvegyek. A szerencsétlenség áldozatai bódéi, csékúti, ajkarendeki, kislődi, városlődi, úrkúti illetőségűek voltak, de a legtöbb áldozat érthető módon a felsőcsingeri bányászkolónia tagja volt. A 24 hős bányászt a felsőcsingeri temetőben egy 2 méter széles és 15 méter hosszú közös sírban helyezték örök nyugalomra. Sírjukat fekete márvány síremlék jelöli, réztáblákon olvashatjuk, hogyan következnek a sírjaik egymás után a közös sírban. A Bányászati Múzeum 1965-ös megnyitásakor az aknaházban egy márvány emléktáblát helyeztek el, felsorolva az 55 áldozat nevét.
Nem a legvidámabb információkkal kezdtünk bele aznapi rövid túránkba, melynek során a Köves-árok és a Peres-erdő izgalmas forrásait, víznyelőit ismertük meg a Kab-hegy észak-nyugati oldalában. A 400 m környéki, marcona hegyek közé zárt, szűk völgyben a máshol jellemző kellemes időjárással szemben tél fogadott. Mínusz 1-2 fok lehetett, amikor kikászálódtunk gépesített járművünkből a szépen karbantartott Bányászati Múzeumnál lévő parkolóban. A környező épületek, az ásványtár és az egykor impozáns Park vendéglő azonban lesújtó képet festenek, látszik rajtuk az elkerülhetetlen vég. Még ebben az állapotban is felidézik azonban a dicső múltat. Mivel zárva volt a múzeum, a szokásos bemelegítő mozdulatokat követően rögtön beizzítottuk Magyar Királyi Kincstári turistalábainkat és a K+ jelzésen haladtunk egyre beljebb a fagyott talajú völgyben.
Először az 500 m hosszú, enyhe lejtésű, kék jelzésű sípálya mellett haladtunk el, mely teljes egészében a Nyert-erdőben halad. A 20 méter széles sípálya használhatósága teljesen az időjárástól függ, már évek óta nincs használatban, legutoljára 2010 telén üzemelt pár napot. A valamikor modernnek számító tárcsás felvonó műtárgyai dacolnak az elmúlással, kész csoda, hogy az elemeket ügyes kezű fémgyűjtők nem hordták szét. Mikor még űztük ezt a sportot is, egyszer jártunk itt, és kellemes emlékeink vannak a pályáról, bár egy napra nagyon kevés volt, hamar ráuntunk. Sajnos térdeink miatt jó pár éve már nem tudunk lécet csatolni, pedig nagyon klassz dolog siklani a végtelen hópaplanon.
Innen alig tettünk meg pár lépést, és újra meg kellett álljunk, hisz megérkeztünk ahhoz a 80 m mély légaknához, melynek a mélyén a szellőztetőgép begyulladása okozta tragédia történt 1909-ben. Az aknát 1973-ban tömedékelték be, jelenleg a zárófedélen egy márványtábla emlékeztet a szerencsétlenségre. Bár a szöveg ma már elmosódott, olvashatatlan, de az emlékezés virágai, mécsesei most sem hiányozhattak a kissé leromlott állapotú emlékműről.
Hatalmas erdei tornapályán vágtunk át, erdészházak és turistaházak mellett suhantunk a fagyos fűben. Nevetlen erecske mellett kezdtünk el emelkedni, befagyott tócsákat kerülgetve. A fiúk ezt nagyon élvezték, próbálgatták a szerencséjüket, hogy meddig tartja meg őket a vékony jégréteg. Nagy volt az ováció, amikor szerénységem pehelysúlya alatt az első lépésnél beszakadt a jég, és bokáig süppedtem a sáros löttybe.
Pár száz lépést tehettünk meg, amikor a S+ jelzésre váltottunk, és egy komolyabb emelkedő tornyosult előttünk. Be kell valljam töredelmesen, így ünnepek után nagyon nem esett jól, megtette jótékony hatását a sok evés-ivás. Bizony zihálva értem fel az első letörésig, ahol a fiúk már vígan vigyorogva vártak rám. Ráadásul a lejtőre rásütött a nap, és felolvadt a föld, bokáig érő sarat képezve. Élvezték a gyerekek és a felnőttek egyaránt a sárdagasztást, csak legyen, aki kipucolja majd a bakancsokat.
Vidáman érkeztünk meg a Vízkeresők útja táblához a Szerencse fel-forrásnál, melynek neve a környék gazdag bányászmúltjára emlékeztet. Ez nem egy foglalt forrás, így a kibukkanását csak sejthettük a mély szurdokvölgyben, melyen át kellett kelnünk, nem kis tornamutatványok árán. Ez a hely a mozgalom egyik igazolópontja is, de a kódot ez alkalommal hiába kerestük a helyén, az eltűnt, így igazolófotót készítettünk magunkról, majd hazaérve szóltam Tamásnak, hogy itt eltűnt a kód, melyet hamarosan pótolni fognak.
Vadregényes, kalandos ösvényre váltottunk a SO jelen, hatalmas bükkök alatt, bokáig érő avarban törtünk egyre magasabbra a Jó szerencsét forrásig, mely szintén a bányászmúltról kapta a nevét. Ez a forrás sem működött jelenleg, de az előbbivel ellentétben ez már foglalt, és mellette komoly kis pihenő és tűzrakó hely is van. Ki is használtuk az időt, és a kódkeresést követően megtízóraiztunk. Élvezték a gyerkőcök, nagyon jó étvággyal ettek, hisz el is fáradtak, és ez egy jó bulinak is számított nekik. Kaja után játszottunk egy kis katonást velük, majd bő háromnegyed óra elteltével továbbálltunk.
A forrástól a K+ úton emelkedtünk tovább, elhaladtunk egy ismeretlen német katona sírja mellett, aki az itt dúló súlyos harcokban vesztette életét még a második világégés során. A bajtársai egy hatalmas tölgy árnyékába temették el. Innét hosszú nyiladékon, kerítés mellett haladtunk tovább, átkeltünk egy magasfeszültségű vezeték alatt, majd irányt váltva bozótosban törtettünk egészen a Macska-lik nevezetű víznyelőig, ahol a mozgalom újabb kódját kellett megkeresni a fiúknak.
A Kab-hegy északi oldalában fedezhetjük fel a Macska-lik víznyelőt, mely a Bakony leglátványosabb víznyelője, és hazánk egyik legszebbike is. A hegy bazalttakaróján összegyűlt csapadékot vezeti le a mészkő mélyebb rétegeibe. Télen hóolvadáskor vagy csapadékos időben látványos vízesés jön létre, és ha a téli hidegben befagy, látványos jégcsapok képződnek. Kútszerű aknájának alján 1935-ben pannonhalmi szerzetes-barlangászok végeztek kutatásokat, mely során kisebb melléküreget tártak fel. 1961-ben egy Markó László vezette csapat tartott kutatásokat, de a nagy munkálatokat a folyamatos áradmányvizek semmissé tették, járható üreget nem tudtak feltárni.
A nevét arról kapta, mert egyesek szerint a víznyelő bejárata egy ásító macska szájához hasonlít.
Mi sajnos olyankor voltunk, amikor nem üzemelt a víznyelő, de a majd 50 méter átmérőjű víznyelőtölcsér így is impozáns látványt nyújtott. A gyerkőcök ilyet még nem láttak, földbe gyökerezett a lábuk a csodálkozástól. Fotózás, frissítés és már fordultunk is vissza, lefele végig a K+ jelzésen haladtunk, de a meredekebb, napsütötte oldalakon olyan sárdagasztás következett, ami minket, tapasztalt sarazókat is meglepett. A fiúk nagyon élvezték, hogy egész térdig sárosak lettek mindenhol. Arról nem szól a fáma, hogy a szüleik ezt mennyire díjazták, amikor előkerültek a sáros csizmák, ruhák, mert az autóhoz visszaérkezve „Mamanyi” (így hívják a nagyanyjukat) átöltöztette őket csinibe.
Be volt még tervezve egy séta a Király-kúthoz, de ez a sáros, átázott cuccok miatt eltolódott egy másik alkalomra. Így tettünk még egy autós városnézést Csingervölgy általunk sem ismert részein. Meglátogattuk az egykori fényes idők lerobbant gyárüzemeit, a világ első kriptongyárát, bányaaknákat. Lenyűgöztek a még a K und K idején épült bányásztiszti egyenlakások, melyek még ma is impozáns látványt nyújtanak, nagy a kontraszt a sima bányászlakásokkal.
Megálltunk még egy pillanatra a Csingervölgy nevet viselő, 1890-ben készült gőzösnél, mely szolgálatba állítását követően 63 esztendőn keresztül szállította a szenet Csingervölgyből Ajkára. 1953-ban a MÁV tulajdonába került és ekkortól országjárásba kezdett, számtalan helyen teljesített szolgálatot. 1978-ban műemlék mozdonnyá nyilvánították és a Közlekedési Múzeum tulajdonában kerül. Kismaroson állítják ki, teljesen érthetetlen módon. A Csingervölgyért egyesület civil összefogással 2007-ben tudta kilobbizni, hogy a mozdony 54 év hányattatás után újra hazaérjen eredeti állomáshelyére, de a tulajdonjog továbbra is a Közlekedési Múzeumot illeti meg, melyre öles betűk hívják fel a figyelmet.
Ezután nem maradt más hátra, mint hazafele fordítani a kormányt, de útközben még egy jutalompizzázás belefért a bátor felfedező kis lurkóknak. Hazaérve éjfélig szóval tartották szüleiket, annyira felspannolódtak, hogy ilyen későig mesélték a nap történéseit. Mi pedig öregesen, kivételesen egy-egy pohár „vadászmesterrel” jutalmaztuk meg magunkat. A kódkeresés hamarosan folyatódik.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
