Hamar magam mögött hagyom Kemence fényeit, és e dallamos magyar szó által kiváltott szívmelengető érzéseket. A Börzsöny komor, sötét súllyal magasasodik előttem. Itt a völgyben még viszonylag meleg és szélcsend van, de már hallani fentről a szél súlya alatt nyögő fák bánatos nyikorgásait. Amint ráfordulok az aszfaltútról a Zöld jelzésre, az út helyén rögtön egy komplett patakkal találom szembe magam. Gyakorlatilag már abban a percben teljesen át is ázott a cipőm, és ez, a folytonos megújulásoknak köszönhetően a következő bő hat órában így is maradt.

Gyors emelkedésbe kezdek, szerencsére ebbe hátulról a szél is besegít.

Pár perc és már látom a szokásosan az alacsonyabb régiókba lopódzó vadak világító szempárjait. Vicces találkozások ezek. Egyikünk sem tudja, ki lehet a másik fél. Ezért békésen, bár szemünk sarkából a másikat figyelve, megyünk tovább a saját utunkon. Feljebb egy róka lapul, úgy pár méterre tőlem, végig figyel, nem mozdul, úgy gondolja nem is látom. Az igazság szerint viszont olyan zölden világítanak a szemei, mint egy neon Heineken reklám. Mosolyogva hagyom ott a rejtőzködő „művészt”. Feljebb érve fokozatosan csökkeni kezd a hőmérséklet, a megjelenő hóból pedig a szél komoly torlaszokat épít.

Még pár száz méter és belépek a Tél kapuján. Itt már nincs víz, folyékony halmazállapotban. A szél a fákra hordja, tapasztja a havat, elfedve a jelzéseket. Végül, hogy a kép teljes legyen, hátulról megérkezik a szürke hegyi köd is.

1 / 4

Vakon haladok előre, inkább az ösztöneimre, mint a szememre hallgatva. Úgy érek fel Magosfára, hogy nem ismerek fel semmilyen tereptárgyat. Meg is kérdezem a kitartó és bátor pontőröket, hogy hol is vagyunk most valójában. Persze Magosfán! Aztán az ő nyomukon eljutok egy elágazásig, ahol a Piros jelzésre fordulva nyomtalan, jelzéstelen szürke ködbe találom magam. Hova? Merre? Nincs más, mint hogy tudat teljesen átkapcsol ösztön üzemmódra. Úgy kell egy teljesen ismeretlen terülten (egyszer voltam itt, pár éve, ősszel, éjszaka) lefelé navigálnom, hogy egyedül a hegy lejtése a támpontom. Szinte zuhanok lefelé a szűz hóban. Jobbra tartok, majd oldalazva rálelek a jelzett útra. Innen már gyerekjáték az út a Rakottyás völgyig.

Igen ám, de a nyáron oly szelíd patakocska most hömpölygő vad folyammá változott. A kövek alig vagy nem látszanak ki, vad vizesesek és buzgárok szabdalják a zavaros átláthatatlan vizet. Hosszú perceken át próbálok valahogy, a lehető legkevesebb ruhát átáztatva átkelni.

Megúszom egy térdmélységű fürdővel. A patak vizéhez képest a vizes hó szinte meleg. Pecsételek a ponton és irány ismét a tél, ami vár rám a Csóványoson.
A Piros háromszög jelzésen történő haladás mélységes tiszteletre nevel a Börzsöny iránt. Szó sincs itt „Dögölj meg Börzsöny” hangoztatásáról. Egyszerű porszemként haladok fától fáig, azon rimánkodva, hogy ne legyen nehezebb és legyen már vége. De a Börzsöny ekkor még rátesz egy lapáttal. Több szél, több hó, több köd. Teljesen lelassulok, majd megállok egy lapos, minden támponttól mentes területen. Mély levegőt veszek, és kérek. Kérek a Börzsönytől… segítséget. Fantasztikusan belsőséges ilyenkor a kapcsolat. Nehéz szavakban kifejezni. Kimondott mondatok nélkül értett és kifejezett gondolatokkal kommunikálunk.

2 / 4

Az erdő szelleme Fotó:Molnár Anikó

A Börzsöny pedig válaszol. Megoldást és oltalmat ad. Én cserébe elfogadást és alázatot adok. Pár lépés és megvan a jelzés. Újabb pár száz méter és már ajándékként hiúz nyomokat látok a hóban. Friss nyomokat, hisz az erős szél még csak ki sem kezdte őket. A fényképező gépem után nyúlok. De egy lágy fuvallat hatására mosolyogva hagyom az egészet úgy, ahogy van és tovább futok inkább. Mert az alkukat illik betartani…
 

Felérek a Csóványosra, pecsét, ismerős arcok, barátok. Aztán leküzdöm magam a Hideghegy felé tartó gerinc buckásra fújt havában. Itt most lefelé is rossz. Szerencsére van nyom, hiszen ezen az úton jöttek fel fotós barátaim. Tovább ereszkedve kiérek a fagy zónájából, sőt a köd is eltűnik. Messze alattam falvak, városok csillogó fényei jelzik a civilizáció határát. Szinte tavasz van itt lent. Minden olvad, minden vizes. A Spartacus ház lépcsőire tett mécsesek lángja eszembe juttatja, hogy egyetlen gyertya fénye is képes megtörni a sötétség végtelen hatalmát.

Milyen igaz. Milyen jó ezt látni és megérteni.

3 / 4

Gyors frissítés a kedves személyzettől és máris úton vagyok a harmadik Csóványos mászásomon. Itt már beállt az egyensúlyom, gond és erőlködés nélkül haladok. Ilyenkor elkezdek emlékeket veszíteni. Azaz utólag nem emlékszem sokra, csak képek, pillanatok, érzések kusza egyvelegére. Csóványos, Anikóék, aksi csere a lámpában majd ismét nagy hó, meredek lejtők és sok-sok patakátkelés.

Hamuház vendégeinek furcsa tekintetei, és még furcsább arckifejezéseik, amikor megtudják, hogy honnan hova tartok. Nagy Hideg hegy turistaházának meleg hangulata, ahová amilyen könnyű és jó betérni, olyan nehéz és rossz utána onnan kijönni…

De mennem kell, ez a túra nem itt ér véget, hanem még hét kilométerrel lejjebb. Az éjfélt az időjárás lágy hóeséssel ünnepli. Van ebben valami jutalom féle. Mintha adni akarnának még valamit búcsúzóul.

4 / 4

Foto:Molnár Anikó

De aztán ismét kiereszt a Tél a kezei közül, leérek a fagyhatár alá. Minden olvad, minden lucskos. A Taxi nyiladékon vagy a 20centis patakba, vagy a 20 centi mély havas pocsolyákba lépek játékával szórakozok. Valahogy a patak mindig hidegebb, ezért a latyaknak adok állandó bizalmat.

Fél egy körül fáradt futóként érek a Fáradt Vándor nevű étteremben található célba. Pont egy esküvői lagzi megy a különterembe, kihallatszik a vidám muzsikaszó. Sajnos a menyecske táncról már lemaradtam, de egy kán-kán táncba még jó lennék a merev lábaimmal…
 

Gyorsan összekapom magam, majd egy három órás autózás után reggel 5-re érek haza. Amint belépek a lakásba megállok, és hallgatom kicsit, alvó lányaimnak a lélegzetvételeit. Erre megnyugszom és kiengedek. Most már tényleg biztonságban vagyok. Bár a szemem viszket, a fülem zúg, az arcom ég, a lábam pedig sajog hoztam azért magammal valami mást is.
 

A Börzsöny szeretetét.
Dögölj meg Börzsöny? Aligha, inkább Élj Börzsöny!