A hólepte Hegyalja gyöngyszemei a Vöröstoronytól Trauconfalváig
Egy jégbe dermedt, szürke délelőttön a sárospataki Bodrog áruháznál a buszról leszállva azon tanakodtunk, vajon normálisak vagyunk-e, hogy ilyen időben nekivágunk a Zemplén déli hegyeit átszelő Sárospatak-Erdőhorváti túrának? Alig tíz perc múlva azonban, amikor megpillantottuk a hómezőből büszkén kiemelkedő legendás Vörös-tornyot, eloszlott minden kételyünk: igen, már ezért megérte elindulni.
Akinek volt már a kezében ötszáz forintos bankjegy, az elmondhatja magáról, hogy látta a magyar késő reneszánsz építészet egyik legszebb, épen megmaradt hazai képviselőjét, a sárospataki Rákóczi-várat. Az ötszázas hátoldalát díszítő bodrog-parti épületegyüttes papíralapon is jól mutat, élőben pedig egyszerűen lenyűgöző látvány. Ha belegondolunk, hogy nem rekonstrukcióval állunk szemben, hanem eredeti, évszázados épületekkel, romantikus, középkori hangulatot árasztó falakkal, melyek minden egyes köve történelmi idők és események tanúja, akkor még inkább magával ragadja az embert a Rákócziak dicső korát idéző miliő.
Az általában délelőtt tíz órakor nyíló várkapun belépve az élmény tovább fokozódik. A kicsi, de annál látványosabb várudvaron állva közvetlenül előttünk magasodik a 16. század derekán épült monumentális Vörös-torony, melyet a palotaszárnnyal a magyar reneszánsz építészet egyik ékköve, a csodálatosan szép Lórántffy-loggia köt össze. Némi belépődíj leszurkolása ellenében belülről is megtekinthetjük a Perényiek és a Rákócziak egykori birtokközpontjának ikonikus épületeit, a reneszánsz palotát a kiállításokkal, a Wesselényi-féle összeesküvés legendás Sub Rosa erkélyét, és a Vörös-torony zord, középkori hangulatot árasztó termeit.
A vár parkolójában kezdődő Rákóczi-túra piros jelzésein indultunk el utunk következő célpontja, Hercegkút felé. A Sárospatak központjában található Eszterházy Károly Egyetem Comenius Campusának épülete mellett azonban nem mehettünk el szó nélkül. Percekig bámultuk az 1913-ban átadott, felső-magyarországi reneszánsz stílusban épült tanítóképző iskola homlokzatának szépen festett népi motívumait, igényes kőszobrait, a falak által körbezárt hangulatos kis téren toporogva. Tankönyvek tucatjai sem vallanak olyan beszédesen a háromszáz esztendeje letűnt, dicsőséges kuruc korról, mint a bejáratot őrző, kőből faragott kuruc fejek zord tekintete.
Trauconfalva és a borivó pogányok legendája
Jó félórás hórugdosós aszfalttaposást követően értünk Tokaj-Hegyalja egyik legszebb, legrendezettebb bortermelő falujába, a jelentős sváb lakossággal rendelkező Hercegkútra. A község a mai nevét csupán 1904-ben kapta, érdekes módon sokan még ma is inkább „Trauconfalvaként” emlegetik, mely elnevezés eredete a 18. század közepére vezethető vissza.
A Rákóczi-szabadságharc bukása után elnéptelenedő terület Trautson János herceg birtokába jutott, aki németajkú telepesekkel keltette új életre a falut. A derék svábok gyorsan elsajátították a bortermelés minden csínját-bínját. A Gombos-hegyen, Pogány-kúton és a Kőporos-dűlőben termelt saját szőlők termését a falu végén lévő pincesoron, a sváb népi építészet remekeiben, az emeletes pincékben érlelik és tárolják immár évszázadok óta.
A Hercegkút határában emelkedő Gombos-hegy oldalába vájt négyemeletes, összesen 195 pincét számláló pincesor a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék egyik jelképének számít.
A mínusz hat-hét fok és a közel húszcentis hó ellenére eddig azt hittük, a bab is hús, olyan jól haladtunk, gond nélkül jutottunk el a letaposott utakon Sárospataktól Hercegkútig. Következő célpontunk, a hegyek túloldalán megbújó Komlóska felfedezésére vidám hangulatban indultunk tovább. A jókedv azonban nem tartott sokáig.
A Hosszú-hegy zord, téli ködbe burkolózott bércei felé kaptatva ugyanis megkaptuk mindazt, amitől addig megkímélt minket a jó szerencsénk: az egyre emelkedő erdei utakon a húszcentis hóból a hideg szél olykor térdig érő torlaszokat emelt, melyekbe lépve finoman szólva is nehézkesen haladtunk előre.
A hegytető felé nagyjából félúton lévő pogány-kúti pihenőhely padjaira kissé kimerülten roskadtunk le. Pár perc elteltével, némi levegőhöz jutva, ruhánk rendezgetése közben néztünk jobban körül, és meglepődve láttuk, hogy milyen jó kis hely ez, fedett esőház, padok, asztalok, tájékoztató táblák mindenhol. Ha már ide vetett a sors, megnéztünk mindent. Így derült ki számunkra, hogy a közelben ősemberek is éltek évezredekkel ezelőtt, és az is, hogy Pogány-kút nevének legendája a török időkig nyúlik vissza, melynek történetét Tompa Mihály is elbeszéli Pogány-kút című versében.
E szerint a környéken ólálkodó törökök megtalálták a falubeliek közelben elásott boroshordóit, melyeket csapra verve igen-igen lerészegedtek, majd bódult állapotban heverésztek mindenfelé a forrás körül. Több se kellett a falu népének, fegyvert fogtak, és Tompa Mihály szavaival „a részegült cudar nép, kevés idő alatt, vérébe, borba fulva, hevert a fák alatt”. Pogány-kút és környéke ma már csupán békés turistacélpont, a Malomkő tanösvény és a Hercegkútról induló Trautson tanösvény egyik állomásaként pazar pihenőhelyet nyújt az erre tévedő turistáknak.
A falu, amely nem hagyja magát: Komlóska
Vastag hó borította, nehezen járható hegyi utakon egy jó órányi menetelés után pillantottuk meg a Dél-Zemplén hatalmas hegyeinek szűk völgykatlanjában megbúvó kicsiny, hegyi zsákfalu, az alig háromszáz fős Komlóska templomtornyát.
Ez a mesék világát idéző, idilli környezetben éldegélő falucska a Zemplén gyöngyszeme, és egyben az ország egyik legérdekesebb települése. A ruszin gyökerekkel rendelkező, és hagyományait ma is őrző Komlóska nem azért érdekes, amit láttunk belőle - így január közepén minden zárva volt - sokkal inkább azért, amit tudunk róla.
A Rákóczi leghűségesebb népeként is emlegetett ruszinság egyik utolsó hazai fellegvára nem kíván osztozni a több száz halódó magyar kistelepülés sorsában. Élni akarnak. Kiálltak a postájukért, melyet be akartak zárni 2003-ban, küzdelmükhöz közel nyolcszáz település csatlakozott akkoriban. El akarták venni tőlük, ennek ellenére még ma is saját iskolájuk, óvodájuk van, ami nagy szó egy ilyen kis falu életében. Törekvéseiknek köszönhetően a Magyarországi Falumegújítási Díj első helyezését érték el 2013-ban, később európai díjat is kaptak.
A faluban egyre több vendégágy várja szeretettel az ide vetődő turistákat, akik a helyi biotermékeket, kecskesajtot, gyümölcsleveket és egyéb finomságokat fogyasztva, pazar környezetben, nagyszerű kirándulásokat téve feledhetik el egy időre a szürke hétköznapok minden gondját-baját.
A falu főutcáján a végtelenül autentikus ruszin tájházat nem szabad kihagyni. Az eredeti állapotában megmaradt, közel kétszáz éves tájház különlegességét a lakótérben található kabolás kemence adja, melynek egyetlen, megmaradt hazai példánya lelhető fel itt, Komlóskán. A házikót csupán kívülről, és az ablakon bekukucskálva tudtuk megtekinteni, de így is nagyon tetszett mindkettőnknek. Olykor jólesik nézegetni az ilyen régi épületeket, jó elmélázni a zsúpszalmával fedett, fehérre meszelt, ódon kis falak tövében, és némi képzelőerővel bepillantást nyerni a hajdanvolt falusi emberek életébe.
A Komlóskától túránk végpontjáig, Erdőhorvátiig tartó keskeny erdei aszfaltúton bandukolva érdekes gondolatok jártak a fejünkben. Hazánk ezen északkeleti peremvidékén kirándulva csodaszép dolgokat fedezhet fel az ember, melyek mégis lényegesen kevésbé látogatottak, mint nyugati társaik. A „Bodrog-parti Athénként” emlegetett Sárospatakot iskoláival, hatalmas templomával és a Rákóczi-várral Kőszeghez hasonlítottuk, Hercegkút sváb rendezettséggel sorakozó borospincéi Villányt idézik, a megmaradt hazai ruszinság tüneményes kis fellegvára, Komlóska szépsége a Kőszeg-hegyaljai Velemmel vagy éppen Bakonykútival vetekszik. Legnagyobb „bűnük”, hogy pár száz kilométerrel keletebbre fekszenek dunántúli társaiknál.
Erről beszélgettünk, amikor elértük Erdőhorváti szélső házait. A katolikus templom koronázta kicsiny főtér mellett várakozó autónkba átfázva, de rengeteg új élménnyel gazdagodva ültünk be. Hamarosan innen folytatjuk tovább a Füzérig kanyargó Rákóczi piros túraútvonal bejárását, a fejedelem gyermekkorának fellegvára, Regéc felé.
A cikk először 2019 januárjában jelent meg.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
