A Balaton-felvidék szerelmesei számára kötelező darab - így érzem zsinórban negyedik teljesítés után is. A tanúhegyek vidéke és persze maga a Káli-medence varázsa aligha tud megkopni. Így indultunk neki az ideinek is Zoli öcsémmel és Márkkal. Háromnegyed nyolc van, de a korábbi évek ilyenkor már szokásos melege helyett most kabátos, néha borzongó embereket látok. Mégis megkockáztatom egy pólóban az indulást - és be is válik. Igaz, ebben a táj gyakran besegít, már most is.

 

 

Emelkedővel kezdünk ugyanis elég hamar, és máris a pálos kolostorrom tűnik fel. Szánunk egy kis időt az épületmaradványokra: egyedi hangulata, varázsa mindig megfog.

 

 

Adriennel futunk össze, és megyünk is egy ideig. Pechére. Az Örsi-hegy tetején lévő négyes elágazásnál ugyanis malőr történik. A kék jobb szárán mennék, de ketten is erősítik, hogy a bal lesz a jó. Én meg elfogadom - ahelyett, hogy ránéznék a zsebemben lévő track-re. Le is zúgunk csodálatosan Badacsonyörs első kertjeiig. Na, az már végképp kiveri nálam a biztosítékot, és (végre!) előkerül a térkép is. Leszedek pár csillagot az égről (meg saját magamról a keresztvizet), és mehetünk. Vissza. Ami itt most egy durva emelkedőt jelent. Megtesszük, és közben jó féltucat embernek elmondjuk, hogy: ti is eltévedtetek! Többnyire jönnek vissza, de vannak hezitálók, egy srác meg váltig állítja: ez a jó út (később találkozunk, és belátja, hogy tévedett).

 

 

A második kék és a második ereszkedés már sikerül. Leérkezünk a szőlőkhöz, megcsodáljuk a távoli Hegyes-tűt, és ígéreteket teszünk neki közelebbi találkozásra - csak pár órát kérünk ehhez… Követjük a kéket - akkor is, amikor jobb-balos vargabetűt tesz. Aztán hamarosan feltűnik szemből a Csobánc, balról meg a Tóti. 04
Ez utóbbira igyekezünk, további bemelegítés gyanánt. Kisebb jubileumom: 15. alkalommal csodálhatom meg a 360°-os panorámát. Fikarcnyit sem csökkent a varázsa! Bárcsak még sokszor törölhessem a homlokom itt fent, csodálva a Balaton csillogó víztükrét.

 

 

Fantasztikus a mai panoráma! Fúj a szél, tiszta és hűvös a levegő: remekül ellátunk messze, messze. Márk, a sasszemű sorolja is a csúcsokat (még alpesi hegyeket is) - nekünk Zolival illik megelégednünk a közelebbi látványokkal is. Szerencsére akad bőven: engem ma a Gulács fog meg leginkább.

 

 

Gond nélkül leérkezünk, az ismétlős szakasz után (sok ismerőssel) hamarosan Salföld tűnik fel. A Major állatai már annál is előbb! Lovak, szamarak, tehenek és birkák - van itt minden.

 

 

Igaz ez az ellátópontra is: enni- és innivaló, méghozzá minőségi, finom és bőséges. Remek krumplis pogácsa, valódi gyümölcsszörpök, meg kiváló almalé. Ez utóbbiból fröccsöt is kapok az útra: hajrá, tovább!

 

 

Tibort üdvözölhetjük: mosolyogva mutat egy mosolygó Krisztus-szobrot. Elbeszélgetünk kicsit - és máris Kékkúton találjuk magunkat. Egy barna srác vetődik hozzánk - és marad is velünk mindvégig. Csendes, de mégis barátságos… ragaszkodik is hozzánk, de sokszor csak pár méternyire követ. Néha elbeszélgetünk, de tartózkodó… Furcsa, de végül is jól megvoltunk a célig együtt. Vele érkezünk Kari bácsi pincéjéhez is. Igen, a túrának is nevet adó szőlősgazda birtokára, ahol a megszokott „terülj asztalka” fogad most is. Meg a zenészek: muszáj lefotózni őket!

 

 

Négyféle kenyér, szmájlikkal, almalé, bor vagy fröccs? Mindenki eszik-iszik: feltankolunk a maradék negyven-valahány kilométerre. Aztán kerüljük a hegyet, északról, és élvezzük a kiváló panorámát. Szalagozás kísér, mint máskor is, ha nincs turistajelzés: megbízható, gondos munkát végeztek mindenütt.

 

 

Leérkezünk a műúthoz, picit követjük is, de nem sokkal a Theodora-forrás után elhagyjuk ismét. Újra a hegyek felé vesszük az irányt, át a mezőkön, a sík medencén - Az Idő tanösvényén.

 

 

Mindszentkálla a cél, de előbb közbeiktatjuk a kerekikáli templomromot is. Ehhez is járul némi aszfaltozás, oda-vissza. Aztán bemegyünk a kis dombra, ami felfelé egyáltalán nem „kis domb”. Szuszogtató kaptató tetején nyomhatunk egy pecsétet magunknak, és most már tényleg jöhet a falu.

 

 

Meg persze a felette magasodó Kopasz-hegy. De szépen is látszik fent: ott, a templomtorony felett magasan. Na, ez a templomtorony csodálatosan össze tud zsugorodni, ígérjük Márknak. Nem is kell más hozzá, csak ez a 363 lépcsőfok meg egy kis tekergés még a tetőn.

 

 

És lám! Az említett torony makettá válik tüstént. Előbb persze a nyugati irány kilátása ejt rabul - lévén, hogy azt „kapjuk” először. A nagyszerű tanúhegyek, akiket remélhetőleg három hét múlva újra (és egészen közelről) üdvözölhetünk.

 

 

A kereszthez érkezünk, megkapjuk a pecsétet, és elgyönyörködhetünk ismét - ezúttal kelet felé. A fent említett Hegyes-tű valamicskét közelebb került ugyan - de most meg szépen látható, mekkora karéjt kell pluszba megtennünk, hogy odajussunk. Az érzés azonban lenyűgöz: hihetetlen, micsoda távolságokat képes egy ember megtenni puszta gyaloglással, órákon át.

 

 

Hát akkor hadd szóljon! Kis kocogás is belefér a visszavezető úton, majd kert alatt kerüljük a falut, a temetőnél viszont rövid szünet: vízvétel jön. Sok kilométer jön forrás és ellátás nélkül. Az előző évi hőségnek szerencsére nyoma sincs, de víz akkor is kell! Aztán máris itt a kőtenger, ezúttal egészen békés állapotban. A hűvös, szeles idő miatt lehet, de szinte teljesen üres az egész terület, pedig máskor itt, hajjaj, néha lépni is alig lehet. Autók és kirándulók garmadája - most viszont csend és üres utak. Ki is használjuk, és a populáris tanösvényen megyünk, sőt: Márkot még az ingókőre is felküldjük.

 

 

Nem maradhat ki számunkra a velétei palotarom sem. Megtesszük ezt a kitérőt, sőt: a szokottnál több időt szánunk erre is.

 

 

Aztán búcsú Szentbékkállától is, immár végleg. Persze felidézzük Márkkal a két héttel ezelőtti Pirkanc túrát is - mint ahogy a következő kilométereken többször is.

 

 

A Keleményes-kőnél különösen igaz ez. Az akkori kellemes tejföl helyett most remek kilátások kecsegtetnek. Élünk is vele, amit jó összekötni egy kis levegővétellel…

 

 

Aztán folytatjuk a tetőn, előre. Itt szint kevés van - mintha egy fennsíkon járnánk. A kilátás többször is pazar, de vajon lehet-e ezt megszokni?

 

 

Állítólag a kőmező energetizál is. Hát, nem tudom…, hogy vizuális élmény, az biztos. Így eső nélkül majdhogynem furcsák.

 

 

Az Eötvös-kilátó következik, almával, de idén gyerekek nélkül. Viszont itt is kilátással! És Márk se üti be a fejét, szóval: minden rendben van.

 

 

Elhagyjuk a Vaskapu-árok letérőjét, és vele együtt az OKT-t is. Sárgák jönnek: háromszög és kereszt, meg a hegyi tavak. Némelyiknél hihetetlen mértékű békakoncerttel! Jót tett nekik, úgy látszik a kis eső - van, ahol némi víztükör is csillan.

 

 

Aztán - nincs mese - jönnek a kilométerfaló szakaszok. Fel a Kapolcs-közeli Alsó-erdőhöz, majd ott forduló, kód - és irány le, délkeletnek. Itt már folyamatos a napsütés, és egyre melegebb is van. Aztán a Virágos-rét tűnik fel, ám a korábbi szalagozott kitérő változatosságot hoz, mert idén megint részünk van benne. Így hát feljutunk a Magyal-tetőre is, ahol kijut egy újabb panoráma.

 

 

A balatonhenyei fröccsről megint lemondhatunk - de az is lehet, hogy hosszú időre? A kocsma és bolt felújítása még tart, és az ellenőrző pontot sem itt, hanem kissé távolabb találjuk. Müzli van, ivóvíz azonban csak a kék nyomós kútból nyerhető. Azzal viszont mi már megjártuk, így hát nagyon megörülünk, amikor egy hölgy rögtönzött asztalkájáról finom bodzaszörpjét kínálja. A falu végén pedig (hú, bárcsak kislányom itt lehetne!) kiscsikó látványa szerez örömet.

 

 

Sárga sáv, eszünk pár falatot. Nyílt mezők maradnak el, és bizony még mindig nagy a meleg. Feljavított út fogad Monoszló előtt, aminek határozottan örülök, mert a talpam nem az igazi - konkrétan elkezdett fájni. Nem vigasz, de útitársaimnak is. A falu hamar elmarad; szegény templom egyre szomorúbb látványt nyújt, pedig kapuját továbbra is érdemes megcsodálni.

 

 

Kezdődjék a Hegyes-tű hódítása! Megérkezik a „balatoni kék” a sárga mellé, majd aszfalt, és szépen fel is kanyarodunk a parkolóba. És még tovább: ezen a túrán a lépcsősor is kijut élvezetként. Meg persze a csúcs, a kilátással együtt.

 

 

Nem beszélve az ellátásról: nápolyi és borocska, almalé és szóda is előkerül a barátságos pontőröktől. Utóbbi kettő keveréke igencsak üdítő (majdhogynem életmentő) jelen helyzetben. Mert itt még mindig tartja magát a (reggel aligha sejtett) magas hőmérséklet.

 

 

Tovább a fonódó jeleken, de aztán a borókásnál a kék elmegy Tagyon felé, mi pedig leereszkedünk a sárgán, szőlők között. Kis kanyargás, kis aszfalt, de aztán a forgalmas út mellett eljutunk a letéréshez. A kék hosszú egyenese előtt még kattintok egy búcsúfotót a Hegyes-tű felé, aztán bevetjük magunkat az erdők közé.

 

 

Meglepően hamar átjutunk ezen a hosszú szakaszon. Aztán gyönyörködünk a közeledő tanúhegyek látványában: nyugat felé tartunk, az ég is szép látványt nyújt. Mert a nap azért már lefelé tart, és így hűvösebb is lesz. Meg sötétebb - bár még bőven világosban jutunk ki a sóstókáli templomromhoz. Itt is önellenőrző pont fogad, és a pecsételés hamar megtörténik. Kis fotózás a romoknál, és indulhatunk vissza a tanya felé.

 

 

Kővágóörs is igen hamar elfogy, ám a falu vége felé Zoli öcsém egy (eddig nem felfedezett) kék nyomós kutat vesz észre. Még itt is igen örülünk a friss víznek! Meg is lódul a csapat újra, húzunk a piroson, és nem kell sok idő, hogy a Fülöpi-hegyre, a Millenniumi-kilátóhoz érkezzünk. Pompás vörös kőből épült egyedi sziluettje most is megragad, és gyorsan letudjuk az utolsó szinteket. A pecsételés is fent van, de a kilátás meg pláne… Ami nyugat felé egészen lenyűgöző - mert a nyugat most szó szerint értelmezendő, Csobánc felé.

 

 

Lépcsők, ereszkedés, ami betonon, majd aszfalton és mélyútban folytatódik. Háttért a Balaton ad hozzá; csodaszép színekkel nyűgöz le most is.

 

 

Kanyargás utcákban, letérések és az utolsó utáni szint, a felüljáró… Beérkezés, gratulációk és díjazás. Célgulyás, lazítás és beszélgetés. Jól esik egy kóla és egy kávé is, de aztán indulunk haza. Márkkal szomorú mosollyal, de lemondunk a másnapi zalai túráról: helyette pihenés és főleg: lábápolás jön. Viszont megint sikeres Káli 60 TT teljesítők lettünk. Tényleg!

 

 

Szöveg és fotó: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!

 

Kapcsolódó cikkeink:

Kék úton a Balaton-felvidéken - A Tagyon-hegytől Badacsonyig

Végigjártuk a Balaton kék útját

Kőtenger és virágözön - Tavasz Salföldön