Keletről nyugat felé indultunk el az Országos Kéktúrán. Zemplén, az érintetlen: pipa. Cserehát, a szelíden hullámzó: megvolt. Következik: a misztikus Aggtelek. Ha vizuális típus vagy, nézd meg a vonatkozó Kékpercest, és mindent tudni fogsz róla:

 

 

A Kéktúra Aggteleki karszthegységet átszelő szakasza a Bódvaszilastól Putnokig tart, és 63 kilométer hosszú. Ha az egész szakaszt egyhuzamban, gyors menetben akarjuk letudni, akkor három nap elég lesz rá. Ez a rész azonban többet érdemel, legalább négy napot, vagy két hétvégét. Csak a barlang elvisz majdnem egy teljes napot. Szállás van szinte végig: Bódvaszilason, Szádvárnál, Szelcepusztánál, Jósvafőn, Aggtelken, Zádorfalván és Gömörszőlősön, de a sátorozás legalább ilyen jó választás.

Megközelítés: A fővárosból jó messze van Bódvaszilas, kocsival 2,5-3 óra, Putnok már jobb egy fokkal. Putnokra/Putnokról már érdemes vonatban gondolkozni. Valószínűleg a legjobb kombináció: kocsival Miskolcig, onnan tömegközlekedéssel tovább, majd a túra végén újra busz vagy vonat vissza Miskolcra.

 

 

A menet Bódvaszilasnál egy erősebb emelkedővel indít, 150 méterről 500 méterre, elég gyorsan. Utána viszont már csak kisebb emelkedők vannak az egész úton. Alapvetően nem könnyű, nem rövid, viszont érdekes, látványos és persze misztikus szakasz. Magassági profil:

 

 

Nézzük, mire számítsunk:

 

• egy misztikus romfalu (Derenk)
• egy hucul ménes
• egy tágas és egy szűkebb, de annál szebb barlang, gyönyörű cseppkő-teremmel (Baradla-barlang, Retek-ág, Csodák terme)
• egy élő skanzen (Gömörszőlős)
• egy tőzegláp, kísérteties őrrel (Mohos-tavak, Kisasszonyok fája)
• egy sejtelmes tó (Szörnyű-völgyi horgásztó)
• egy rémisztő emlékmű (a putnoki farkasember szobra)
• számtalan veszélyes töbör és zsomboly
   

Túraleírás: Többségében ködös, hamar sötétedő, őszi időben jártuk le ezt az útvonalat, nem is csoda, hogy egy szakaszon a föld alá menekültünk. Bódvaszilasról indultunk, ami egyébként sokkal érdekesebb helyiség, mint előzetesen gondoltuk. Talán pont manapság van üzenete újra az ezerfős község amerikás házainak.

 

Amerikás házak: 1886 táján, a filoxérajárvány miatt kipusztultak a falu határá­hoz tartozó szőlők. Sok családnak egyedüli kiút a kivándorlás Amerikába. Az Újvilágból aztán többen visszatértek, új házsor épült a főút Borsod felé tartó végén. Ezeket a tehetősebb, takaros épületeket nevezte el a falu népe később amerikás házaknak.

 

Sajnos túl voltunk már az almaszüreten, pedig Bódvaszilas gyümölcsészete különleges almáiról és körtéiről is ismert. Első számú kedvencem kóstolás nélkül is a Leánycsecsü téli alma, valamint a Szürmonyó körte, ami a leírás szerint szotyósodásra hajlamos. Ez a kép pedig a tájházból származik:

 

 

Mint az elején írtam, elég erős emelkedővel indít az etap, térdig gázoltunk az avarban a mohos kövek között, ezer üreg fölött. Ez a rész a töbrök és zsombolyok világa. Van belőlük rengeteg: Menetke-zsomboly, Zsozsóka-zsomboly, Lujza-lyuka-zsomboly, vagy éppen Nagyvizestöbri-víznyelőbarlang.

 

 

A töbör: egy hatalmas természetes lavórhoz hasonlít, és általában egy üreg fölött van. Suvad-suvad, egyszer csak beszakad, és onnantól már zsomboly, azaz függőleges aknabarlang lesz, ami levisz a mélybe, sokszor egy kiterjedt barlangrendszerbe. Ha a hegyről lefolyó csapadék erre tart, víznyelő barlang lesz belőle. Nem jó túl közel menni a széléhez, mert hosszú zuhanás lehet belőle.

 

Az egykori Szabópallagi vadászház rétjén van egy pihenő esőházzal, ott töltöttük fel energiaszintünket. Maga a vadászház már nem több egy romos épületnél.

 

 

Innen jó öt kilométer gyaloglás az erdőben és beérünk Szádvár romja alá.

 

Szádvár: a 460 méter magas Várhegy tetején ül a hatalmas kiterjedésű Szádvár középkori erődítményének romja. A vár valószínűleg a 13. században épült. Volt huszita, kuruc és labanc kézen. 1686-ban Bécsben döntés született „Szádvár elrontásáról”, melyre 1688-ban került sor.

 

Nem mentünk fel a várhoz, mert várt már ránk Derenk, a holtak faluja, ahol sátorozni szándékoztunk.

 

Derenk: A középkori település népessége megfogyatkozott a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc alatt, majd egy 1711-es pestisjárvány után teljesen kihalt. Lengyel (szepességi gorál) jobbágyokkal telepítették be újra. 1938-ban Horthy vadászterületet akart itt, ezért kitelepítették a lakosokat, kárpótlással. Ma már csak néhány rom emlékeztet a falura.

 

Derenken engedéllyel sátoroztunk. Egészen különleges hangulata volt. Hallottunk némi fura zajt éjszaka a sátor mellett, remélem, inkább sün motoszkált, mint a szakállas farkas. Másnap reggel a Ménes-patak mentén lötyögtünk le Szelcepusztáig, ahol már láttunk lovakat egész közel a turistaúthoz (később még többet fogunk).

 

 

Itt van a felújított Szelcepusztai turistaház is, ahol meg lehet szállni, ha úgy jön ki a lépés, vagy ha elüldöznek a derenki romfalu szellemei. Innen pár kilométer, és ki is értünk a hucul ménes területére. A hucul a honfoglaló magyarok lova, kicsi, szívós ló, mostanában kezdik újra felfedezni. Barátságos lovak, besétálhatsz közéjük, meg is lehet simogatni őket.

 

A Tohonya-patak mentén téblábol be az ösvény Jósvafőre, ami már Barlangország egyik fővárosa. Még Jósvafő előtt megy el a Kék a Kossuth-barlang bejárata előtt, amit Magyarország egyik legszebb barlangjának tartanak. Most kihagytuk, mert egy másik földalatti út várt ránk. De ami késik, az nem múlik.

Jósvafő egy helyre kis falu, három patak találkozik benne. Sajnos eléggé sietős volt a tempó, ezért meg se álltunk a Baradla-barlang bejáratáig, ahonnan már a föld alatt terveztük folytatni az utunkat.

 

 

Ott ugyanis kettéágazik a Kéktúra vonala: egy barlangi és egy felszíni változatra. Mindkét út nagyjából egyforma hosszú, de nem időben: fent 1 óra 40 percig tart, míg lent 4-5 óra a menetidő. Nyáron vagy esőben mindenképpen a barlangi verziót ajánlom. Most így végiggondolva, máskor is. Természetesen mi is lementünk a föld alá, sőt, ha már lúd, legyen kövér-alapon hozzácsaptuk a Retek-mellékágat is, amiről azt hallottam, hogy eszméletlen érdekes formavilága van.

 

Baradla-barlang: Magyarország legrégebben kutatott, legismertebb, évszázadok óta látogatott cseppkőbarlangja. Az Aggteleki-karszton több bejárattal nyílik. Hossza a Szlovákiában nyíló, vele egy rendszert alkotó, 5,3 kilométeres Domica-barlanggal együtt meghaladja a 25,5 kilométert. Főága átlag 10 méter széles, hét-nyolc méter magas sziklaalagút, néhány helyen hatalmas teremmé szélesedik.

 

 

A Baradla-barlang tágas járatában kényelmesen lehet gyalogolni, az első kilométeren még le is van betonozva az út. Barlangi vezető nélkül nem lehet bemenni, a jegy fejenként 5000 forint. De megéri. A 10 fokos hőmérsékletben sétálva nézegetve a gyönyörű cseppkő-képződményeket: észre se veszed, és a barlang végére érsz.

 

A Retek-ági kanyar nehezebb dió, külön overall kell hozzá (adnak, lámpával együtt) a csúszás-mászás miatt. A járat jóval szűkebb, látványos cseppkőfogak között kell végig bujkálni, hogy elérjünk Magyarország egyik legszebb barlangterméhez, a Csodák terméhez. Az élményt nem ragozom, a videókban nagyon szépen látszik minden.

 

 

Aggteleknél bukkantunk újra a felszínre. Innen a Kék egyenesen a közeli szlovák-magyar határhoz visz, majd ráfordul a határvonalra, és 3,5 kilométeren át kíséri azt. Amikor ehhez a részhez értünk, beugrott, hogy korábban jártam már erre, az első magyarországi Fjallraven vándortúrán.

 

 

A Kéktúra vonala az Ökoturisztikai kopjafánál hagyja el a határsávot, ami egy dolog miatt érdekes. Pont ide fut be/innen indul a Kéktúra kisöccse, a szinte végig a határon haladó, Balassagyarmatig tartó, 315 kilométeres Északi Zöld túraútvonala. Ha az OKT-t végigjártam, biztos, hogy sort kerítek egyszer erre a kevesek által látogatott útra is.

 

 

De vissza a Kékhez. Némi erdő után nagyon megnyerő, a hobbitok Középföldéjére emlékeztető dombos vidékre vezet az ösvény. Ez a Putnoki-dombság, amire ha azt mondom, hogy maga "a" Windows-háttérkép, akkor az is tudja, miről beszélek, aki még életében nem kirándult.

 

Zádorfalván olcsó, parókiából átalakított turistaházban húzhatja meg magát, aki elfáradt. De mi még mentünk tovább Gömörszőlősig, ahol egy pajtaszállás várt ránk, friss szalmabálákkal. Gömörszőlős előtt azonban még egy jó kis zsombékokkal megtűzdelt részen kellett átugrálnunk.

 

 

Maga a falu a környező településekhez képest nagyon szerencsésnek mondhatja magát. A kilencvenes évektől főleg É. Kovács László festő, helytörténész munkájának köszönhetően elhagyatott parasztházait helyrepofozták, néprajzi értékeit megőrizték, a félig skanzenné vált falu feléledt. Az utóbbi években több fiatal, városi értelmiségi család is leköltözött, már nem kell a kihalástól vagy a teljes lepusztulásától tartani.

 

 

Az egyik porta pajtájában húztuk meg magunkat, el kell mondani persze, hogy saját kérésünkre. Nem mondom, hogy a derekam alatt szétcsúszó szalmabálák főúri kényelmet biztosítottak, de a pajtába bekandikáló csillagos ég, friss, tiszta levegő egyensúlyba lendítette a komfortérzetet.

 

 

Másnap reggel kissé sajgó derékkal szambáztunk át a következő faluba, Kelemérbe. A faluban a Tompa Mihály emlékház előtt van a pecsétdoboz, itt élt ugyanis két évig a 48-as szabadságharc leverését követő időben a költő. A misztikus vonal erősítése miatt mondom csak: Rém Elek álnéven publikált ekkoriban, és hát mi a Rém Elek visszafelé olvasva?

 

 

Kelemér leginkább a határában fekvő Mohos-tavakról, azaz a nyírfákkal benőtt úszó tőzeglápról híres. Eleve a ködös angliai mocsarakban játszódó kísértethistóriák hangulata csap meg a határán, amire csak rásegít a bejáratot őrző göcsörtös Kisasszonyok (naná, hogy lidércek) fája. Nem mesélek róluk többet, mert mind a fa legendáját, mind a Mohos-tavak természetrajzát meghallgathatjuk Szilágyi János értő előadásában a lenti videóban.

 

 

Ha már kísértettörténet, akkor nyilvánvalóan a közeli Szörnyű-völggyel kell folytatnunk. Itt garázdálkodott párszáz éve a putnoki farkasember. Nyilván ezt a történetet sem fogom most leírni, annál is inkább, mivel a lenti videóban én mesélem el az esti tűz mellett legkisebb fiamnak, szóval, akit érdekel, nézze meg (ha nem fél).

 

 

A Kéktúra vonala a borongós Szörnyű-völgyi horgásztó mellett halad el, hogy néhány kilométer múlva befusson a szakasz végállomására, Putnokra, ahol szobrot is emeltek a farkasember tiszteletére.

 

 

Mi a napot a Havanna pizzériában zártuk le, ezt a helyet ajánlották ugyanis a helyiek, mint olyant, ahol hétvégén egy jót és olcsót lehet enni.

 

Szubjektív:

 

A szakasz kocsmája: a zádorfalvi Szivárvány kocsma, Lenkey leszármazottjával (Kéktúra pecséthely)
A szakasz vendéglője: Havanna pizzéria, Putnok, bónusz Holló Vendégház, Szögliget, ha elkalandozik valaki
Szállások: aggteleki kemping, bódvaszilasi Tájház-vendégház

 

A posztban lényegében két Kéktúra-forgatás történetét mondtam el, az ott készült videókat itt:

 

 

és itt lehet megnézni:

 

 

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!