Szederjes-tető, Nagy-Zúgó, Jagus, Oroszlánvár, Gazos-kő... Az évente megrendezett Mátrabérc túrák résztvevőin és a kéktúrázók maroknyi táborán kívül talán csak az erdészek ismerik ezeket a Keleti-Mátra főgerincén sorakozó, pazar kilátású hegytetőket. Pedig a felfedezésük egyáltalán nem lehetetlen, ráadásul a Kékestetőtől Sirokig tartó túra során a Mátra egy teljesen új arcát ismerhetjük meg. A barátságos turistaparadicsom mellett megbújó, meredeken leszakadó sziklafalaival olykor veszélyeket is rejtő, zord hegyvidéket.

A kékesi TV-torony kerítése mellett, az Országos Kéktúra jelzéseit követve ezüstösen csillogó óriási fatörzsek, szanaszét dobált mázsás sziklatömbök közt lépdelve vágunk neki a Sirokig tartó, közel 20 km-es hullámvasutazásnak. Alig félórás ereszkedést követően az Erzsébet-szikla kicsiny tisztásán felállított óriási fakereszt érintésével a Sas-kő 898 méteres magasságban elnyúló, magashegységeket idéző bércéhez érünk.

Az ízlésesen és praktikusan kialakított emlékmű a Magyar Munkások Turista Egyesületének egyik tagjának, Antal Károly szobrásznövendéknek a keze munkáját dicséri. Az obeliszk kőpadjairól káprázatos panoráma nyílik a Mátra érintetlen északi oldalára, a Parádi-medence kicsiny falvaira, tiszta időben pedig az egykori magyar Felvidéken át egészen a lengyel határon emelkedő Magas-Tátráig szárnyalhat a tekintetünk.

Meredek, sziklatörmelékes ösvényen kezdjük meg az ereszkedést a Markazi-kapu felé, ahonnan némi hullámvasutazással érjük el a Felső-Tarjánka, más néven Hármashatár-nyerget. A nyeregben egy esőbeálló házikó és pihenőpadok várják a túrázókat, a kis faházban hevenyészett fekhelyek tanúskodnak arról, hogy itt bizony aludni is szoktak, megfáradt kéktúrázók! Mivel a Kékestetőtől Sirokig tartó kéktúraszakaszon nem sok értelme van kiszállni bárhol is, ezért érthető, ha valaki itt tervez éjszakai pihenőt. A nyeregből kis kitérővel érdemes felkeresni még a kéktúra régi bélyegzőhelyeként szolgáló, ma is szépen karbantartott Hármashatár erdészházat, amely táborhelynek is sokkal alkalmasabb, mint a nyeregben felállított esőház, sőt, szerintem egy tartalék bélyegzőnek is kiváló otthona lenne.

Immár hat kilométerre vagyunk a Kékestől. A túra során idáig jóformán végig ereszkedtünk, beszélgetésre, nézelődésre kiválóan alkalmas ez a szakasz, de ennek az idillnek itt bizony vége szakad. A Keleti-Mátra egymást fűrészfogakhoz hasonlóan követő, ritkán járt, vadregényes csúcsai következnek.

A Nagy-Szár-hegy 743 méter magas platójára meredek kaptató vezet, ősöreg, kettétört és még álló hagyástölgyek közt kapaszkodva szinte minden fánál érdemes megpihenni. Minél feljebb kerülünk, annál inkább tárul fel mögöttünk a Kékes hatalmas tömbje felé nyíló csodás panoráma, no és persze az sem mellékes, hogy nézelődés közben némi levegőhöz is jutunk. Déli irányba tekintve az Alföld végeláthatatlan rónaságának előterében a Markazi-víztározó víztükrén csillannak meg a szemből sütő nap sugarai.

Évszázados bükkösben, majd sűrű fenyőerdő mellett elhaladva ereszkedünk le a Cserepesi-nyereg kicsiny tisztására, ahol pihenőpadok és útjelző táblák várnak. Az előttünk magasodó 734 méter magas Cserepes-tető régi neve egyébként Palánk-tető volt, valószínűleg ezt a hegyet is valamiféle erősség koronázta egykoron.

A Cserepes-tető déli oldalán „harántolva” közelítünk a rettegett Oroszlánvár felé. Ebből az irányból szerencsére kényelmesen fel lehet mászni a Kompolthyak egykori sasfészkének maradványaihoz, a szemből érkezőknek azonban komoly kihívást jelenthet a Domoszlói-kapu felől induló, közel 45 fokos emelkedő, jó 300 méteren keresztül. A vár romjai alatt elnyúló füves tisztásról kapjuk utunk egyik legszebb kilátását vissza, a Kékes felé.

Oroszlánvár nevéhez érdekes monda kötődik. A vár ura, a gazdag Kompolthy Kázmér közel a 40-hez még mindig nőtlen volt. Barátai mulatozások alkalmával sokat ugratták ezzel, ám ő hajthatatlan maradt. Egyszer cirkuszosok érkeztek a várába, s ő azt mondta: ha talál olyan menyecskét, aki meglovagolja az oroszlánt, akkor kész beadni a derekát. Ezt hallván egy kis szolgáló leány elkezdte minden nap a saját kezéből etetni az oroszlánt. Egy év múlva ez a leányzó szőrén ülte meg a nagymacskát. Kázmér úriember volt, ígéretét megtartotta, feleségül vette, gyermekeik is születtek. Miután az oroszlán elpusztult kőből faragták ki a mását, melyet a várban állítottak fel, innen a régi elnevezés: Oroszlánkő vára.

Oroszlánvár egykori falaiból mára alig maradt valami, a sáncok, árkok vonalaiból azonban sejthető az egykori alaprajz, és a törmelék alatt komoly falmaradványok lapulhatnak még a földben.

Ahol mások felfelé szenvednek, mi meredek ereszkedéssel, szinte zuhanórepüléssel érjük el a Domoszlói-kapunak nevezett hágót, ahonnan a Markaz és Recsk közt vezető erdészeti úton - amennyiben elfáradtunk - akár le is ereszkedhetünk a Mátra bérceiről valamelyik településre.

A nyeregben található pihenőpadoktól újra emelkedőre vált az ösvény, a tarvágásos hegyoldal cserjeszintje felett visszatekintve az Oroszlánvár lassan távolodó cukorsüvegkúpja integet felénk, majd hamarosan a Jagus 620 méter magas tetejéről csodálhatjuk az újabb pazar mátrai panorámát.

A Jagus és a Nagy-Zúgó nyergében fából épült jellegzetes zöld tornyos vadászház jó karban van, az ikonikus építmény markáns tájékozódási pont volt régebben, és ma is az a Mátrabércet járók számára. A Nagy-Zúgó csúcsa közel van a Jagushoz, és mivel alig pár méterrel magasabb, mint a társa, hamar felérünk. A csúcsról induló gatyaszaggatóan meredek lejtő azonban nem sok jót ígér, mert minél lejjebb ereszkedünk, annál fenyegetőbben emelkedik előttünk az utolsó erőpróba, a Szederjes-tető 675 méter magas tömbje.

A Szederjes-tető magassági pontjához a hegy nevének tökéletesen megfelelő állapotú ajkakkal érünk fel, muszáj megpihenni, mielőtt továbbindulnánk. Egykoron, még a két világháború közt fakilátó is állott itt, kilátás ma sajnos semmilyen irányban nincs. A magassági pont közelében heverő andezitkockákon üldögélve azért mégis jóleső érzés önti el az embert: innen már többnyire csak lefelé vezet az út, egészen Sirokig.

A Szederjes-tetőtől alig egy óra járásnyira található a Keleti-Mátra talán legszebb, számomra valamiért mindenképpen a legkedvesebb kilátópontja, az 507 méteres magasságból közel 30 méteres sziklafallal leszakadó, füves tetejű Gazos-kő. Órákig el tudnék itt üldögélni, nézegetve a Galyatetőtől a Bükkig elnyúló változatos tájat, lényegesen közelebbről, mint például a Sas-kő sziklaszirtjéről látszik, de még mindig elég magasról ahhoz, hogy madártávlatból lássam, milyen parányiak is az emberi élet díszletei a hatalmas hegyek és a természet erőinek ölelésében.

Az első siroki buszmegállóig ereszkedve jó másfél óra alatt van időm elgondolkozni, miért is szeretem annyira ezt a Mátra keleti bérceit átszelő, az átlagosnál valamivel nehezebb túrát. Talán mert hazai viszonylatban valahogyan olyan érintetlen, olyan zord, meredek sziklafalain futó ösvényei olykor veszélyesek, kaptatói szívdobogtatóan meredekek, panorámái ugyanakkor káprázatosak, sasbércei lenyűgözőek, és ha bejárjuk, akkor azzal az élménnyel mehetünk haza, hogy igen, ez jó mulatság, férfimunka volt!

A cikk először 2018 novemberében jelent meg.