A terv az volt, hogy Brennbergbányáról túrázunk egy rövidet a Sopron melletti, nyáron átadott látogatóközponthoz, az Erdő Házához. A szállásunk Sopronban volt, így reggel a helyi járattal kibuszoztunk Brennbergbányára, ami – bár 12 km-re fekszik a belvárostól – Sopron településrésze

Útközben áthaladtunk a szintén Sopronhoz tartozó Sopronbánfalván, ahol pár éve jártunk, és meglátogattuk a ma már hotelként üzemelő kolostort is, majd úgy 20 perccel az indulás után a fenyvesek szegélyezte úton megérkeztünk Brennbergbányára.

Kocsma a templom alatt

Amit először megláttam, természetesen a település híres temploma volt. A bányászok védőszentjéről elnevezett Szent Borbála-templom különlegessége, hogy ez az egyetlen olyan templom az országban, amelynek épületében egy borozó is működik. Sajnos, reggel egyik intézmény ajtaja sem volt még nyitva, így mindkettőt csak kívülről tudtuk megnézni.

A templomot 1930-ban építették, pontosabban átalakították egy korábban itt álló épületből. Régi fotókon látható, (például itt), hogy ezen a helyen korábban két épület állt, a most látható nagy tér helyén pedig egy meddőhányó volt. A kétszintes épület a bányaigazgatóság volt, a másik kisebb tornyos épület aljában egy üzlet működött, és később az emeleten alakították ki az iskolát. Ez utóbbit építették át 1930-ban templommá.

Ezen az 1964-es fotón látszik, hogy az igazgatóság aljában működött a Bányász presszó, aztán amikor a 60-as években lebontották a bányaigazgatóságot, a presszó átköltözött a templom épületébe, oda, ahol korábban egy raktár volt. Ekkortól datálható a különös együttélés.

Az égő hegy kövei

Amikor leszálltunk a buszról, határozottan szénszagot éreztem. Nem tudom, hogy tényleg szénfűtés szagát éreztem-e a levegőben (gondolom, igen), de akár illúzió is lehetett mindez, mert a fejemben Brennbergbánya neve annyira összeforrott a szénnel, hogy hozzá is képzelhettem ezt.

Innen ered a település neve is, der Brennende Berg, vagyis égő hegy, ami időközben Brennberggé egyszerűsödött. Ezt megelőzően ezt a területet Fenyvesvölgyként ismerték.

Brennbergbányán 1759-ben nyitották meg az ország első szénbányáját, ahol miocén korú barnakőszenet termeltek ki. A település lakói is ideérkező bányamunkások és azok családjai voltak. A lakosság kezdetben főleg németajkú volt, illetve cseh, később lengyel vájárok érkeztek. A bánya nyitása után a település nagyon gyorsan fejlődött. Ahogy azt a soproni bányászati múzeum blogján olvashatjuk, amíg egy 1825-es összeírás szerint 14 épületben, 49 lakásban laktak, addig 1848-ban már 445 ember élt itt, a 19-20. század fordulóján pedig már 900 volt a munkások száma. Ekkor az átlagos családlétszámot tekintve kb. 2500-3000 ember élt a településen.

A templomtól az Óbrennbergi úton a Bányászati Emlékház irányába indultunk el. A templom mellett áll a település hajdani, 1927-ben megnyitott iskolája, amely Brennbergbánya mai kb. 500 fős lakosságszámához mérten meglepően nagy. De 1935-ben egész más volt a helyzet, akkor az iskolában 330 gyerek tanult, ráadásul egy másik településrészen volt még egy iskola. Az épületben 2011-ben szűnt meg az oktatás.

Kerengés a falu szélén

A bánya nemcsak a legrégibb, de az ország legmélyebb aknája is itt volt, a 630 méter mély Szent István-akna, amelynek a mélyítését 1939-ben kezdték meg. A bányát közel 200 év alatt többször is bezárták, majd újranyitották.

A bányászat 1953-ban szűnt meg végleg, de Brennbergbánya ma is őrzi az egykori bányásztelepülés hangulatát. Különösen ebben a szomorkás, téli időben, olyan érzése van az embernek, mintha megállt volna az idő.

A település egymástól távolabb eső, 16 kisebb-nagyobb telepből áll. Ezek a telepek az egykori bánya aknái köré épültek. Szerettünk volna benézni a Bányászati Emlékházba, de az ilyenkor télen már nincs nyitva. A kis fehér falú épület 1840-ben épült, és az első gőzgépes szállítóakna gépháza volt.

Brennbergbánya a 2. világháború vége felé két okból is fontos hely lett. 1944 végén itt húzta meg magát egy ideig Szálasi, egy bunkerben az Óbrennbergi út mellett, amit a bányaigazgatóság eredetileg a lakosság számára vájt a hegyoldalba. 1945 elején pedig itt időzött három hónapig az az aranyvonat is, amin a menekülő nyilasok a magyar államtól és a holokauszt áldozataitól megszerzett értékeket akarták kimenekíteni a Német Birodalomba. A vonatot később Salzburgnál tartóztatták fel a szövetségesek.

Brennbergbányát a település délkeleti szélén található Kuruckereszttelep felé hagytuk el, innen egy jelöletlen út vezet a kék jelzésig, amin alig 6 kilométeres kis túrával lehet eljutni az Erdő Házáig.

Sajnos a jelöletlen útba nem sikerült beletalálni, így következett egy kis erdei bolyongás, majd iránytartás árkon-bokron át, de aztán csak sikerült belefutni a jelzett útba. Innen aztán már egyszerű volt minden, kis túlzással, itt már minden út az Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközponthoz vezet. Legalábbis a kék, zöld és piros sáv jelzés biztos.

Határőrségből látogatóközpont

Az Erdő Háza a hegység Muck nevű magaslatának oldalában található, és helyén sokáig a mucki határőrség épülete állt. A hegy Muck Endréről, egykori erdőgondokról kapta a nevét, akit a soproni erdők atyjának is neveztek, nevéhez fűződik többek között a hegység fenyveseinek telepítése, illetve turistaútjainak kialakítása.

A kocsiút-szélességű nyiladék a fenyvesek között ma már sokkal barátságosabb hely, mint régen volt. Határőrök helyett túrázókkal és ha van hó, sífutókkal lehet errefelé találkozni, ugyanis részben itt, az egykori műszaki határzár nyomvonalán halad a Vasfüggöny sífutópálya egyik útvonala.

A magyar-osztrák határon, illetve délen a Jugoszláviával közös határszakaszon 1949-ben kezdődött meg a műszaki zár kialakítása. Az osztrák határszakaszon 356 km, a jugoszláv részen 630 km hosszan építettek drótakadályt, amelyet aknamezővel és magasfigyelőkkel egészítettek ki. Mivel az aknákkal sok probléma volt, az eső és a Pinka patak rendszeresen kimosta azokat, és számos balesetet okoztak Ausztriában, 1964-től az aknákat felszedték és helyettük elektronikus jelzőrendszert telepítettek.

Az Ausztria felé kialakított széles határsáv nagyon megnehezítette az ott élő lakosság életét. A határtól egy kilométerre fekvő Brennbergbányát is elzárta a vasfüggöny a külvilágtól, be- és innen kilépni csak komoly ellenőrzés mellett lehetett. A határsáv egy bányát is kettévágott, a Brennbergbánya melletti Récény és vele az Ilona-akna Ausztriához került. A bányát különös figyelemmel őrizték, később vízzel is elárasztották, majd a járatokat betömték, hogy azon keresztül biztosan ne juthasson át senki a határon.

A mucki határőr laktanya helyén 2021-ben épült meg a Tanulmányi Erdőgazdaság látogatóközpontja, az Erdő Háza, ahol egy kiállításon megismerhetjük a Soproni-hegység élővilágát. Az épület mellett egy kis vadasparkot is kialakítottak, ahol többek között szarvasokkal, vaddisznókkal, muflonokkal találkozhatunk, de díszes fácánfajokat is láthatunk. Az Erdő Háza nyitvatartásával kapcsolatban ide kattintva tudsz tájékozódni.

A cikk 2022 januárjában jelent meg először.