A síelést és a balatoni korcsolyázást letudva, már február közepén elkezdtem nézegetni, hova is lehetne majd kirándulni a legkisebb fiammal egy jót a közelben Budapesten. Úgy jött ki a lépés, hogy barátnőmmel volt egy szabad délutánunk, és kopottas budai turistatérképemen kiszúrtam az Oroszlán-sziklát.

 

A kőtömbnek már a neve elégnek tűnt arra, hogy felkeltse hatéves fiam érdeklődését, de örömmel fedeztem fel mellette a vicces nevű Kecske-hegyet, sőt az Árpád-kilátó neve is ott virított, ezért felvetettem, túráznánk-e egy könnyedet arrafelé.

 

 

Barátnőm egyből belement, sőt csatlakozott hozzánk az ő barátnője, Szilvi is. Kocsival negyed óra alatt ott voltunk a Törökvész út érintésével a Vereckei útnál, ahol leparkoltunk. A térkép nem túl jól mutatta a kb 200 méterre levő kilátóhoz vezető utat, legalábbis többet is jónak mutatott, így eléggé meg voltunk rökönyödve, amikor az egyiken felkapaszkodva egy kerítés állta az utunkat.

 

Sebaj, átmásztunk rajta, és a kilátó mellé estünk be. (Visszafelé kiderült, hogy csak egy út járható a kilátóhoz, a Google-térképen a Vereckei lépcső nevű, a többi mind magánkertekbe visz.)

 

 

Az Árpád-kilátóról nem hallottam eddig, eléggé meglepett, hogy egy takaros - egyes források szerint „székely-stílusú” - teraszos-tornyos kőépület üldögél a Látó-hegy déli oldalán. A kilátóról annyit lehet tudni, hogy 1929-ben épült, Glück Frigyes szállodatulajdonos és városatya támogatásával.

Szintén részben Glück Frigyesnek köszönhetjük az 1910-ben épült János-hegyi Erzsébet-kilátót, ebbéli munkásságát később utcanévvel hálálta meg az utókor, igaz ez az utca inkább erdei sétány, és hol máshol is húzódhatna, mint a Kecske-hegy mellett.

A kilátást ekkor még nem igazán élvezhettük ki, köd ülte meg a várost. A terv szerint a Kecske-hegyet észak-kelet felől támadtuk. Az igazán adekvát Kecske-hegyi út felől (ami persze szintén inkább erdei turistaút, mint városi út) tértünk érzés szerint egy jelöletlen kis ösvényre, ami valóban a fakereszttel és tonzúraszerű kis réttel ellátott csúcsra vitt. (A fenti Google-térképen az egy héttel későbbi út vonalát jelöltem be.)

 

A Kecske-hegy tetejéről annyira nem jó a kilátás, de napos és meleg időben kényelmesen el lehet heverészni a kereszt tövében. Ez nekünk nem adatott meg. Egyébként is hó volt. Itt láttam viszont az első idei téli gyümölcsöt csüngeni a fán: csizmában volt, mosolygott és Szilvinek hívták.

 

Miután kicsüngte magát, továbbsétáltunk a Kecske-hegyi úton, hogy annak a végére érve visszafordulhassunk a Glück Frigyes úton, és megpillanthassuk párszáz méter után az Oroszlán-sziklát, amire annyira kíváncsi voltam.

A szikla nem okozott csalódást, tényleg ülő oroszlán formájú. Amit össze tudtam gereblyézni róla, aszerint a kő egy két méter magas dolomittömb, amit meg is faragtak, hogy jobban hasonlítson az oroszlánra.

 

A II. világháborúban megsérült, de olvastam valahol azt is - vigyázat, érzékeny lelkületűek ugorjanak egy sort! -, hogy 1946-ban egyszerűen lerobbantották a fejét. Azt ne kérdezze senki, hogy miért, próbáltam eredeti formájáról képet fellelni, de nem sikerült.

Olvasói besegítés: maszogep1974 elküldte testvérblogunknak, a szepkilatas.blog.hu-nak az Oroszlán-szikla lerobbantatlan fejű, 1941-es fényképét, hozzátéve, hogy öregebb turisták neki azt mesélték, hogy az oroszok robbantották le a fejét, hogy a járművek elférjenek tőle.

 

Tényleg tisztára egy oroszlán, kösz a fotót.

Az Oroszlán-szikla mellett felnézve a Kecske-hegyre, feltűnően sziklás, legkisebb fiam által imádott „mászókás” emelkedőt láttam, el is határoztam, hogy amikor vele jövök, akkor ott felmegyünk.

 

Erre egy hét múlva került sor, a hatéves fiú mellé csatlakozott a nagymama is. Ő persze csak sétálni akart, és mint az Árpád-kilátónál kifejtette, ismeri ezt a környéket, itt már volt egyszer tíz éve, amikor kikísérte öcsémet futni. Erősen vakarni kezdtem a fejem, ahogy hozzátette azt is, hogy akkor eltévedt, lebolyongott valami villamosig, és úgy ment haza Pesterzsébetre.

 

 

Az idő napos volt, az Árpád-kilátóból most valóban élvezni lehetett a térképeken feltüntetett "Szép kilátás!"-t. Most nem mentünk körbe a Kecske-hegyi úton, egy hatéves gyerek türelmét nem szabad próbára tenni, ezért egyből a Glück Frigyes út felé vettük az irányt és 20 perc múlva ott is voltunk az Oroszlán-sziklánál.

 

Fiam egy gyors pillantással felmérte, majd megkérdezte, hogy mikor mászunk végre hegyet? Jó, hát az oroszlán ennyit ért, nekivágunk a sziklás meredélynek. Egy rövid szakaszon belül több felvezető ösvény is van, nagyon jól és könnyen mászható utak, az egyiken fel is kapaszkodtunk, körülbelül 15-20 perc alatt. A kereszthez érve Vilmos egy kicsit elfáradt.

 

A csúcscsokit elmajszolva azonban feléledt, és ugyanazon az úton leereszkedve csatlakoztunk az oroszlánhoz és a nagymamához. Visszafelé sétálva örültem, hogy minden ilyen egyszerűen ment, megálltunk fényképezkedni egy kis faháznál az utolsó métereken, amikor elhűlve vettem észre, hogy a fotózás egy-két perce alatt a nagyi kámforrá vált.

Biztos a kilátónál vár minket, gondoltam, és gyorsan odasiettünk. Helyette azonban egy csapat 7-8 éves, fakardozó gyereket találtunk, akik a nagy rohangálásban beszippantották Vilit is, és egyszercsak nem volt meg már ő sem.

Nem mondom, hogy abban a pillanatban nem voltam megrökönyödve a dolgok ilyetén fordulatán, de túltettem magam rajta, kivágtam a gyerekgombolyagból Vilit, és elindultunk visszafelé, nagymamakeresőbe.

 

Körülbelül fél órát kóvályogtunk a kilátó mögötti, kicsit tényleg zavaros ösvényrendszeren, riadóztattam öcsémet, megkérdeztünk számos embert, nem látott-e véletlenül egy lila sapkás nagymamát, egy srác még körbe is futotta a másik irányból a hegyet, amikor a nagyi felderengett az alkonyati homályban az egyik ösvényen.

Mint kiderült, úgy gondolta, hogy elsétál a kilátóig, míg mi fényképezkedünk, hiszen jól ismerte a terepet, de sajnos a jel, amit kiválasztott magának, nem arra vezette őt, amerre kellett volna. Nem baj, legalább sétált egy jót, mondta.

Így tehát Dr. Bubó módjára újabb hegymászó igazságot nyugtázhattam az epizód végén: A kezdő mászó 3-as számú törvénye: Ha helyesen választod meg útitársaidat, a legkönnyebb túra is izgalmas lehet!

A túra hossza: oda-vissza kb 3 km, a szintemelkedés 50 m, az ideje tempótól függően 1-1,5 óra.

 

A poszt a Szép kilátás! bloggal együttműködésben készült.