A Medves-vidék gyöngyszemei
Nógrád megye északi peremén, a szlovák határ mentén, a Cserhát lankái és a Mátra bércei által körül ölelt vulkánok tüzében született gyönyörű hegyvidékünk, amely az egykoron benne tanyázó nagyvadakról kapta nevét: ez a Medves-vidék.
Páratlan és sokoldalú táj ez, egyszerre érdekes geológiai, történelmi, és néprajzi szempontból is. Európa legnagyobb kiterjedésű, 550 m átlagmagasságú bazaltfennsíkjának környékét a hagyományaikat máig őrző palócok lakják, a határon innen és túl is. A Medves-vidék középkori történetét várak, várromok regélik, 20. századi legendáit pedig a tucatnyi szebbnél szebb kőbánya meséli el nekünk, melyek méltán nevezhetőek a Medves gyöngyszemeinek.
Meseország. Somoskő felé autózva ez jut eszébe az embernek, mikor egy dombhátra érve megpillantja a mesék világából elé bukkanó kis kastélyt, Losonczy Anna és Balassi Bálint sasfészkét, és az alatta elterülő falucskát. A pár évtizeddel ezelőtt még romokban heverő erősséget az egykori csehszlovák műemlékvédelem ébresztette fel Csipkerózsika álmából, még a '80-as években, helyreállítása azóta is tart, lassan, de biztosan épülgetnek falai. Hogy miért a csehszlovák? Ennek története van.
1920-ban a teljes hegyvidéket elcsatolták Salgótarján határától északra, beleértve a Medves-fennsíkot, Somoskőt és Salgó várát is. A legenda szerint egy magyar orvosprofesszor, Dr. Krepuska Géza, akinek kőbányái a határon túlra kerültek, nem hagyta annyiban az ügyet, és mikor egy angol diplomatát gyógyított fizetségként csupán annyit kért, hogy segítsen neki a bányáit visszaszerezni. Száz szónak is egy a vége, 1924 február 15-én, a máig élő egyetlen számunkra pozitív határmódosítással négy falut és a Medves-vidék nagy részét visszakapta Magyarország, a somoskői vár azonban stratégiai okokból a túloldalon maradt. A helybéliek azóta minden évben február 15-én ünneplik a Hazatérés Napját.
A somoskői vár parkolójából kezdtük túránkat, a gyerekek egy pillanat alatt már a határ túloldalán voltak, és a pár eurós belépő leszurkolása után hamarosan be is vették a várat. Bár szlovák oldalon vagyunk, szabadon járhatunk, kelhetünk, a palóc vidéket szépen egybefogó Novohrad–Nógrád Geopark törekvéseinek köszönhetően. Sokszor voltunk már itt, de ezúttal is megcsodáltuk a kilátást, a romokat, majd ezek után a fürgébbek már el is tűntek a vár alatt kezdődő kis ösvényen, mely az Európa-hírű, páratlan szépségű, ívesen megszilárdult bazaltömléshez vezet. Kamenné vodopád, azaz kő-vízesés, az elnevezés találó.
Rövid pihenőt követően indultunk a legnagyobb felhagyott bazaltbánya, a Macskalyuki-kőbánya felé, jól jelzett, remekül járható úton. Egykoron egészen Somoskőújfalutól kisvasút vezetett ide is, ennek nyomvonalán vezetik ma a szlovákok a sárga turistajelzést. A bánya felé útközben egy árva kis csille emlékeztet a régi kisvasútra, majd egy finom vizű forrást mellőzvén egy nagyszerű fakilátó következik, érdekes kilátással az egymás mögött felsorakozó két szomszédvárra, Salgóra és Somoskőre.
A Macskalyuki-bánya pazar bazaltformái egyszerre idézik a szomszédos vidékek bazaltömléseit és a Badacsony gyönyörű orgonáit is.
Az egykori itt létezett több száz fős bányászfalura ma csupán egy romos iskola épülete emlékeztet.
Somoskőre visszatérve, majd a falut átszelve újabb gyöngyszemek, újabb bányák felé indultunk. A szintén egykori töltésen vezető piros kerékpáros jelzésen röpke fél óra alatt már a Közép-bányában voltunk, melynek bazaltfalak által övezett kis tava, mint egy kis tengerszem, bújik meg a fennsík ölelésében. Érdekessége még, hogy hóolvadás után vizét a fennsík pereméről aláhulló kicsiny vízesés táplálja.
Innen kitérőt tehetünk az Új-bánya és a Nagy-bánya udvara felé is, akár órákat eltöltve nézelődéssel, fotózgatással. Mi a Kis-bányán keresztül, immár a zöld átlós tanösvény jelzésen indultunk Zenthe Ferenc egykori szülőfaluja, Salgóbánya felé. Salgóbánya, ahol a Nemzet Színésze a gyermekkorát töltötte pici, rendezett település, amely nagyon büszke szülöttére. A színész egyre erősödő kultuszát Zenthe Ferenc emlékpark, és a minden évben megrendezett Zenthe Ferenc emléknap is jelzi.
A főutca végén a gyermektábor, és az autós parkoló mellett elhaladva erdőhatárt érünk, ahonnan egy negyedórás masszív kapaszkodást követően már a Salgó várának káprázatos körpamorámáját élvezhetjük. Tiszta időben – főleg télen – a Mátrától a Tátráig ellátni, kelet-nyugati irányban pedig a Bükk és a palóc Olimposz, a Karancs tömbje mögül kandikáló Börzsöny zárja a látóhatárt. A gyerekek nem bírnak magukkal, ugrándozva járják be a romot, olykor rájuk is kell szólni, mert nem mindenhol veszélytelen mutatvány a falakon ugrálni.
Jó fél óra pihenőt követően a piros rom jelzésen indulunk vissza Somoskő felé. Gyönyörű, évszázados bükkerdőben oldalazunk a várhegyen lefelé, majd tölgyesbe érve hamarosan megpillantjuk a Dornyay turistaház romjait. Én még teáztam itt gyerekként a '80-as években, a mamáékkal, szép emlék. (2019-ben elkezdődött a turistaház állagmegóvó felújítása – a szerk.)
A Dornyay turistaház romjai a felújítás előtt
Az eresztvényi buszmegállóig aszfaltos az út, majd Eresztvénytől a zöld sáv jelzésű Petőfi-sétány következik, amely szintén egykori kisvasúti töltésen vezet Somoskő irányába, szép kilátásokkal fűszerezve a Karancs, a Sátoros és Somoskő vára felé. A Petőfi-forrást, majd a Balassi-pihenőt is magunk mögött hagyván, immár több mint 15 kilométerrel a lábunkban egyszerre csak Somoskő egyik kicsiny utcácskáján találtuk magunkat, majd a vár tornyát megcélozván, egy utolsó nekiveselkedéssel, szó szerint toronyiránt kapaszkodtunk vissza a vár parkolójában ránk váró kényelmes autóhoz.
A cikk először 2017 júniusában jelent meg.
• Ne feledjük, hogy a fővárosban és Pest megyében bejegyzett lakosok továbbra is csak alapos indokkal hagyhatják el a lakhelyüket, tehát a március 28-án életbe lépett korlátozás enyhítése csak a vidéken élőkre vonatkozik
• Ez a gyakorlatban azt jelenti, egy budapesti és Pest megyei lakos nem utazhat vidékre, hogy ott folytasson szabadidős sétát, kiváltképpen nem aludhat ott
• Ha kimozdulunk a szabadba, kerüljük el a népszerűbb helyeket, ahol tömegre kell számítani
• Ne tömegközlekedéssel, hanem lehetőség szerint autóval utazzunk
• Egyedül vagy kizárólag azokkal menjünk együtt, akikkel egy háztartásban élünk
• A természetben is tartsuk a 2 méteres távolságot
• 65 éves kor felett a lehető legkevesebbszer mozduljunk ki otthonról
• Lehetőség szerint egynapos túrákban gondolkodjunk
Teljesítménytúrázás kutyával
2024.12.04.Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ Tovább
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
