Mióta elkezdtem kéktúrázni, azóta valamiért szinte mágnesként vonz a Burok-völgy. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért, ugyanis 1979 óta az országos kék jelzés elkerüli ezt a nehezen járható, rejtélyes, zárt világot. A Másfélmillió lépés Magyarországon című csodálatos filmsorozatot mindig megnéztem túráink előtt, Rockenbauer Pál és csapata még leereszkedett a völgybe, talán ez volt az a szikra, amely felszította bennem az érdeklődés tüzét, ugyanis számomra a Kéktúra mindig is az az út volt és lesz, amelyet ők is jártak. Ennek pedig szerves részét képezte a Burok-völgy, melynek érintetlen mélye mindmáig hűségesen meg is őrizte a legendás elődök útjának kék jelzéseit.

Ez a gyönyörű és rejtélyes világ azonban nem csupán a régi utak kedvelőinek nyújt élményeket, megtalálja itt a számítását botanikus, ornitológus, őserdei hangulatra vágyó turista, egyszerű kiránduló és a tavasz első fuvallatával érkező medvehagymára áhítozó konyhatündér egyaránt. Rockenbauer Pál szavaival élve: „Hát akkor, induljunk!”

Minden út a Burok-völgybe vezet

A Keleti-Bakony gyönyörű kis zsákfaluja, Bakonykúti, a szomszédos Isztimér, és a Várpalota feletti hegyek közt emelkedő nagy múltú vadászkastély, Királyszállás a három kiindulópont ahonnan a Burok-völgybe túrát kezdeni érdemes.

A régi kék utak rajongóinak Isztimért javaslom, ezt a kis falut egészen 2001-ig érintette az Országos Kéktúra útvonala. A falu végén, egy kerítésen egy elhagyott, rozsdás kis dobozka szinte ereklye a Kéktúra történetét kedvelők számára. Ez a leharcolt kis fémkazetta a kint felejtett isztiméri bélyegző dobozkája, benne a felismerhetetlenné öregedett bélyegzővel. A pár éve még olvasható lenyomatot produkáló kis plecsni ma már használhatatlan, de érdekes darab, annyi bizonyos.

A Burok-völgybe tervezett túrák legnépszerűbb kiindulópontja a Keleti-Bakony gyöngyszemeként számon tartott, gyönyörű faluképpel rendelkező Bakonykúti. A falucska utcáin szabadon parkolhatunk, buszközlekedés is elfogadhatóan megoldott. A kék kereszt jelzésen kényelmes sétával juthatunk a völgy torkolatához, majd addig gyalogolunk be a turistát medvehagymatengerrel üdvözlő árnyas, hűs világba, ameddig kedvünk tartja.

A számomra legkedvesebb útvonal szintén Bakonykútiból indul, de a kék jelzésen, a falu feletti dombokon közelít a Burok-völgy felé, majd egy rejtett, régi úton ereszkedik le a mélybe, hogy éppen egy tucatnyi embert próbáló kilométert követően Királyszállás mellett bukkanjon ki újra a napvilágra.

Időutazás a Bakony őserdejében

Bakonykúti utcáira megérkezett a hamisítatlan tavasz. Aranyeső sárgállik, kutyaugatás, gyerekzsivaj hallik, mikor a kéktúráimról már jól ismert jelzéseken nekivágok a Burok-völgy felé vezető útnak. A termékeny, széles Mellár-fennsík felé jól járható szekérút kalauzol, melyen haladva hamarosan a közeledő Burok-völgy hűvös leheletét jelző, csodaszép lucfenyvesbe érünk.

A kék jelzés itt fent, a Burok-parton halad mai útvonalán Kisgyón Természetbarát telepe felé, mi azonban figyeljünk nagyon, mert balról egy sorompóval lezárt, régi-régi út tűnik fel a rengetegben. Ezen indulunk le a mélybe, meredeken ereszkedve, hogy időutazást tegyünk a bódító medvehagymaillatban fürdő régmúltba.

A sziklákon hamarosan két meglepően ép régi kék jelzés tűnik fel. Mivel tudjuk, hogy pontosan negyven éve szűnt meg ez az útvonal, és nyilvánvalóan lényegesen korábban festették fel ezeket a jeleket, ezért bízvást állíthatjuk, hogy itt, a Burok-völgy sziklakapujában ezek a régi-régi jelek minimum fél évszázad távlatából hozzák el nekünk egykoron itt járt természetbarátok, jelzésfestők üzenetét.

A völgy talpára leérve mindent elborító, végtelen medvehagymatenger, és persze bódító medvehagymaillat is fogad, néhány piknikező, zsibongó családdal együtt. Örülök nekik, jó az, ha másoknak is megadatik ez az élmény, tudom, hogy ez csak itt, az első pár kilométeren van, odabent, a völgy mélyén már nem lesz ekkora forgalom. Így is van, pár száz méterrel odébb, a piros jelzés csatlakozásánál már csak madárcsicsergés hallatszik.

A zárt, hűvös, méltóságteljes dolomitsziklák által őrzött szűk völgyben megállt az idő. Évtizedek, évszázadok, évezredek, ki tudja mióta? Évtizedes turistajelzések virítanak a szürke törzseken, évszázados fák, melyek tovább élnek, mert az ember itt nem bántja őket, évezredek hírnökei, a jégkorszakból visszamaradt kis növények, a havasi hagyma, a cifra nádtippan, a fürtös holdruta mind gúnyosan kacagják ki az idő múlását: itt nincs hatalmad felettünk!

Az erdő és az elmúlás örök harcában itt nem az erdő áll vesztésre. A mindent betöltő haragoszöld medvehagymatengerből felemelkedő, égbe törő, erős fatörzsek féltőn őrzik földre zuhant társaik maradványait, támogatják a roskadófélben lévő, sebesült, öreg fákat, szinte érzi az ember a küzdelmet, tarts ki még egy kicsit, menni fog! A földön fekvők sem mentek el hiába, korhadt törzseikből új élet sarjad, új erdő születik. Az élet örök körforgásához nem kell az ember, ha eddig nem jöttünk volna rá, itt megtapasztalhatjuk.

Királyszállás felé haladva a Burok-völgy széles, olykor szinte asztallap simaságú, talpa egyre szűkebbé, a sziklafalak egyre zordabbá, a hangulat egyre misztikusabbá válik. A melegkedvelő tölgyeket egyre inkább felváltó hűvös bükkösök szürke törzsei szépen őrzik az évtizedes kék jelzéseket, melyek láttán gondolataim tovább kalandoznak. Éppen negyven esztendeje hogy itt jártak, Sinkó László, Rockenbauer Pál, Tolnai Ferenc és a többiek, negyven év, milyen nagy idő, és mégis egy szempillantás csupán. Milyen más világ volt akkoriban, talán jobb, talán rosszabb? Azt hiszem inkább jobb.

A medvehagymatengerben vezető szűk csapás egyre többször törik meg sziklákon, bukik át kidőlt fatörzseken, sőt helyenként el is tűnik. Ez a völgy legritkábban járt része, az ember kezdi úgy érezni, hogy a természet erői lassan foglyul ejtik. Már-már elkezdem keresgélni a Burok-völgy boszorkányának, Borának a lakhelyét, aki a regényben a Balaton kis hercegnőjének, a Tihanyi Soktornyú Kastély lakójának, Helkának az ellensége. Valahol itt kell lennie, ezen az árnyas, vészjóslóan sejtelmes részen.

Őserdei örömtúra Királyszállásig

Hirtelen az egyik markáns mellékág, a Bükkös-árok érkezik jobbról, új fényekkel, napsütéssel, piros kereszt jelzéssel. A zord hangulat szertefoszlik, a tudatalatti félelmek lassan elülnek, immár egyre biztosabbá válik, hogy nem kell sehol visszafordulni, a nehezén túl vagyok, végig tudok menni. Vegytiszta élménytúrázás kezdődik, az időjárás is velem van, a medvehagymatengeren szikrázóan csillogó napsütés immár Királyszállásig kísér. Kidőlt fák tucatjai marasztalnak, bódító medvehagymaillat próbál elcsábítani, régi kék jelzések hívogatnak, de azért lassan-lassan mégis csak felbukkannak az egykori kéktúrás bélyegzőhely első házai.

Királyszállás nevének története egészen igazságos Mátyás királyunk idejéig nyúlik vissza, aki előszeretettel vadászgatott a környéken, és éppen ezen a helyen vert tábort több alkalommal is. A '30-as években az akkori miniszterelnök, Gömbös Gyula épített itt egy szép kis vadászkastélyt, amely később az erdészeté, majd az enyészeté lett. Csipkerózsika álmából a fehérvári Cser Béla és felesége ébresztette fel ezt a gyönyörű fekvésű kis telepet, 2005-ben megvásárolták, majd szorgos munkával újjávarázsolták a királyszállási vadászkastélyt és környezetét. Odabent Hamvas Béla bakonyi idézetei, idekint pedig egy szépen kialakított, Nagy-Magyarországra emlékező park fogadja a turistákat, emellett szállást, és büfét is találunk itt.

Ránézek az órára. Több mint hat órát töltöttem a Burok-völgy alig tucatnyi kilométerének felfedezésével. Ezzel a tempóval dicsekedni felesleges lenne, még azt sem tudom, hogyan jutok vissza az autómhoz, úgy nézek ki, mint, akit agyonvertek, de mindez egyáltalán nem érdekel, mert egy életre szóló élménnyel gazdagodtam a Bakony eme misztikusan vadregényes őserdejének bejárásával.

A cikk először 2020 márciusában jelent meg.