A Nagy-Mérgeskő ezúttal kifogott rajtunk
A tavalyi parádésan sikerült osztrák téli hétvégénk után ismét a nyugati szomszédunk hegyvidéke felé vettük az irányt. A célunk ezúttal is egy 2000 méter feletti csúcs, valamint egy olyan magashegyi turistaház volt, amely viszonylag könnyen megközelíthető, szép helyen van, és nyitva áll télen is.
Ausztriában továbbra is a téli menedékházak felkutatását találtuk a legnehezebb feladatnak. Hegyvidéki hüttékből ugyan sok van, de azok nagy része vagy síközpontokban van, vagy pedig autóval is meg lehet közelíteni, ami azért valljuk be, levon az élvezeti faktorból.
Több tucat ház végignézése után végül a Stájerország szívében, 1725 méteres magasságban fekvő Edelrautehüttére esett a választásunk.
A házhoz ugyan felmegy egy fizetős út, de cserébe az elhelyezkedése pazar, nem drága, és nem kell sokat túráznunk a ház mögött sorakozó csúcsokhoz. Az Edelrautehütte végül kitűnő választásnak bizonyult, ám ne szaladjunk annyira előre, hanem nézzük meg először, hogy hogyan is jutottunk el idáig Magyarországról!
Ismerkedés a Triebental-völggyel
Az osztrák határ átlépése után célunk a közvetlenül az A9-es autópálya mellett fekvő Trieben városa volt. Miután felkutattuk az akciós Bergkäse kínálatot a városka melletti Billában, és sokadjára is ledöbbentünk, hogy miért tudunk olcsóbban bevásárolni Ausztriában, egy könnyed bemelegítő túrára indultunk a közeli Triebental-völgybe.
Ha valakinek nem ismerős a környék, akkor szerintem nem lesz egyedül. A hegységet az egyszerűség kedvéért a Rottenmanner- és Wölzer-Tauern néven említik az osztrákok, amely egyébként az Alacsony-Tauern hegycsoport egyik tagja.
Trieben településétől légvonalban 142 km-re délnyugatra fekszik az ország legmagasabb pontja, a 3798 méteres Grossglockner, a tavalyi cikkben már egekbe magasztalt Totes Gebirge innen alig 25 km-re fekszik északnyugatra, a legnagyobb közeli város a kb. 8000 fős lakosságú Liezen, Budapestről pedig elég lehet 4 óra és 14 perc, amíg beérünk a Billa parkolójába.
A Triebentől induló és 14 km hosszúságú Triebental-völgy igazából a túrasízők paradicsoma. A kevésbé meredek, szellős völgyben most is sokan síeltek a 30-40 cm-es friss hóban. Ide már nem nagyon járnak külföldiek, a völgy végében fekvő Bergerhube hütte parkolójában szinte kizárólag osztrák rendszámos autókat láttunk. No meg persze cseheket is, de ők ugye mindenhol ott vannak.
Érkezés az Edelrautehütte menedékházba
Hohentauern méltán híres a sípályáiról. A hétvégére most is sok külföldi érkezett, de ez minket aligha érdekelt, hiszen átkelve a településen a néhány euróért egész évben használható Edelraut Strasse útján, némi hóláncos bonyodalom után (legyen nálunk mindenképp, ha télen Ausztriába indulunk!), a délutáni fények legszebb pillanataiban értük el a parkolót.
Innen már csak 10 perc séta a hangulatos Edelrautehütte, ahová gyorsan beköszöntünk, megnéztük a ház mögötti Großer Scheibelsee befagyott tengerszemét, majd kicsit még álmélkodtunk a naplemente által színesre festett kilátásban. Mint kiderült, az Edelrautehüttétől bérelhető szánkókkal is le lehet csúszni az 5,5 km-es útszakaszon, és bár nem volt időnk kipróbálni, jó mókának tűnt a féktelen száguldozás.
Egy tanfolyam miatt mintegy 30 fővel több volt annál, mint amit ideálisnak vélnénk egy turistaházban, de még így is kényelmesen el lehetett férni a hangulatos közösségi térben
A ház egyébként egészen hangulatos belülről, még úgyis, hogy egy téli hegymászótanfolyam miatt kb. 30 fővel több volt annál, mint amit ideálisnak vélnénk egy turistaházban. Mivel azonban több helyiség is volt a házban, így bőven elfért mindenki.
Szokásos módon ropogott tűz a cserépkályhában, a fa borítású osztrák hüttehangulatot pedig természetesen csapolt sörrel és némi helyi étel elfogyasztásával tudatosítottuk magunkban.
A cirka 30 fős hálóterem a közel teltház ellenére is szellős volt, persze itt is vannak privát szobák, de jelen esetben a matracláger tökéletesen megfelelt az igényeinknek. Mindezt Alpenverein tagsággal 15 euró/főért adták, a reggelire pedig még 12 eurót rászámoltak személyenként.
A Grosser Bösenstein hívogató csúcsa
A minden igényt kielégítő hüttereggeli után 8:30 magasságában már útra készen álltunk a ház előtt. Bár volt egy kis alapszél, de alapvetően egy felhő sem volt az égen, így nem tűnt vészesnek a -5 fok körül hőmérséklet.
A célunk az előző este messziről már megvizsgált Grosser Bösenstein, vagyis némi fordítói szabadsággal a Nagy-Mérgeskő 2448 méteres csúcsa lett volna.
Hótalpakat ezúttal sem vittünk, mert bár valamennyi friss hó esett, de a szél a gerincről jó eséllyel ezt a hóréteget simán lefújja, és abban reménykedtünk, hogy a Großer Scheibelsee és a gerinc közötti szakaszon nem lesz annyira süppedős a hó.
Persze a későbbiekben néhány 20-30 méteres szakaszon jó hasznát vettük volna a hótalpaknak, de az út ki volt taposva, és még hómacskával is tisztességgel lehetett haladni. Alig 1 óra alatt értük el 1970 méter körül azt a nyerget, amely összeköti a Hauseck csúcsát a Grosser Bösensteinnel, itt pedig még joggal reménykedtünk benne, hogy tudjuk majd folytatni az utat a nagyobb csúcs felé.
Végül azonban kicsivel 2000 méter fölött az addig kitaposott ösvények elfogytak, és látni lehetett, hogy a Grosser Bösenstein oldalában traverzáló turistaút lavina- és csúszásveszélyes is egyben, így jobbnak láttuk visszafordulni.
A Nagy-Mérgeskő tehát mégsem adta olyan könnyen magát, mint azt előzetesen elterveztük, de legalább lesz miért visszatérni a nyári időszakban.
Mivel általában nem a csúcshódítás ténye, hanem a szabadban töltött aktivitás élménye vezérel minket az ilyen túráinkon, így cseppet sem voltunk elkenődve, hogy ezúttal a „csak” 1982 méteres Hauseck csúcsával kell beérnünk.
A kilátás innen is pazar volt, és örültünk, hogy ilyen csodálatos időben, jó társaságban, fantasztikus hegyek között tölthettünk el egy újabb hétvégét.
Az osztrák hegyeket pont ezért is kell nagyon óvatosan kezelni, főleg télen. A hóhelyzet és az időjárási viszonyok folyamatosan változnak, és ha valaki hozzánk hasonlóan az átlagemberek számára is érdekes trekkingcsúcsokat keresi, akkor alapos utánajárás szükséges egy sikeres túrához.
A Mondolo eredetileg egy utazásokkal, világjárással és fenntarthatósági témákkal foglalkozó aktív közösségként indult 2016-ban. A spontán szerveződő baráti kollektíva 2019-től vált hivatalosan Mondolo Egyesületté, azóta pedig civil szervezetként projektjeink sok területen futnak egyszerre: foglalkozunk környezeti neveléssel, ismeretterjesztő előadások szervezésével, országos hírű környezetvédelmi street art projektekkel, illetve ehhez kapcsolódó workshopok lebonyolításával is. Élménybeszámolókat írunk utazásinkról, mindeközben pedig azon dolgozunk, hogy a fenntartható turizmus legfontosabb alapelvei mentén járjuk be hazánkat, a szűk környezetünket, és persze alkalomadtán Földünk más szegleteit is.
A Mondolo Egyesület weboldala ide kattintva érhető el, de megtalálod őket a Facebookon és az Instragramon is.
Ki mondta, hogy télen ne menjünk Horvátországba?
2025.02.11.Horvátországgal kapcsolatban a vonzerők mellett egyre gyakrabban felmerülnek a nyári csúcsszezonban tapasztalható negatívumok is: zsúfolt autópályák és órás sorok a fizetőkapuknál, túlturizmus a tengerpartokon, és az általános drágaság. Ha vállalkozunk arra, hogy a szeszélyes téli időszakban utazzunk el az Adriai-tenger partjára, akkor egy kis szerencsével a fenti tényezők egyikével sem kell találkozni, és most azt is elmondjuk, hogyan csináltuk ezt.
→ Tovább
Téli álomvilág a Nagy-Fátrában
2025.01.22.A Nagy-Fátra még mindig jóval kevesebb figyelmet kap annál, mint amennyit megérdemelne. Pedig az Alacsony-Tátrához hasonló távolságban fekszik, 1500 méter feletti csúcsain kiterjedt gyephavasok nyújtanak igazi magashegyi élményt. És ha ez még nem lenne elég, a bivak- és menendékházak meglepően sűrű rendszerével alig látogatott helyekre is el lehet jutni.
→ Tovább
Patagónia természeti kincsei El Chaltén környékén
2024.12.04.Patagónia neve szinte már egybeforrt az érintetlen, vad természettel, a számtalan outdoor lehetőséggel, na és persze azzal is, hogy a világ végére kell utaznunk ahhoz, hogy mindezeket átéljük. A következő cikksorozatban arra vállalkozunk, hogy bemutassuk Patagónia argentin és chilei részének leghíresebb látnivalóit, és egy átfogó képet kapjunk a dél-amerikai kontinens egyik legizgalmasabb vidékének természeti kincseiből.
→ Tovább
Az erdélyi Kárpátok könnyen elérhető "sűrítménye" a Pádis-fennsík.
Hallottál már a déli határ mellett húzódó magyar Maginot-vonalról?
Szigetvárat nem csak egyszer ostromolták meg, de csak egyszer sikerült bevenni.
