Elemi tulajdonságunk a kíváncsiság, továbbá a keresés, meglelés és megértés iránti vágyunk. Anno ez hajtotta az ősembert, a nagy földrajzi felfedezőket, de a mai embert is, aki sokszor csak puszta szórakozásból enged eme belső késztetésnek. A természetjárás is egy olyan műfaj, ahol az expedíciós élményt számos játékos tematikával élhetjük meg, gondoljunk csak a különböző túramozgalmakra, vagy akár a geocachingre, ahol az elrejtett „kincs” felkutatása és begyűjtése hoz minket lázba, de a saját magunk által kitűzött úti célok is ugyanezt a beteljesülésérzetet adhatják.

Ha már úgy érezzük, hogy a lábunkban megvan a kellő mennyiségű kilométer, van némi tapasztalatunk a terepi viszonyokról, a természetről, akkor jön meg az önbizalmunk ahhoz, hogy levágjuk az utat, bevegyük magunkat a dzsindzsába, és toronyiránt érjük el az úti célunkat. Ha valaki ilyen téren már nagyobb tapasztalattal bír, azok sem lehetnek teljesen elbizakodottak, mert még könnyűnek hitt terepen is nyűgös és nehéz, avagy testi épségét veszélyeztető szituációban találhatjuk magunk. Annak ellenére, hogy rutinos természetjárónak tartom magam, esetemben is a természeti látnivaló iránti kíváncsiság és az elbizakodottság kettőse csalt veszélyes terepre, és okozott bosszúságot, valamint kisebb sérüléseket.

A Sárkány-törés nevű hely egy 459 méteres magaslatot jelöl a Börzsöny északi részén. Utam célja eredendően nem a hegy megmászása, hanem az északi oldalába megbúvó turisták által alig ismert és látványos sziklahasadékának és barlangjainak a megcsodálása volt. Ezeket a nagyjából egy helyre eső képződményeket a turistatérképek és az általam használt GPS sem jelölte, így a megtalálásában az interneten talált térképvázlatban bíztam. Jó térképolvasónak és terepi tájékozónak tartom magam, ezért úgy gondoltam, az évek és a rutin majd a segítségemre lesz, amikor a GPS-t, a papírtérképet és a vázlatot úgymond „összenézve” beazonosítom a helyet.

Még el sem indultam, de az elbizakodottság hibája már otthon megesett velem, ugyanis pontos koordinátát is szerezhettem volna a helyhez, de ezt nem tartottam szükségesnek, mondván olyan gyorsan és könnyen megtalálom majd a keresett pontokat, hogy az számomra csak rutin feladat lehet. Ennek tudatában egyáltalán nem siettem a terepen, kirándulásomba még egy kis kitérőt is beiktattam a Drégely várhoz, ahol egy kevésbé izgalmas, ám általam még nem látott mesterséges üreget akartam szemrevételezni.

Már számtalanszor jártam erre, de a várhoz közel, délre, a kék turistaúttól mindössze tíz méterre megbúvó kis kőfülkéről csupán a Magyarország nemkarsztos barlangjainak kataszterében akadtam rá véletlenül, amely szerencsére ilyen, mesterséges objektumokkal is foglalkozik. A pinceszerű boltíves vájat nem valami nagy, de a kis felfedezés is felfedezés, így a meglelése élménnyel szolgált.

A geológiai érdekességgel hívogató Sárkány-törést a vártól az említett kék jelzésen, a Börzsönyi Kéktúra útvonalán közelítettem meg. Maga az ösvény a magaslat csúcsát nem érinti, pár méterrel alatta halad el. Egy kis pihenő keretében, valamint a jobb tájékozódás érdekében felkapaszkodtam a csúcskőhöz, és itt kezdtem megtervezni az ekkor még könnyűnek hitt ereszkedésemet a hegy északi oldalán.

„Kicsit még megyek a Kőkapu felé, majd előtte letörök jobbra” - ennyi volt a terv, hiszen - „ott lesz az majd…” - Igen, ezt hisszük, és még akkor is ezt mondogatjuk magunknak, amikor már sejtjük, nem lesz ennyire egyszerű a dolog.

Persze hogy átvágtam rajta, hiszen ez tűnt a legkézenfekvőbbnek, annak ellenére is, hogy tapasztalatból tudom, a tüskés szeder igen bosszantó és marasztaló növény. Hol szúrósan átölel, van mikor szakítva kapaszkodik, vagy éppen csak gáncsol, de mindenképpen nehezen enged. Megfeszült idegszálakkal küzdöttem a dzsindzsásban, keresve a kiutat, miközben próbáltam tartani a helyesnek vélt irányt. - Biztos, hogy jó felé megyek? - jönnek a kétely újabb hullámai, és egyre gyakrabban pillantok a nálam lévő térképfelületekre, összehasonlítva azok információit. "Lehet, egy kicsit balra kéne tartanom? Vagy inkább jobbra?" A helyzet egyre rosszabb, mert már a munkagépek által dagasztott sár is egyre csak nehezíti a haladásom.

A legbosszantóbb a dologban az volt, hogy amit kerestem, az nem volt messze, de a tervezett irányomtól már egy roppant meredek szakadék is eltérített. Kerülő útra kényszerültem, ami újból sárban és szedresben vezettet, majd egyre inkább kérdésessé vált a helyes irány. Kezdtem elveszíteni a türelmemet, látva, mennyi idő ment el a bénázással. Ilyenkor jönnek aztán a huszáros ötletek: leereszkedem itt, ez annyira nem tűnik meredeknek.

Sérüléseim zömét itt szereztem be, ami a bal lábamat és jobb szememet érintette. Bicebócán és homályos fél szememmel leltem rá a szurdokszerű hasadékra, amivel azonosítani tudtam az általam kereset üregek környezetét. Nem sokkal később bebizonyosodott, hogy jó felé mentem, de egyáltalán nem a legideálisabb módon közelítettem meg a helyszínt.

Végül is bedőlt fák között, meredeken kapaszkodva, és egy alkalommal majdnem lezuhanva értem el a Sárkány-törés sziklaképződményeit. Lentről nézve már beláttam a lehető legnehezebb módját választottam az idejutásnak, ami csakis a kapkodásomnak és a makacsságomnak volt betudható.

Szerencsére nagyobb baj nem történt, és a célomat is elértem, de a természet „öreg cserkészként” is megleckéztetett, figyelmeztetve, hogy akár egyszer is elég hibázni. Na, de mi is ez a természeti kuriozitás, amit ennyire vehemensen kutattam.

A Sárkány-törés képződményei is ilyenek, melyek közül a leglátványosabbak a nagy sziklapárkány, a Szúnyogos-barlang, a csőlyuk, a lapos-üreg, a szemüreg és a kisüreg. Ezek közül a szúnyogos a legmélyebb a maga 7,5 méteres hosszával, de ez a járat is csupán az ember keze munkájának köszönheti méreteit.

A legenda szerint mikor a 16. században a nógrádi bég lemészárolta a közeli falu 60 családfőjét, a lakosok ennek a hegyoldalnak a kis üregeibe és sziklái közé bújtak el. Mivel a sziklák egy sárkány hátán lévő tüskékre emlékeztették a menekülőket, szorongatottságukban úgy remélték, a „sárkány” megvédi őket a babonás törököktől. Elvileg innen ered a helynév, amiben a „törés” a leszakadó sziklafalra utalhat. Egyébként Tompa Mihálynak is van egy költeménye a Sárkánytörésről, de a története aligha erről a helyről regél.

Az andezit konglomerátumban kialakult sárkánytörési sziklahasadék nem csupán látványos, de geológiai szempontból is figyelemre méltó. Ezen a kis területen egyszerre csodálhatjuk meg a 16-18 millió évvel ezelőtt lejátszódó vulkanikus folyamatokat, a víz és az idő koptató munkáját, valamint az emberi tevékenység nyomait. Ráadásul, ha a megfelelő időben látogatunk el ide, óriási jégcsapokban is gyönyörködhetünk, melyek a hatalmas sziklapárkányok tetejéről akár egészen a földig is leérhetnek.

Az eredeti anyaggal keveredett más kőzettípusokat is tartalmazó törmelékes, kavicsos egyveleget nevezzük konglomerátumnak, amit itt a kőzet kimállásának és kipergésének köszönhetően egészen egyedi módon figyelhetünk meg. Amíg az évmilliók alatt a nagy, helyenként 10 méter magas sziklafal alatti párkányt a csapadék mosta, mélyítette, addig a kisebb-nagyobb lyukak az anno lávába zárt fatörzsek emlékeit őrzik. A megkövült fa anyaga mára kioldódott, így keletkeztek a rókalyukakra emlékeztető járatok. A Börzsönyben egyébként máshol is látni hasonló képződményeket, ilyen például a Kámori-rókalyuk.

A kevésbé ismert, eldugott és valamilyen érdekességgel bíró helyek felkeresése nem csupán szórakoztató időtöltés. Általuk a földrajzhoz és biológiához, történelemhez és néprajzhoz is közelebb kerülhetünk, összességében pedig a világ megismeréséhez, ami kimeríthetetlen tárházával újabb és újabb terepre csalogat minket. Arra figyeljünk csupán, hogy a felfedezőútjaink mindig jól megtervezettek és biztonságosak legyenek, ne szenvedjünk sérülést, továbbá ne tegyünk kárt az élővilágban, és ne rongáljuk a természeti értékeket. Ugyancsak tartsuk szem előtt, hogy a fokozottan védett természeti területeken tilos a jelzett turistautak és a tanösvények elhagyása.