Túrámat a tési buszfordulótól kezdtem, ahová nem sokkal korábban érkeztem meg a várpalotai busszal. A házakat hamar magam mögött hagytam a piros négyzet jelzésen, ami a falu szélén piros sávra vált, és bevisz az erdőbe, ahol virágzó medvehagymák látványa és illata fogadott. Ezt az erős hagymaillatot egyébként már a buszon, Tésre jövet is éreztem, ahol a főút mellett szintén nagyon sok medvehagyma van.

A hely, amiről csak felsőfokban lehet beszélni

A piros jelzésen szűk egy óra alatt értem el a Csepegő-árkot, a Gaja egyik oldalágát, amely most teljesen száraz volt. Az időszakos vízfolyás medrében csak hóolvadáskor és nagy esőzések idején van víz, amit a Csepegő-árok a Gaja-patakba szállít.

Innen rövid séta után lekanyarodtam a piros kör jelzésen a Vadalmás-forrás felé, ahol nemrégiben igazi pihenőhely-komplexumot alakítottak ki, több fedett esőbeállóval, padokkal, tűzrakó helyekkel, patakon átívelő híddal.

Innen két irányban is továbbmehetünk, ugyanoda jutunk, már ha a túra leglátványosabb pontját keressük, és hát ki ne szeretné látni a Római fürdőt, ha már itt van pár száz méterre tőle. Szóval a Vadalmás-forrástól vagy a kék kör jelzésen indulunk tovább, vagy visszatérünk a piros jelzésű útra, ahonnan a piros kereszt jelzésen érjük el, a Gaja-patak áttörését.

Hogy sokan járnak ide hétvégén, arról a szeméttel teletömött kukák is árulkodnak. A „Vidd magaddal a szemetedet” – elvet sajnos még mindig sokan nem érzik magukénak.

A Római fürdő az ország egyik legkülönlegesebb helye, nem véletlen, hogy népszerű túracélpont, ezen a hétköznap délelőttön azonban rajtam kívül nem volt itt senki. Hosszan ültem ott, néztem ezt a csodát és hallgattam a köveken lezúduló vízesés morajlását. Bár a Római fürdő fotókon is gyönyörű, de a képek nem tudják visszaadni a valóságot, a hely fenséges szépségét, amit itt a helyszínen érez igazán az ember. Épp ezért fel nem foghatom, hogy egy ilyen, tényleg elképesztő helyen, hogy hagyhatja valaki itt csak úgy a sörösüveget és az ásványvizes palackot a kövek között.

„Groteszk fantasztikum”

A név eredetére nincs egyértelmű magyarázat. A helyet elnézve persze a fürdő név teljesen érthető, hisz a patak és a zúgókon lezubogó víz mintha medencéket alakított volna ki, de hogy a rómaiak fürdőztek-e itt, arról semmi biztosat nem tudunk.

Hamvas Béla így írt a Római fürdőről:

Ez utóbbival mondjuk nem értek egyet, szerintem szép, nagyon is szép.

A szurdok fölött egy keskeny kis út vezet fel a hegyoldalba, egy barlanghoz, ahol állítólag a híres bakonyi betyár Savanyú Jóska rejtőzött. Innen a magasból is rá lehet látni a szurdokra, de azért ez nem veszélytelen vállalkozás. Régen ez jelzett ösvény volt, de ma már nem az, mert esős időben csúszóssá és veszélyessé válhat. Tériszonyosoknak pedig semmiképpen nem ajánlom, se esőben, se száraz időben.

Előttem kosborok, mögöttem sötét felhők

Nem nagyon akaródzott elindulni a Római fürdőtől, napestig el tudtam volna itt üldögélni, de az út nagy része még hátra volt, így csak elindultam, immár a kéktúra útvonalát követve. Az erdőből kiérve elhaladtam egy nagy tisztás mellett, ahol cserkészek szoktak táborozni, de a nagy esőbeálló közelében most csak két magányos focikapu nézett egymással farkasszemet.

Az útvonal egy helyen keresztezi a patakot, az átkelés most nem volt nehéz a keresztülfektetett fáknak, köveknek hála, de ha ennél kicsivel nagyobb a víz, az már izgalmasabbá teszi a műveletet. Innen aztán szebbnél szebb erdőkkel, dombokkal ölelt tisztások sora követte egymást.

Miközben szemben barátságos felhők úsztak a napsütötte kék égen, mögöttem sötét fellegek kezdtek gyülekezni. Gondoltam kicsit sietősebbre veszem, de hát az nem megy olyan egyszerűen, amikor az út mellett mindenfelé gyönyörű bíboros kosborok díszlenek.

A hazai orchideák egyik legtermetesebb faja akár 60 cm-esre, vagy magasabbra is megnőhet. A faj 6-7 évig csak a gumóját fejleszti, ehhez egy vele együtt élő gombára is szüksége van. Virágozni csak 13-15 éves korában kezd, ha nem megfelelőek a körülmények akár 20 évig is nyugalmi állapotban maradhat. Egy növény akár 50 évig is élhet.

Szentkúti töprengés

Az útvonal érinti a Gaja-patak partján álló tési Vadalmás-malmot is, amely épp átépítés, fejlesztés alatt áll. Innen negyedórányi járásra találjuk az ország egyik legrégibb zarándokhelyét, a jásdi Szentkutat. Mire odaértem a sötét fellegek teljesen átvették az uralmat a hófehér gomolyfelhők fölött, és elkezdett dörögni az ég.

Eszembe jutott, hogy reggel, amikor Várpalotán vártam a buszra, arról beszélt két utastársam, hogy eltették az esernyőt a táskába, mert dél körülre esőt jósoltak.

A heves esőzés éppen Szentkúton ért, ahol be tudtam húzódni egy tető alá, és mivel nem egy rövid kis záporról volt szó, volt időm nézelődni, és az életről gondolkodni.

A Szentkúti zarándokhely az egyik legősibb búcsújáróhely az országban, 600 évnél is régebbi. Az itteni Szentkúti-forrás vizének gyógyító erőt tulajdonítanak. Korábban egy fakápolna állt itt, a most látható fehér kápolna az 1800-as évek első felében épült. A hegyoldalban egy hatalmas Mária-szobor áll, az óriás fenyők között pedig egy kálvária rejtőzik.

Esőszünet Jásdon

Lassan fél órája ücsörögtem már a tető alatt, és úgy tűnt, mintha alábbhagyna az eső. Mivel térerő nem volt, a radarképet nem nézegettem, így akkor még nem tudtam, hogy egy méretes zivatargóc tanyázik a Keleti-Bakony felett, és egy darabig még marad is itt. De ekkor még bíztam benne, hogy az eső nemcsak átmenetileg hagyott alább. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert kb. 5 perc gyaloglás után hatalmas felhőszakadás zúdult a nyakamba. Két perc alatt csuromvizes lettem, de csak térdtől lefelé, mert az új esőponcsóm remekül vizsgázott.

Először a jásdi kisbolt eresze alatt találtam menedéket, ahová a tulajdonosok kedvesen beinvitáltak, de negyedórányi várakozás után csak továbbindultam, mert épp burkolták a lépcsőt , és kicsit útban éreztem magam, meg hát, ugye, ennél vizesebb már úgy sem lehettem.

A jásdi buszmegállóban aztán kiteregettem az esőkabátomat, és gondolkodtam kicsit, hogyan legyen tovább.

Nézegettük az eget, kielemeztük a radarképeket, majd végül a többség arra jutott, okosabban tenném, ha felszállnék a negyedóra múlva érkező tési buszra, mert az eső úgy sem fog elállni egyhamar, ráadásul nemrég sok fát kivágtak az erdőben, az esővíz valószínűleg patakként száguld le az ösvényen, ami bizonyára ilyen viszonyok között járhatatlan. Aztán ők felszálltak a buszra, én meg természetesen gyalog folytattam tovább. De jólesett ez a kedvesség.

Az erdei út persze rettentően csúszott, az esővíz patakként száguldott le az ösvényen, de azért nem jutott eszembe, hogy visszaforduljak. A hegymenet előtt azonban, Jásd határában, a rohanó Gaja fölött átívelő fahidacskát meglátva egy pillanatra elgondolkodtam azon, vajon futva elérném-e még a tési buszt. Aztán győzött a józan ész, és arra gondoltam, ha itt vezet át az út, akkor bizonyára alattam sem fog leszakadni a híd, aztán kiderült, hogy sokkal stabilabb, mint amilyennek első látásra tűnt.

Záróakkord: sárdagasztás a tési szélmalmoknál

Aztán az eső is alábbhagyott egy kicsit, és újfent rájöttem, mennyire szeretem ilyenkor az erdőt. A tavasz második felében egyébként is hihetetlen élénk színűek az erdő zöldjei, esőben meg még inkább így van.

Teljesen beszippantott a látvány, így az út mellett található Siska-kútról lemaradtam, és a kékről is úgy jutottam a kék háromszög jelzésre, hogy nem vettem észre, mikor és hogyan tértem át. Még szerencse, hogy egyébként is erre akartam jönni, mert szerettem volna felmenni a Széchényi Zsigmond-kilátóba, bár ilyen időben a kilátást illetően nem voltak nagy reményeim.

A Tési-fennsík peremén álló kilátó 2014-ben épült, s mint a Természetjáró.hu oldalról megtudtam, a környék erdőit kezelő Verga Zrt. nemcsak a névadó Széchenyi Zsigmond előtt akart tisztelegni, de a szabadságharc eszményei előtt is, a torony magassága ugyanis épp 1848 cm. Fentről nincs teljes panoráma, és nemcsak az időjárási viszonyok miatt. Az Öreg-Bakony és a Vértes hegyei, na meg a szinte földig érő fellegek mellett, leginkább a szemben látható három szélerőmű hívja fel a figyelmet magára.

A kilátótól hamar elértem Tés házait, de a busz indulása előtt még mindenképpen szerettem volna kimenni a település emblematikus látnivalóihoz, a két kőből épült szélmalomhoz.

Bár az eső megint rákezdett, a malmok ebben a komor időben is különleges hangulatot árasztottak, még időtlenebbnek tűntek a szürkeségben.

Ezzel a látvánnyal zárult ez a 13 km-es körtúra, ami alapból is nagyon változatos, sokszínű, és több túrára elég látnivalót tartogat, de így, hogy még az időjárás is hozzátette a magáét, igazi kalandos és emlékezetes kirándulás kerekedett belőle.

A cikk 2023 májusában jelent meg először.