1 / 25

A Dunántúli-középhegység legöregebb kistája, azaz a Velencei-hegység tömbje, legmagasabb csúcsa alapján jóindulattal is csak dombságnak nevezhető. A földtörténeti óidőben keletkezett, és gránitjának köszönhetőek azok a jellegzetes, érdekes sziklaformációk, az ingókövek, melyek a természetvédelmi oltalom alapjaként máig is nagy érdeklődésre tartanak számot.

A közismert pákozdi ingóköveken kívül Sukoró környéke is rejt egy-egy magányosan egyensúlyozó kőformát. A meleg-hegyi Likas-kő nemcsak nagyságában tér el pákozdi társaitól, de anyagában is egyedülálló. A földrajzilag Lovasberényhez közeli Likas-kő több útvonalon közelíthető meg. Nadap, Pákozd és Sukoró irányából is könnyen járható, minimális szintkülönbséggel emelkedő túraútvonalakon érhetjük el.

2 / 25

A napok óta tartó borongós, esős idő után végre szép napra ébredtünk. A rövidülő nappalok miatt sietve fogyasztottuk el a reggeli kávét, majd tartósabb napsütést remélve vágtunk neki az útnak. A Velencei-tó környékét és a Szúnyog-szigetet már több oldaláról ismertük. A nyári vízparti pihenés helyett az aktív kikapcsolódás híveként ősszel érkezik el a mi időnk, amikor a halászlé mellett a tó kínálta egyéb lehetőségeket is kihasználhatjuk. A gyakran árnyék nélküli, nyílt terepen vezető utak bejárását legjobb az évnek ezen szakaszára tervezni, mert nyári melegben az amúgy könnyen járható sétaút is komoly kihívássá válhat.

3 / 25

Sukorót Pákozd irányába elhagyva, nem az ízletes halételeket kínáló csárda felé, hanem jobbra tértünk le. A kerékpárosok „Mekkájában” gyalogosan, a piros jelzést követtük. A Pottya- és Kulcsár-dűlő szántói és legelői mellett élvezetes volt a hátunkat melengető őszi napsugár. A mellettünk húzódó erdősáv sűrűje miatt elvétettük a letérő utat, ezért a földúton az első elágazásig sétáltunk. Mivel emlékezetből még az egyenes jelzést sem tudtuk követni, a továbbiakban a térkép irányítására hagyatkoztunk.

4 / 25

A kihagyott piros szakaszon, a löszfalban gyurgyalagok élőhelyét jelzik. Ezek a védett madarak ősszel elköltöznek, ezért így is, úgy is lemaradtunk róluk. A piros keresztnél jobbra kanyarodtunk, és megkezdtük a felkapaszkodást a dombra. A vicces kedvű, találékony jelzésfestők a bokrosabb, kopárabb szakaszokon fatörzsek híján néhol egészen egyedi megoldásokat eszeltek ki a jelzések jól látható elhelyezésére.

5 / 25

A gyönyörű Hurka- és Bodza-völgy őszülő árnyát élvezhettük az Angelika-forrásig. Ezek önmagukban is különlegesek, néhol pedig falat képző látványos sziklatömbök óriásai emelkednek. A fokozatosan táguló Hurka-völgy észrevétlenül megy át a Bodzába, amire csak egy fatörzsbe nőtt útjelző tábla emlékeztet. A Pákozdvár magaslata melletti bronzkori földvár maradványait és a Bárcaházi-barlangot sajnos kihagytuk, mert a piros négyzetet sehol nem találtuk (mint utóbb kiderült, nem voltunk ezzel a problémával egyedül).

6 / 25

A Sor-hegy oldalában fakadó, csekély hozamú Angelika-forrás környezetében barátságos pihenőhelyet alakítottak ki. A foglalaton kopott évszám található, talán 1977. A leírások szerint a forrást 1962-ben foglalták a székesfehérvári Spartacus turistái. A gyertyános fái alatt csörgedező víz kis patakká duzzadva csorog végig a Bodza-völgy mélyén.

7 / 25

Felirat nélküli obeliszk mellett hagytuk el az erdőt. A fák közül kilépve a Nagy-legelő ligete köszöntött minket. A széles szekérút a Meleg-hegy irányába vezet. A Sukoróból érkező zöld kereszt csatlakozása előtt is nyilvánvaló volt az irány, mert az adó-átjátszó állomás magasan emelkedik a fák lombja fölé. Felmásztunk a toronyhoz, mely az egész túra „legnehezebb” emelkedője volt. A Velencei-hegység legmagasabb csúcsa, a Meleg-hegy (352 méter) onnan kapta a nevét, hogy a hegység fő tömegét adó, rossz hővezető gránit sokáig ontja magából a nap hőjét, melyet leadva melegebbnek érezzük az itteni klímát. A nyeregbe érve a Likas-kő felé balra kell fordulni. A legnagyobb szóló kőformátum geológiai szempontból nem is valódi ingókő, anyagában tér el a többitől. Pákozdi testvéreitől eltérően ez kvarcit. Történelme hosszú időre nyúlik vissza, már az 1200-as években határkőként említik az oklevelek. A Velencei-tóra tekintő panoráma szegényes, alig láttunk el a fák lombja felett.

8 / 25

A boltívszerűen egymás mellé illesztett két kőtömb nyílást képezve nyugszik évszázadok óta. Jó kis fotós háttér, ezért mi is hosszabban időztünk itt. Uzsonna után indultunk vissza, változtatva az eredeti útvonalon. „Toronyiránt”, árkon-bokron keresztül jöttünk le a dombról, majd a piroson ballagtunk visszafelé is. Az Angelika-forrás után a zöldre térve folytattuk az utat. A Gádé-hegy oldalában ismét lankadt a figyelmünk, a térkép alapján kellett korrigálni az irányt. A Csúcsos-hegy geodéziai mérőegysége kerítéssel védett, ezt jobbra kerültük. A fenyvesfoltok változatossága után a Sági-kút elmocsarasodott környéke inkább dagonyázó helynek tűnt. A barlang-kúti pihenő környezete már sokkal inkább marasztaló volt. Rövidesen újból a piros kereszt elágazásnál találtuk magunkat, ahonnan már az érkezési útvonalon ballagtunk vissza a főút felé.

9 / 25

Sukoró és az ingókövek másik jeles képviselője, az érdekes nevű Gyapjaszsák megér még egy környékbeli túrát, ezért úgy tervezzük, hogy visszatérünk.

Szöveg és fotók: dr. Kocsis Tünde

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!