A vadregényes Bél-kő ormain
Eger felől Szilvásvárad felé autózva egy pillanatra tátva marad az ember szája, amikor egy útkanyarulatnál egyszerre csak megpillantja Bélapátfalva piros cserepes tetői felett a Bél-kő jellegzetes, szinte műremekké faragott monumentális tömbjét.
Hétmillió köbméter mészkő. Húszmillió tonna. Iszonyatos mennyiség! Számítások szerint ennyi hiányzik az egykor 796 méter magas, ördögszántásos gerincű hegyből, elsősorban a tetejéről. A Bükk nyugati bástyája, a Bükk-fennsík legnyugatibb őre még ma is fenségesen emelkedik az alatta elterülő táj fölé.
A rengeteg felfedeznivaló nagy részét gyöngysorként felfűző Bél-kő tanösvénynek köszönhetően akár családi kirándulás célpontja is lehet, olyannyira, hogy gyerekeim – bár sok túrán vettek már részt –, a Bél-kő után azt mondták, eddig messze ez volt a legizgalmasabb túra, amire elhoztam őket.
A hegy lábánál közel ezer esztendeje meghúzódó, Bélháromkúti Ciszterci Apátság parkolójától indul a Bél-kő csúcsáig tartó, mintegy 6 km-es, kék átlóval jelzett tanösvény.
Indulás előtt azonban érdemes megtekinteni a magyarországi viszonylatban egyedülálló szakrális emléket is. A tájba harmonikusan illeszkedő épület Magyarország egyetlen épségben megmaradt ciszterci apátsági temploma. Az apátságot 1232-ben alapította II. Kilit egri püspök, aki minden bizonnyal maga is a hegynek és a falunak is nevet adó Bél nemzetség leszármazottja volt.
Faragott kövein francia, német és cseh kőfaragók stílusjegyei ismerhetőek fel, a jelenlegi belső berendezés barokk stílusú.
A hűvös templomból kilépve az egykori kőbánya árnyas bükkerdőben futó aszfaltútján indulunk a Bél-kő magaslatai felé. Az út végig, folyamatosan, de lassan emelkedik, kiválóan járható. Bő egy kilométer után (ahol az aszfaltról egy útkanyarulatot levágva rövid szakaszon földes útra váltunk) máris érdemes tenni egy kitérőt az első, több mint 100 éve megnyitott kőbánya udvarához.
A pár száz méter hosszú, kissé benőtt ösvényt leküzdő túrázót gyönyörű sziklaformációk, bizarr módon megfaragott mészkőszirtek, elfalazott bányavágatok elképesztően látványos forgataga fogadja. Miután kigyönyörködtük magunkat, visszatérünk a tanösvény útvonalára, és hamarosan ismét aszfaltot érünk, amelyen kényelmesen sétálva, beszélgetve szinte észre sem vesszük, hogy már 500 méter felett járunk.
A túra Vasbánya-oldal nevezetű, négyes számú állomását is elhagyva még összesen 3 kilométert sem tettünk meg, ismét egy kitérőt tehetünk, ezúttal a Simon vára felé vezető régi bányaúton, amelyen pár száz méter megtétele után egy sziklaszorosnál ízelítőt kaphatunk a Bél-kő egykor létezett tarajos tetejének kinézetéről, egy káprázatos panorámát nyújtó kilátóponttal fűszerezve. Alant Bélapátfalva az apátsággal, távolabb a Mátra vonulatai és a Karancs-vidék, de szerencsés esetben – főleg téli időszakban – a Magas-Tátra hófödte csúcsainak csillogását is megcsodálhatjuk. Voltam már ilyen szerencsés helyzetben, érdemes télen is eljönni.
Ha valakinek egyébként esetleg kétségei lennének, hogy a mai tizenéveseket érdekli-e a természet, akkor nyugodtan hozza fel a gyermekeket a Bél-kőre. Az enyémek szaladgáltak, fotózgattak, nevetgéltek, pózoltak, egyszerűen tobzódtak az élményekben, ugyanazok a lurkók, akik otthon maximum a számítógép vagy a telefon képernyőjének bámulásával hajlandóak foglalkozni. Öröm volt nézni. Elég nehezen is indultunk innen tovább. A tanösvényre visszatérve ismét lassan emelkedünk, ámde még fel sem ocsúdhatunk a felejthetetlen élmények varázsából, máris egy újabb kis csodája következik a Bél-kőnek, az egykori palabánya.
Ez az ún. pala-vágat, amelyben lóvasúttal szállították a kifejtett palát Bélapátfalvára. A kőzetet a 60-as évekig bányászták.
A palabánya udvarában egy jól kiépített turistapihenő található, érdemes itt megállni, majd nekivághatunk az utolsó két kilométernek a Bél-kő meghagyott 815 méter magas csúcsa felé. Pár perc után újabb érdekesség köszön ránk: egy 30-40 méter hosszú kis csapáson egy remete emlékhelyéhez juthatunk. Baranyi István élt itt az 1700-as évek elején egy kis kunyhóban, az ő nevéhez fűződik az apátság helyreállításának kezdeményezése, és annak előkészítése.
A hegycsúcs előtti utolsó pár száz méteren az aszfaltnak vége szakad, a túra leginkább szuszogtató kapaszkodója következik, melyet leküzdve a nap legnagyobb csodája vár ránk. A legyalult tetejű Bél-kő meghagyott, 815 méter magas csúcsán egy kiépített kilátópont fogadja a turistát. A fák takarásából kilépve csupán az utolsó lépéseken, az utolsó pillanatban láthatjuk meg a szemkápráztató panorámát, melynek láttán eláll a lélegzet.
Az ember csak áll, majd leül, és megint feláll, és csak nézelődik, fotóz, és nem tudja eldönteni, hogy amit lát, az vajon szép-e vagy inkább tragikus, vagy egyszerűen tragikusan szép. Egy bizarr módon megskalpolt hegytető ez, de megalázottságában is gyönyörű, magával ragadó. Alig 50 éve még majdnem 100 méterrel törtek magasabbra a Bél-kő mészkőbércei, de a cementgyár kőbányáinak munkagépei alapos munkát végeztek.
Az egykor egyedülálló növényvilággal rendelkező, csodás karrmezővel borított, tarajos hegytető már véglegesen a múlté. A gyerekek is percekig csendben fotózgatnak, majd lassan megszokva a látványt, újra mozgolódni kezdenek. Fél óra vagy egy óra? Ki tudja, mennyi telik el, mire elindulunk a bányaudvar felé. A gerincélen tovább nézelődünk, fotózgatunk, majd miután beteltünk a látvánnyal – amivel egyébként nem nagyon lehet –, lassan a lefelé utat kezdjük el fontolgatni.
Két választás is van, az egyik a tanösvény, a másik, hogy megteszünk pár száz métert a sárga jelzésen, majd az Országos Kéktúra ösvényén a katonasírokat érintve egy óra alatt lent vagyunk a Lak-völgyi tónál, Bélapátfalva szélén. Ennek a verziónak nagy előnye, hogy a tó melletti kis faházban, a Szomjas Csuka nevezetű kis étteremben a helyi specialitásnál, a savanykás malaclevesnél én nem tudok jobbat elképzelni egy jól sikerült túra záróakkordjaként. Bár mi az elsőként említett visszatérési lehetőséget választottuk, mivel autóval érkeztünk, a savanykás malacleves ezúttal sem maradhatott el.
A cikk először 2018 júniusában jelent meg.
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
