Ahol a templomok nem rogynak térdre: Dörgicse
Ez a Balaton-felvidék szívében fekvő bájos kis falucska három középkori templomromjával igazi kuriózum a maga nemében. A 2023 tavaszán csodával határos módon megmenekült kisdörgicsei Árpád-kori templom mellett olvasható Csoóri Sándor idézet pedig talán sosem volt oly aktuális, mint napjainkban. „…ahol templomok rogynak térdre, ott térdre rogy maga a nép is. Ritkul, fogyatkozik.”
A Balatonfüredtől alig húsz kilométerre fekvő, alig háromszáz lelkes Dörgicse hűen őrzi és ápolja középkori történelmének emlékeit. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a szépen rendben tartott alsó- és felsődörgicsei templomromok mellett az évszázadok óta omladozó kisdörgicsei Árpád-kori templomot 2023 tavaszán minden különösebb felhajtás nélkül, csendben dolgozva, a lehető legautentikusabb módon, eredeti formájában építették vissza. Ez a napjainkban szinte csodaszámba menő értékmentés a dégi Festetics-kastély felújítását is levezénylő Garaguly Kinga műemléki tervező keze munkáját dicséri, aki új élettel, funkcióval és talán nem túlzás azt állítani, hogy lélekkel töltötte meg ezt a közel ezer esztendős szakrális műemléket.
A helyreállított épület mellett található táblán olvasható Csoóri Sándor-idézet igazsága pedig akár fordítva is alakulhat Dörgicsén, ugyanis az elmúlt években a lakosság fogyatkozása megállt, sőt lassan növekvő tendenciát mutat. A településen a nagy becsben tartott templomromok mellett találunk még három működő evangélikus és egy katolikus templomot, továbbá egy épségben ránk maradt, középkori – egyesek szerint római – eredetű kőhidat is, amely szintén párját ritkítóan érdekes és értékes darabja kicsiny hazánk épített műemlékeinek.
Azt hittük ismerjük, mégis leesett az állunk: Dörgicse felfedezése
Bájos kis Balaton-felvidéki falu, csodaszép, békés hely, amelyből tizenkettő egy tucat – gondoltuk mindezt egészen addig, amíg év végi balatoni kalandozásaink egyik utolsó állomásaként fel nem kerestük ezt az egykor három különálló településrészből álló, festői fekvésű falucskát. Máskor is átgurultunk már itt autóval, de ezúttal rá is szántunk pár órát, hogy felfedezzük látnivalókban oly gazdag, girbegurba kis utcáit. Rövidke sétánkon egymást követték a meglepetések.
A 71-es főút felől érkezve a település határában az egykori alsódörgicsei – középkori nevén Boldogasszonydörgicsei – templom tornyának impozáns méretű, több mint húsz méteres magasságban álló falai már messziről üdvözlik az ide látogató turistákat.
A több mint nyolcszáz esztendős, keletelt, egyenes szentélyzáródású épület aprócska, egyhajós templomtestének maradványaihoz képest irreálisan nagy méretű tornyon két eredeti állapotában fennmaradt és egy rekonstruált, román stílusú ikerablak díszeleg. Bár a másik két templomromhoz hasonlóan ez az építmény is Árpád-kori eredetű – első említése 1268-ból származik. Elhelyezkedésénél és méreteinél fogva tagadhatatlanul festői szépségű, mégis a három műemlék közül talán ennél éreztem legkevésbé azt a misztikus, történelmi hangulatot, amely az ilyen ódon falak közt rendszeresen magával ragad, és amelyet oly nagyon szeretek az ilyen és ehhez hasonló historikus helyeken.
Nem sokkal később, a falu túlsó felén, közvetlenül az evangélikus templom mögött megbújó felsődörgicsei Szent Péter-templom romjainál azonban megkaphatjuk mindazt, ami a Gernye-hegyen hiányzott.
A feltehetően a Bogát-Radvány nemzetség által még a tatárjárás előtt emelt épület első írásos említése 1082-ből való, ezt az adatot és a római falazásnyomokat is figyelembe véve nagy valószínűséggel ez a templom épült fel legkorábban Dörgicse egyházi eredetű építményei közül.
Régészeti feltárása 1959-ben megtörtént. Az ezt követő, ízlésesen végrehajtott kiegészítés és konzerválás építési munkáit Koppány Tibor, a magyar műemlékvédelem Ybl- és Széchenyi-díjas építésze vezette. Dicséretére legyen mondva, hogy a műemlékvédelem mások által rosszul értelmezett alapelveit – miszerint a visszaépítés legyen jól elkülöníthető az eredeti romoktól – nagyon kulturált módon alkalmazta. A meglévő romokat korhű, az eredetivel egyező kőanyaggal egészítette ki, a falcsonkok korábbi magasságára pedig csupán egy téglasorral húzott vonal emlékeztet. Ez a megoldás úgy felel meg a fent említett elveknek, hogy semmit sem vesz el az egykori épület történelmi hangulatából, sőt, tovább fokozza az immár tömegükben megnövelt, ódon falak misztikus hangulatát.
Csoda Kisdörgicsén: egy templom újjászületik
„A romnál egy felszentelt kistemplom minden vetületében több. Ezért ahelyett, hogy a rommaradvány agóniájához asszisztáltunk volna, az életbe visszatérést választottuk a rom minden elemét magába foglaló tömegrekonstrukcióval ..." A végső pusztulástól az utolsó pillanatban megmentett kisdörgicsei Árpád-kori templom újjáépítésében oroszlánrészt vállaló Garaguly Kinga építészmérnök, műemléki tervező szavaival maximálisan egyetérthet minden olyan jóérzésű ember, akinek fáj látnia történelmünk évszázados, sőt évezredes épületeinek pusztulását.
A régi korokból hírmondóként ránk maradt műemlékeink többsége – várak, templomok – többnyire romokban állnak, csonkán meredező alapfalaik inkább csak sejteni engedik, mintsem érzékeltetik egykori pompájukat.
Az egykor három különálló részből álló, 1950-ben kialakult település közigazgatási határain belül, ám a falu magjától kissé távolabb, nagyjából egy kilométerrel északkelet felé találjuk Kisdörgicsét. Bár a piros és sárga jelzésű turistautakon, csodaszép helyeken gyalogolva sem tartott volna húsz percnél tovább ideérni, az idő szűkössége és a korai naplemente miatt ezúttal négy keréken tettük meg az utat. Azt az utat, amely egyébként nem is olyan régen még közvetlenül a mai autóút mellett, egy több száz éves, gyönyörű állapotban fennmaradt kőhídon vezetett. Ezt az egyesek szerint középkori, mások szerint sokkal inkább római eredetű műemléket Felsődörgicse és Kisdörgicse közt félúton vétek lenne kihagyni, megtekintése csupán pár percet vesz igénybe.
A Kisdörgicse szélső házaitól karnyújtásnyira, egy hatalmas mező közepén magányosan álló kis Árpád-kori templom a vörösen izzó balatoni naplementében szinte mesébe illő látvány volt. A hely neve találó: Pusztatemplom-dűlő. Avatott szem azonban gyorsan észreveszi, hogy volt itt más is, nem csak ez a templom. Körös-körül, ameddig a szem ellát szétszórva alig észrevehető dombocskák hevernek mindenfelé, ezek jelzik a török időkben elpusztult Kisdörgicse (Szentmiklósdörgicse) házainak helyét.
Az egykori falu közepén magasodó egyhajós, íves szentélyzáródású, résablakos, tipikusan Árpád-kori stílusjegyeket magán viselő aprócska templom építési idejét nagyjából a 12. század végére tehetjük.
Sajnos ezt követően néhány évtized alatt a romos falak nagy része is leomlott, csupán az alapok és a három résablakkal rendelkező déli fal maradt meg. Az ötvenes évek végén megvalósított helyreállítás átmenetileg ugyan elodázta a templom végső pusztulását, de megakadályozni nem volt képes, az időjárás és az erre tévedő turisták sajnos folyamatosan rontottak a műemlék amúgy is igen sanyarú állapotán.
Az 1959-es állagmegóvást vezető Koppány Tibor már ebben az időben elkészítette a templom lehetséges, elvi rekonstrukciós rajzát az értelmezhető falmaradványok alapján, tulajdonképpen ez a rajz valósult meg hat évtizeddel később, a Garaguly Kinga által vezetett újjáépítés során. A végeredmény egy csodaszép, a tájba szervesen illeszkedő Árpád-kori templom, amely az egykor körülötte álló házakat rejtő dombocskák gyűrűjében állva éppen annyira van távol a civilizáció zajától, hogy elcsendesedhessünk, és megemlékezhessünk arról, hogy egy ősi magyar falu süllyedt el itt a történelem viharában, és alussza örök álmát a Pusztatemplom-dűlő füves buckái alatt.
Teljesítménytúrázás kutyával
Négylábú túratársammal idén ősszel a 30 kilométeres Börzsöny vándortúrát, és a könnyed Téli tókerülő 15-ös távját abszolváltuk. Mostanra szokásunk lett felkerekedni és együtt teljesítménytúrázni, így kiléphetünk kicsit a komfortzónánkból. Az ilyen helyzetekben válnak szorosabbá leginkább a barátságok, s nincs ez másképp a mi kapcsolatunk esetében sem.
→ TovábbÖrményország keleten innen, nyugaton túl
„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ TovábbEgy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább