A Gerecse 50 teljesítménytúrát idén két barátommal és édesanyámmal járom majd végig. Testben és lélekben nagyjából felkészülve vártuk már nagyon a szombatot, és mint mindenkinek, nekünk is volt rendes tervünk a vonatra, az utazásra, az evésre, ivásra, cipőre, zoknira, hátizsákra. Számolgattuk a tempót, az emelkedőket, a szintidőt – eléggé csinos a sikeres teljesítésért járó kitűző!

Sajnos erre még várnunk kell két hónapot, de addig sem szabad eltunyulni! Mivel már erősen mehetnékünk volt, és az idő is kiválónak ígérkezett, hárman elindultunk egy jó kis túrára a Keleti-Bakonyba, amit úgy hevenyészetten terveztem meg félálomban, két verzióban: az egyik egy nagyjából 30 km-es kör Várpalotáról a Burok-völgyön át, míg a másik egy inkább 40-es táv ugyanígy, csak még Tés és a szélmalmok érintésével. Majd útközben eldöntjük, hogy haladunk, és egyébként is mindenki tudja, hogy az általam beígért távot egy egynél nagyobb számmal általában nyugodtan be lehet szorozni.

A mindig virágos, rendben tartott Várpalota vasútállomásra öröm megérkezni

1 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

A csapat a székesfehérvári vasútállomáson egyesült, onnan hamar megérkeztünk Várpalotára. Már a vonatablakból nézegettük a délcegen kúposkodó Baglyas-hegy tömbjét, amit az eredeti útvonalból kihagytam, pedig nem szabad, oda mindenképpen föl kell menni! A látványos inotai ipari monstrumok maradványain elálmélkodva máris lassít a vonatunk, percre pontosan landoltunk a várpalotai vasútállomáson. Egy hitvány kávé az állomási automatából, aztán start a hangzatos Bányabekötő utcán a városközpont felé, ahol a buszpályaudvar mellett hamarosan rácsatlakoztunk a Z jelzésű turistaútra. A városból hamar kiértünk a kopasz, lankás dombokra, ahol a hosszabb túra ambíciói máris végveszélybe kerültek:

Áttelelt vörösfoltos bodobácsok dolgoznak a jövőn egy tavaszi hérics fedélzetén

3 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Ennyi tavaszi hérics egy helyen! Jaj, rá ne lépj az apró nőszirmokra! Nehéz nem rálépni, de kikerülgetjük becsülettel a színpompás mezőket, közben az eleve gyérül jelzett turistaúton maradás sem egyszerű, de a GPS-es rásegítésű mobilos térkép úgy-ahogy kordában tart. A nőszirmok a 18. század közepén aktív Linnétől kapták a latin nevüket (Iris), akit az Olümposzról egy szivárvány segítségével üzeneteket küldő Írisz istenség ihletett meg a névadásban: a rendkívül színgazdag szirmokkal megáldott virágok a szivárványra emlékeztették.

Nagyon nehezen tudtuk elengedni ezt a sok-sok csodaszép virágot, de menni kellett tovább

21 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Egy ponton aztán végre valami ösvényszerűn haladunk nagyjából a jó irányba, megörülünk, de minek... Az valójában nem a turistaút, hanem a hegy gyomrába mélyülő számos járat közül az egyik bejáratához vezető nyom. De ha már ott vagyunk, benézünk a sötét üregbe, ahol két elágazás után fogyott el a lelkesedésünk, pedig lehetett volna még továbbmenni a sötét, hűvös homályba.

Benéztünk a hegy gyomrába vezető járatok egyikébe is (véletlenül)

9 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

A gyeppel borított karsztos dombokon Inota fölé érkezünk. Előbb a Szent István templomot, majd a völgyben az Inotai-vízfolyás felduzzasztásából létrehozott pici tavat érintjük, aztán a falu utolsó utcáján elhaladva lassan búcsút intünk a lakott területnek. Közben valamennyire ligetesebb társulásban haladunk tovább a Baglyas-hegy felé az időközben pirosra váltó turistajelzéseket követve. A Közép-Dunántúl piros útján járva egyre tagoltabbá válik a táj, elhaladunk két kőbánya mellett, majd a Baglyas-hegy előtti utolsó meredek oldalban benézünk két kisebb barlangba. Ezekből van jó sok a környéken, köszönhetően a hegységet alkotó dolomitos kőzeteknek és az ott munkálkodó eróziónak.

Az Inotai-vízfolyás völgyének túloldalán levő sziklákat hódítjuk meg

14 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Kapcsolódó cikkek

Őserdő a Bakony szívében - Burok-völgy

Tovább

A Közép-Dunántúl piros útján

Tovább

A 349 m magas Baglyas-hegy emelkedőjére ráfordulva látjuk be a térképek igazát, azaz hogy szaggatott vonallal jelölik az ösvényt, ami annyit jelent, hogy ez egy nehéz útvonal. Nemcsak nagyon meredek, de az apró görgős kövektől csúszik is – ráadásul a jelzések követhetősége sem valami egyszerű, és bizony előfordulhat, hogy néha nem sikerül az ösvényen haladni. A fákba és a hitünkbe kapaszkodva végülis mindenki fölér a hegy ellaposodó felső részére, ahol a korábban már látott sziklagyepes társulás a jellemző a legszebb virágpompába öltözve – a háttérzenét a nemrég hazaköltözött búbos bankák diszkrét, szívmelengető pu-pu-pu éneke adta.

A Hideg-völgyi kilátóponton is a virágok voltak a legszebbek

20 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

A hegycsúcsot jelző adótorony muflonugrásnyira ágaskodik az ég felé, mi is innen nézünk körbe. A környéken nincsen másik magas hegy, így jelentős távolságba ellátni minden irányban. Székesfehérvár paneljeitől Veszprém lakótelepéig nyúlik a horizont, a párás idő és a szembefény korlátozza csak a panorámát. Alattunk dél felé Inota gyárai, Csór és távolabb Nádasdladány – a Balaton a domborzat takarásában hömpölyög már nem is olyan messzire innen. Észak felé fordulva a Vértes meredeken letörő vonulatait ismerjük fel Mór környékén, nyugatabbra pedig már a Tési-fennsík 450 körüli hegyei emelkednek falszerűen. Északon egy modern szélerőmű lapátjai eveznek, de épp csak a tetejük látszik ki a hegyek mögött, izgalmas látvány. A lőtér az előtérben, mellette Bakonykúti fekszik, utóbbi egy köztes pihenőállomásunk, ahova jól oda is képzelünk egy korsó sört.

Nézelődés a Baglyas-hegyen

26 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

A Baglyas-hegy önmagában egy szuper célpont, és vezet ide könnyebb út is, sőt igazából mindegyik könnyebb, mint amin mi feljöttünk, úgyhogy el is könyveltük egy jó kis edzésnek ezt a menetet. Bakonykúti a következő rövidtávú célunk, a K+ jelzéseket követve jutunk el a közeli faluba, ami nyugodtan megkaphatja a talán már elcsépelt ékszerdoboz plecsnit. Rendben tartott, tiszta porták, a házak nagyobb része kivehető apartman, a zsákfaluba pedig még busz is jár.

Bakonykúti felé kezdünk ereszkedni a Baglyas-hegy oldalán

31 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Eredetileg nem terveztük megnézni Bakonykútit, de a megálmodott vendéglátóipari egység buszmegállóban elhelyezett táblája rövid kitérőre késztet. Érdemes is, az első sorban a kéktúrázókra építő büfében nemcsak sört, de meleg ételt is kapni, mi a palacsintára próbálunk rá. Helyes figyelmesség, hogy a fatálcákban levő papíralátéten egy-egy rövid kvíz van, amit ha helyesen megfejtünk, egy csomag ropit ígérnek ajándékba. Még szerencse, hogy három tálcát is kaptunk három különböző kérdéssorral, mert az elsőben egyet elrontottunk, a másodikhoz hozzá sem szagoltunk, a harmadikat viszont az agrármérnök-biológus-vegyész csapat a kisujjából kirázta. Meg is kaptuk a ropit!

Érkezés Bakonykútiba

34 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Testben és lélekben feltöltve indultunk tovább a Keleti-Bakony egyik leghíresebb látnivalója, a Burok-völgy felé. A bő tíz kilométernyi, szűk patakvölgyben haladó út maga a vadregény, pláne hogy az illetékes erdészet őserdőként tartja meg a területet, a turistautat sem szabadítják ki a kidőlt fáktól. Sokan jönnek medvehagymát gyűjtögetni a völgy két végébe, a Burok-völgy híresen gazdag medvehagymában. Pont jókor járunk erre, a levelek zsengék és ízesek, szedünk pár marékkal későbbi felhasználásra, és ha már itt vagyunk, a szendvicseket is felturbózzuk néhány ízes levéllel. Közben folyamatosan a bedőlt fák törzsein kell átkelnünk – ez már igencsak távol áll egy klasszik teljesítménytúra élményétől, ahol egy-egy könnyebb szakaszon akár félálomban botorkál végig az ember.

A Burok-völgy őserdőjében kidőlt fák és medvehagymamező uralták a látványt

38 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Itt minden lépést egyenként meg kell tervezni, cikkcakkban haladunk: van fa, ami alatt átférünk, és olyan is, amin könnyen átlépünk. És van a nehéz dió (bükk), ami előtt tanakodni kell, hogy tán egyszerűbb megkerülni, mint valahogy átmászni a vízszintes állapotában is embermagasságú törzsén. Kalandos és fárasztó, a harmadik órában már talán unalmas is,

meg azoknak, akik nagyon meg akarnak dolgozni a medvehagyma-zsákmányért. Meg azoknak, akik gyűjtik az összes Sobri vagy Savanyú Jóska barlangot, mert a Bakonyban minden második lyuknak a sziklában ez a neve. A völgyben pedig elég sok lyuk van, érdemes tehát az akadályfutás közben néha megállni és nézelődni, nagyon szép! A Burok-völgyben Tés irányába vezető P jelzésű turistaút ha a lassú haladás miatt nem is túl észrevehetően, de folyamatosan emelkedik. A völgyfőn már a Baglyas-hegynél is ötven méterrel magasabban jártunk!

Mintha csak egy barokk festményt látnánk: ki-ki a maga drámáját éli át ebben a mozgalmas jelenetben

47 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Mivel nagyon sok idő elment, a P–P+ elágazásában úgy döntöttünk, hogy Tést most nem erőltetjük bele a napba, nem jön ki a matek, hogy nagyjából világosban leérjünk még onnan Várpalotára, így inkább Királyszállás fele kanyarodtunk – azaz igazából maradtunk a Burok-völgyben, és lejártuk az utolsó kilométereit is. Az Isztimérhez tartozó Királyszállás egy egészen érdekes hely, van itt egy ötletesen megépített Nagy-Magyarország Park, néhány városra utaló építménnyel és sok virággal. És étterem is van, ahol tartottunk egy újabb pihenőt, ki-ki sörrel, bablevessel, sztrapacskával.

Jókai-bableves Királyszálláson

51 / 57

Fotó: Vörös Attila / MTSZ

Az útvonal maradéka már nem volt túlságosan említésre méltó, a fennsík magasságáról ereszkedtünk le egy egyenes útvonalon, a K+ jelzéseket követve Várpalotára. A 20.24-es vonatot céloztuk meg, amihez azért eléggé ki kellett lépni, ráadásul késés sem volt rajta, úgyhogy csak úgy átrohantunk a lejtős erdei szakaszon, majd Várpalota határában a füves pusztaságon. Ebből az irányból érkezve a városi szakasz is elég hosszú volt, de legalább volt közvilágítás – időközben be is sötétedett. Végül indokolatlanul hamar, a vonat előtt három perccel már a vasútállomáson voltunk, egy órával később pedig már le is szálltunk Kelenföldön. A sportóra 36 km-t és 873 m szintemelkedést mért, az útvonal kóválygás és cikcakkozás nélkül a Természetjáróra felvive így fest: