Szilvásváradon nem jártam túl sokszor. Sok-sok évtizede osztálykiránduláson biztos voltam itt, persze, ki nem, legutóbb pedig, jó pár éve, szintén a főszezonban keveredtem el ide egy csoporttal. Nyár volt, sütött a nap, rengeteg kiránduló sétálgatott mindenfelé, ezért sem erőltettem túlságosan az utóbbi években, hogy idejöjjek. De azért kíváncsi voltam, vajon milyen lehet a Szalajka-völgy akkor, ha lehántjuk róla a zajos körítést, és csak maga a természet marad.

Igazi téli hangulat a kora tavaszi napok előtt

1 / 12

Fotó: Tóth Judit

A tél minden szépsége egy helyen

Borús kedd reggel volt, és idefelé jövet – a hegyekre ereszkedő masszív, szürke felhőtakarót látva – komornak, kicsit talán még barátságtalannak is tűnt a téli táj. Szilvásváradon, a Szalajka-völgyi elágazás környékén egy lélek sem volt, csak a lovasközpont hatalmas épülete, ami meglepett, mivel rég jártam itt, és nem is emlékeztem rá, hogy ilyen monumentális.

A völgy bejáratánál található éttermek, büfék, fagyizók most mind üresen álltak, talán csak egy helyen lehetett elvitelre sült pisztrángot rendelni. Ilyenkor a kisvasút sem jár, az állomás mellett favágók dolgoztak, egy beteg lucfenyőt döntöttek ki éppen. Sajnos később én magam is láttam rossz állapotban lévő egyedeket, ennek okáról az erdészet egy tanösvénytáblán is tájékoztatja a kirándulókat. A klímaváltozás hatásaira a fafajok különbözőképpen reagálnak, a lucfenyők az érzékeny fajok közé tartoznak. Az időjárási szélsőségek legyengítik a fákat, így azok a rovarok és a gombák számára is könnyű prédává válnak.

A Szalajka-völgy legszebb téli arcát mutatta

2 / 12

Fotó: Tóth Judit

Alig tettem meg néhány lépést a völgyben, máris lecövekeltem a pataknál. A patak találkozása a jéggel és a hóval egészen különös formákat hozott létre, a jégcsapoktól kezdve az óriási hókristályokon át a jégbevonattól amorf alakzatokká változott faágakig minden volt, mint valami szabadtéri jég- és hóművészeti kiállításon. Ráadásul a patakban apró élőlényekre is felfigyeltem. Bolharákok hemzsegtek nagy tömegben a part közelében, és látszólag sem a hideg víz, sem a hó nem zavarta őket.

Ha ilyen, pókháló-szerű levelet látunk a patakban, biztosra vehetjük, hogy bolharákok is vannak a közelben

3 / 12

Fotó: Tóth Judit

A jég, a hó és a víz véletlen találkozása a Szalajka-völgyben

4 / 12

Fotó: Tóth Judit

„Tilalmas a halászat ebatta”

Ahogy továbbhaladtam a néptelen úton, időről időre hátranéztem, mert olyan hihetetlen volt, hogy rajtam kívül nincs itt senki, és csak a patak csobogását hallani. A vadaskert dámszarvasai békésen kérődztek, és a szemük sarkából engem figyeltek. A völgy minden intézménye csendes volt, csak a pisztrángtelepen volt kisebb mozgás, a Nagy-tó tőkés récéi viszont láthatóan és hallhatóan remekül érezték magukat.

A Nagy-tó déli szegletében még maradt nyílt vízfelület, a tőkés récék legnagyobb örömére

5 / 12

Fotó: Tóth Judit

A Szalajka-patakban valószínűleg őshonos a sebes pisztráng, és régóta fogták is a környékbeli falvak lakói. Az 1800-as évek elején, amikor létrehozták a völgy tavait, már tartottak bennük pisztrángot. Ezt bizonyítja egy, a közeli Szabadtéri Erdei Múzeumban látható tábla is, amelyet a környék akkori ura, gróf Keglevich Miklós helyeztetett ki az egyik tónál, és ez áll rajta: „Tilalmas a halászat ebatta”.

A pisztrángtelep téli hangulatban

6 / 12

Fotó: Tóth Judit

A pisztrángtelepet a 1920-as években létesítették, de a tenyésztés igazi fellendülése 1957-től indult meg, a mai tórendszert a 60-as években alakították ki.

Főszereplő téli pompában

A Felső-tó fölött, az út túloldalán fakadó Szikla-forrás a Szalajka-forrás mellett a patak másik fő vízadója, és jó híréhez hűen most is aktív volt. A forrás egy 3–4 m-es szakaszon járható barlangjáraton át tört a felszínre, vízhozama akár a percenkénti 10 000 litert is elérheti, de csapadékszegény időszakokban hónapokra el is apadhat.

A Szikla-forrás most is bő vízzel tört a felszínre

7 / 12

Fotó: Tóth Judit

A forrás közelében, a Horotna-völgyben találjuk a Szabadtéri Erdei Múzeumot, amelyet mindenképpen meg szerettem volna nézni, de már nagyon vártam, hogy láthassam végre a Fátyol-vízesést, így először inkább odamentem.

Nem véletlen, hogy ez az ország egyik legismertebb természeti látnivalója. Úgy, ahogy van, gyönyörű, ez nem is kérdés, de számomra talán ilyenkor, a hó ölelésében a legszebb. A 17-18 mésztufalépcsőből álló vízesés egyébként nevét a víz körül látható, fátyolszerű vízpermetről kaphatta.

A Fátyol-vízesés. Nem véletlenül népszerű

8 / 12

Fotó: Tóth Judit

A vízesés felett, a Gloriette-tisztáson is körülnéztem még. Itt van most a kisvasút végállomása, de régen itt álltak Szalajka falu házai, majd később a Pallavicini család vadászháza és egy kis pavilon, gloriette. Innen idő hiányában nem tudtam már továbbmenni, visszafordultam, és a Szabadtéri Erdei Múzeum felé vettem az irányt.

A kisvasút végállomása a Gloriette-tisztáson

9 / 12

Fotó: Tóth Judit

A régi erdei mesterségeket bemutató, szabadtéri kiállításon hosszan el lehet időzni, bár a táblák információban bővelkedő, hosszú szövegeit nem biztos, hogy mindenki végigolvassa, főleg ilyenkor télen. Pedig nagyon sok érdekességet megtudhatunk arról, hogy milyen munkákat végeztek egykor az erdőkben.

Olvashatunk többek között az üveg- és vashutákról, a gyantatermelésről, a hamuzsírfőzésről vagy a cserzőanyagokról, de azt is megtudhatjuk, hol laktak, mit ettek és mit ittak az erdőmunkások. Elterjedt volt például az édes nedvű fák – mint a nyír vagy a szil – tavaszi megcsapolása. Az édes nedvet üdítő italként itták, de úgy tartották, hogy tüdőbaj ellen is hatásos. Volt is kereslet iránta, a nyírvizet a közeli nagyvárosok piacain hordókban árulták.

Nemcsak olvashatunk a régi idők erdei mesterségeiről, de láthatunk is néhány korabeli és rekonstruált ipartörténeti emléket

10 / 12

Fotó: Tóth Judit

Jó lett volna még maradni, de Szilvásváradon is szerettem volna néhány látnivalót felkeresni, és még mindig túl korán sötétedik. Persze hiába is akartam sietni a visszaúton, ugyanolyan lassú voltam, mint odafelé. Nem tudtam betelni ezzel a téli mesevilággal.

A cikk 2022 februárjában jelent meg.