Kéktúra blog

Barangolás a legendás kék jelzésen

Szerző:
2015. november 30.

Az Ablánci malomcsárdától Szelestéig

Egy vadászlesen ülve nézni, hogyan nő a fű - nincs is ennél pihentetőbb dolog a világon. Csak be ne tévedjünk a Bárnevolna majorba.

Mivel szállást a környéken csak Bükfürdőn találtam, onnan kellett visszatalálnom az elhagyott kék jelzésre. Az éjszakát egy háromcsillagosként kategorizált, részben felújított, de még mindig nem elég jó apartmanhotelben töltöttem, és sajnos úgy döntöttem, hogy reggelit is kérek. Meglehetősen híg kávéval öblítettem le a Metro áruházak legolcsóbb felvágottait és sajtjait, majd esőkabátot húzva, esernyő alatt elindultam. A csapadék sose tántorítson el, kedves túrázó: eddig még minden eső elállt, csak idő kérdése. Busszal bejutottam Bük közepéig, onnan az út mentén gyalogoltam vissza a kék jelzésig.


Az Ablánci csárdánál már előző nap bélyegeztem, utána még legyalogoltam azt a kábé fél-egy kilométeres szakaszt is, ami után a jelzés megindul a „hegynek”, itt:

 

 

Azt nem igazán értem, hogy miért kell a kék jelzést egy aszfaltútra kiterelve vezetni. Ha már felújították az elmúlt években, nem lehetett volna ennek a rövid szakasznak egy fák között vezető ösvényt vágni?

 

Az út emelkedővel indul, de csak az első száz méteren meredek, utána ellaposodik. Először szép erdőbe, majd irtások mellé értem. Egy kis alagúton átkeltem a vasúti pálya alatt:

 


Eszünkbe ne jusson itt a síneken bóklászni, a felújított pályán az új vonatok olyan sebességgel jönnek, hogy mire meghallod, már nincs elég időd elmenni az útból. Ahogy átérünk a vasúti alagúton, figyelni kell a jelzéseket. Hamarosan vissza kell bújni a fák közé. Ha a földek mellett maradunk, még a végén a Bárnevolna major felé tévelyedünk el. Egy ideig a sínekkel párhuzamos az út, utána elkanyarodik. Valamikor itt volt a kb. 2 kilométerrel arrébb található Gór falu vasútállomása. 1978 óta nem állnak meg itt a vonatok. A nyolcvanas évek elején még turistaházként funkcionált a kis épület, amelyet a 90-es években aztán elbontottak, és a legutóbbi vasúti felújítás óta már semmi nyoma nincs.


Ezután az út elkanyarodik a vasúti pályától, és rövidebb-hosszabb egyenes szakaszok követik egymást.

 


A Mária-út egy idő után elbúcsúzik a kék jelzéstől, nem tér be Szelestére. Pedig Szeleste nem egy megátalkodottan protestáns falu, két római katolikus temploma is van.

 

Itt válik el a Mária-út a kék jelzéstől. A K jelzés halad tovább egyenesen (a képen balról jobbra)

 

Egy irtásnál megláttam, hogy kicsit arrébb van egy vadászles. Immár hagyománnyá nemesedett bennem, hogy dél körül esedékes szendvicsemet egy vadászlesen költöm el, ez alkalommal is így tettem. Így közben alkalma nyílik az embernek egy kicsit egy helyben ülni, lábat lógatni, enni, tücsökciripelést hallgatni, és egy magaslatról nézni, hogyan nő a fű. Időnként ilyet is érdemes csinálni.


Aztán visszatértem a kékre. Hamarosan véget ért a hosszú, egyenes erdészeti út, és valódi erdei úton mehettem tovább. Az eső már régen elállt. Egyes rövid szakaszokon elképesztően sűrű lett a növényzet. Több helyen is tapasztaltam már, hogy úgy vezetik el a kéktúra útvonalát, hogy a két szántóföld közötti 20 méteres sáv közepén vágnak egy kis ösvényt. De nagyobb fák híján ezt a területet a bokrok, a vadhajtások, a szeder és a csalán lepik el, így nem nagy élmény az ilyen szakaszokon átkelni:

 

Elkélne errefelé egy machetés cserkészosztag


Ám üsse kavics, ezen is túljutottam. Cserébe legalább találni a bokrok között szedret és fosókaszilvát, lehet egy kicsit kajálni is útközben. Utána azért valódi erdei út is jött.


Aztán egyszer csak kiértem a fák közül, és ott volt Szeleste felső vége. És egy vidáman farokcsóváló és ugató kiskutyával is találkoztam. Próbáltam lekenyerezni egy szelet szalámival, amit boldogan meg is evett, de pár lépéssel később már a bokámat próbálta meg elcsípni a kis pimasz.
Az első teleknél az út jobbra fordul, hamarosan elérjük a felsőszelestei Szent József-templomot. A kertjében vannak padok, a templom kapujánál pedig kint van a templom története is. Egy tipp: ha a lenti oldalon kijövünk a templomkertből, érdemes bekukkantani a szemközti kapun is, a helyi gazda szépen rendbe szedte a házát, kertjét.

 


A falu főutcáján sétáltam tovább lefelé. Ha nem pont augusztus 20-án jártam volna erre, akkor nyitva lehetett volna két kocsma, posta, orvosi rendelő, minden.


Érdemes betérni az ingyenesen látogatható Szelestei Arborétumba is, ez a falu fő látványossága. Lent szépen rendezett, szabályos ágyások között sétálhatunk, balra fent kastélyszállót találunk.

 

 

 

A szelestei arborétum

„A Szelestei Arborétum több szempontból is rendhagyó. Gróf Festetich Andor alapította 1873-ban ezt a felemelően szép, ligetes és szabad területeket, valamint sűrűbb erdei részleteket egyaránt tartalmazó, az angol tájkertépítési hagyományokat követő parkot. Festetich után Baich Mihály lett a park tulajdonosa és igazi gazdája. Az arborétumban több fajból álló fenyvescsoportok, tiszafasorral szegélyezett utak, szelídgesztenye-liget, borostyánnal átszőtt szépséges erdőrészletek pihentetik a látogatók lelkét. A területen, az évelőkertben, több ritka, védett és szép lágyszárú is él, például kockásliliom, királyné gyertyája stb. Rendhagyó az is, hogy az arborétum kialakítása óta nyitva áll a látogatók előtt. Nyitvatartás: egész évben látogatható, s a belépés ingyenes.” (Forrás: szeleste.hu)

 

 

Az alsószelestei kastély
„Az alsószelestei kastélyt 1855-ben szentgyörgyi Horváth Ádám építtette, angol-gót stílusban, Baich Mihály cottage stílusúnak vélte. 1871-ben gróf Festetich Andor kezdte meg a kert alapjainak lerakását - a gróf az első Wekerle-kormány, majd a Bánffy-kormány földművelésügyi minisztere volt. 1910-ben báró Baich Mihály kezébe került a birtok, a park a lelkes hozzáértő és tervező báró keze nyomán Szeleste jelképévé vált. A park megmenekült a háborús pusztítástól, 1952-től országosan védett kategóriájú.” (Forrás: szeleste.hu )
 

 

 

Én az Anna vendégházban szálltam meg. Nagyon kedves vendéglátást, tiszta szobát és jó kajákat találtam, ajánlom akár 10 fő körüli társaságoknak is.


Képek és szöveg: Papp Géza - kektura.blog.hu
 

 

 

 

Kerkakutastól Zalalövőig

Kerkakutastól Zalalövőig

2022.05.30.

Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.

→ Tovább
Velemértől Kerkakutasig

Velemértől Kerkakutasig

2022.05.25.

Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.

→ Tovább