Pezsgő, turistákkal teli mediterrán kisváros, ingyenes strandokkal, kristálytiszta tengervízzel, vitorlásokkal – ez Makarska, Horvátország egyik legnépszerűbb üdülővárosa. Különlegességét a többi nyaralóhelyhez képest az adja, hogy mintegy három kilométerre a parttól hatalmas, kopár sziklafalak szöknek fel 1500 méter magasba, grandiózus kulisszát szolgáltatva a városnak.

A 25 kilométeren át a tengerpart mellett húzódó magas sziklafal a Biokovo nevű hegységhez tartozik. A Biokovo egy pompás, kiterjesztett szárnyú sasnak tűnik a tengerről a helyiek szerint, ami kőszárnyaival oltalmazza az időjárás viszontagságaitól Makarskát, az ország egyik legmelegebb helységét.

Az, hogy milyen ez a bizarr sziklavilág, és milyen mozogni benne, túravideónkból kiderül:

Ez a holdbéli táj a tenger felől teljesen láthatatlan marad, és csak akkor lehet megismerni, ha felmegyünk rá. Pontosan ezt tesszük, mert a hullámzó tengert bárhol meg lehet nézni, de ilyen, mészkőbe dermedt sziklahullámzást nagyon kevés helyen látni a Földön. A fennsíkra fel lehet jutni kerékpárral, motorral és autóval is, de igazán megismerni csak gyalog, túrázva lehet.

Az élet úgy hozta, hogy hármunknak a Horvát Turisztikai Közösség és a Horvát Hegymászó Szövetség helyi szakosztályának vendégeként van szerencsénk néhány napot a fennsíkon tölteni. Antišával, a Szövetség helyi elnökével igazi old school módon vásárolunk be a túrára egy boltban: mindenki hátizsákjába két kilós kenyér és egy rakat fémkonzerv kerül, másfél liter víz társaságában, alig tudjuk lezárni. Mivel előző nap este említettem, hogy kedvencem a burek, egy pékségben kapok belőle egy jó nagy, zsíros, sajtos példányt, az is van vagy fél kilós. Bármi is legyen odafönt, éhen nem fogunk halni, állapítom meg.

1 / 2

Fotó: Trenczer Vilmos

Eredeti tervem szerint észak-nyugat felől, Bast faluból kapaszkodnánk fel a fennsíkra, de Antiša azt mondja, hogy túl hosszú az út, és nagy eső várható, inkább menjünk fel kocsival a fennsíkra a Vošac menedékházig, és onnan gyalogoljunk át a másikig, a Lokvához, aztán majd meglátjuk. Így is történik. A menedékház (teljes nevén Planinarski dom 'Toni Roso' Vošac) nem üres, amikor odaérünk, ketten aludtak benne, épp reggeli készül. A kis kőház a Vošac 1421 méteres kopár tetején áll. Mivel ez a csúcs van szinte a legközelebb légvonalban a tengerhez, a teraszról nagyszerű kilátás nyílik a nagy víz és a szigetek irányába. A házikó a második világháború után épült katonai célokra, aztán évtizedeken át pusztult, míg a hegymászó egyesület tagjai fel nem újították. Két hálószoba, étkező, tároló, WC, villany és két ciszterna található benne ivóvízzel. Nevét egy fiatal alpinista után kapta, aki az Alpokban halt meg.

Kapcsolódó cikkek

Sivatagi túra a berber sziklavárosokból a Star Wars-univerzumba

Tovább

Budapest rejtett ösvényein: a Sas-út

Tovább

A fennsíkon még három menedékház található. Az egyik egészen közel áll, nemsokára el is megyünk mellette. A Planinarski dom pod Vošcom (Menedékház a Vošac alatt) most még nincs nyitva, épp felújítják, de már az ősszel meg lehet szállni benne. A biokovói túrázás népszerűvé válását jelzi, hogy itt már ötvenen is meg tudnak majd szállni, valamint étel és ital is kapható majd benne.

Antiša ki akar tenni magáért, ezért egy szakaszon nem a kijelölt úton visz, hanem a tenger felé eső sziklaperemen. Elvileg itt sem lehet eltévedni, hiszen balra a tenger, jobbra a fennsík, de a sok kis bukkanón, mini völgytölcsérben hamar elkavarodhat bárki. Az ormokon tényleg olyan érzésem van, mintha egy gigantikus sziklasas fején állnék: kétoldalt a két hatalmas sziklafal a kiterjesztett szárny, a menetszélről a tenger felől érkező friss levegő gondoskodik, és előttem a hatalmas űr, a tenger 1500 méter magasból.

2 / 2

Fotó: Trenczer Vilmos

Délkelet felől mogorva, szürkésfekete felhőzet közeledik távolról dörögve. Jobbnak látjuk beljebb menni a kitett sziklaperemről, nehogy nyakon csapjon egy kósza villám. A Vošac és a Lokva menedékházat összekötő jelölt út sokkal jobban járható, mint a sziklaperem zergékre szabott kövei, de azért a magyar Kéktúránál még mindig jóval kövesebb, bokatörőbb.

Sajnos az esőt nem sikerül megúsznunk, az utolsó fél órában közepesen áztató zuhanyt kapunk a nyakunkba. Így érünk a következő menedékházhoz, név szerint a Planinarska kuća „Slobodan Ravlić” na Lokvi-hoz. A hegymászó klub a tenyerén hordoz minket úgy látszik, mert egyik tagjuk, Mahmut „véletlenül” már a házban vár minket, Boa nevű kutyájának társaságában. A kályha begyújtva, a főzőn marhapörkölt rotyog, és még egy kis orahovac (barnás színű diólikőr) is akad. Gyorsan el is felejtjük a zivatart.

Ha kíváncsi vagy a teljes cikkre, olvasd el a Telex.hu-n!