Az upponyi sziklabércek legszebb ajándéka
A Kárpátok elvesztett hegyeinek zord hangulatát idéző Upponyi-szoros, a pazar panorámát nyújtó Kalica-tető, a mesebeli nyugalmat árasztó Lázbérci-tó, az Árpád-kori Dedevár, és a ritkán járt, titokzatos Eszkála-tető felkeresése önmagában is felejthetetlen élményt nyújt az Upponyi-hegységet felkereső kirándulóknak. Egy szép téli napon ráadásként még egy igazán különleges ajándékot is kaptam ettől a kissé elfeledett, ámde csodaszép hegyvidéktől.
A hatalmas hegyek ölelésében megbújó aprócska zsákfalu, Uppony utcáira bágyadtan kukucskáltak be az ébredező téli nap első sugarai. A falu közepén kialakított, jókora füves teret még a környező magaslatok árnyéka borította, de távolabb az Upponyi-hegység lankáit már aranysárga köntösbe öltöztették a kíváncsi napsugarak.
Uppony központjában egy szépen kialakított turistapihenő és egy focipálya is található
Talán bejön az a pár órás jó idő, amit mára jósoltak, és tudok egy-két használható fotót csinálni a környező hegyekről, gondoltam magamban, amikor nekivágtam rövidke, ám annál több látnivalóval kecsegtető túrámnak.
Upponyt két túramozgalom is érinti, az Országos Kéktúra mellett a regionális értékeket bemutató Kohász Kéktúra útvonala is átszeli a falu utcácskáit. Ez utóbbit éppen fél évszázada festették fel, a kerek évforduló kapcsán szerettem volna pár jó képet készíteni erről a csodaszép tájról, a kohász túra itteni útvonaláról.
Az Upponyi pincesor és a kis katolikus templom
Az Upponyi-szoros sziklaszirtjei közül a legszebb kilátása kétségtelenül a jellegzetes, évszázados fakereszt által őrzött Kalica-tetőnek van. Látván a szikrázó délelőtti napsütést, ezt a meredeken leszakadó, pazar formájú sziklaalakzatot vettem célba elsőként a kék háromszög jelzésen. Gyönyörű szálfabükkösben, ám az elmúlt idők esőzései miatt cuppogós, vendégmarasztaló sárban caplattam felfelé. Az ezüstösen csillogó bükkerdő előbb tölgyesre, majd erdőhatárt érve bozótos cserjésre váltott. A csúcs közelében aztán ez is eltűnt, egyszerre csak kinyílt a táj, „szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik...”
Az Upponyi-szoros katlanjára az Eszkála-tető hatalmas tömbjének sötét árnyéka borult, melyhez a napsütötte Kalica-tető és az Upponyi-hegység távolban aranyló lankái adtak csodálatos kontrasztot
A reformáció elterjedésének határát jelző fakereszt feletti szirtről elképesztően pazar panoráma tárul a szemünk elé! Az Upponyi-szoros katlanjára az Eszkála-tető hatalmas tömbjének sötét árnyéka borult, melyhez a napsütötte Kalica-tető és az Upponyi-hegység távolban aranyló lankái adtak csodálatos kontrasztot. Percekig gyönyörködtem a látványban, majd kissé lejjebb ereszkedve egyre újabb perspektívákból nyílt szebbnél szebb kilátás az Upponyi-völgyre, a szorosra, és a háttérben hullámzó tájra. Az ország egyik legszebb vidéke ez, mégis oly kevesen ismerik nagyszerű bérceit, vadregényes völgyeit, pedig alig negyedórányi autóútra fekszik a népszerű üdülőhelytől, Szilvásváradtól.
Uppony utcáira még az Eszkála-tető hatalmas tömbje vetett árnyékot, de kissé távolabb, az Upponyi-hegység lankáit már aranysárga köntösbe öltöztették a kíváncsi napsugarak
A Lázbérci-tó csillogó víztükrét csak a totálisan szembe sütő nap miatt nem tudtam használható módon lefotózni, ehhez egy naplemente talán alkalmasabb időpont lehet.
Egy jó félórás bámészkodást követően megkezdtem az ereszkedést ugyanazon az ösvényen, amelyen felfelé is jöttem. A kék háromszög jelzésen az Upponyi-szoros felé baktatva félúton egy nagyjából tízperces kitérő csalogatott az Árpád-kori eredettel bíró, gyakorlatilag szinte ismeretlen Dedevár csekély romjaihoz.
Az Árpád-kori eredetű Dedevár csekélyke romjai
A Fekete-hegy legnyugatibb nyúlványán egy derékig érő falcsonk, egy mély árok, és néhány kósza falmaradvány emlékeztet arra, hogy egykoron itt vár állott. Dedevár nem volt nagy erőd, inkább csak egy fallal körülvett őrtorony lehetett, melyből remek kilátás nyílott a völgyben, közel ötven méteres mélységben kanyargó útra.
A Dédestapolcsány-Uppony autóút kicsiny hazánk talán legszebb országútja lenne, ha 1968-ban a Lázbérci-víztározó feltöltésekor nem árasztották volna el vízzel egy jó másfél kilométeres szakaszát
A várromtól széles szekérúton, gyors ereszkedéssel értem el az egykori upponyi országutat, melyen ma az Országos Kéktúra és a Kohászok Útjának jelzése halad. A Dédestapolcsány-Uppony autóút kicsiny hazánk talán legszebb országútja lenne, ha 1968-ban a Lázbérci-víztározó feltöltésekor nem árasztották volna el vízzel egy jó másfél kilométeres szakaszát. Így viszont csupán gyalogosan vagy kerékpárral élvezhetjük a Kárpát-koszorú magashegységi hangulatát idéző Upponyi-szoros magával ragadó, lenyűgöző sziklabérceit, de azt hiszem, jól is van ez így. Az aszfalton elterülni, és gyönyörködni a látványban csak azért nem tanácsos, mert picit fentebb, a hegyoldalban kipótolták az elárasztott szakaszt, így olykor-olykor azért előfordul egy-egy nemzeti parkos, vagy éppen helybéli illetőségű autó is az egyébként sorompóval lezárt, keskeny erdészeti úton.
Üzenet a múltból, avagy soha ne add fel
A több mint fél évszázados Kohászok útjának jelzéseit ötven esztendővel ezelőtt eredetileg csinos kis fémtáblákra festették, melyeket az erdészet később, pár év múlva valamilyen okból leszedetett. Évek óta több tucatnyi Kohász kéktúrán és több száz kilométeren keresztül folyamatosan lestem az öregebb fákat, hátha rábukkanok még egy ilyen kis táblára. Szinte rögeszmémmé vált ennek a kis relikviának a keresése. Bejártam többször is minden mai és régebbi, már régen megszűnt kohász útvonalat. Egyszer egy barátom azt mondta erre, hogy egy „tűt keresel a szénakazalban, amelyet néha el is hordanak”, utalva ezzel a fakivágásokra is. Valljuk be, tényleg reménytelen dolog volt ez. Mostanáig.
Kék háromszög jelzés az Eszkála-tetőn
Uppony kedves kis mellékutcáin, a kék háromszög jelzésen vágtam neki az ország egyik legkeményebb emelkedőjének, az Eszkála-tetőre tartó keskeny, sziklás ösvénynek, amely nagyjából hétszáz méter hosszan kanyarogva közel kétszáz méteres szintemelkedést produkál. Olyan ez, mintha hatszor másznánk fel egy tízemeletes ház lépcsőin egymás után. Ezt a tüdőszaggató emelkedőt önmagában csak a szép kilátásért nem vállaltam volna be, volt még egy másik célom is. A Kohászok útja régebben errefelé, az Eszkála-tetőn át vezetett Upponyba, még egy fatörzsre írt kóddal ellátott bélyegzőhelye is volt fent a csúcson, ennek az útnak egy szakaszát szerettem volna felfedezni. Kis fémtáblában ennyi év keresgélés után már nem is reménykedtem, ezzel már nem számoltam.
Kilátás az Eszkála-tetőről a Lázbérci-víztározóra
A Lázbérci-víztározóra nyíló pazar kilátást sokáig csodáltam, majd elkezdtem nézegetni a régi jelzéseket. A Kohász út megkopott szignói mellett a közelmúltban felfestett, ám ugyanolyan kopott jelzésekkel bíró Szalamandra tanösvényt is felfedeztem, ám pár lépés után összezárt az erdő, se ösvény, se jelzések.
Percekig tébláboltam a bozótosban, a vaddisznók által totálisan összetúrt hegytetőn, mikor egyszer csak a lábam elé pillantva megláttam azt, amit évek óta kerestem, annyi túrán és oly sok kilométeren át, szinte reménytelenül: egy mások számára értéktelen, de nekem ott és akkor kincset érő eredeti kis „Kohász Út” feliratú táblácskát!
Nem tudom már, meddig ültem ott hitetlenkedve, mosolyogva, nem is bírtam egyedül elviselni az élményt, barátomnak elküldtem egy fotót a tábláról, egy rövidke üzenettel: „a tű a szénakazalból, amit olykor elhordanak”.
Mielőtt visszaindultam volna Uppony felé, a vaddisznóknak még megköszöntem magamban a szorgos turkálást, mert szemlátomást ők túrták ki az évtizedekkel ezelőtt letépett és elhajított kis relikviát, különben soha nem találtam volna meg.
Az évek óta reménytelenül keresgélt kis fémtábla egyszer csak ott hevert a lábaim előtt, az avarban
Uppony kicsiny központjába, a focipályánál várakozó autómhoz visszaérve jókedvűen szemléltem a falut körülvevő gyönyörű hegykoszorút. Mögöttem az Eszkála, mellettem a Kalica-tető, jobbra a Háromkő, szemben az alkonyba hajló bágyadt téli napfény aranyló sugarai a híres upponyi pincesort és a kis templomot megvilágítva adnak pazar hátteret. Ezen a szép téli napon a legszebb ajándékot azonban mégsem ettől a gyönyörű tájtól, hanem a régmúltból, néhány szorgos vadmalac közbenjárásának köszönhetően kaptam, amely pontot tett egy jó pár évvel ezelőtt kezdődött, és több száz kilométeren át tartó történet végére.
A cikk 2020 januárjában jelent meg először.
upponyi-szoros / kohászok útja / kalica-tető / dedevár / eszkála-tető / lázbérci-tó / insta_linkinbio
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
