Az utasteret kellemes meleg járta át, a szélvédőn ritmusosan integettek a vízfüggönyt hessegető törlőlapátok, s a reggeli nyirkos szürkeségébe utat vágó reflektorok nyílegyenesen vezettek a Bakony irányába. Nem volt kérdés, hogy ezt akarjuk – dacolni az elemekkel –, de valamiféle udvariasságtól vezérelve vagy inkább közhelyes tréfálkozásból mégis rákérdeztem útitársamnál: biztosan nem zavarják-e az általános vélekedés szerint természetjárásra egyáltalán nem alkalmas körülmények? Ahogy kimondtam, már meg is bántam az ostoba szavakat, hiszen már jó ideje úton voltunk és addig jó hangulatban suhantak a kilométerek, hát miért is akarnám elbizonytalanítani azt, aki látszólag teljesen elszánt? Talán azért, mert valahol mélyen még mindig kételkedtem abban, hogy rajtam kívül akad olyan, akit nem zavar, ha az arcába vág a havas eső, bokáig jár a sárban és csúszós hegyoldalakon és sziklákon kell manővereznie.

Így festett Csesznek, háttérben a híres várral. Sokaknak tán siralmasnak hat, nekem izgalmas az elemek által tépázott táj

1 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Egyesek gondolhatnák, hogy ez valamiféle perverzió, pedig szó sincs arról, hogy direkt „ramaty” időben szeretek kimozdulni, valamiféle heroikus túlélőtúrán bizonyítani a férfiasságom, keresve az alkalmat, hol és mikor ázhatok szét és fagyhatok át. Nem, nem vagyok őrült, sem Bear Grylls. A motivációm csupán a természet szeretete, mert a táj ilyenkor, télvíz idején is lenyűgöző, és talán még izgalmasabb látványt és élményt tartogat, mint ideálisabb körülmények között. A dolog egyszerű: csak kell néhány jó cucc, és akkor nem lesz nyűg a terepezés!

Jó felszereléssel nem lehet gond a terepezés

12 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Bevettük magunkat a Kő-árokba

Gáborral, mint valami űrhajósok, úgy szálltunk ki Cseszneken a járműből. A parkoló tócsakrátereivel szemben a vízhatlan lábbelink, a zuhogó eső ellen a poncsó vagy esőkabát jelentette a szkafandert. Szürke és barátságtalan környezetebe érkeztünk, ahol közel és távol csak mi jártunk-keltünk. Számomra már ettől is egyedi az élmény: csak a miénk a táj, az erdő, nem kell osztozkodnunk senkivel, körülvehet minket a letisztultság és a csend.

Némi aszfalton trappolást követően megkezdtük a sárdagasztást, majd a kihalt, csupasz és nyirkos erdőtáj egyre szűkülő sziklafalakkal vett minket körbe. Bevettük magunkat a Kő-árok általunk még eddig nem látott, ám híres sziklaszurdokjába, ami a Bakony egyik legszebbje. Régóta el akartam ide jutni, tömegek nélkül felfedezni pompás szikláit, sokmillió éves élőlények nyomait kutatni, ami ez alkalommal a természeti hatások következtében még egyedibb élményként vált valóra.

A fák törzseire látványos mintákat festett a víz

10 / 27

Fotó: Lánczi Péter

A turistautak patakká változtak

7 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Ahová csak léptünk, sár, csúszós kövek, megáradt patakok, mindenről csöpögő nedvesség vett körül. A kapucni menedékéből szemlélve ez mégsem hatott ránk kellemetlenül. Számomra a természeti elemek inkább felvillanyozó élményként hatnak, ahol az érzékek kiélesednek, és sokkal több részletet fedeznek fel a tájból. Hogy Gábor miként viszonyult hosszú, vizsgálódó megállóimhoz, azt pontosan nem tudhatom. Többször is elnézést kértem, amiért be kellett várnia, de úgy hiszem, ez az elvarázsolt hangulatú közeg, és persze a pompás szikladíszlet őt is magával ragadta.

A Kő-árok sziklapárkányai kiváló menedéket adnak

15 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Amikor azt hittük, hogy már nem fokozódhat a eső, akkor kezdett csak igazán ostromolni minket az ég. Ekkor jött el az ideje egy kis pihenésnek, reggelizésnek, amit egy kényelmes sziklapárkány védelmében ejtettünk meg. Innen körbetekintve még meghittebb volt az élmény, még szebbnek hatott az alvó téli erdő, amit a lezúduló csapadék különféle robajjal ébresztgetett, holott az előrejelzések szerint az igazi fagy még csak most fog beköszönteni.

Ebben a kis faházikóban is jólesett szünetet tartani

14 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Kiérve a Kő-árok sziklás völgyszorosából, a László-forrás közelében egy újabb menedékre leltünk egy klasszikus kis háromszög alakú faházikóban. Bezavart minket ide az eső és a szél, máskülönben nem állunk volna meg. Azért a folyamatos ázásban is jó néha szünetet tartani, bármennyire is „zavartalannak” mondott a mi kis körtúránk. Megbeszéltük az élményt, hogy túránk fő attrakciója még csak ezután fog következni, ami még érdekesebbnek, még vadregényesebbnek fog hatni az esőben, havas esőben. Az Ördög-árok sziklakatlanjához viszont még a Kő-hegy irtásos, saras és fák között vezető, kényelmes, murvás erdei útjait kellett lejárnunk.

Az Ördög-árok sziklakertjében kanyarog a piros út

16 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Az Ördög-árok katlanjában

Az Ördög-árok is a Bakony legszuperebb és legnépszerűbb sziklás helyszínei közé tartozik. A terep nehézsége némileg megszűri az idelátogató turistákat, de ezzel együtt is forgalmas kirándulóhelyről beszélhetünk, ami Csesznekről, Bakonyoszlopról vagy Dudarról egyaránt nincs túl messze. Mi először jártunk benne, és már az elején lenyűgözött minket a víz által régóta mélyített sziklaszoros, amiben a piros turistaút végigkanyarog.

Helyenként mászókázni is kell

19 / 27

Fotó: Lánczi Péter

A hatalmas sziklákkal, meredek partfalakkal szegélyezett völgyszoros kétségtelenül fantasztikus látványt tár elénk. A megáradt patak, a csúszós terep csak fokozta bennünk a kalandos felfedezőhangulatot, ami valamelyest felidézte bennem gyerekkorom Rám-szakadékos emlékeit. Kissrácként imádtam a láncos, vízeséses mászókázást, a patakban derékig gázolást, és mindent, amit egy ilyen szurdok tartogathat. Édesanyám – aki tudta, hogy ez a fajta kaland leginkább tavasszal vagy ősszel élhető át – mindig gondoskodott a váltás ruháról és persze arról is, hogy ha már lila volt a szám, kiparancsoljon a patakból. Ezeknek az élményeknek köszönhetem, hogy ma sem riadok vissza az esőtől vagy a fagytól, de ugyanakkor vigyázok is magamra. Ez alkalommal se volt ez másként. Kétszer is meggondoltuk, hogy felmásszunk-e a meredek és kicsúszós hegyoldalban a sűrű-hegyi Ördög-likhoz, amit pokol tornácaként is emlegetnek a helyiek.

Meredek és csúszós hegyoldalban találjuk a sűrű-hegyi Ördög-likat

21 / 27

Fotó: Lánczi Péter

A Sűrű-hegy mészkőtömbjébe vágódott, szeszélyesen kanyargó, vad, hegyi patak által mélyített szurdokról joggal hihették a régiek, hogy az a pokolba vezet. Az itt található, félelmetes barlangnyílás pedig hova nyílna, ha nem magába az ördög otthonába? Mi csupán az előterébe merészkedtünk be az eső elől, és hogy a bejárat falain egykori sekélytengerben élt óriás egysejtűek mészvázait keressük. Sokkal beljebb egyébként sem tudtunk volna bemenni, hiszen a 12 méter mély és 168 méter összhosszúságú járatrendszer természeti értékeit rács védi. Geológiai érdekességein túl az Ördög-lik denevérpopulációja is jelentős, tehát hangoskodással vagy lámpafénnyel semmiképp se zavarjuk téli nyugalmukat.

Az Ördög-gáton vaslépcsőkön és láncokon is átkelhetünk

22 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Kapcsolódó cikkek

A Bakony leghíresebb sziklaüregénél jártunk

Tovább

Bakonyi barlangos túra, ahol a feneketlen Ördög-likba is beleshetünk

Tovább

Az Ördög-gát sziklakertjében

A völgyszurdok leglátványosabb, egyben legizgalmasabb szakasza az Ördög-gát. Hatalmas, a patakot gátként torlaszoló szikláin mászókázhatunk is a láncok és vasak segítségével, de bevallom, mi a megáradt patak és a csúszásveszély miatt gyáván kitértünk a sziklatömböt megkerülő turistaúton. Ezzel együtt sem maradtunk le a fenséges látványról. Alulról közelítettük meg az Ördög-gátat, aminek óriási és festői sziklakertjében akár több órát is eltöltene az ember nézelődéssel. Még táborozásra is alkalmas ez a romantikus helyszín, amit néhány tűzrakóhely nyoma is bizonyít. Szerencsére szemetet, illetve egyéb nem odaillőt nem fedeztünk fel az egyébként sűrűn látogatott helyszínen.

Az Ördög-gát hatalmas sziklatömbje

24 / 27

Fotó: Lánczi Péter

Továbbra is sziklák és patakátkelések váltakozásában haladtunk a völgy mélyén északi irányban. Gáborral megbeszéltük, hogy jókor voltunk jó helyen, hiszen az ilyen fantasztikus helyszíneknek, mint az Ördög-gát, a csapadékos időjárás áll a legjobban. Mire kiértünk a szurdokból, kezdtünk eltelni az élménnyel. Kezeink elkezdtek fázni, a nyirkosság pedig észrevétlenül bekúszott az esőkabátok alá. Gyorsabb léptekkel kimelegítettük magunkat, és a piros jeleket követve a Töbör-hegy oldalában haladtunk cseszneki kiindulópontunk felé. Utolsó kilométerünket nyílt terepen tettük meg, amit a kabátunkon kopogó jégeső kísért, majd mire a biztonságot jelentő autóhoz értünk, már hatalmas pelyhekben esett a hó. A táj még nem hasonlított a Delta című műsor főcíméhez, de mi már kezdtük magunkat úgy érezni, mint a benne szereplő havat törő kutatók. Végül is ettől szép csak igazán a természetjárás.

A cikk először 2021 februárjában jelent meg.