Először kavicsos, köves úton kell haladni, felérve pedig balra térni, a puszta gazdasági épületei felé. Innen szinte végig kopár fennsíkon megy az út (legalábbis a Gúttamási előtti aszfaltútig), úgyhogy nyáron akkor jársz jól, ha korán indulsz, vagy ha felhősebb napon fordulsz meg erre. Tíz után nekem már nagyon tikkasztó volt a kánikula, bár fotózni remekül lehetett.

1 / 6

A jelzéseket fokozottan kellett figyelnem, mivel sok a kis ösvény, szekérút, de ritkább a jelzés. A száraz fűben, csenevész bokrok között nehéz jelfestésre alkalmas követ, fát találni. A puszta épületei után két szomszédos dombról is remek kilátás nyílik, először a (részben romos) gazdasági épületek, később az Isztimér-Gúttamási vonal irányába. Sőt, egy kicsit letérve az útról, még Tapolca felé is van kilátás.
Két helyen ki lehet térni 20-30 métert egy-egy nagyobb „gödör”, sziklafal kedvéért: az első inkább valami meddőhányónak tűnt, a második gyönyörű sziklafalas.

2 / 6

Felfelé menetben figyelni kell az Y-elágazásra, ezt nehéz meglátni, de itt kell jobbra, hegynek fel kitérni. Felérve az emelkedős részek tetejére, egy idő után padok következtek, de ezek kint vannak a tűző napon, így nem ültem le.

Ezután már ereszkedik az út. Lejjebb érve egy keskeny autóút jön, ne ezt kövesd, hanem balra kanyarodva menj be a fák közé.

Az országútra leérve először jobbra, majd úgy 150-200 méter után balra kell letérni. A sorompó alatt átbújva folytatódik az út. Idővel megjelenik a piros jelzés is egy kisebb kereszteződésben, innen a kék és a piros együtt megy le egészen a tóhoz. A fák közül kiérve balra kell kanyarodni, erre figyelni kell, de amúgy errefelé már jól jelzett az út.

3 / 6

Az eleinte kopárabb, naposabb részt idővel erdősebb szakaszok váltották, benne egy jobbkanyarral, míg a nagyfeszültségű vezeték alatt elsétálva, majd egy-kettőt kanyarodva a következő aszfaltútnál el nem értem a víztárolót. Itt is vannak padok, de nem ültem le, csak lenéztem a partra, aztán vissza az aszfaltútra.
Innen az egyik gát zsilipje mellett átsétáltam, majd szűk ösvényre tértem rá a víz felett. Rozsdás korlát mentén, majd egy nagyobb ház (talán üdülő) előtt pár fokot lelépcsőzve, egy alsóbb ösvény vitt el az első házakhoz. Itt elvileg van egy kis kocsma, ennek a falán található a bélyegző.

Ezután balra kell letérni, és aszfaltutakon kanyarogni lefelé. Én az acél adótorony előtt kitértem jobbra a kék négyzet jelzésre. Ezen lehet besétálni a temető, majd egy nagy első világháborús emlékmű érintésével, a postánál jobbra kanyarodva a fehérvárcsurgói kastélyhoz.

4 / 6

A kastélyban az év minden napján tartanak vezetést, és az én kedvemért elindult aznap egy egyfős túra is, úgyhogy tényleg nagy dicséret jár a helyi csapatnak az odaadásért.

A látogatás után siettem vissza a toronyhoz. Onnan a víztároló gátján indult tovább az út, az egyik zsilip érintésével. A következő sorompónál le kell térni jobbra, és innen jön a legfeleslegesebb kitérők hosszú sora. A kék mehetne tovább a parton a tó, majd a patak felett a parkolóig, de nem. Ehelyett ez van most: először menj be a mezőgazdasági táblák közé (minek?), utána mássz fel egy meredek útvonalon a hétvégi házas telkek között.

Így felérsz egy olyan erdőhöz, ahol csak az első keresztútig van rendes út, utána egy meredek lejtőn, a fák kiirtása miatt a napon fogsz ereszkedni. Érdemi látnivaló nincs itt se, így érthetetlen, hogy ezt a hegyet minek kell megmászni. Amikor leérsz, a kék egy olyan helyen kanyarodik le balra, amit jó eséllyel észre sem veszel. Csak rájössz, hogy lejjebb már csupán a piros jelzés látható, így hát visszafordulsz. Ez a szűk út további kerülőkkel, fenyves-vegyes erdő szűk ösvényén visz el előbb újabb hétvégi házakig, majd vissza a fenyős ösvényre. A végén egy jó meredek úton leérsz, és hopp, már ott is van az aszfaltút, amire jobbra rátérve eljuthatsz a nagy parkolóig. Na, ez a szakasz a gát végétől a parkolóig egy felesleges kitérő szerintem úgy, ahogy van.

5 / 6

A parkolóban jobbra, a kis fakapun át mehetsz tovább. Széles út vezet a Millenniumi fa nevű helyhez, ahol vannak fedett padok és napközben büfé is. Ezután jön a túra egyik legszebb része, a Gaja-patak völgye. Ez az útszakasz valóban gyönyörű, szuper jó itt túrázni. A végén kifejezetten sajnáltam, hogy csak körülbelül másfél kilométer az út az Ádám-Éva fa maradványaitól a Varjúvárig. Ott figyelni kell, mert egy szűk lépcsőn visszafelé, hegynek felfelé indul tovább az út. Meredeken emelkedtem, de a végén nem bántam meg, mert fent egy kis kék háromszög jelzésnél, a Károly-kilátónál remek kilátás nyílt a völgyre.

6 / 6

Nemsokára már a sípálya meredekén ereszkedtem lefelé. A lábaim előtt hevert Bodajk. A sípálya alján van egy barna faház, ez a melegedő épülete, itt bélyegző is van, ne hagyjuk ki! Innen a kék mellé újra beér a piros jelzés, a kettő együtt hoz le a főútra. Itt jó nagy mázlim volt: megkérdeztem egy helyi srácot, hogy merre van buszmegálló Székesfehérvár felé. Mondta, hogy rögtön itt, ezen az úton, és azért rohan, mert 2 perc múlva jön a busz. Együtt siettünk tovább, és szerencsére éppen el is értük.

Képek és szöveg: Papp Géza - kektura.blog.hu

Az előző szakaszról itt olvashatsz.