Balatonhenyétől Nagyvázsonyig
Hajnali párába burkolózó kis falutól egy erdei iskolán át Kinizsi Pál váráig tartott ez a túranap, rengeteg látnivalóval és bő vizű forrásokkal fűszerezve. Fotós beszámolóm.
Mivel Nagyvázsonyba még időben oda akartam érni, jó korán felkeltem, és reggeli nélkül neki is vágtam az útnak. Az Akácfa utcából kiérve jobbra fordultam, felfelé haladva pár ház után el is hagytam a falut. Az utolsó utca tetején balra, majd egy kőfaragó telepnél jobbra kanyarodva egy domboldal kapaszkodóján találtam magam a K és a P jelzés közös szakaszán, ahonnan visszanézve csodás panoráma tárult elém: a kora reggeli halvány fényben párában úszott az egész völgy!
Ezután hosszú egyenes szakaszokkal, széles erdészeti úton haladtam enyhe lejtéssel a Homokházi-rétig. A térkép forrást is jelöl, de én azt nem találtam sehol. Innen a Z jelzés is becsatlakozik:
Itt jobbra kellett kanyarodni. Úgy száz méterrel feljebb visszanézve egészen szép a látvány, csak egy felsővezeték zavar bele a látványba. Ez alatt feljebb át is visz az út - itt már a nap is jobban sütött - kezdtem érezni az erejét. A nagyfeszvez után már csak rövid séta, és el is értem az egykori csicsói erdészházig. A bejárattól pár lépéssel feljebb, az út jobb oldalán van a bélyegző, egy esőbeálló és egy pad, itt ne felejtsünk el bélyegezni! Az egykori erdészház mára komoly központtá nőtte ki magát, 2004 áprilisa óta a Balaton-felvidéki Erdei Iskola működik itt több épületben. (Honlapjuk: http://www.bakonyerdo.hu/okoturisztika/erdei-iskolak/balaton-felvidek, Horváth Eszter erdei iskolavezető: +36 30/685-3148, E-mail: bfei@bakonyerdo.hu). Kicsit lejjebb, a táborozóktól távol maradva ültem le reggelizni egyet, aztán bélyegeztem, és indultam tovább.
Az út széles, jól kiépített, és egy kicsit lejt is, így aztán jól haladtam, különösen, miután egy vidám gomba is rám mosolygott az egyik fán - valami tanösvény jelzése lehet. Itt van a túra leghosszabb nyílegyenes szakasza. Az aszfaltútra kiérve jobbra kell fordulni - menjünk át az út túloldalára, csak onnan fogjuk ugyanis észrevenni a fák között megbúvó, részben már benőtt oszlopot, ahol balra le kell mászni a fák közé. (Ha kiérsz az erdős rész után a mezőgazdasági földekhez, akkor már túlmentél!)
Az erdőben keskeny, később kiszélesedő ösvény vezet, enyhe lejtéssel, több helyen dupla kék jelzéssel. Egyszer csak bal kéz felé nagyobb vízmedence bukkant fel, mellette padokkal. Elértem a Kinizsi-forráshoz:
Ha a forrás medencéjének kifolyója elé állunk a medence felé nézve, akkor bal kéz felé kitérve kell pár lépést menni, és a fák között megbújva rátalálunk egy magas falmaradványra. Ennyi maradt meg az egykor a pálos szerzetesrend által épített tálodi kolostorból:
Innen továbbindulva pár lépés után kiértem az erdőből.
Mezőn át, majd egy kis patak mentén visz tovább az út. Ahol egy kis, kék jelzéssel is ellátott fatábla mutat jobbra, térjünk ki, itt pár lépéssel feljebb megtaláljuk a Szent Ilona-templom romjait:
Innen tovább haladva a K jelzésen, már nagyobb emelkedés nélkül, könnyebb sétával érhetjük el a patak mentén, majd a patakot elhagyva a következő állomást. Először a pálos (Szent Mihály) kolostor kútjához, majd pár lépéssel arrébb, egy kék L jelzésen néhány métert haladva felbukkan a jókora kolostorrom. A túlsó végében egy fába hatalmas darazsak fészkeltek be, nyáron legyünk óvatosak!
A kék jelzés ezután levisz egy másik útra, azon jobbra térve, a temetőnél elérjük Nagyvázsony első házait. A fő látványosság természetesen a Kinizsi-vár:
A vár tornyába azért is érdemes felmenni a szűk csigalépcsőn, mert a tetőteraszról remek kilátás nyílik a kéktúra következő szakasza, a Kab-hegy irányába:
A vár feletti domboldalon áll az evangélikusok temploma. Bár már 1681-ben templomépítési engedélyt kaptak, ez a templom csak 1796-ra épült fel, addig a vár területén állt épületben tartották istentiszteleteiket. A templomot 1863-ban tűzvész pusztítja, de tíz évre rá már új orgonáját avatják fel. 1904-ben statikai okokból visszabontották a templom tornyát. Az 1970-es években barokk berendezését a ma is látható, puritánabb belsőre cserélték. Istentiszteletet napjainkban kéthetente tartanak vasárnap 14 órai kezdettel.
Ebédelni több helyen is lehet, én a vár tövében, a Várcsárda nevű helyet választottam. Korrekt kiszolgálás volt, nem olyan lenyúlós hely, mint amennyire tartottam tőle a vár közvetlen közelében. Segítőkészen azt is megengedték, hogy egy hátsó helyiségben ott hagyjam a hátizsákot, amíg körülnézek a várban.
A falu túlsó végében áll a Szent István-templom, amelyet román kori templomból 1481-ben Kinizsi Pál építtetett át. Berendezése és tornya barokk stílusú. A templommal szemben van még egy igen egyszerű kis büfé, khm retró stílben, a templom oldalában pedig a barnára festett buszmegálló a Nagyvázsony, pulai elág. nevet viseli. Innen mennek buszok visszafelé. Amíg oda nem ér a busz, vagy beülünk a szemközti büfébe, vagy megszámoljuk, hogy eddig hány tűzőgépkapcsot nyomtak bele a buszmegálló deszkáiba. Have fun!
Képek és szöveg: Papp Géza - kektura.blog.hu
Az előző szakaszról itt olvashatsz.
Zalalövőtől Kustánszegig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél.
→ TovábbKerkakutastól Zalalövőig
Az egyre csökkenő lélekszámú falu fogyatkozó házait és vaníliasárgára kivakolt templomát elhagyva ismét szántóföldek, legelők között találtuk magunkat.
→ TovábbVelemértől Kerkakutasig
Papp Géza, a Kéktúra blog szerzője a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra újabb szakaszáról mesél. Élmények és szépségek a csodálatos veleméri templomtól a kerkakutasi naplementéig.
→ Tovább