Ahhoz, hogy eljussunk a tanyák létrejöttének megértéséhez, előbb egy több tízmillió éves időutazásban lesz részünk. A kiemelkedési folyamat a hol sekélyebb, hol mélyebb tengerekben évmilliókig tartott, heves vulkánkitörések kíséretében. Az őskőkorra nagyjából kialakult a ma ismert forma, létrejött a Bakony áthatolhatatlan erdőrengetege, benne sok- sok barlanggal, üreggel, amelyek remek feltételeket teremtettek annak, hogy az ősemberek is megtelepedjenek bennük. Leletek kerültek elő az újkőkorszakból, amelyek bizonyítják, hogy akkori eleink már bizonyos értelemben elkezdték a ritkás részek művelését Hárskút és Szentgál környékén is. A bronzkor és a vaskor embere is megtelepedett a Bakonyban, ideális hely lehetett számukra, az állandó harcok időszakában könnyen védhető földvárakat, sáncokat építettek, amelyek közül többet ma is láthatunk akár a Hajagon vándorolva is.

1 / 19

Fotó: Soós Margit

Itt érdemes egy kis kitérőt tenni és megismerni Szentgál történetének egy részletét, hogy megérthessük a továbbiakat. A legenda szerint a szentgáliak azzal érdemelték ki a kiváltságaikat, hogy amikor IV. Béla apja, II. András a belviszályok miatt bujdosásra kényszerült, Tihany egyik barlangjában a szentgáli erdőóvók rábukkantak, és több héten keresztül etették, itatták és óvták a királyt. Ő az ellenségeskedés elmúltával azzal jutalmazta meg a falusiakat, hogy azt mondta: „Hű alattvalóim! Egyikőtök pattanjon nyeregbe, és amekkora területet egy nap alatt be tud keríteni, akkora földdel jutalmazlak meg bennetek!" No, több sem kellett a szemfüles és kapzsi szentgáliaknak, legügyesebb vitézük akkora területet lovagolt körbe, hogy a falu elöljárói jószerivel azt sem tudták, hol a településük határa. A megszerzett hatalmas terület egészen 1956-ig Szentgálhoz tartozott, a falu határa nem egy esetben 15-20 km-re húzódott a falutól.

A középkorban a Bakony szinte áthatolhatatlan volt, csak a hegység szélén alakult ki földművelés és az apátságokat összekötő utak mentén akadt egy- két településkezdemény, például Akli. A török korban a Bakony végvidékké vált, elnéptelenedett és csak a török kiűzését követően kezdtek el visszaszivárogni a régi és új telepesek. A visszanépesedés azonban csak a Rákóczi szabadságharc lezárultával robbant be, sorra születtek új települések, a betelepülés a 18. század végére zajlott le teljes egészében. Az új időkben azonban új szelek is fújtak, a korábbi kiváltságok elértéktelenedtek, megszűntek, így a helyieknek új megélhetés után kellett nézniük. A sűrű vadon rengeteg értékkel bírt, és így, hogy a belépés is szabaddá vált új haszonszerzés fele néztek. Megjelent a környéken a hamuzsírfőzés, üveggyártás, illetve a szén- és mészégetés is. Mint tudjuk, ezek az iparágak roppant faigényesek, a hatalmas erdőségek egyre inkább ritkultak. A gyérebb területen legeltettek, makkoltattak, és idővel az irtásföldeken megjelent a mezőgazdaság is. Gyümölcsösöket telepítettek, szántóföldeket törtek fel a tarvágások helyén.

2 / 19

Fotó: Soós Margit

A hegyvidéki tanyavilág, mely legjobban az osztrák hüttékre és az erdélyi esztenákra emlékeztet, az 1836-os törvények által kötelezővé tett tagosítást követően jött létre, melynek hozadéka volt a nagyarányú birtokátrendeződés és a fokozódó erdőirtás. A szétdarabolódott birtokrészeket újra kimérték, és egy tagban, az előző birtokkal megegyező értékben kaptak újat. Csakhogy ezek az egytagú birtokok a nagy határral rendelkező Szentgálon sokszor 15 kilométer távolságra estek a falutól. A szentgáli nemesség nem akart ebbe belenyugodni, ellenkeztek és évekig pereskedtek az állammal, így itt csak 1895-re fejeződött be a tagosítás. A távolabbi földeket érthető módon a faluból nehezebben lehetett megművelni, ennek ellentételeként aki távolabb jutott új területhez, az valamivel nagyobb részt kaphatott. Ráadásul minden hold kiosztott földért járt egy bizonyos erőterület is, így akinek sok föld járt, az kaphatott egy nagy darab értékes erdőt is.

A környéken akkoriban a következő sváb mondás járta: „Veszi Szentkaloty rossz tehín, kapni rá néty ökör ajándík.” Ezt úgy kell érteni, hogy a rossz tehén, a sovány trágyázatlan föld, amellyel jó minőségű, értékes erdők járnak Szentgálon. Az addigi közbirtokossági erdőket szinte mind kiosztották, csak a talajvédelmi funkciójú erdők és legelők maradtak közös használatra. Ebbe a csoportba főleg a meredek hegyoldalak és a szentgáli tiszafás tartozott csak, ami alig 1000 katasztrális hold erdőt tett ki. Az új tulajdonosok az új birtokukon szabályozás nélkül kényükre- kedvükre irthatták az erdőt. Ennek csak az 1935-ös erdőtörvény szabott gátat, de addigra hatalmas károkat okoztak a telhetetlen gazdák.

3 / 19

Fotó: Soós Margit

Az irtások helyét előbb legeltették, majd beszántották, és kultúrnövényeket telepítettek. Mivel a területek nagy része a falutól távol esett, így azokat kijárva nem lehetett művelni, ezért már a legelejétől kunyhókat, kalyibákat építettek és ezekben laktak általában tavasztól őszig, amikor visszaköltöztek Szentgálra. Az igények változásával a 19. század végén, a 20. század elején ezeket a tákolmányokat felváltották a kő, vagy vályogfalú tanyaépületek, melyek már akár az éven át tartó ott tartózkodást is lehetővé tették.

Aztán a „felszabadulás” után a nagy szocialista eszme és az erőszakos téeszcsésítés jószerivel hónapok alatt eltüntette ezt a békebeli, természetközeli világot. Csak az eldugott dűlőkben lévő, nagyüzemi gazdálkodásra alkalmatlan területek maradtak meg mementóként egy letűnt világból. A tanyákat elhagyták az addigi lakóik, az épületek pusztulásnak indultak és nagy többségük ma már csak nyomokban emlékeztet a nem is oly régi dicső múltra.

4 / 19

Fotó: Soós Margit

Mi a Közép-Dunántúli Piroson tett vándorlásunk során érintettük ezt a mesebeli világot, és fedeztük fel ezt a különleges területet. Túránk során érintettünk pár még ma is látható tanyát, gyümölcsöst, amelyek sorsát érdemesnek találom megismertetni. Miután elhagytuk Hárskút Hárságy nevű településrészét, az Öreg-folyás jobb oldalán ballagtunk az egykori hatalmas erdőségek helyén. Mély, sáros talajon értünk el a tanösvényi elágazásáig, amelyen a Hudi tanyát és a Kőszorosi-sziklahasadékot érhettük volna el, de mivel lógott az eső lába ezért tovább álltunk és egy izmosabb, de rövid kaptatón értünk el a Német tanya rendben tartott épületéig.

6 / 19

Fotó: Soós Margit

A Német tanyáról nem leltem fel bővebb infót, de látszik, hogy alkalomszerűen lakják, a környező gyümölcsösök, rétek gondozottak, gazdálkodnak a területen. A tanya melletti forrás egy hatalmas vadkörtefa gyökerei közt tör a felszínre, érdekes megállni és szemügyre venni.

8 / 19

Fotó: Soós Margit

Innen nem messze egy nevezetesebb tanyához, a Vámos tanyához, vagy ahogy a közelben lévő forrásról nevezik Édesvíz tanyához érkezünk. Illetve annak romos épületeihez, melyet már nagyrészt az erdő is visszafoglalt. A Hajag lábánál lévő épületet Vaszari Benő építette 1910 környékén, és egy szobát, kamrát és istállót tartalmazott. Vaszari Zsófia nevű lányát vette feleségül Vámos Béla, és ekkortól ők gazdálkodtak a 80 holdnyi birtokon. A tanyát kibővítették, de az írások szerint a gyér állatállománnyal gyengén gazdálkodtak, ezen a 200 fából álló gyümölcsös ápolása sem sokat változtatott. A párnak két gyereke született, akik soha nem házasodtak meg. Kálmán gombász, Béla pedig méhész lett. A szerveződő téeszcsébe önként beléptek, birtokukat felajánlották a „nagyüzemnek". Hálából ezért továbbra is a tanyaépületben lakhattak. A tanya utolsó tulajdonosa ifj. Vámos Béla 2011-ben halt meg Bakonyszentlászlón. A tanya jelenleg az enyészeté, az istálló összedőlt, a lakórész még áll, de már hiányos a teteje, néhol beszakadt. Ha bemerészkedünk a lepukkant épületbe még láthatjuk az egykori használati eszközöket, méhészeti kellékeket. Érdekes módon a nyári konyha még mai is jó állapotot mutat, nem úgy mint az elerdősült gyümölcsös. Bár a gyümölcsfák közül párat alkalmi almaszedők kitisztítottak, ezek jó minőségű gyümölcsöt teremhetnek.

10 / 19

Fotó: Soós Margit

Építtetője Rák Károly, aki a felesége, Tamás Jolán révén jutott itt 70 hold birtokhoz, amit saját örökségéből 150 holdra növelt. 1930 környékén kezdte el feltörni a környező földeket, kezdetben három pár lófogattal, amit később jelentősen kibővített és traktort is vásárolt. Jövedelmezően gazdálkodtak, nyaranta akár száz ember is dolgozott itt napszámban, a birtokra több kutat is ásatott, amely nem kis munka lehetett, ismerve a helyet. A többi szentgáli gazdával ellentétben nem gabonát termelt, hanem zöldségekkel foglalkozott. Képezte magát, kikérte más gazdák véleményét, tanácsát, sikeresen működtette a birtokot. Gyümölcsöst, sőt gyümölcsfaiskolát is létesített. Terményeit fogatokkal juttatta el a herendi vasútállomásra, ahonnan Budapestre szállította, és ott értékesítette jóval drágábban annál, mintha a környéken adta volna el azokat.

14 / 19

Fotó: Soós Margit

A beszolgáltatások korában bár mindennek eleget tett, de 1949-ben kuláklistára került, 1951-ben be is börtönözték. A gazdasággal a börtönhónapok alatt senki nem foglalkozott, több vagonnyi termék ment tönkre és a faiskola is elpusztult. Szabadulása után is folyamatosan üldözték, büntetéseket, adókat vetettek ki rá igazságtalanul, 1953-ra beleunt és felajánlotta a birtokát a téesznek. A gazdaságot mégsem a téeszcsé, hanem az Állami Erdőgazdaság vette át, ahol alkalmazták kertészként, és megengedték neki, hogy ápolhassa saját telepítésű gyümölcsfáit. Nyugdíjazása után visszaköltözött Szentgálra ahol meghonosította a fóliasátras zöldségtermesztést és kordonos gyümölcsöst telepített. 1984-ben hal meg. Az egykori birtokon időközben felhagytak a gazdálkodással, beerdősítették azokat, de sok esetben nem őshonos fajtákkal. Az épületek állaga leromlott, jószerivel használhatatlanná váltak. A tanya jelenleg magánkézben van, az új gazdák lehetőségeikhez képest újítják fel, napjainkban turistaszállóként, kulcsosházként és erdei iskolaként funkcionál.

Tovább emelkedve a Hajagon, hatalmas montán bükkösben, tavasszal medvehagyma mezők között érjük el a Gerencsér-kút mellett 1910-ben épült Augusztin tanyát. Az épületet 1910-ben építette Augusztin István, kinek felesége herendi Arányi lány volt. 40 hektáron gazdálkodtak, de nyáron eljártak a szomszédos Rák tanyára is napszámba.

15 / 19

Fotó: Soós Margit

Az államosításkor a földet az erdészet vette át, a tulajdonosok pedig beköltöztek Hárskútra. A tanya jelenleg magánkézben van, gondozzák, gazdálkodnak rajta, területére a nagy táblák kiírása szerint belépni tilos. A tanyán azonban épült még két újabb építésű ház is, egyikük vadászházként funkcionál, magánkézben van. A másik pedig kulcsosházként üzemel, az egyik veszprémi természetjáró egyesület tulajdona. A területen a réteket rendszeresen kaszálják, a környező gyümölcsöst gondozzák. Igaz idilli pihenőhely csodálatos erdei környezetben!

16 / 19

Fotó: Soós Margit

Ha tovább emelkednénk a Hajagon folytathatnám a mesét indiánokról, betelepült Benelux hippikről, szellemvárosként pusztuló egykori szovjet légi irányítási központról, a Hajagnak csapódó vadászgépekről, egykor szép napokat élt keskenynyomtávú vasúttal, de ezek már más történetek. Talán egyszer folytatódik a mese ezekkel az érdekes történetekkel.

Az írás elkészítésekor forrásként az alábbi könyveket, dolgozatokat használtam fel: A zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum közleményeinek 2011-es számait, Fehérvári Bence- Saláta Dénes- Malatinszky Ákos 2011-es dolgozatát, Sófalviné Tamás M: A szentgáli tanyavilág kialakulása és pusztulás I-II (1987), Tatay Sándor: Szülőföldem a Bakony.