Barlangászkodás a Kab-hegyen
Az ásványokat és a barlangok világát kedvelő baráti társaságunk elsősorban a Bakony könnyebb, nehezebb víznyelőit, üregeit részesíti előnyben, ez alkalommal a Déli-Bakony ékkövére, a Kab-hegyre (599 m) esett a választás.
Németh Tomi, alias Hey Joe barátom gondolt egy merészet, és megalapította a Heyjoe.hu oldal Vakond szakosztályát, ahova a barlangok világát és a „kavicsgyűjtés” szerelmeseit toborozta egybe az oldal követői, támogatói és a barátai köréből. Ebbe a szűk körbe kedvesem és én is meghívást kaptunk alapításkor. A 30–35 főből álló társaság az idők folyamán egyfajta baráti társasággá alakult, és évente két-három alkalommal jön össze, hol ásványgyűjtés, hol pedig barlangi kúszás-mászás ürügyén.
A résztvevők, kik vonzódnak a föld alatti látványosságokhoz, és ezért kúszni-mászni is hajlandóak, jórészt amatőrök, nem egy első alkalommal ereszkedik alá a sötétség birodalmába. Ezért minden alkalommal képzett, profi barlangászok csatlakoznak hozzánk, hogy a biztonságuk garantálva legyen a barlangba alámászó lelkes amatőröknek. Ebben a legnagyobb segítségünk Dóra, Tamás húga, aki maga is képzett barlangász, és ő szervez alkalmanként még pár profit a csapatba. Ez alkalommal is voltak újoncok, akik először kóstoltak bele ebbe a misztikus kihívásba, köztük két nagyobb unokánk.
Domi sajnos az első alászálláskor feladta, mikor meglátta, milyen mélyre és sötétbe érkeznek meg a nem mindennapi nehézségű lejutás után. Semmi baj nem történt, hisz még csak most lesz öt éves, bőven lesz még alkalma kipróbálni, ha szeretné. Beni viszont hősiesen leereszkedett mindkettő barlangba, és életre szóló élményt szerzett az óvó kísérők közt. Hazafele egész úton az élményeiről mesélt, aztán a szüleinek egész éjfélig folytatta az emlékei felidézését. Valószínű megfertőzhette a lenti csodás világ.
No és vannak a csapat gyenge láncszemei, akik inkább a fenti dolgokban segédkeznek bőszen, és mire a fáradtságos kúszástól-mászástól kitikkadt csapat visszaér, igyekeznek valami tápláló ebédet varázsolni nekik. A hadtáp ma Vándor Csillagból, feleségemből és szerénységemből állt, bár én a csapatot a barlang nyílásáig mindkétszer elkísértem, hogy valaki szemmel is tartsa őket, aztán igyekeztem vissza a hadtáphoz, hogy ott is minden rendben legyen. Ez viccesen hathat, de azért nem annyira vicces, hisz a barlangászkodás elég veszélyes tevékenység, és bizony nem árt, ha van a felszínen biztosítás, ha a csapat nem érne vissza a megbeszélt időre, legyen, aki riasztja a barlangi mentőszolgálatokat. Fő az óvatosság!
A Kab-hegy is vulkanikus, de nem rokona semelyik közelben lévő tanúhegynek, földtörténetileg ennek más a kialakulása és az ún. „hawai típusú pajzsvulkánok” közé sorolják, kiterjedése nagyjából 33 négyzetkilométer, fő alkotóeleme pedig dolomit.
Az 1962-ben átadott, 133 m magas torony ma már nem sugároz műsort, ránézésre az enyészeté az úr, magára hagyva alussza Csipkerózsika álmát. A magasabb, 213 méteres tornyot 1979-ben helyezték üzembe, és még ma is használja az Antenna Hungária Zrt. műsorszórásra.
A Kab-hegynek a nyugati oldalát szemelte ki Tamás a mai kaland helyszínének. Ajkáról déli irányba autóztunk a Bódé nevet viselő városrészig, ahol hamarosan elértük az egykori bányászkolónia ingatlanait Viktortelepnél. Tudjuk, hogy Ajka környékén jelentős bányaüzemek működtek, ennek emlékeivel lépten-nyomon találkoztunk a mai nap folyamán is. Ha valaki behatóbban meg szeretne ismerkedni a bányász múlt emlékeivel, jó szívvel ajánlom a közelben (Alsócsingeren) található bányamúzeumot, ahol a környék gazdag múltjával ismerkedhetünk meg.
Mi a kanyargós aszfalton autóztunk egy szűk völgyben, hatalmas mogorva hegyek között egészen a Hubertusz Erdei Iskoláig, ahol zárt sorompó fogadott minket. Alapesetben itt kell megállni, tovább gyalog érdemes folytatni a számtalan turistaút egyikén.
Aki gyalog jön, itt pihenhet a kiépített padok egyikén, feltöltheti a friss hideg forrásvízzel készleteit. Azonban a forrásnál más célból is érdemes megállni, hisz itt található a Vízkeresők útjának egyik állomása. Erre a tematikus túraútvonalra alapozva hozta létre Csilla és Tamás a Vízkeresők útja érintőpontos túramozgalmat. Erről majd egy másik írásomban fogok mesélni, elöljáróban csak annyit, hogy ebbe a mozgalomba mi is belekezdtünk unokáinkkal egyetemben, így mindjárt meg is kerestük az első igazoló kódot, és bevéstük az ellenőrző füzetbe.
Mivel a kiszemelt táborhelyünk innen még bő 2,5 km-re volt, jelentős szintemelkedéssel, ezért a csapat egyik tagja, Emil a Verga Zrt.-től szerzett a hadtápos autóknak behajtási engedélyt. Nem volt bonyolult az intézés, pár villámpostaváltást követően már nyomták is a pecsétet a behajtásira. A kulcsőr is Emil volt, neki kellett elmenni a kerületi erdészhez a kulcsért, mely minden sorompót nyit a környéken, és este visszajuttatni azt. Vadregényes erdei úton szerpentineztünk, de mi közben kiálltunk a konvojból, hisz útba esett egy újabb forráskód a Szőke-forrásnál. Innét már hamarosan megérkeztünk bázisunkhoz, melyet a Sárcsi-kútnál lévő pihenőnél ütöttünk fel.
A hadtáprészleg elkezdte a készülődést a reggelihez, páran visszamentek az erdei sulihoz a lent rekedtekért, hisz minden autó nem jöhetett fel. Bőséges früstük után izgatottan készülődött a kis csapat a barlangászásra, köztük a két unokánk is. Látszott rajtuk a para, de hősiesen lesték a felnőttek minden mozdulatát, és követték az utasításaikat. Mikor mindenki magára erőltette a sokszor elég szűkre szabott overallokat, a csapat felpattant, és bő másfél kilométeres hangulatos erdei sétát követően érkezett meg az első felfedezésre váró barlanghoz, a Bújó-likhoz, népies nevén Nyelő-barlanghoz.
A barlang félelmetes lejárata a Kab-hegy déli oldalán, a királykúti nyiladék mellett csábítja a felfedezni vágyókat bátorságuk kipróbálására. A lejárat fölött egy ismertető tábla is található, melynek legfontosabb mondata: a fokozott gázképződés veszélye miatt látogatása balesetveszélyes, és csak barlangász-felszereléssel látogatható. Egykor a sáros, meredek lejtő alján lévő nyiladékon rácsszerkezet volt, de ez az évek alatt elpárolgott, pótlásáról nem gondoskodtak.
Ez az út 160 m hosszú és 43 m mélységbe lenyúló hasadékrendszerbe vezet. A barlang két emeleti szintre tagolódik, melyeket a Nagyakna kapcsol össze. Cseppkövek és egyéb képződmények a barlangra nem jellemzőek, helyenként korróziós formák és preparálódott ősmaradványok láthatóak. A barlangban többnyire hason csúszva, négykézláb lehet haladni.
A barlangász vezetők elmondták a legfontosabb szabályokat, tudnivalókat a zöldfülűeknek, és felállítottak a sorrendet. Elöl és hátul a két legtapasztaltabb vezető haladt, őket az utat biztosítók, majd a gyerekek követték, utána nagyjából nagyság szerinti sorrendben jöttek a többiek. Amikor Domi meglátta, hova és hogyan ereszkednek le az elsők, elgörbült a szája, és inkább visszakérezkedett hozzám. Beni nem volt félős, és pillanatok alatt elnyelte őt a sötét nyílás. A többiek is mind alászálltak, mi vártunk egy keveset, aztán megkerestünk egy közeli geoládát, és visszamentünk Csillához és kedvesemhez, akik már bőszen rotyogtatták üstjeiket, így nekem csak az ízeket kellett beállítanom a fenomenális szürkemarha-gulyásban.
A barlangi csapat, fáradtan, sárosan, Beni pedig büszkén érkezett meg a megbeszélt időre. Hallgattuk az élményeket, és irigykedtünk, hogy micsoda kalandból maradtunk ki. Mivel a lenti világról szerénységem nem tud nyilatkozni, így a föld alatti csodákat tanult barátom, az amatőr túralegenda fotói alapján ismerhetjük meg. Hosszabb frissítés, pihenés következett, de a csapat úgy döntött, hogy e gulyásra csak a második barlang felkeresése után kerülhet sor. Mi kihasználtuk az unokákkal az időt, és megkerestük a Sárcsi-kútnál lévő vízkereső kódot, és egy újabb geoládát is begyűjtöttünk velük. Így Domikának is rengeteg sikerélmény maradt, de láttuk, nagyon irigyelte bátyját, aki bátrabb volt tőle.
Jó órás pauza után indulót fújtak a barlangi vezetők a mai nap második üregéhez, az Öreg-köves víznyelőbarlanghoz. Mivel ez már több mint 3 km-re volt a táborhelytől, így fájó szívvel magukra hagytuk a csajokat, és autóval vágtunk neki a kalandnak. Pár száz lépésre tudtuk megközelíteni a víznyelőt, melyhez az utolsó métereket gyalog, csodás őserdőre emlékeztető részen tettük meg.
Ez egyúttal magyarázat nevének képződésére is. 378 m hosszú és 59 m mélységű, lejárata hirtelen meredek esésű, ezért elég technikás a lejutás a barlangba.
Természetesen itt is a képzettebb felfedezők mentek előre, Benikét szó szerint kézről kézre adva juttatták le a vadregényes környezetben lévő félelmetes bejárathoz. Itt is több helyütt kúszniuk kellett, és egy lentebbi teremben egy hosszú, függőleges létrán kellet leereszkedniük, ez volt a nap csúcspontja. Szerettek volna lejjebb, beljebb jutni a barlangba, de a törmelékeléstől beszűkült a járat, így a barlangászok visszautat vezényeltek. A tervezettnél így korábban bukkantak fel, de hatalmas élményekkel lettek gazdagabbak a bátrabbak és a szerencsések. Nekünk fentieknek maradt az irigység, ahogy az élményeikről beszélgettek.
A táborba visszatérve aztán a jól megérdemelt ebéd elfogyasztása maradt. Valószínűleg jót főzhettek a csajok, mert a kondért még ki is törölgettük a friss fehér kenyérrel. Akik nem voltak vezető állásban, azok még koccinthattak is a sikerre egy pár pohár frenetikus Somlaival, mely, mint tudjuk, Márai után szabadon, hogy a magyar borok fejedelme. A végén a csapat mozgatórugója, Tamás összegezte a napot, és megegyeztünk, hogy még az ősszel folytatás következik valahol a Bakonyban!
Örményország keleten innen, nyugaton túl
2024.10.28.„És aludni mikor fogtok?” – kérdezte Hovhannes a taxiban, aki maga sem emlékszik, hogy ő mikor aludt utoljára. Hajnali érkezésünk miatt a kérdés jogos, de aludni majd csak este fogunk, messzire kell még eljutnunk aznap. Jerevánt elhagyva kopár dombok szegélyezik az utat, markánsan más a táj, mint nálunk. Furcsán kacskaringóznak a feliratok, próbáljuk kisilabizálni az elsuhanó örmény betűket, mindhiába. Majd felbukkan a Szeván-tó kéken csillogó vize, már ránézni is frissítő.
→ Tovább
Egy nap az Országos Kéktúrán, Tapolcától Tördemicig
2024.10.16.Az alábbi túraleírásból kiderül, milyen élmény egyedül felfedezni a legismertebb túraútvonalunk egyik legkülönlegesebb szakaszát a Balaton-melléki tanúhegyeket is megmászva. Egy rövid spoilerezés: a Kéken sosincs egyedül az ember.
→ Tovább
Dolomitok – a túrázók paradicsoma
2024.10.15.Most már ősz van, de még élénken él bennem a sikeres nyári magashegyi túra élménye, a világ legszebb magashegységének szépsége, a Dolomitok túráinak varázsa. A leglátványosabb túránkat osztom most meg veletek.
→ Tovább
